Az élet szép

Tegnap megvettem Simon Márton Polaroidok c. kötetét, este pedig voltam hangversenyen, ahol Debussyt, Poulencet és Franckot játsztottak, valamint délután volt egy csodálatos zivatar.

Szép ez a február!

Kezdetben vala a szikrázó napsütés, madárcsicsergés, a zöldellő gyep, a lágy majd egyre erősödő szél. Mind mind azt hirdette, itt a február. Utána az időjárás átcsapott egy hűvösebb csapadékosabb stádiumba, esővel, széllel, szürke felhőkkel. Igazi februári idő, nemde. Hisz tél van, teljesen természetes, hogy mindent kapunk, csak nyarat nem. Ja meg a jelenlegi évszakot sem igazán. Sebaj, ma már esett havas eső, este egy kevés hó is, lehet reménykedni. A legkeményebb hideg úgyis csak most fog jönni.

Na ma volt az első olyan nap, amikor örültem a nyárias időnek és nem bosszankodtam amiatt, ohgy legyen húsz fok, tavaszias idő... Végülis azt is megkaptam hat körül, szóval igazán nem panaszkodom.

Meg a tegnap este miatt sem, féléves késéssel sikerült megnéznem a Sherlock Holmes kettőt, és áááh, ez is olyan zseniális volt, mint az első rész.

Ma délben keltem, hajat mostam, majd rohantam Petrához, utána a Kossuth térre, onnan meg a gyereknapi programokra mentünk. Nem igazán bírom az ilyen városi rendezvényeket, nagyon bugyuták általában, ahogy ma is, de legalább a két x-faktoros fellépőben nem csalódtam annyira. Aranyosak voltak, jó dalokat énekeltek, csak utálom ahogy provokálják az első sorban sikítozó kislányokat, annyira szánalmas mind a két oldalról. Értem én, ha valaki szeret egy előadót, de azt lehet kulturáltan is, síkitozás, és korláton áthajolás csakazért hogy megérintsem nélkül is. Szerintem.

Egyébként jól éreztem magam végig, fagyiztunk, nevettünk mindenen, legfőképp magunkon, de azért akadt pár érdekes emberke. Utána letelepedtünk a fűre és csak úgy voltunk. Majd hideg lett, esőre állt, így mindenki hazaindult. Holnap pakolni fogok, most már tényleg. Meg olvasni valami értelmes regényt. Belekezdek a Győztes egyedül vanba, az úgyis oroszokról szól.

Csak legyen meg minden amit elterveztem és akkor holnap egy jó napot zárok...

Tegnap kicsit ki voltam, de ma már elküldtem a Kiss Tibi interjút, holnapra nincs mit tanulnom, még a nap is kisütött, kezdek jobban lenni. Az a jó az életben, hogy mindig az egyenlőségre törekszik. Ha egy darabig rossz kedvemben vagyok, akkor utána valamikor biztos nagyon jól fogom magam érezni. Persze ez fordítva is igaz, viszont örülök, hogy csak egy napig voltam morci, letört és ma már megint kezdek önmagam lenni. Talán az idő is hatással van rám egy kicsit, talán nem. Bár a szakadó esőnek megvan az az előnye, hogy lehet harsány nevetések közepette, hangosan énekelve futkorászni előle-alóla... 

Szóval szeretlek én élet, mert te olyan jó vagy hozzám...

Zengjük a dalt üde mámoros ajakkal...

A zöld igazán remekül áll a tájnak. Nem mintha eddig nem lett volna elég zöld, de most az eső után még üdébb, még zöldebb minden. A fű dúsabb és több helyen takarja a kopár talajt.

Nekem meg jól áll a nem mértéktelen zabálás. Persze ettem sokat (húsvétkor ki az, aki nem eszik?), de péntek este sikerült megállni a vacsorázást, meg ma a bő ebédet... így egész normális a helyzet. Meg még dolgoztam is egy keveset a kertben. Nem ez volt életem legjobb húsvétja, de tényleg jól éreztem magam. Sokat aludtam, sokat játszottunk, nevettünk, az idő is egész elviselhető volt... És még esett is. Egy pillanatra kiálltam az ajtó elé és hagytam, hogy ázzak. Nem volt több egy pillanatnál, de végre éreztem, hogy itt a tavasz, igazán itt van. Sajnálom, hogy ritkán kapunk esélyt az igazi tavaszra. A hideg február után rögtön jöttem a majdnem harminc fokok, nekem az nem tavasz. Legalább másfél hónapon keresztül igenis kijár a laza 25 °C, a friss szél, a zöldellő, virágzó fák és a záporok...

Mily prózai vagyok, oh. Na holnap majd nem leszek az... Majd kiugrok a bőrömből, hogy a majdnem frissen mosott hajamra ráfújjanak mindenféle büdös kölnit brr... De húsvét csak egyszer van egy évben, locsolkodás is. Kibírjuk.

Be me only, be the water where I'm wading

Rájöttem, hogy imádom azt az érzést, amikor utazom és csukva van a szemem és a narancs ezernyi színben pompázik a szemhéjamon át. Igen, Büszkeség balítéletet néztem hétvégén és még mindig nem tudom megunni. giccses, elcsépelt, de gyönyörű. Mint a naplemente, vagy a szerelem. 

Ma úgy jöttünk haza Bajáról, hogy az út háromnegyedében a nap óarany fényt vetett minden egyes nádszálra és az ég olyan kék volt, amilyennek egy tavaszi napon lennie kell. És igazán megérintett a tavasz. A hőmérséklet nem elég ahhoz, hogy érezzem az évszakot, ahhoz kellenek a színek, a fények az illatok. Úgy teljes. 

Holnaptól újítok. Elegem van a tékozlásomból. csak az a baj, hogy igaz. Na ezen változtatunk. Reméljük sikerrel.

http://www.rainymood.com/

Most csak az eső segít.

És nem, én ezt nem így akartam, nem terveztem, hogy második félévben nem leszek képes leülni és tanulni, de nem a mai volt az első nap, amikor csak úgy hopp, elrepült a délután, majd este lett és semmit nem csináltam. az olvasáson, számítógépezésen, evésen kívül legalábbis semmit. És ez nem kicsit bosszant. Az akarat megvan, ezt szeretnék, azt szeretnék; az elhatározás is, hogy majd ez lesz meg az lesz, így nem hagyjuk el magunkat meg úgy. És itt meg is állhatunk, mert hogy semmi, vagy csak nagyon kevés dolog valósul meg ezekből az elhatározásokból, az is biztos.

Holnap délután nyelvtanverseny, utána biztos pakolok ,szerdán több kedvem van az élethez. Persze az is csak egy darabig. Hát nem, tényleg semmi sem tart örökké. Még a foggyökér sem.

Annyit mondok bassza meg az időjárás, már elnézést, nekem semmi bajom a téllel, de az, hogy körülbelül egy hétig beetet mindenkit azzal, hogy igen itt a tavasz, napsütés, móka kacagás és vékony kabát, utána meg elkezd havazni, azért na....
Csak legyen már tavasz végre. Piros kabátos, napsütéses, szeles, esős, madárcsicsergéses, kacsaetetős,sétálgatós, szívmelengető boldog tavasz!

Már vártalak!

Kedves mindenki, a legszebb őszi nap tegnap volt. Na nem a programok, vagy az emberek, hanem az időjárás miatt. Időjárás bácsi igazán kitett magáért. Bár, ha jobban belegondolok egészébe véve maga a nap is jó volt. Egyrészt lemaradtunk kémiáról, mert koszorúzásra kellett mennünk. Én a parasztblúzomban mentem, meg vittem egy bőrdzsekit, biztos, ami biztos alapon. Boldog voltam, mert Fannival együtt mentünk és túl tudtam lépni az előítéleteimen. Sajnos nagyon hamar ítélkezem minden emberen, bár magamon is, és próbálok változtatni rajta, szóval nem olyan vészes a helyzet. Ahogy néztük a ceremóniát egyszer csak elkezdett cseperegni az eső, aminek személy szerint nagyon örültem, majd elállt és kisütött a nap. A hátunk mögül jött, így legalább nem fáztunk, viszont szembe velünk még szürke volt az ég. És akkor a napsütés ellenére megint eleredt az eső. Körülöttünk mindenkii esernyőt vett elő, mi meg csak gyönyörködtünk. És még a szél is fújt, így ebben a napos-esős-szivárványmentes állapotban repkedtek a levelek. Gyönyörű volt, feltöltött egész napra.

És most már igazán ősz van, igazi hideggel, esővel, széllel. Ahogy kell.

szüret (?)

Suhanc bejegyzését olvasva eszembe jutott, hogy milyenek voltak azok a hétvégék, amikor a nagypapám még élt. Mondjuk ősszel. Mert neki is volt szőlője, igaz, csak a kertben, de az is épp elég volt a családnak. Hogy leszüreteljük, egy részéből mustot, bort csináljunk, a többit meg megegyük, elajándékozzuk. Mióta nincs már papa, nincs már meg a ház. Azóta érzem, hogy mennyire is szerettem ezt az időszakot. Nekem ez votl az 'igazi' gyerekkorom, ha mondhatok ilyet. Persze, a gyerekkor még most is tart, de már nem ugyanaz. Imádtam náluk lenni, még epret szedni is, pedig közben füstölögtem rendesen, mert szúrt a levele és sok volt a szúnyog, de tudtam, hogy megéri, mert utána az összes epret mi ettük meg. Ott volt a kertben minden. A szőlő, a sorok közt eper, paprika, paradicsom, számtalan gyümölcsfa, a kert másik részén két diófa, kukorica, borsó, bab, hagyma, minden. És papa főzött, húslevest, néha halászlevet, bár az a néha elég rendszeres, és persze karácsonykor együtt főzték apával kint az udvaron, mint két hajléktalan, úgy néztek ki. 

 Szóval a szüret. Emlékszem, hogy egyszer metszőollóval vágtam el a fürtöket a száruktól, amikor az egyik levélen megláttam egy kis zöld békát. Tetszett, de amint észrevette, hogy megmozdultam, gyorsan elugrott. Én meg hátrahőköltem, mert hirtelen történt. Szerintem egész este azt meséltem a családnak. És a pince illata! szerettem oda járni, féltem lemenni a lépcsőn, mert nagy rések voltak a fokok között, de mindig megtettem. Egyszerűen jó volt ott lenni. Igazából papa volt az egyetlen ember, akire mindig is hallgattam és igazán tiszteltem. És ő volt az egyetlen, akire hallgattunk, ha veszekedtünk. És ebédkor vagy vacsorakor mindig zongorázott nekünk valamit. Karácsonykor meg karácsonyi dalokat tanított Pankának. És délután mindig aludt, lényegében délután mindenki aludt, kivéve mamát, Pankát, meg engem. És amikor kész lett a kávé (bár ő nem kávézott, de a délutáni kávénál ott volt a pohár borával), akkor szólt valamelyikőnknek, hogy meséljünk neki. Bármit meséltünk is, ő meghallgatta és mondott rá valami kedveset, majd felkelt. Szerettem a zöld kardigánját, a téli hajléktalan öltözékét, a vicces madárijesztőit, a leveseit, ahogy megölelt és őt magát. Bár őt magát még mindig szeretem és szeretni is fogom, mert nekem ő votl az egyetlen nagypapám.

Igazából a szüretről szerettem volna írni, de már meg sem lepődöm azon, hogy nem az kerekedett ki belőle, amit szerettem volna. Végül is nem baj, hogy megírtam. Csak valahogy kevésnek érzem. Ha már papáról van szó, igazán megírhatnék ötven oldalt is és még lenne miről. Emlékekről, gondolatokról, dalokról, filozófiáról, ételekről, borról, nevekről és legfőképp a szeretetről.

13 napos bizbasz negyedik rész

4. nap - Egy kép arról, amit utálsz 

Igazából én nem utálok semmit. Maximum nagyon nem szeretek, de utálni nem utálok semmit. Na jó, talán a meztelencsigát. Mert jájj nem szeretem, ahogy csúszik-mászik, élősködik és nyálkás és mindenhol ott van eső után és puha a teste és neeem szeretem. Persze, így tök jól néz ki, de ez egy természetfotós, jól megvilágított, szépen beállított képe. És a meztelencsiga nagyon nem ilyen az életben.

we are all yellow

elérkezett az az idő, amikor már nem elég egy pólóban suliba menni, vagy kint lenni az utcán, sétálni, mert fázom.. itt az ősz, és nem olyan aranyszínű mint vártam. viszont a borongós, esős szürkeségbe örömmel viszem bele a piros kardigánom, színes sáljaim, tornacipőim színét. ja és a táskám is kék, tehát rajtam nem fog múlni a hangulat egyébként nem is értem az embereket, hogy miért utálják a hétfőt. csak azért mert elmúlt a hétvége és dolgozni vagy tanulni kell? és? ott a következő hétvége. 

a hétfő csak azt jelenti, hogy lezártunk egy hetet és jön az új, sok lehetőséggel, úgymond tiszta lappal. az csak esély a változásra. az újrakezdésre. nem véletlenül próbálunk meg hétfőn fogyókúrába kezdeni. bár szerintem a vasárnap nem a vég, és a hétfő nem a kezdet. ez nem ennyire végletes és nem ennyire határolt. ha nem lenne neve, számítana? nem értem az embereket. a hétfő miért negatív. és ha annyira az, akkor miért van két egymásnak teljesen ellentmondó közmondás a hétfőről? az egyik: ha két borongós nap után végre egy napfényes következik, akkor hétfő van. a másik: ha két napfényes, meleg nap után egy borús következik, akkor tudod, hogy hétfő van. és akkor a hétfő rossz vagy jó? egyáltalán, miért kell mindent bekategorizálni? vagy ha kategória, akkor miért ennyire konkrét. nem csak rossz meg jó vagy fekete meg fehér létezik. a világ ezernyi színből áll. a hétfő is. akár borús, akár nem, az is csak egy nap az évben, egy az ötvenkettő hétfőből és egy a 365 napból.  vagy a szerda. vagy a csütörtökök. ma is csütörtök van, csak szólok. és ma fáztam. pedig nem is póló volt rajtam, hanem blúz. és van különbség. de fáztam. bár futottunk és áztunk, meg esernyőt tartottunk a fejünk fölé, amikor nem is esett, és szeretek bolondozni, szeretem az osztályom, szeretem hogy ilyen hülyék vagyunk mind, de ha kell össze tudunk dolgozni. szeretem, hogy a rossz idő senkit nem kedvtelenít el. 

és tetszik a gondolat, hogy majd színt viszek a napjaimba. ha máséba nem is, de azt is megpróbálom. csak győzzek eleget mosolyogni. igazából nem tudom ki ötlete volt, hogy a téli ruhák sötétek legyenek. persze, magába szívja a napfényt, de emberek! most őszintén, szép látvány a sok fekete kabát a nagy fehérségben? már megint fekete-fehér, pedig annyi sok szép másmilyen lehetne. mondjuk piros. igen, igen nagyon vágyom már egy piros kabátra, mert a jelenlegi sem színben (fekete) sem fazonban, sem pedig anyagban nem tetszik. ja és szőrös a kapucnija, amiből már egy éve elegem van. de kibírom. a piros kabátért megéri várni. addig is van nékem piros sálam, meg lila, meg sokszínű, meg lila sapkám és fekete. túl sok a fekete. viszont ha lesz piros kabátom, akkor szükségem lesz egy nem piros sálra. és ahhoz illeni fog a fekete sapka is. jaj de sok baj van ezekkel a színekkel. bár az ilyen ráér. ez a jövő zenéje. most ősz van, és holnap péntek. meg holnap is lesz ősz. meg péntek is. és holnap is jókedvem lesz. de ami a legjobb, az az, hogy hétfőn is.

I find it kind of funny

ma reggel korán keltem, hogy olvassak, erre kiderült, hogy félrenéztem az órarendem és fél nyolcra kell menni, negyed kilenc helyett. még jó, hogy korán keltem, így mindennel el tudtam készülni. este esett, szóval gyönyörű, friss és kissé hideg időben indultam neki. két órán sem volt könyvem, de ez nem gátolt meg semmiben, a nap csak úgy eltelt. lyukasórában házit írtunk, így délután már csak angoltanárhoz kellett mennem. az is jó volt, meg is lepődtem, hogy nem hibáztam annyit. hazafele annyira élveztem a napsütést, hogy miután megérkeztem, ledobtam a táskám, kipakoltam az angolcuccot, bepakoltam a hetedik hp könyvet és indultam a Zagyva-part felé. ott, láblógatva, napfényben olvastam, kizárva a külvilágot. ahogy ment arrébb a napocska én is így csúsztam, hogy még-még, még egy kicsit. nem akartam egy olyan idili környezetben szomorkodni, így hazajöttem és letettem a könyvet, mielőtt Fred meghalt volna. ez még mindig egy fájó pont az életemben, és utánaolvasva Rowling is szerette őt, az egyik kedvence volt... igazából nem is a hp-ról akartam írni, csak arról, hogy ma imilyen jó napom volt és örülök, hogy ősz van. már tényleg. 

az a tipikus, reggel hideg van, kell egy rongy, nappal meleg van, este hamarabb hűl, és onnan is tudom, hogy itt az ősz, hogy a lépcsőházban már melegebb van, mint kint. szóval msot már végérvényesen elérkezett, és én örömmel várom a további fejleményeket.

esik *_*