Néha csak itthon akarok maradni és sütit sütni, aludni, olvasni, filmet nézni, pakolászni egyedül, nyugalomban.

Letters from Oscar Wilde to Lord Alfred Douglas

January 1893, Babbacombe Cliff

My Own Boy,
     Your sonnet is quite lovely, and it is a marvel that those red-roseleaf lips of yours should be made no less for the madness of music and song than for the madness of kissing. Your slim gilt soul walks between passion and poetry. I know Hyacinthus, whom Apollo loved so madly, was you in Greek days. Why are you alone in London, and when do you go to Salisbury? Do go there to cool your hands in the grey twilight of Gothic things, and come here whenever you like. It is a lovely place and lacks only you; but go to Salisbury first.
     Always, with undying love,
     Yours, Oscar

                                                                   March 1893, Savoy Hotel
Dearest of All Boys,
     Your letter was delightful, red and yellow wine to me; but I am sad and out of sorts. Bosie, you must not make scenes with me. They kill me, they wreck the loveliness of life. I cannot see you, so Greek and gracious, distorted with passion. I cannot listen to your curved lips saying hideous things to me. I would sooner be blackmailed by every renter ["renter"was a slang term for male prostitutes] in London than to have you bitter, unjust, hating.You are the divine thing I want, the thing of grace and beauty; but I don't know how to do it.Shall I come to Salisbury? My bill here is 49 pounds for a week. I have also got a new sitting-room over the Thames. Why are you not here, my dear, my wonderful boy? I fear I must leave; no money, no credit, and a heart of lead.
     Your own, Oscar

                                                                   Rouen, August 1897

My own Darling Boy,
      I got your telegram half an hour ago, and just send a line to say that I feel that my only hope of again doing beautiful work in art is being with you. It was not so in the old days, but now it is different, and you can really recreate in me that energy and sense of joyous power on which art depends.
      Everyone is furious with me for going back to you, but they don't understand us. I feel that it is only with you that I can do anything at all. Do remake my ruined life for me, and then our friendship and love will have a different meaning to the world.
      I wish that when we met at Rouen we had not parted at all. There are such wide abysses now of space and land between us. But we love each other.
      Goodnight, dear. Ever yours,
                                Oscar

Avishai Cohen Trio - Remembering

Természetesen tegnap a bejegyzés megírása után nem mentem aludni. Ellenben Papa Roachot tényleg hallgattam, meg mást is, szóval olyan nagyot mégsem hazudtam.

Már egészen jól vagyok, eltekintve egy régi baráttól, aki igen jó ismerősöm, mégsem vártam. Ez pedig a nátha, annak minden szépségével együtt. És teljesen mindegy lett volna, ha kilenckor indulok lefeküdni, vagy fél tizenkettőkor, ahogy tettem, mert folyamatos torokkaparás, orrfolyás/orrfújás közben borzasztó nehéz elaludni. Azon csodálkoztam, hogy idén még nem is voltam náthás, kezdtem örülni neki, erre tessék. My mind is full of fuck, akarom mondani takony, és erre sajnos nincsen jobb szó. Be van dagadva a fejem, szuszogok egyfolytában és használom el a zsebkendőket.

Olyan, mintha egy medencében lennék a víz alatt, el vagyok határolva az emberektől. Nem kapok levegőt, nem is hallok nagyon, izgalmasak így a mindennapok. Aranyhalnak érzem magam, aki csak tátog egész nap és néha kap kaját. Nagyon mókás ez az egész, ma még csak kétszer vérzett az orrom, viszont egyszer sem nagyon, így az igazi finomságokra még várok. 

Ilyenkor jövök rá, hogy mekkora kincs normálisan levegőt venni és csak simán lenni. Amikor lehet, hogy vannak problémáink, de a közérzetünk jó, egészségesek vagyunk, észre sem vesszük milyen jó nekünk. Bezzeg ilyenkor! Jhaj. Egyetlen előnye van, ezen a héten nem tesizek, unalmas óráimat majd valami értelmessel töltöm, példának okáért cikkírással, mert ugyancsak el vagyok vele maradva. Khm. Vagyis a cikkírással is. Meg úgy az értelmes tevékenységekkel.

 

Kivéve a filmnézéssel, azt nagyon ügyesen megoldom minden héten, többször is. Szombaton a Shamet néztük és nagyon szeretnék róla angolórára írni, de erről lehet nem kéne, pedig a témán kívül semmi megbotránkoztató nincs benne. Ha Michael Fassbender épp meztelenül flangál végig a lakásán, annak oka van. Ha épp két nővel keveredik orgiába, annak szintén. A meztelen test csak eszköz, meg kell hagyni nagyon hatásos, de nem erről szól. Szép film, gyönyörű zenével.

Szóval most így vagyok. Kicsit értelmesebben, betegebben, nyugodtabban, fázósabban. És továbbra is álmosan, de azt már igazán megszokhattam volna.

Én ezt nem...

 Közeledett hozzá. Igen, elég erőt érzett most, hogy egyetlen ökölcsapással leterítse, maga alá teperje, üsse, ahol éri, cibálja haját, kitolja szemét, megölje, megölje.
(...)
Kezét pillanatra szeme elé tette. És most úgy rémlett neki, hogy ebben a derengésben igazán látja önmagát, azt, ami elmúlt és van, öreg csontjait, melyek ötvenkilenc éve szolgálták őt, és ki tudja, még meddig. Végtelenül szomorúnak látszott.
(...)

A részeg emberek röpülnek.

Csak a józanok hiszik, hogy ide-oda imbolyognak, ők valójában láthatatlan szárnyakon szállnak, s mindenhová előbb érnek, mint remélik.

Hogy közben múlik az idő, nem számít, mert nekik az nincsen, és nyilván a többiek csalódnak, kik ilyesmikkel törődnek.

Bajuk sem esik, mert a Szűz Mária kötényében hordozza a részeg embereket.

De a kapu kinyitása nehéz volt. Sokáig bajmolódott a kulccsal ide-oda forgatva a zárban, de nem akart kinyílni. Még tovább vesződött azonban a szoba ajtajával, míg rájött, hogy azt be sem csukták.

Dörmögve haladt befelé, káromkodott, hogy ebben a házban semmi sincs rendben, kilophatják a szemüket is, elrabolhatnak mindent.

Csakugyan, ilyen rendetlenség ritkán fordult elő.

Az én szemem sűrű felhő

Legszívesebben bemásolnám a Pacsirta minden sorát, minden mondatát, szavát, betűjét, olyan gyönyörű. 

"Éjszaka valahol eshetett, enyhült a rekkenő meleg, puha, kedves fény öntött el mindent. Ákos kihúzta magát, tüdejébe szívta a levegőt. Melegség ömlött el tagjaiban, kezdődött az emésztés: az ételek jótékony, erőnevelő anyagukat most küldték szét a véráramba."

"Az, amit hallott apjáról, fogékonnyá tette mások szenvedésére is. Eddig azt hitte, hogy semmi köze sincs azokhoz, kik körötte élnek, Környeyhez, a részeges Szunyoghoz, Szolyvayhoz, a rossz ripacshoz, Dobához, ki folyton hallgat, meg szegény Pacsirtához. Igaz, első látásra érdektelenek mind, torzak és görbék, lelkük befelé kunkorodik. Nincs tragédiájuk, mert itt el sem kezdődhetnek a tragédiák. De milyen mélyek, mennyire atyafiai mind. Milyen hasonlatosak hozzá. Ha egyszer elkiáltja ezt, nagyot kiált. Csak hozzájuk van köze."

And I'm looking for a miracle

Péntek körül meg úgy mostanában volt bennem olyan, hogy nem tartozom sehova, az emberek igazából nem szeretnek. és ezt most nem úgy kell érteni, hogy nem szeretnek, csak valahogy olyan ez, hogy megkedvelnek, mert szimpatikus vagyunk és ennyi. Szeretni már csak nagyon kevesen képesek. Ez a különbség köztem és Panka között. Lehet, hogy ha egy társaságba egyszerre kerülünk be, engem fognak hamarabb megkedvelni a sziporkázó humorérzékem és a szellemes beszólásaim miatt (nem) (de), de hosszú távon biztos ő lesz a kedvelt, szeretett, mert igazán jótét lélek, és bármennyire is piszkálom emiatt, még humora is van. Szóval nem olyan kőbunkó, mint én, persze hogy szimpatikusabb. 

Az osztályban is az elején minden nagyon jó, minden nagyon szép, aztán itt tartunk januárban, nekem még mindig egy olyan ember, akivel igazán jóban lennék, vagyis közel olyan szinten, mint volt osztálytársakkal, akiknek amúgy shoutout, mert ez a hatos kis csapat imádnivaló és fantasztikus, hogy még mindig és hétről hétre és ez szerintem nem is nagyon fog változni, kopkopkop. Körülöttem mindenki puszipajtás, meg délután ide-oda járkál együtt forrócsokizni and I'm sitting here... 

És valahogy mindig ezt érzem, aztán rájövök, hogy jó nagy része magam miatt van, én vagyok olyan, amilyen, vállalnom kell a viselkedésem következményeit. Meg arra is, hogy igazából nem annyira súlyos a helyzet, mint amilyennek látom. Meg ki a kicsit nem becsüli, az a kicsit nem becsüli, van nekem barátom épp elég, akinek meg nem kellek, azt ott egye meg a fene. 

Egyébként Dénessel remekül kibeszéltem az aggodalmaimat, utána meg a társasággal filmeztünk, és gofrit ettünk, szóval egy szavam sem lehet.

Drága Tatie! 

Bizonyos tekintetben jobban szeretlek most, mint valaha, és bár mindenki másként értelmezi a házassági fogadalmát, én úgy gondoltam, hogy az enyém a halálig érvényes. Ha tudni akarod, készen állok arra, hogy örökre a tiéd legyek, de mivel te beleszerettél valaki másba, és vele akarsz összeházasodni, úgy érzem, nincs más választásom, mint félreállni, hogy ezt megtehesd. A száznapos próbaidőnek hivatalosan vége. Borzalmas ötlet volt, és most már szégyellem magam miatta. Pauline-nak mondd azt, amit jónak látsz. Bumbyt annyit láthatod, amennyit csak akarod. Ő a tiéd is, nagyon szeret, és hiányzol neki. De kérlek, hogy csak írásban ejtsünk szót a válásról, és ne beszéljünk róla. Nem vagyok képes többet veszekedni, és találkozni sem akarok túl sokat veled, mert túlságosan fájdalmas. 

Mindig barátok leszünk - tapintatos barátok, és tudod, hogy a halálom napjáig szeretni foglak. 

Örökké tiéd: a macska.

Drága Hadley!

Úgy vélem, a leveled, ahogy minden, amit valaha is tettél, nagyon bátor, és összességében nagylelkű és önzetlen.Ha a válás elkerülhetetlen lépés, azt hiszem, mindannyian jobban érezzük magunkat, és tisztábban látunk, amint elindul a folyamat. Kérlek, drága Hadley, ne hidd, hogy ezzel befolyásolni akarlak, vagy felgyorsítani a saját ügyeimet. Csak azért gondolom ezt, mert olyanok vagyunk, mint két tántorgó, botladozó bokszoló, akik még mindig nem képesek a végső csapást egymásra mérni.

Azt hiszem, Bumbynak talán az élete legnagyobb szerencséje, hogy te vagy az édesanyja. És el nem mondhatom, mennyire csodálom a te józan gondolkodásodat, az eszedet, a szívedet és a csodaszép kezedet, és kérem Istent, hogy tegye jóvá azt a hatalmas fájdalmat, amit neked okoztam - aki a legjobb, a legigazabb és a legszebb ember, akit valaha ismertem.

Ernest

Beszéljünk egy kicsit a csalódásokról

 I'll be there waiting for you

Igen, nem egyszerű téma. Sajnálatos módon nem tudom, hogy melyik a rosszabb. Csalódni, vagy csalódást okozni. Vagy fájdalmat. Egyik sem szívderítő, de a saját fájdalmamat mégiscsak jobban el tudom viselni, mint másét. Ez nem a Panka-féle ha neki fáj, nekem fáj kategória, ez az, amikor tudom, hogy megbántottam valakit és nincs mit tenni, kimondtam, leírtam, nem lehet visszavonni. 

Ezért nem szeretek ígéretet tenni, vagy elvállalni valamit. A végén úgyis csak csalódást okoznék. Mindig csak csalódását okozok. Legfőképp magamnak, de ha másnak az is ugyanúgy fáj. 

"Bolond voltam... Engem is bolonddá tettél. az egész életemet tetted bolonddá."

Got that summertime sadness...

Oh well. Tomorrow is the last day of July... And I'm going to my grandmother with my parents, It'll be good, I think. But I just don't know. I have less than two weeks till the language exam, so I won't know the word: free time for at least 13 days.

BUT! Yesterday we were having a Batman marathon. And it was amazing! Few of my thoughts: Oh my God, oh my God! Ehy I haven't seen them before? Noo, he can't be! Oh my God. He's beautiful. Gary Oldman! I love you, Alfred. He has nice eyes. He's a genius. He is crazy, but genius. I love you, Tom Hardy. Inception reunion. Whoa, that was scary. UNo, he can't be dead, I saw him in the trailer of the last film... Marion Cotillard is beautiful. No she can't be bad. Why don't they go on hands and knees? Are they stupid? Oh my God! Oh! I love it! It was amazing! Flawless. I want to watch them again.

So yep, we had a great time. After the cinema we were talking in front of the building for an hour. Then came home. Sleep. 

Oh God, I just don't know. I have summertime sadness.

Radnóti Miklós - Bájoló

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.

Kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s  tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged.
Mossa az eső
össze szívünket.

Virul a fényesség

Ilyen címmel volt már bejegyzésem az előző blogon.

És akkor beszéljünk az érzelmekről, ja nem, a zenéről. Bár ez a kettő összefügg. Mai nap Beatlesen kívül hallgattam viszonylag sok Lajkó Félixet, viszonylag kevés Palya Beát sokszor és most ott tartok, hogy Ghymes, ha már szüleim Ghymes-fesztiválon mulatnak. Úgy látszik, a csütörtöki fél óra etno rock koncert megtette a hatását, egész nap kedvem volt világzenét hallgatni. Néha a sok Beatlesen, Quimbyn, minden más egyeben kívül szüksége van a lelkemnek ilyesfajta muzsikára. Kezdek rájönni arra, hogy az érzelmeimet legjobban a nép-, világzene hozza ki legjobban. Mert bár szinte csak oylan zenét szeretek hallgatni, ami valamiféle érzelmet hoz ki belőlem, meg energiája van, de most a szikraszemű elérte azt, hogy elkezdjek sírni. Csak úgy, amint jött, oylan hamar vége is lett, könnycseppek nélkül, de sírás volt.

Koncert közben fűben ülve, amikor még az énekesnő is mondta, hogy egy igazi, táncolós dal jön rájöttem, hogy mennyire hiányzik az, hogy ne csak szeressem, de érezzem is a népzenét. Mert -sajnálatos módon- nem tudok néptáncolni (bár táncolni se), és így nem teljes az élmény. Élvezetes, de nem az igazi. Végül is mindegy. Szeretem és ez a lényeg. Nem mondok olyan közhelyeket, hogy a zene a élet, mert ez nem igaz, de nagyon fontos az életben. Kiegészít, aláfest, hozzásegít, felemel, néha lehúz, de mindenképpen hatással van az emberre. Na jó, ez elég közhelyes lett, viszont igaz.

Kosztolányi Dezső - Hajnali részegség

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva, s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az. egészet,
sétálgatok szobámba, le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek,
s amint botorkálok, itt mint a részeg,
az ablakon kinézek.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.

Az emberek feldöntve és vakon,
vízszintesen feküsznek,
s megforduló szemült kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk
s ők a szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha így reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akar a ketrec.
Egy keltbóra átketyeg a csöndből,
sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,
és az alvóra szól a
harsány riasztó: "ébredj a valóra."

A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik,
gyom virít alóla,
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és sziláidul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt
mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt vélem akkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem,
s felém hajolt az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten, s szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek, és távolba roppant
fénycsóvalobbant
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az elõcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelőúr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása,
s mozgás, riadt csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak,
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly,
egy messze kéklő,
pazar belépõ,
melyet magára ölt egy drága, szép nő,
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyűcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak,
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tûnik szemedbe ez az estély?

Ötven,
jaj, ötven éve - szívem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott, egyre többen -
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelelt se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyölt közt botoltam,
megis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.

Nem tudom, lehet hogy csak én gondolkodtam rajta (biztosan nem), de lehet, hogy az emberek akikkel az életünk során találkozunk, mind potenciális társak a számunkra, akár életünk szerelmeink is lehetnek, ha nagyon költői akarok lenni...

Szóval lehet, hogy az életünkben bárki az ellenkező nemből megfelelő lenne, de rosszkor találkozunk vele, nem az életünk megfelelő szakaszában. Egyszerrűbben úgy lehetne kifejezni, hogy:

Right person - wrong timing.

Utat tör magának minden szorongásom...

... az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom.

Eddig is imádtam a Vad fruttikat, de ezzel a számmal igazán nagyot nőttek a szememben. Nem is értem, hogy ezelőtt miért nem voltam kíváncsi az összes dalukra, de majd most pótolok! Erre a zenére nincsenek szavak, annyira igaz, annyira kemény és annyira fájdalmas, hogy a szívem nem képes még befogadni. Általában egy szám megtanulása néhány hallgatás után sikerül, legalább az első refrénig. De ez. Ez túl sok, ezt nem lehet csak úgy benyesni. Idézni már idézek, tudom sokra megyek vele, de kezdek rájönni arra, hogy Marci egy géniusz. Egy költő. Az Üvegszilánkkal után is éreztem ezt, de az "csak" egy szerelmes dal volt, egy szerelmi líra szép metaforákkal. Na az Embergép nem ilyen.

Lehet, hogy meg fogom unni, ha minden nap minimum húszszor meghallgatom, de egyszerűen nem akarok leállni vele. Mostanság nagyon kedvemre való mindenféle társadalomkritika, legyen az film, idézet, vagy éppen egy dal. És üt, és egyetértek, mégsem változom. De azért igyekszem, azt mindig.

"Szóra nyílnak az ajkak, de a levegőbe fagynak.
Rozsdás reflexszel még tagadni akarnak..."

Semmi sem lesz ugyanúgy, mint régen...

A szombat jól alakult, a ma meg csak úgy telik. 

Nem tetszik, pedig pontosan én terveztem így. A szobámban viszonylag rend van, majd tanulok törit (ha tanulok... csak kéne, szerdán témazáró), de ezzel a hülye prezentációval sehogy nem haladok. Borzasztó, elegem van az egészből, pedig alig csináltam vele valamit, a törléseken kívül. Az lebeg a szemem előtt, hogy kevesebb, mint egy hét és túl vagyunk az egészen, erre a tanévre letudtam minden versenyt, végeztem. Kezdek ott tartani, hogy a kémia ötösöm sem érdekel, hagyjanak békén, jó lesz a négyes is. A "diplomát" így is megkapom, néhány betű eltérés még nem a világ.

Komolyan, néha a vasárnap rosszabb mint a hétfő. A vasárnap csak úgy van, igazából nem csinálok semmit, délben felkelek, várok egy órát az ebédre, utána beágyazok, próbálok pakolászni, majd döglődöm. Vagy a fotelben olvasok, vagy gépezek. Jelenleg az utóbbi. Pedig még azt terveztem pár órája, hogy produktív leszek. Úgy látszik, az aktivitás kimerült a beágyazással.

Mondjuk még nincs semmi veszve, csak a tettvágyam. De a holnap jó lesz. Megyek Ifirkászra, megkapom a csomagomat, azért fuckyeah, hogy második lettem egy országos diákújságírói pályázaton! 

Kedd eltelik, szerdától péntekig túlélem a napokat, szombaton örömködék vala, este Árnyjátékot nézek naaaaagy tv-n, aztán vasárnap lesz és kezdődik az egész előröl... 

"A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs se célunk, se helyünk. Nincs világháborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború, a mi válságunk az életünk."

Hajnalban még a nap is más...

Na na na nananana nananana

Hey Jude :)
Igen, nagyon megérett már egy alvós bejegyzés, de addig várat magára sok minden.

Kezdek belefáradni a ersenyekbe, pedig csak tegnap keztem, de a tudat is eléggé lefáraszt.

Oké hétfőn angol volt, nem vészes. Ma német, az problémásabb, nem is tudok németül, csak szerencsém volt, főleg azzal, hogy tudok logikusan gondolkodni... Holnap hatalmas nagy kárpát-medencei verseny területi fordulója lesz, huh, hát igen, izgulok. Bár lehet, hogy a felkészülésnek, nem csak a gépezésből kéne állnia. Csütörtökön ugyanazzal a prezentációval kell majd kiállnunk, igaz csak az egyik középiskolában, de na. És még mindig nincs megállás, bár nem verseny de akkor is... talán emiatt izgulok a legjobban. KissTibi-interjú szombaton koncert előtt vagy után OMFG annyira izgulok, mert tisztelem és imádom őket, nem akarom elbakizni. Legalább a kérdéseim megvannak. De akkor is jujj.

Jövőhétre meg megkéne tanulni a katasztrófavédelem alapfogalmait, mint a harminchármat, plusz az egészségügyi részt. Hát köszönöm szépen.

Igen, én vállaltam. Igen, mindet. Igen, nekem már mindegy. De akkor is. Sok. Sok ez így egyszerre. Bár édesapám szavaival élve, nekem az kell, hogy hajtsanak, rugdossanak, akkor tudom magamból kihozni a legjobbat. Most egy szavam se lehet, megkaptam. Versenyről ki, próbára el, előadásra fel, majd versenyre be. Ja és szombaton suli, de őszintén... mi az nekem ezek után.

Azért jó volna pihenni, olvasni, csak úgy lenni. Akkor meg miért gépezek? Jó kérdés. Ehhez a tevékenységhez nincs szükségem túl sok agyejtre, úgysem akar velem senki sem honfoglalózni, igazán pihenhetek egy pöppet. A szemeim elég érdekesen fognak kinézni, de ez a legkisebb baj. Baj? Nincs nekem olyan, a boldogság még mindig tart, ez egy fáradtabb boldogság, de mégiscsak az.

Ja igen. Filmet is szeretnék már nézni. Normálisan. Meg sok mindent szeretnék még. Az időjárásra sem panaszkodom, a tanulnivalóra sem (a versenyek egyik legnagyobb előnye az, hogy egy csomó órát, dogát, felelést, házit megúszunk), egész jól elvagyok.

Tényleg türelmesebb és elfogadóbb lettem, ami minden szempontból kellemes.

Csak egy kis kikapcsolásra vágyom hazug dög vagy, nem való neked a leeresztés, megmondtad, az kell, hogy legyen tennivaló, egen, az! ...

József Attila - Reménytelenül

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Be me only, be the water where I'm wading

Rájöttem, hogy imádom azt az érzést, amikor utazom és csukva van a szemem és a narancs ezernyi színben pompázik a szemhéjamon át. Igen, Büszkeség balítéletet néztem hétvégén és még mindig nem tudom megunni. giccses, elcsépelt, de gyönyörű. Mint a naplemente, vagy a szerelem. 

Ma úgy jöttünk haza Bajáról, hogy az út háromnegyedében a nap óarany fényt vetett minden egyes nádszálra és az ég olyan kék volt, amilyennek egy tavaszi napon lennie kell. És igazán megérintett a tavasz. A hőmérséklet nem elég ahhoz, hogy érezzem az évszakot, ahhoz kellenek a színek, a fények az illatok. Úgy teljes. 

Holnaptól újítok. Elegem van a tékozlásomból. csak az a baj, hogy igaz. Na ezen változtatunk. Reméljük sikerrel.

http://www.rainymood.com/

Most csak az eső segít.

És nem, én ezt nem így akartam, nem terveztem, hogy második félévben nem leszek képes leülni és tanulni, de nem a mai volt az első nap, amikor csak úgy hopp, elrepült a délután, majd este lett és semmit nem csináltam. az olvasáson, számítógépezésen, evésen kívül legalábbis semmit. És ez nem kicsit bosszant. Az akarat megvan, ezt szeretnék, azt szeretnék; az elhatározás is, hogy majd ez lesz meg az lesz, így nem hagyjuk el magunkat meg úgy. És itt meg is állhatunk, mert hogy semmi, vagy csak nagyon kevés dolog valósul meg ezekből az elhatározásokból, az is biztos.

Holnap délután nyelvtanverseny, utána biztos pakolok ,szerdán több kedvem van az élethez. Persze az is csak egy darabig. Hát nem, tényleg semmi sem tart örökké. Még a foggyökér sem.