Újdonságok

Voltam Budapesten. Egon Schiele és kora kiállításon. Metróztam és villamosoztam sokat. Sétáltunk. Ücsörögtünk a Szabadság híd pillérjének közepén. Fagyit ettünk. Voltam diplomaosztón. Megtanultam a kezemen kettes számrendszerben számolni. Lett sok kép. Ettem szusit. Eddig még sosem ettem szusit. Aludtunk. Vonatoztunk sokat.

Írhatnék arról bejegyzést, hogy ma ünnepeltük családilag a szülinapom és az estebéd isteni sült csirkemell volt párolt zöldségekkel, hogy Pankától kaptam meggyes joghurttortát, és hogy az ajándékom a Harry Potter harmadik része és hogy mennyire jól esik és milyen vicces képek készültek, de inkább nem. Hahaha.

Nem is tudom, mit írhatnék

Van abban valami hihetetlenül nyugtató és boldogító, hogy látod a napot felkelni. Még akkor is, ha nem a napot nézed közvetlenül, csak az eget. Először annyit észlelsz, hogy nem sötétkék az ég. Aztán kikapcsolják a közúti világítást. Utána fokozatosan világosodik ki az égbolt, megjelennek a felhők, majd a nap is. És mikor végre kimászol az autóból, döbbenten tapasztalod, hogy már nincs is hideg, a színek gyönyörűek, a fény ilyenkor a legszebb és hogy abszolút megérte eddig fennmaradni.

Van abban valami hihetetlenül élvezetes, hogy hetedmagaddal elgyalogolsz a teszkóig péntek éjszaka, csak azért, hogy vegyetek egy kiló kenyeret és édességet. Mert megtehetitek, mert poén. És ilyenkor nem érdekel az, ha lejárod a lábad, ha hideg van, ha nincs pénzed, ha az ott dolgozó rád szól, mert megö(ő)rültél két rózsaszín labda láttán. Csak a jókedv van és a nevetés.

Meg abban is, hogy az apáddal mész traktorkiállításra, odafele úton Doorst hallgattok, kapsz lángost, fűben ücsörögsz, nézed a csodaszép Dutrákat, szépen leégsz a Bableves csárdában, isteni áfonyás palacsintát eszel, majd hazafele úton bealszol az autóban.

És abban is, hogy leégve még kimész a főtérre, csak hogy találkozz a barátnőiddel és Brant hallgassatok, napfényben, ülve és ezután/közben téblábolsz, találgatod a Jó reggelt!-et más nyelveken és narancsos jégkását iszol.

Valamint abban is, ha este dráma helyett animációs kisfilmeket nézel, nyugalomban, sötétben, kényelemben.

Az élet szép

Tegnap megvettem Simon Márton Polaroidok c. kötetét, este pedig voltam hangversenyen, ahol Debussyt, Poulencet és Franckot játsztottak, valamint délután volt egy csodálatos zivatar.

Gondolkoztam azon, hogy holnap már május és hogy lehet, hogy még e hónapban kéne írnom a hétvégémről, de akinek kellett, már elmondtam, úgyhogy nem tudom. Azért megörökítem.

Szóval voltam Budapesten, mind a két felében, pénteken főleg Budán, matekoztam, fagyit ettem, meg megnéztük a Rocky Horror Picture Showt, aztán szombaton inkább Pesten voltam. Láttam a Murdert, voltak (életemben először) Ikeázni, lett plüss brokkolim, elmentünk a Siriusba, ami még mindig egy remek hely, csak mást adtak, mint amit rendeltem és hulla fáradtak voltunk, de azért élveztük. Aznap még megnéztük az moziban az Vasember harmadik részét, ami szintén iszonyatosan élvezetesnek bizonyult (kivételt képez ez alól a zene). Utána természetesen megnéztük Szirmai kritikáját.

Vasárnap nem történt semmi különös, matekoztunk, ettünk, jöttem haza, büszkén cipelve a plüss brokkolimat. Utána felmostam.

Ugye, hogy milyen izgalmasan hangzik? Nem? Hát szerintem sem.
Pedig ez volt életem egyik legjobb hétvégéje, és annyi érzelem van bennem, most is olyan lelkes vagyok még, de akinek kellett, annak már meséltem, ide csak konzerválom a tényeket.

Angenehm

Akkora jellemfejlődésen mentem keresztül, mint Kitty az Anna Kareninában (nem).
Viszont akkora rend és kacatmentesség van házam táján, mint még soha.

nyitva van az ablak és kezd hideg lenni, de nem bírom becsukni, képtelen vagyok ellenállni a tavasznak.
jól mondták, ha télen tizenöt fok van, becsukjuk a nyílászárót, mert hideg van; ha nyáron, vagy tavasszal van tizenöt fok, akkor kinyitjuk, mert meleg van. meleg van és tavasz.

We can be heroes just for one day

Senki ne várjon tőlem élménybeszámolót, magvas gondolatokat, most csak feeling good van. 

Ez a dal (ez a film) pedig olyan, hogy igazából szomorú, végig tudnám sírni, de mégis, nevetni kell rajta, nevetve sírni, mert rólunk szól, mindenkiről, a fiatalságról, tele klisével, mégis egyedi módon, úgy hogy szívhez szóló legyen, úgy hogy ne a végén sírjak, úgy hogy három napon belül megnézzem másodjára és továbbra is imádjam, úgy hogy minden este az Asleepet hallgassam elalvás előtt, úgy hogy angolul akarjam elolvasni a könyvet és úgy, hogy érdeklődjek David Bowie iránt.

Though nothing
Will keep us together
We could steal time
Just for one day

Olyat akarok veled, amit csak veled lehet

Reggel korán keltem, hogy lássam a Burkot. Láttam. És vettem Mechanikus narancs dvd-t mert megláttam, és nem bírtam ki, régóta sóvárgok már érte. Igaz, hogy a filmért, nem terveztem megvenni, de szembejött velem, nem hagytam ott. És voltam édesanyával kávézni (teát ittam), boldog születésnapja alkalmából. Meg tanultam is. Elvileg most is azt csinálom. 

Este pedig szintén filmet nézek.

Mondtam már, hogy szerencsés vagyok?

Még nem? De biztosan, és szerencsére (haha) megint rá kellett jönnöm, hogy bizony, szerencsés vagyok, méghozzá nem is akármennyire. Kopkopkop. 

Mivel tegnap a nagy nagy belső fejetlenség miatt természetesen semmi nem csináltam, ezért ma a sors megajándékozott egy (szerintem) jól sikerült angolversennyel, egy egy héttel kitolt pályázatleadási határidővel, egy elmaradt kémiával és ugye napsütéssel, de az jelen helyzetemben nem számít. Szóval öröm és bódottá, kedv a cikkíráshoz és rendrakáshoz, talán még házit is fogok írni. 

Ja igen. Történelmi esemény, ma (életemben először) autóval vittek suliba. Csodás volt. Ilyenkor érzem Isten (vagy valami felső erő, aminek van keze) simogatását a fejemen.

I wish somebody would tell me I'm fine

Jókedvem van, mert a barátaimmal voltam és mert van fagyim.

Az élet szép.

1: az a baj, hogy sosem csinálok képet

2: emberök, ez a névnap valami csodás!

Kezdjük ott, hogy pénteken háromra mentem Petrához, Tomi már ott volt, majd amikor megjött Blanka, átadták az ajándékom, ami nem más mint: kötőtű,  egy piros akrilgombolyag és egy könyv a kötésről. Nem nehéz kitalálni, hogy mit csináltunk utána, viszont előtte még ücsörögtünk, ettünk, beszélgettünk, elmentünk mekizni, mert miért ne, majd elindítottuk a Pitch perfectet és elkezdtünk kötni. Vagyis eljutottunk addig, hogy a kezdősort megcsináltuk. Sajnos annál többre nem volt időnk, így sort váltani még nem tudok, de legalább már elindultam az úton. Háromból kettő fogadalom szépen alakul, a harmadik, ami a listán második volt, pedig alakulgat, szeretném ha sikerülne és szombat. 

Megnéztük a Gyűrűk Ura második részét, szerencsére csak normál verzióban, így is három órás volt, de megérte! Gollam meg nagyon szánalomra méltó karakter, mármint inkább Szmeagol az, de értitek. Utána meg néztünk volna Bravet, de nem, viszont így is elvoltunk és vasárnap. Fél délben keltünk, isteni ebéd után pedig édes Anna énekelt nekem, majd (most kell megkapaszkodni) megkaptam a Harry Potter két első részét és úrsiten, annyira örültem. Az annyira azt jelenti, hogy nagyon, a nagyon pedig azt, hogy meg is ríkatott, mert egy szentimentális köcsög vagyok mégiscsak a Harry Potterről van szó, és úgy még többet jelent, ha ténylegesen birtoklom a köteteket.

Szóval abszolút bódottá van meg minden. Abszol út, értitek?

Nem akarom túlragozni, de

1: Megvan a HH pulcsim és így teljes a boldogság

2: vagyis úgy teljes, hogy tegnap voltam Quimby koncerten és akkor egy keveset szólok arról is.

Jó volt (ide nekem a leggazdagabb szókincsért járó díjat, köszönöm). Tényleg. Nem eufória, azt én koncerten nem tudom tapasztalni, vagy csak túl fellengzősen hangzana, vagy szimplán meguntam isteníteni a dolgokat, mikor nem belülről jön. Szeretem a Quimbyt, még mindig előkelő helyen van a szívemben, de az igazat megvallva elég régen hallgattam már őket. Mindettől eltekintve, valami határtalan boldogság áradt szét bennem mind a koncert előtt, mind közben. Vigyorogtam, még a zenék közben is, és bármennyire is keveset vagy régen hallgattam őket, azért harminc dalból huszonötnek tudtam a szövegét (igen, felírtam az összes dalt, amit játszottak... igen, sorrendben). Nekem valahogy akkor jön át, vagy én akkor tudom igazán jól érezni magam, ha éneklem. Ha felismerem mi az a szám, amit épp elkezdtek játszani. Nem egy olyan dal volt, ami elején fél percen keresztül mereven álltam, hogy rájöjjek mi az, és miután eszembe jutott, már vígan énekeltem. Ilyen ez. 

Szökik a gáz, szökik a levegő, tele a tár, ölel a szerető.
Úgy a jó, ha nincs semmi rizikó, üres a szív, de hajt még a libidó.

Egyébként meg nagyon élveztem. Énekeltem, felhívtam emberkéket, dülöngéltem, nem voltam a tömeg közepén, de ami kellett megvolt. Amúgy meg mindenki hihetetlen aranyos a zenekarból, tök elegáncsosak voltak, Tibcsi úgy indított, hogy mindenkit köszönt a karácsonyi bulijukon és végig látszott rajtuk, hogy élvezték a zenét. Én mindenképpen. Nem tombolósan, nem sikítósan, nem képkészítősen, nem táncolósan, nem végeazéletemnek érzések közepette, de annyit elértek, hogy újra rájöjjek, mennyire szeretem őket, és hogy amit csinálnak az továbbra is tetszik. Ennél nem is várhatok el többet.

Ami viszont egyedüli és új volt ezen a koncerten az az, hogy jobban figyeltem a szövegeket. És még jobban tisztelem most már a tagokat. Tibit. Meg Liviust. És kezdem túlragozni. Az Otthontalanság otthona minden sora ijesztően igaz néha. És akkor még nem beszéltem a Libidóról. A Turning to the blue meg így is az egyik kedvencem, és most is annyira jajjnemcsöpögök. 

A Magam adomat játszották utoljára, azt hallottam először tőlük és bármennyire is elcsépelt, népszerű, hogy hipszerkedjek mainstream az a dal, tényleg gyönyörű és tényleg imádom. Minden egyes betűjét. Tumblrön is annyi volt mellé a komment, hogy szavakkal bánni. Egyszerűségében összetett. Nem fogok olyan szavakat használni, hogy mély, vagy megérintő, szívhez szóló, mert lehet, hogy igen, de mégsem. Nekem tetszik, most még enyhe voltam és ez így van jól. Nagyon jól.

Ahogy én éreztem magam a koncert közben...

Indul az agy a szív és a tüdő, jó veled mikor csúszik az idő. 

Remeg a hús a csontban a velő, észrevétlenül szalad az idő.

Karácsonyi összegzés

Az újévi az túl kommersz lenne...

Kezdjük a rosszal:
Szandi nem jön
Nincs meg a Hollywood Hírügynökséges pulcsim*
Nincs hó
Nem láttam sem a Blájen életét sem a Gyalog galoppot

Folytassuk a jóval:
Itt van a kiscsalád
Gyros lesz az ebéd
Kaptam két könyvet karácsonyra és mind a kettő nekem való
Tegnap csináltam forralt bort és finom lett
Barátok jóvoltából gazdagabb vagyok egy Beatleses bögrével és egy Beatleses jegyzetfüzettel
Tegnap nyertem társasjátékban
Készen vagyok a németházival
Tudok olvasni (sokat)

Fejezzük be a legjobbal:
Ma este Quimby koncert!

Szóval sokkal több a jó, örülni való, mint a rossz, pár nap késéssel megérkezett a karácsonyi hangulatom, mindent és mindenkit szeretek, örülök, olyan vagyok, mint aki kicsit többet ivott a kelleténél, azt is mondhatnám, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel megvagyok elégedve.

*Ez egy érdekes történet. Az úgy volt, hogy viszonylag hosszas gondolkodás után hirtelen felindulásból megrendeltem egy férfi S-es fekete HH pulcsit az Úr 2012. évében október hó tizedik napján, ami szerdára esett. Tehát megrendeltem és örültem a fejemnek, hogy jajjdejó, legalább egy karácsonyi ajándéknak biztosan tudom a kilétét. Hogy hogy nem, már pénteken megérkezett, örömködtem és szerencsére, vagy a rendkívüli meggyőzőképességemnek köszönhetően a hétvégén nálam lehetett a 24 órás vetélkedő miatt. Akkor még megvolt. Elvittem, nem viseltem, hazahoztam, szeretgettem, felvettem, majd le, így telt a vasárnap. Aztán hétfőn eszembe jutott, hogy ez igazából karácsonyi ajándék, ergo nem kéne hogy nálam legyen. Így szépen visszaraktam a borítékba, majd odaadtam idösapámnak. Elvileg.

Aztán hétfőn kiderült, hogy nincs meg. Először azt hittem, hogy apa csak szórakozik velem, de nem, megnézte mindenütt (elvileg!), és nincs meg. Akkor szenteste még ajándékosztás előtt átnéztem a mi szekrényeinket, de nem. Sehol sincs. Gondoltam a garázsra, de nem valószínű, hogy ott van. Jelenleg senki nem keresi, nekem hiányzik, mert tudom milyen jó érzés, ha nálam/rajtam van, és nem, nem vicces, hogy az egyik (talán legjobban várt) karácsonyi ajándékomat nem kaptam meg. És most nem arról van szó, hogy itt panaszkodom, miközben sok szép dolgot kaptam ajándék gyanánt, miközben néhány családnak még töltött káposztára sem telik (egyébként nem töltött káposztát kell enni karácsonykor, hanem halászlevet, csak szólok). Egyszerűen csak szükségem van rá, és sokkal rosszabb úgy várni valamire, ami talán meg sem lesz, amikor tudom hogy már megvan, itt van, csak nem tudom hogy hol és nem lehet az enyém; mint úgy várni valamire, hogy láttam valahol és ábrándozok arról, hátha az enyém lesz. 

Ez egyszerűen szar érzés na. Poén, nevetséges, szinte természetes, hogy ilyen megesik velünk, de azért mégis jó lenne, ha meglenne. Tényleg.

I was not unhappy my whole life

Azt hiszem ezen a dalon fogok bőgni minimum egy héten keresztül. Csak hogy ne legyek annyira teátrális, ezen a dalon fogok szomorkásan mosolyogni egy hétig, holnap már tudni fogom a szöveget és énekelni fogom.

 Itt meg lehet tekinteni a szöveget.

Előtte pár perccel még bömböltettem hangosan hallgattam és énekeltem a Radioactive-ot az Imagine dragonstól és rájöttem, hogy teljesen illik a jelenlegi helyzethez, igazi forradalmi dal.

Lehet a kettőt fogom felváltva hallgatni (megtoldva egy kis Nirvanával, már hiányzik az is), akkor legalább ki lesznek egyenlítve az érzelmeim és kellemesen semleges leszek. Statisztikailag, természetesen.

Egyébként sajnálattal kellett konstatálnom, hogy még mindig nincs karácsonyi hangulatom. Tavaly ilyenkor már lelkesen hallgattam a Christmas lightsot, és még lelkesebben vártam az angolórákat, ahol 45 percen keresztül csak karácsonyi dalokat énekeltünk összevontan. Oh wait, már nem ugyanoda járok, itt nincs angolórán éneklés, nincs németórán éneklés (hahaha). 

Ami nem olyan nagy probléma, de azért mégiscsak érezhető a hiánya. Többek között ez volt az egyik kedvencem a karácsonyban, vagyis az adventben, mert ugye a karácsony előtti hét még nem karácsony. Pénteken annyira megörültem a hónak, és olyan gyorsan előjöttek a szép emlékek, hogy gyorsan el is küldtem néhány smst volt osztálytársaknak, hogy ők is érezzék a Christmas spiritet.Bejött, mert a négyből hárman válaszoltak, a negyedik csak azért nem, mert élőben is beszámolhatott.

Ma zenei estet tartok, holnap vagy lesz tüntetés vagy nem (kulturált, ha minden igaz), és ha más nem, legkésőbb csütörtökön megjön a karácsonyi hangulatom, mert sütit sütök az osztálynak. Igen, az egésznek. Igen, belső késztetés miatt. Igen, szerintem sem vagyok normális. Vagyis pont az, hogy de.

Normális vagyok, szeretem a karácsonyt és Black Keys albumot hallgatok. Az élet csupa öröm!

Bódóttá és a többi

Még friss az élmény, egy órája mentek el az itt megjelentek. 

Fagyoskodtunk a Zagyva-parton, kockultunk, társasjátékoztunk, ettünk sütit és rakott krumplit (már aki), honfoglalóztunk, és megint csak úgy elvoltunk. Ismétlem önmagam, de a tevékenység is hasonló volt a korábbiakhoz. Semmi különös épp ettől különleges, fujj de utálom a közhelyeket. Ja hogy ez nem látszik. Sebaj.

Ma egész sokat rohangásztam magamhoz képest. Reggel Pankával fodrászhoz, majd piacra almáért, majd vasútállomásra Petra szóbelijén szurkoltam, majd hazaérkeztem, majd kicsivel később megint kint voltam és sétáltam a játszótér felé, mily filmbeillő. Egy kis köd azért volt. Na meg hideg. De felöltöztem. Aztán mikor már kellőképpen kihűlt mindenki jöttünk hozzánk és mókáztunk egészen tizenegyig, miénk volt a ház. aztán hiphop, már itt sem voltak és jajj azért előtte meg sokáig, nem panaszkodhatom, még mindig imádom az ilyen estéket.

Az Imagine dragons továbbra is imádom, kiderült (másodjára) hogy Blanci is, minő öröm. Találtam youtubeon egy csatornát, ahol a csávónak Imagine dragons és Beatles (!) meg mindenféle egyéb józene coverei vannak, szép az élet. 

Vagyis. Az. Tényleg. Én meg matekházit írok.

Dominos

Ma fél kilenckor keltem. Ilyen is régen volt.

Utána az egész napot Petrával, kicsivel később Chennel és Petrával, jóval később Chennel, Petrával és Blankával, majd azután nem sokkal már Petrával, Chennel, Blankával és Tomival. Az apropó először Petra fodrászhoz menése volt, majd lett belőle könyvtár, végül pizza Petráéknál, majd csak úgy voltunk nála. Elszórakoztattuk magunkat mindenféle kütyükkel, cicával mókáztunk, teát ittunk, beszélgettünk, hajat csináltunk és tényleg csak úgy voltunk. Nagyon egyszerűen, ki ki a maga dolgával elfoglalva, de mégis együtt. Imádom az ilyet. Meg az ilyet is.

Oh no not me, we never lost control

Csokimikulást eszem (muffin elfogyott, a fügét meg nem akarom egy este alatt eltüntetni), Nirvanát és Led Zeppelint hallgatok, I<3London pulcsiban és vastag zokniban ülök (mostmár) a laptop előtt és nincs jó kedvem. Vagyis nem, ez nem igaz.

Hogy is lehetne? Tegnap fél háromkor betoppantak a lánykák és kezdődött a korlátlan muffin és almáspite zabálás, teaivás, csacsogás nevetgélés. Meglepetésvendégként később csatlakoztak Danczék is, utána nem volt gond a hangulattal. Előtte se nagyon, de fiúkákkal egészen más. Ebből a kettőből csak úgy árad a hülyeség. Érdekes mód, annak ellenére hogy mind a kettő vagány gyerek, ők is élvezték az estét annak ellenére, hogy csak Cappyt ittunk. Úgyhogy ennyi, nincs több kérdésem. Igen, szerintem nagyon szánalmas ilyen fiatalon lerészegedni. Na de. Nálunk semmiféle lerészegedés nem volt, ellenben hangos nevetések annál inkább, úgyhogy részemről sikernek könyvelem el az estének ez a felét. A másikat is, viszont akkor már nem volt itt a hímnemű delegáció. Négy lány bebugyolálva takarókba simán végigröhögött másfél órát. Nem csak úgy (bár kétségkívül abban is jók vagyunk), nem. Megnéztünk minden olyan képet, amit én készítettem a fényképezőgépemmel. Ez körülbelül három éves intervallum, de az utóbbi fél évet kivéve szinte csak vállalhatatlan fotók vannak. Vajh miért? Mindenesetre remekül elszórakoztattuk magunkat. Aztán a Csillagpor szórakoztatok minket, viszonylag kora reggel pedig a hó. Nonszensz, de mindenki kellőképp bezsongott, megbeszélt idő előtt másfél órával az ablaknál pattogott mindenki és utána sem aludtunk vissza. Megnéztük az este elmaradt keringős videót egyszer-kétszer-háromszor, és előkerült az ovis ballagásom is. Akkor még szelíd és ártatlan voltam hahaha. Videózás után viszont sietni kellett, Sacinak ment a busza, elkísértük, fáztunk, majd mindenki ment haza. 

Hogy is lehetne? A kis séta után ellentmondva egész eddigi létezésemnek rögtön rendet raktam és megírtam a németházit (bizony, a szünet első napján), a délután további részében pedig a matekkal szenvedtem, illetve angolt  csináltam. Persze volt ebéd is, meg nagyon komoly házi feladat írás közben zenehallgatás is, de a két nyelv készen van, ami már valami. Az meg már nem semmi.

Hogy is lehetne? Végre fogtam magam és (kibattyogtam a szemközti éjjel-nappali közértbe) leszedtem a könyveket a polcomról, letörölgettem a töméntelen mennyiségű port és rendezkedtem. Vagyis először szortíroztam, rohangáltam a lakásban olyan könyvekért, amiket magaménak érzek, majd törtem a fejem. És pakoltam. Majd elégedett voltam, majd meggondoltam magam, újragondoltam, újrarakodtam, lefotóztam, összehasonlítottam. Közben volt szentségelés is, bizonyos szalagok meg üvegek miatt, de megoldottam. Készen lett és maximálisan elégedett vagyok a munkámmal.

Hogy is lehetne? Szünet van, program van, kedv is hozzá. A házimennyiség, a megíratlan cikkek száma, az érzelmi instabilitás mind semmi. Mivel az érzelmek instabilak, a rosszkedv sem tart soká. A jelenlegi rosszkedvem negyed órán át tartott, majd elkezdtem írni és beszélgetni, rögtön jobb lett. Szóval ja. Nem volt jó kedvem, de elmúlt. Ennyi.

Ez egy giccses kép az elmúlásról

Megint csak Quimby. Mindig visszatalálok hozzájuk, mindig akkor, amikor szükségem van a zenéjükre. Ma például a kocsiban megláttam a Kicsi ország cd-t, elkezdtem olvasgatni a dalszövegeket és megint belesüppedtem a világukba és igen, a Quimbyt emlegetve szinte kötelező ilyen hangzatos szavakat használni. Szóval nézegettem a jól ismert szövegeket, és amikor eljutottam a Múló időig, rájöttem hogy az a dal tényleg egyszerűségében nagyszerű és inkább nem is ragozom tovább... Ez határozottan nem egy giccses dal az elmúlásról, még akkor sem, ha Tibi úgy gondolja.

Egyébként nem szoktam én minden nap autóban ülni, csak ma sürgős vásárolnivalóm akadt, amihez a város széléig kellett elkocsikázni édes szüléimmel. Egyébként teljesen büszke vagyok magamra, mert tegnap egyedül intéztem el a vásárlásomat, egyedül döntöttem, és saját zsebből fizettem. Ami minden hátránya ellenére jó érzés. Lett átmeneti surranóm, Semmim és megálltam hogy vegyek kürtős kalácsot, ami határozottan büszkeséggel tölt el. Ma sapkát szerettem volna találni, igazi kötött meleg gyönyörűséget, és bármennyire is puha volt a kis vicces kötögetős, nem megfelelő, így otthagytam. Ahogy a többit is. Viszont titkos vágyam megvalósult és eggyel bővült a hosszított fazonú kardigánjaim sora. Eddig volt nulla, de kedden elkoboztam anyától a szürke pöttyösét, úgyhogy most kettővel rendelkezem. Maga a boldogság. 

És nem fázik a lábam a cipőben. Pláne!