No angels

Norman Bates: You know what I think? I think that we're all in our private traps, clamped in them, and none of us can ever get out. We scratch and we claw, but only at the air, only at each other, and for all of it, we never budge an inch.
Marion Crane: Sometimes, we deliberately step into those traps.
Norman Bates: I was born in mine. I don't mind it anymore.
Marion Crane: Oh, but you should! You should mind it!
Norman Bates: Oh, I do, [laughs] but I say I don't.

Szerintem megfáztam

Mostanában könnyezik a szemem, pedig se lelki se fizikai okai nincsenek, ugyanis Baján voltunk, ahol történetesen négy napon keresztül semmiféle képernyőt nem láttam. Milyen jó volt, tejóég! Sőt, már előtte lévő hét is. 

Hétfő-kedd strand Petruskával és Fannival, hétfőn hepajkodás a hepajkodókkal, szerdán a Holt-Tiszán velük, csütörtökön rajztáboros-alkotós móka, pénteken szintén és filmforgatás is (hahaha), utazás Bajára, Paddy and the Rats koncert első sor, fantasztikusan rekedt és mély lett a hangom utána, szombaton halászlé, Szabó balázs band koncert és egyetemisták, vasárnap gereblye és ejtőzés, valamint nyugodalmas Csík koncert, hétfőn nyugi, majd megijedés majd leszervezés, majd négy órás vonatút (<3), Nullánál is kevesebb másfélszer, itthon, jókedv, alvás, kedden csapatétpítőtábor biciklizéssel, szilvazabálással egybekötve, pizza, körtés cider, fáradtság, életöröm.

Az utolsó szó végigkísérte az elmúlt egy hetemet, végre úgy érzem, hogy tényleg nyár van, tényleg élek. Éppen ideje volt.

Akkor hagylak el,
Mikor senki nem izgul,
Mikor minden csendes,
Én akkor hagylak el.
Mikor minden nyílik,
Tavaszra minden ember,
Mikor mindenki boldog,
Én akkor hagylak el.

Hiába jön, hiába fél,
Bárhogy nézi egyedül él,
Magát nézi a toronyból,
Hogy el fog tűnni,
De nem izgul.

Ha minden csillag ég,
Az a legsötétebb este,
Rá van írva a falra,
Hogy elfáradt a teste.
Elfáradt a karja,
Zsebkendőt a földre,
Dobja és elalszik,
Az a legsötétebb este.

Hallgatjuk a csendet,
Megfulladunk benne,
Mind a ketten tudjuk,
Hogy el van ez már cseszve.

Hiába jön, hiába fél,
Bárhogy nézi egyedül él,
Magát nézi a toronyból,
Hogy el fog tűnni,
De nem izgul.

Belezártalak a nagy sötétségbe

Kár, hogy koncert után két nappal hangolódom.

Néha csak itthon akarok maradni és sütit sütni, aludni, olvasni, filmet nézni, pakolászni egyedül, nyugalomban.

Rimszkij-Korszakov*

Bár aludni nem sikerült, a nyári szünet első igazi napja igazán úgy telt, ahogy kellett neki. Nyolckor felkeltem, tíz körül már vígan úsztunk Blankával és Petrával, kettőkor itthon voltam, rendbe raktam a gépem, szinte mindent letöröltem, a régi beszélgetésekkel együtt szépen a múltat is és ez bármennyire is patetikusan hangzik, így van. Este pedig szintén Blankával és az ő szüléjével orosz esten voltunk a Krampuszban és még jól is állt a virágos ruhám. Nem nagyon produktív, de határozottan vidító és élményteli nap volt a mai, lelkibékém rendben van. Ennél nem is kell több.

*Csak Prokofjevet és Csajkovszkijt játszottak, de ez a név mindent visz.

Cukrot öntök az asztalra
Abba rajzolok
Ujjaim alatt morzsolódnak
A kristályangyalok

Kiskanalammal méricskélem
Milyen mély a csend – idelenn
És hogyha van az Úristen
Hogy van odafenn?

Látta-e milyen dínom-dánom
Volt itt délután
Tudja-e vajon hogy szőrén-szálán
Eltűnt a babám

Van abban valami hihetetlenül élvezetes, hogy hetedmagaddal elgyalogolsz a teszkóig péntek éjszaka, csak azért, hogy vegyetek egy kiló kenyeret és édességet. Mert megtehetitek, mert poén. És ilyenkor nem érdekel az, ha lejárod a lábad, ha hideg van, ha nincs pénzed, ha az ott dolgozó rád szól, mert megö(ő)rültél két rózsaszín labda láttán. Csak a jókedv van és a nevetés.

Meg abban is, hogy az apáddal mész traktorkiállításra, odafele úton Doorst hallgattok, kapsz lángost, fűben ücsörögsz, nézed a csodaszép Dutrákat, szépen leégsz a Bableves csárdában, isteni áfonyás palacsintát eszel, majd hazafele úton bealszol az autóban.

És abban is, hogy leégve még kimész a főtérre, csak hogy találkozz a barátnőiddel és Brant hallgassatok, napfényben, ülve és ezután/közben téblábolsz, találgatod a Jó reggelt!-et más nyelveken és narancsos jégkását iszol.

Valamint abban is, ha este dráma helyett animációs kisfilmeket nézel, nyugalomban, sötétben, kényelemben.

Az élet szép

Tegnap megvettem Simon Márton Polaroidok c. kötetét, este pedig voltam hangversenyen, ahol Debussyt, Poulencet és Franckot játsztottak, valamint délután volt egy csodálatos zivatar.

Április 11-e van, csak szólok.

We can be heroes just for one day

Senki ne várjon tőlem élménybeszámolót, magvas gondolatokat, most csak feeling good van. 

Ez a dal (ez a film) pedig olyan, hogy igazából szomorú, végig tudnám sírni, de mégis, nevetni kell rajta, nevetve sírni, mert rólunk szól, mindenkiről, a fiatalságról, tele klisével, mégis egyedi módon, úgy hogy szívhez szóló legyen, úgy hogy ne a végén sírjak, úgy hogy három napon belül megnézzem másodjára és továbbra is imádjam, úgy hogy minden este az Asleepet hallgassam elalvás előtt, úgy hogy angolul akarjam elolvasni a könyvet és úgy, hogy érdeklődjek David Bowie iránt.

Though nothing
Will keep us together
We could steal time
Just for one day

Olyat akarok veled, amit csak veled lehet

Reggel korán keltem, hogy lássam a Burkot. Láttam. És vettem Mechanikus narancs dvd-t mert megláttam, és nem bírtam ki, régóta sóvárgok már érte. Igaz, hogy a filmért, nem terveztem megvenni, de szembejött velem, nem hagytam ott. És voltam édesanyával kávézni (teát ittam), boldog születésnapja alkalmából. Meg tanultam is. Elvileg most is azt csinálom. 

Este pedig szintén filmet nézek.

Lassan vége a hétfőnek és mindenki halál érdektelen

Pedig milyen mókás kis szünet volt ez!

És még tart. Na de.

Csütörtök.

Körülbelül tíz perccel keltem korábban, mint máskor; felöltöztem, összepakoltam, konzultáltam Petrával, reggeliztem és indultunk. Egész hamar megérkeztem a vasútállomásra, vettünk pogit, sajtos rudat, ja és vonatjegyeket, vártuk Rékát, aki levest reggelizett, majd elindultunk (öt perc késéssel hujujuj). Odafele a nyolcszemélyes fülkében kényelmesen elhelyezkedtünk hatan, énekelgettünk, beszélgettünk, elvoltunk, ahogy szokás, majd meg is érkeztünk másfél óra múlva az Keletibe. Onnan pár perc séta után, mondanom sem kell hova, hát nem, DE! az Aréna plázához érkeztünk, kerestünk illemhelyet, ruhatárat, majd miután megtaláltuk őket, indultunk is kávézni, mert miért ne. A Starbucksba, mert miért ne, ezer forintos frappucinot ittam, mert miért ne és szépen el is röpült egy óra. utána egyik boltba be és ki és megint be egy másikba és ki, a sorrendet nem tudom, sikerült ennem egy Jim Morrison felsőt a Pull&Bearben, valamint egy nagyon szép kék inget a H&Mben, Fanni talált magának nadrágot, Réka korrektort, Blanka rövid ujjút, Petra hosszú ujjút, Saci pedig tartózkodott, ő csak kajára és kávéra költött. haha. Csak. Közben bolondoztunk a Clarie'sben, meg azon kívül is, ettem Nordsee szendvicset, mert szintén miért ne (tejóég, ennyi reklámot), aztán káposztasalátát is, mert finom. A vonat indulása előtt egy órával eldőltünk az elfekvőbe, majd egy utolsó rendbeszedés után szépen kivonultunk az Aréna területéről. Visszafele kapkodtuk magunkat, pedig igazán felesleges volt. Felszálltunk, megbizonyosodtunk róla, hogy jó helyen vagyunk (jó helyen voltunk,de akkor már pusztán hat személyes fülkében) és egészen megérkezésig ugyanazt csináltuk, mind odafele úton. Az állomáson könnyes búcsút vettünk a csapat felétől, Blankával megvártuk Saci apukáját, és várakozás közben letörött a cipősarka és én így utoljára a Carolos esetnél röhögtem, igazán felemelő volt. Megfájdult a torkom. De igazán mókás volt. Ja igen, ezt már mondtam. Az este is. Dénessel matekoztunk, majd megnéztük a Csíkos pizsamás fiút és jajj, az a film.

Péntek.

Fogalmam sincs mikor keltem, de akkor felkeltem, majd valamikor elkezdtem édesapának browniest sütni, amiből egy egész lapos, ám kerek és isteni finom torta lett. Igaz, sülése közben megjött, és Panka is és pakoltunk. Meg indulás és tortaevés előtt beiktattunk egy rövid fotózást, egész kellemes képek születtek, minő öröm. Miután mindenki evett és énekeltünk, indultunk is rokonlátogatásra. Kecskeméttől fogva megérkezésig énekeltünk. Előbb ballagási dalokat, utána kommunista dalokat, himnuszokat, népdalokat, a végén pedig műdalokat, de szerencsére abból kevesebb volt, megérkeztünk. Nagy összeborulások, vacsora, háromnyelvű kommunikáció jó sokáig, fürdés alvás, másnapra tervezett korai kelés.

Szombat.

Hah. Körülbelül délben keltünk, hamar felöltöztünk, ebédeltünk előző napi vacsorát, majd az ifjúság, azaz mi, fogta magát és autóba ült, elhajtott a Sugó-partig. És sétált. El a kilátóig, fel a kilátóra, le a kilátóról, el a Béke-térig (láttam evezősöket), vissza, elvileg négy kilométert megtettünk.Utána mily meglepő, ettünk, háromféle sütit és volt hozzá kávé is, amit nem iszom, de most kivételt tettem és jó sok tejjel, valamint cukorral fogyasztottam el. Uzsonna után, hogy-hogy nem elérkezett a vacsoraidő, és mivel húsvét van/volt, megadtuk a módját. Sonka, kolbász, főtt tojás, többféle torma, kalácsok, kenyér, retek, cékla, zöldhagyma. Jajj de jó volt. Utána a népes ifjúság elvonult és zenét hallgatott, cserélt, énekelt, táncolt. Khm. Annyira jó volt! Nem is gondoltam volna, ohgy a német  másod unokatestvérekkel ilyen jól elleszek, de ez megcáfolódott. Pedig a nyelvtudás német része erősen hiányos, mégis remekül szórakoztam/tunk. Azonos kor, természet, ízlés mindenkit összehoz, meg amúgy is rokonyok vagyunk.

Vafárnap.

Jajj, ez az óraátállítás. Valamilyen félkor felkeltem, hajat mostam, majd a többiek is felébredtek, jöttek a külföldiek, mentünk a zétterembe, kaptam körtelevet, ettem sokat, a leves megégette a szájpadlásomat, szép hólyagos lett, de azért a kijevi jércemellet legyűrtem. Hah. Utána megint süti, kávé (khm), képnézegetés és hű. Eddig is tudtam, hogy mama szép képeket fest, de hogy ennyire, és ilyen változatosan. Akkor is, ha sokszor megesik, hogy olyan festéket használ, amilyen épp van és az határozza meg a képeit. Szóval, hű, egyiket-másikat én is szó nélkül vittem volna magammal. De nem. Kiválasztották, énekelgettünk egy sort, megint sütiztünk, pogácsát is ettünk, majd könnyes búcsút vettünk előbb nagybácsitól, majd a többiektől, és elhajtottunk. É megérkeztünk és késő este volt.

Hétfő.

Ma. Korán keltünk, rendbetettük a házat, sütit sütöttünk, tanulgattunk és vártunk és vártunk és vártunk, ezek a mai fiatalok, rémes! Olyan dél körül aztán megmentettek és jöttek locsolni, majd matekoztunk és megjött édesanyánk és elkezdődött a móka, mert jöttek többen is és kaptak sütit, és az enyém nem sült meg de legalább csokis volt és ettünk és ittunk és sztorizgattunk és nevettünk. Aztán néhányan elmentek, néhányan jöttek, aztán Panka is elment, mi meg videókat néztünk, aztán majdnem hét óra volt, mire elmentek, de megérte. Utána próbálkoztam angolházit írni, majd vacsoráztunk és édes szüléimmel megnéztem a Sherlock első évadának második részét. És még mindig tetszik. Jajj, nagyon.

Hát nem megmondtam, hogy mókás volt? És még nincs vége. Holnap jön csak az igazi finomság.

És bárányok gurulnak halkan

Reggel nagy nehezen kimásztam az ágyból, levettem a pulcsit, felöltöztem, gyorsan megreggeliztem, már amennyire egy reggeltő betépett álommanó gyors lehet, és éppen mostam volna a fogam, amikor rájöttem, hogy nincs első órám, aludhattam volna. Így elképesztő gyorsasággal visszafeküdtem aludni és jajjde jó volt. Mindig mondom, hogy imádok aludni, a legjobb érzés pedig az, amikor vissza lehet még egy kicsit feküdni az ágyba, akár tíz percre. És most, hogy abszolút spontán tényleg ez történt, rájöttem, hogy ezek nem csak üres szavak részemről, fantasztikus volt. Jó, utána még kómásabban csináltam mindent, az órák nagy részén is aludtam, de igazán olyan nagyon szeretek aludni, és kell is, szóval nem érzem rosszul magam. Ellenkezőleg, kedvem kellemes aranyozott fehérben pompázik, puha minden és angenehm.

Eleget néztelek, jöhetne már az álom,
úgy várom.

Avishai Cohen Trio - Remembering

Természetesen tegnap a bejegyzés megírása után nem mentem aludni. Ellenben Papa Roachot tényleg hallgattam, meg mást is, szóval olyan nagyot mégsem hazudtam.

Már egészen jól vagyok, eltekintve egy régi baráttól, aki igen jó ismerősöm, mégsem vártam. Ez pedig a nátha, annak minden szépségével együtt. És teljesen mindegy lett volna, ha kilenckor indulok lefeküdni, vagy fél tizenkettőkor, ahogy tettem, mert folyamatos torokkaparás, orrfolyás/orrfújás közben borzasztó nehéz elaludni. Azon csodálkoztam, hogy idén még nem is voltam náthás, kezdtem örülni neki, erre tessék. My mind is full of fuck, akarom mondani takony, és erre sajnos nincsen jobb szó. Be van dagadva a fejem, szuszogok egyfolytában és használom el a zsebkendőket.

Olyan, mintha egy medencében lennék a víz alatt, el vagyok határolva az emberektől. Nem kapok levegőt, nem is hallok nagyon, izgalmasak így a mindennapok. Aranyhalnak érzem magam, aki csak tátog egész nap és néha kap kaját. Nagyon mókás ez az egész, ma még csak kétszer vérzett az orrom, viszont egyszer sem nagyon, így az igazi finomságokra még várok. 

Ilyenkor jövök rá, hogy mekkora kincs normálisan levegőt venni és csak simán lenni. Amikor lehet, hogy vannak problémáink, de a közérzetünk jó, egészségesek vagyunk, észre sem vesszük milyen jó nekünk. Bezzeg ilyenkor! Jhaj. Egyetlen előnye van, ezen a héten nem tesizek, unalmas óráimat majd valami értelmessel töltöm, példának okáért cikkírással, mert ugyancsak el vagyok vele maradva. Khm. Vagyis a cikkírással is. Meg úgy az értelmes tevékenységekkel.

 

Kivéve a filmnézéssel, azt nagyon ügyesen megoldom minden héten, többször is. Szombaton a Shamet néztük és nagyon szeretnék róla angolórára írni, de erről lehet nem kéne, pedig a témán kívül semmi megbotránkoztató nincs benne. Ha Michael Fassbender épp meztelenül flangál végig a lakásán, annak oka van. Ha épp két nővel keveredik orgiába, annak szintén. A meztelen test csak eszköz, meg kell hagyni nagyon hatásos, de nem erről szól. Szép film, gyönyörű zenével.

Szóval most így vagyok. Kicsit értelmesebben, betegebben, nyugodtabban, fázósabban. És továbbra is álmosan, de azt már igazán megszokhattam volna.

Nothing's alright, nothing is fine

Nem tudom. Most kedvem lenne sok-sok klisés, ám releváns idézetet ideírni, de azért mégsem süllyedek le arra a szintre. Csak valahova jó írni. Beszélgetni kéne, de van olyan, amit egyszerűen nem lehet kibeszélni, mert a szenvedő alany én vagyok, nekem kell megoldanom az általam kreált problémákat. Jajj. Aludni kéne, már megint nem sikerült időben ágyba kerülni egyik nap sem, pedig a hétvége pont arra lenne való, hogy aludjak, nem? Ja, nem. Kár.

Na akkor Papa Roach még párszor és elmegyek durmolni.

Az árgyélus kis madár

El is felejtettem. 

Ott tartottunk, hogy szeretnék kötni. Ebből azt gondolná az ember, hogy már tudok kötni, ezért szeretném rendszeresíteni a tevékenységet. Nos, ha így van, jól gondolná, mert tényleg. Vasárnap megtanultam. Mármint rendesen. Nincs semmi, csak a sima, de kezdem megszokni a mozdulatsort, egyre gyűlnek a sorok, bár ebből a gombolyagból (ami sajnos nem pamut) maximum valami amorf fog keletkezni. Gyakorlásnak tökéletes.

Tessék művelődni.