Akkor hagylak el,
Mikor senki nem izgul,
Mikor minden csendes,
Én akkor hagylak el.
Mikor minden nyílik,
Tavaszra minden ember,
Mikor mindenki boldog,
Én akkor hagylak el.

Hiába jön, hiába fél,
Bárhogy nézi egyedül él,
Magát nézi a toronyból,
Hogy el fog tűnni,
De nem izgul.

Ha minden csillag ég,
Az a legsötétebb este,
Rá van írva a falra,
Hogy elfáradt a teste.
Elfáradt a karja,
Zsebkendőt a földre,
Dobja és elalszik,
Az a legsötétebb este.

Hallgatjuk a csendet,
Megfulladunk benne,
Mind a ketten tudjuk,
Hogy el van ez már cseszve.

Hiába jön, hiába fél,
Bárhogy nézi egyedül él,
Magát nézi a toronyból,
Hogy el fog tűnni,
De nem izgul.