No angels

Norman Bates: You know what I think? I think that we're all in our private traps, clamped in them, and none of us can ever get out. We scratch and we claw, but only at the air, only at each other, and for all of it, we never budge an inch.
Marion Crane: Sometimes, we deliberately step into those traps.
Norman Bates: I was born in mine. I don't mind it anymore.
Marion Crane: Oh, but you should! You should mind it!
Norman Bates: Oh, I do, [laughs] but I say I don't.

Néha csak itthon akarok maradni és sütit sütni, aludni, olvasni, filmet nézni, pakolászni egyedül, nyugalomban.

Van abban valami hihetetlenül élvezetes, hogy hetedmagaddal elgyalogolsz a teszkóig péntek éjszaka, csak azért, hogy vegyetek egy kiló kenyeret és édességet. Mert megtehetitek, mert poén. És ilyenkor nem érdekel az, ha lejárod a lábad, ha hideg van, ha nincs pénzed, ha az ott dolgozó rád szól, mert megö(ő)rültél két rózsaszín labda láttán. Csak a jókedv van és a nevetés.

Meg abban is, hogy az apáddal mész traktorkiállításra, odafele úton Doorst hallgattok, kapsz lángost, fűben ücsörögsz, nézed a csodaszép Dutrákat, szépen leégsz a Bableves csárdában, isteni áfonyás palacsintát eszel, majd hazafele úton bealszol az autóban.

És abban is, hogy leégve még kimész a főtérre, csak hogy találkozz a barátnőiddel és Brant hallgassatok, napfényben, ülve és ezután/közben téblábolsz, találgatod a Jó reggelt!-et más nyelveken és narancsos jégkását iszol.

Valamint abban is, ha este dráma helyett animációs kisfilmeket nézel, nyugalomban, sötétben, kényelemben.

We can be heroes just for one day

Senki ne várjon tőlem élménybeszámolót, magvas gondolatokat, most csak feeling good van. 

Ez a dal (ez a film) pedig olyan, hogy igazából szomorú, végig tudnám sírni, de mégis, nevetni kell rajta, nevetve sírni, mert rólunk szól, mindenkiről, a fiatalságról, tele klisével, mégis egyedi módon, úgy hogy szívhez szóló legyen, úgy hogy ne a végén sírjak, úgy hogy három napon belül megnézzem másodjára és továbbra is imádjam, úgy hogy minden este az Asleepet hallgassam elalvás előtt, úgy hogy angolul akarjam elolvasni a könyvet és úgy, hogy érdeklődjek David Bowie iránt.

Though nothing
Will keep us together
We could steal time
Just for one day

Olyat akarok veled, amit csak veled lehet

Reggel korán keltem, hogy lássam a Burkot. Láttam. És vettem Mechanikus narancs dvd-t mert megláttam, és nem bírtam ki, régóta sóvárgok már érte. Igaz, hogy a filmért, nem terveztem megvenni, de szembejött velem, nem hagytam ott. És voltam édesanyával kávézni (teát ittam), boldog születésnapja alkalmából. Meg tanultam is. Elvileg most is azt csinálom. 

Este pedig szintén filmet nézek.

Én rontottam el?

Ez annyira nem költői kérdés. 

A tavasz és március első napja remekül telt; csakúgy, mint a második. De jobb lenne, ha egy-két dologról nem tudnék. Értem én, hogy nem lehet mindenhol egyszerre ott lenni, nem lehet mindent átélni, elolvasni, megnézni, meghallgatni, de akkor is. Sosem tudom, hogy mikor döntök jól vagy rosszul, vagy ha azt hiszem igen, akkor utólag úgyis megbánom. Visszamondani és később szomorkodni egy elmaradt találkozás miatt az az én hibám. De szembesülni azzal, hogy le sem szarják a fejem, az már annyira nem önhibámból fakadó szomorúság/tanácstalanság.

Lehet én vagyok az oka. Az állandó kifogások, szeretek egyedül lenni kijelentéseim, az okoskodásom, a néha előtörő bunkóságom, nem tudom. Azt viszont igen, hogy nem csak, mert egy kapcsolathoz/barátsághoz (minimum) két ember kell. És igen, lehetne szemtől szembe is mondani, minek panaszkodom, ha nem teszek ellene semmit. 

Lenne értelme?

Avishai Cohen Trio - Remembering

Természetesen tegnap a bejegyzés megírása után nem mentem aludni. Ellenben Papa Roachot tényleg hallgattam, meg mást is, szóval olyan nagyot mégsem hazudtam.

Már egészen jól vagyok, eltekintve egy régi baráttól, aki igen jó ismerősöm, mégsem vártam. Ez pedig a nátha, annak minden szépségével együtt. És teljesen mindegy lett volna, ha kilenckor indulok lefeküdni, vagy fél tizenkettőkor, ahogy tettem, mert folyamatos torokkaparás, orrfolyás/orrfújás közben borzasztó nehéz elaludni. Azon csodálkoztam, hogy idén még nem is voltam náthás, kezdtem örülni neki, erre tessék. My mind is full of fuck, akarom mondani takony, és erre sajnos nincsen jobb szó. Be van dagadva a fejem, szuszogok egyfolytában és használom el a zsebkendőket.

Olyan, mintha egy medencében lennék a víz alatt, el vagyok határolva az emberektől. Nem kapok levegőt, nem is hallok nagyon, izgalmasak így a mindennapok. Aranyhalnak érzem magam, aki csak tátog egész nap és néha kap kaját. Nagyon mókás ez az egész, ma még csak kétszer vérzett az orrom, viszont egyszer sem nagyon, így az igazi finomságokra még várok. 

Ilyenkor jövök rá, hogy mekkora kincs normálisan levegőt venni és csak simán lenni. Amikor lehet, hogy vannak problémáink, de a közérzetünk jó, egészségesek vagyunk, észre sem vesszük milyen jó nekünk. Bezzeg ilyenkor! Jhaj. Egyetlen előnye van, ezen a héten nem tesizek, unalmas óráimat majd valami értelmessel töltöm, példának okáért cikkírással, mert ugyancsak el vagyok vele maradva. Khm. Vagyis a cikkírással is. Meg úgy az értelmes tevékenységekkel.

 

Kivéve a filmnézéssel, azt nagyon ügyesen megoldom minden héten, többször is. Szombaton a Shamet néztük és nagyon szeretnék róla angolórára írni, de erről lehet nem kéne, pedig a témán kívül semmi megbotránkoztató nincs benne. Ha Michael Fassbender épp meztelenül flangál végig a lakásán, annak oka van. Ha épp két nővel keveredik orgiába, annak szintén. A meztelen test csak eszköz, meg kell hagyni nagyon hatásos, de nem erről szól. Szép film, gyönyörű zenével.

Szóval most így vagyok. Kicsit értelmesebben, betegebben, nyugodtabban, fázósabban. És továbbra is álmosan, de azt már igazán megszokhattam volna.

And I'm looking for a miracle

Péntek körül meg úgy mostanában volt bennem olyan, hogy nem tartozom sehova, az emberek igazából nem szeretnek. és ezt most nem úgy kell érteni, hogy nem szeretnek, csak valahogy olyan ez, hogy megkedvelnek, mert szimpatikus vagyunk és ennyi. Szeretni már csak nagyon kevesen képesek. Ez a különbség köztem és Panka között. Lehet, hogy ha egy társaságba egyszerre kerülünk be, engem fognak hamarabb megkedvelni a sziporkázó humorérzékem és a szellemes beszólásaim miatt (nem) (de), de hosszú távon biztos ő lesz a kedvelt, szeretett, mert igazán jótét lélek, és bármennyire is piszkálom emiatt, még humora is van. Szóval nem olyan kőbunkó, mint én, persze hogy szimpatikusabb. 

Az osztályban is az elején minden nagyon jó, minden nagyon szép, aztán itt tartunk januárban, nekem még mindig egy olyan ember, akivel igazán jóban lennék, vagyis közel olyan szinten, mint volt osztálytársakkal, akiknek amúgy shoutout, mert ez a hatos kis csapat imádnivaló és fantasztikus, hogy még mindig és hétről hétre és ez szerintem nem is nagyon fog változni, kopkopkop. Körülöttem mindenki puszipajtás, meg délután ide-oda járkál együtt forrócsokizni and I'm sitting here... 

És valahogy mindig ezt érzem, aztán rájövök, hogy jó nagy része magam miatt van, én vagyok olyan, amilyen, vállalnom kell a viselkedésem következményeit. Meg arra is, hogy igazából nem annyira súlyos a helyzet, mint amilyennek látom. Meg ki a kicsit nem becsüli, az a kicsit nem becsüli, van nekem barátom épp elég, akinek meg nem kellek, azt ott egye meg a fene. 

Egyébként Dénessel remekül kibeszéltem az aggodalmaimat, utána meg a társasággal filmeztünk, és gofrit ettünk, szóval egy szavam sem lehet.

Excelsior!

Végre megint süt a nap. Lassan indulok kávézni forrócsokizni a lánykákkal, csak érjek oda időben. Szeretem a pénteket. Kevés órám van, könnyűek, itt a hétvége, lehet aludni. Bár szerdáról csütörtökre bebizonyítottam magamnak, hogy igenis képes vagyok hétköznap korán lefeküdni, méghozzá kilenckor. És megérte, mert tegnap reggel végigénekeltem az itthoni készülődést, pörögtem, vigyorogtam. Ja és nem mellékesen, nem éreztem fáradságot. Tegnap ezt másfél órás késéssel sikerült kivitelezni, ami viszont még mindig jobb, mint az átlag. Főleg úgy, hogy drága egy és egy negyed órát rááldoztam János evangéliumára. ami nem is volt olyan rossz. Sőt, az egész Biblia nem olyan rossz, mint azt annak idején gondoltam. Nem szájbarágós, nem agresszív, ha valaki nem hívő, annak egy  szép kis történet és ennyi.

Fogadalmaimmal úgy haladok, hogy mivel már tudok kötni ezért nem kötök, filmeket szép számmal nézem, az biztos túl lesz teljesítve és körülbelül egy hete szenvedek a negyedik könyvvel az ötödik héten, de nem akarom feladni, csak így meg pláne el leszek maradva, ami annyira nem vicces. 

Holnap sütök gofrit.

Nekem mindegy, csak a színe legen vörös

A napok telnek, ma délelőtt csodaszép fényes és világos volt minden, este nézzük a Felhőatlaszt, vár rám egy rakat matek és nyelvtan házi, Hemingway első házasságáról szóló könyv meg sokkal jobb, mint vártam, teljesen magával ragadott. Nem bánnék még egy hét szünetet, de az sem baj, hogy jövő héttől a normális kerékvágásban fognak telni a napjaim. Jelenleg olvasni szeretnék és várom az estét.

Szóval élek és elvagyok.

Lay me down
Let the only sound
Be the overflow

All the lies I've ever told will come back to me one day

De csak mert lassan itt az új év.

És bármilyen meglepő,  teljes nyugalommal várom az új évet. Évértékelő nem lesz, egész eddig azt csináltam, így nem látom értelmét, ellenben legyünk várakozóak és tekintsünk pozitívan az új évre, úgyhogy fogadalmak. Amiket remélem betartok. Nem lesz sok, úgyhogy szerintem igen. Meg háromból három a saját szórakoztatásom miatt van, úgyhogy szerintem nem lesz baj egyikkel sem.

Most visszanéztem az idei dolgokat és azt kell mondjam, hogy csúfos bukás.

1. nem szarom le a tanulmányaimat

2. kezdek valamit a szabadidőmmel

3. nem hízok el még jobban

4. ANGLIA (ami biztos, de azért jó leírni)

5. kitartok az elképzeléseim mellet

1. ha statisztikát nézünk bejött, én meg tudom hogy nem

2. ez csak rosszabb lett, mint volt

3. remélem nőttem is, mert ez se jött be (kivéve nyáron)

4. éljen!

5. fogjuk rá

Szóval ja, van még hova fejlődnöm. Na de. Fogadkozásban, ígérgetésben, lelkesedésben nálam sosem volt hiány, most sincs, így bátorkodom leírni a jövő évre tervezett dolgokat, amiket reményeim szerint egy év múlva teljesítettnek nyilváníthatok.

 

Az első és legfontosabb: megtanulni kötni.

A második, ami hasznos: 52 könyvet elolvasni (a kikötés annyi, hogy új legyen számomra)

A harmadik, ami csak jó: 52 filmet megnézni (kikötés annyi, mint a könyveknél)

 

No, ez ennyi lenne, inkább nem is bocsátkozom jóslatokba. Viszont elkezdem írni a könyv és a filmlistát.

Ja, és boldogságos új évet mindenkinek! Éljenek a közhelyek.

Még nem is említettem...

Tegnap megnéztük a Gyűrűk Ura első részét! 

Hogy még jobb legyen, a négy órás rendezői változatot, és nem csalódtam. Izgalmas volt, gyönyörű, megható, vicces is néhol, nagyon tetszett. Elég rendesen fel voltam spanolva, pattogtam a kanapén az izgalmasabb részeknél, és végig azt hajtogattam, hogy ez milyen aranyos film, mert hát tényleg. Ha nem is Dumbledore-szerűen, de eléggé érezhetően azt közvetíti s nézőnek, hogy a szeretett nagyon fontos. Lehet, hogy ez csak nekem jött le, én már csak ilyen szeretlekes ember vagyok, de akkor is. Nagyon aranyos volt, nagyon élveztem. A 9gag miatt pedig tudtam Gandalf szövegét szinte szó szerint, vártam Boromirt, és egy csomó képet felismertem.

Szóval büszkén kijelentem, hogy elindultam a LoTR megismerésének az útján és nagyon élvezem.

Főleg úgy, hogy néhány barát jóvoltából már két ajándékkal vagyok gazdagabb. És boldogabb, ugyanis, mind a hárman tökéletesen eltalálták, hogy minek örülnék. Kaptam Beatleses jegyzetfüzetet (ami annyira szép, hogy maximum dalszövegeket fogok beleírni, mást nem), valamint egy Beatleses bögrét és jajj. Sajnos a karácsonyi hangulatom megint messze jár, de ezen apróságok által egész közel kerültem hozzá.

De szeretnék én is, hej...

Most, hogy ilyen szépen kifejtettem a Gyűrűk Ura iránti vágyamat, had ejtsek szót a filmekről általában. Mostanában. Csóró vagyok és lusta, ezért se moziba nem járok, se itthon nem nézek szinte semmit, ha igen, az tuti olyan film, amit legalább háromszor láttam. Pedig annyi mindenre kíváncsi vagyok! Nyáron egész jól csináltam, volt valami elképzelésem néhány filmről, amit látni akarok, meg is néztem őket. Meg még néhány másikat, ami csak úgy jött, szerencsére nem csalódtam. Amióta tanítás van, valahogy elhalt a filmnézés iránti késztetésem. Vagyis addig tart, hogy "úúh, ezt mindenképpen meg akarom nézni" és vége. 

Sajnos, olyan időszak kezdődött el, amikor jobbnál jobb filmeket vetítenek a mozikban, kapásból fel tudok sorolni hármat, és akkor még nem tettem említést a művészmozik kínálatáról. Se az online filmnézésről. Igazából egy listával kéne kezdeni. Ameddig nem tudom, mit akarok megnézni, addig elég nehéz eldönteni, hogy mire költsek pénzt/időt. 

Oké, jövő héten végre látom a Felhőatlaszt, pipa. Valamikor megnézem a Gyűrűk Ura 1-2-3-at örülök a fejemnek és megyek a moziba Hobbitozni. Addig valószínűleg megtanulom a Misty Mountains coldot, hogy vígan énekelhessek a többi néző nagy nagy örömére. A tegnap kijött Szirmai-kritika hatására tervbe vettek a Hét pszichopatát, amit azért fogok megnézni, mert: Christoper Walken, egy, kettő, három... hét(!) pszichopata, fantasztikus, nekem való. A harmadik ok pedig az, hogy Gergőnek tetszett, és ami neki tetszik, az nagy eséllyel tényleg jó film.

Aztán aztán (jelenleg a Misty mountains cold 25 perces verziója végénél járok) ott van a sok sok film, amire  csak úgy kíváncsi vagyok. Példának okáért a Túl a barátságon, az Adam, a Submarine másodjára, az Amadeus, Tom Hiddleston és Hardy filmek, nem tudok dönteni a kettő között. Na meg Tim Burton filmek, esetleg a Schindler listája és az IMDB top 250-es listájának első tíz filmje. Szerencsére abból egyet-kettőt láttam, de még így is hosszú a lista. Az íratlan lista. Ezeken kívül még van egy pár, ami érdekel/het, csak nem jutott eszembe. 

No sebaj. Van időm, lesz akaraterőm, filmbuzi leszek.

Far over the misty mountains cold

I just want to watch the Hobbit: An unexpected journey so much, and The Lord of The Ring trilogy and I want to have a LoTR marathon... 

Még egyik részt se láttam teljes egészében, a történetet csak körülbelül tudom, de ezen hamarosan változtatok. Ez a dal fantasztikus, a filmek tetszeni fognak, én meg egész nap Gyűrűk Urás zenét fogok hallgatni, meg ezt és végem van. A tumblrnek az a hatása hogy olyan dolgok iránt is képes vagyok fangirlködni, amikhez semmi közöm nincs. Például a BBC Sherlock, vagy a Doctor Who? vagy a Supernatural. Imádom az összeset, sírok, ha meglátok egy Doctor&Rose gifet, vagy egy Castieles képet és jajj végem van.

Szóval Gyűrűk Ura.

Oh no not me, we never lost control

Csokimikulást eszem (muffin elfogyott, a fügét meg nem akarom egy este alatt eltüntetni), Nirvanát és Led Zeppelint hallgatok, I<3London pulcsiban és vastag zokniban ülök (mostmár) a laptop előtt és nincs jó kedvem. Vagyis nem, ez nem igaz.

Hogy is lehetne? Tegnap fél háromkor betoppantak a lánykák és kezdődött a korlátlan muffin és almáspite zabálás, teaivás, csacsogás nevetgélés. Meglepetésvendégként később csatlakoztak Danczék is, utána nem volt gond a hangulattal. Előtte se nagyon, de fiúkákkal egészen más. Ebből a kettőből csak úgy árad a hülyeség. Érdekes mód, annak ellenére hogy mind a kettő vagány gyerek, ők is élvezték az estét annak ellenére, hogy csak Cappyt ittunk. Úgyhogy ennyi, nincs több kérdésem. Igen, szerintem nagyon szánalmas ilyen fiatalon lerészegedni. Na de. Nálunk semmiféle lerészegedés nem volt, ellenben hangos nevetések annál inkább, úgyhogy részemről sikernek könyvelem el az estének ez a felét. A másikat is, viszont akkor már nem volt itt a hímnemű delegáció. Négy lány bebugyolálva takarókba simán végigröhögött másfél órát. Nem csak úgy (bár kétségkívül abban is jók vagyunk), nem. Megnéztünk minden olyan képet, amit én készítettem a fényképezőgépemmel. Ez körülbelül három éves intervallum, de az utóbbi fél évet kivéve szinte csak vállalhatatlan fotók vannak. Vajh miért? Mindenesetre remekül elszórakoztattuk magunkat. Aztán a Csillagpor szórakoztatok minket, viszonylag kora reggel pedig a hó. Nonszensz, de mindenki kellőképp bezsongott, megbeszélt idő előtt másfél órával az ablaknál pattogott mindenki és utána sem aludtunk vissza. Megnéztük az este elmaradt keringős videót egyszer-kétszer-háromszor, és előkerült az ovis ballagásom is. Akkor még szelíd és ártatlan voltam hahaha. Videózás után viszont sietni kellett, Sacinak ment a busza, elkísértük, fáztunk, majd mindenki ment haza. 

Hogy is lehetne? A kis séta után ellentmondva egész eddigi létezésemnek rögtön rendet raktam és megírtam a németházit (bizony, a szünet első napján), a délután további részében pedig a matekkal szenvedtem, illetve angolt  csináltam. Persze volt ebéd is, meg nagyon komoly házi feladat írás közben zenehallgatás is, de a két nyelv készen van, ami már valami. Az meg már nem semmi.

Hogy is lehetne? Végre fogtam magam és (kibattyogtam a szemközti éjjel-nappali közértbe) leszedtem a könyveket a polcomról, letörölgettem a töméntelen mennyiségű port és rendezkedtem. Vagyis először szortíroztam, rohangáltam a lakásban olyan könyvekért, amiket magaménak érzek, majd törtem a fejem. És pakoltam. Majd elégedett voltam, majd meggondoltam magam, újragondoltam, újrarakodtam, lefotóztam, összehasonlítottam. Közben volt szentségelés is, bizonyos szalagok meg üvegek miatt, de megoldottam. Készen lett és maximálisan elégedett vagyok a munkámmal.

Hogy is lehetne? Szünet van, program van, kedv is hozzá. A házimennyiség, a megíratlan cikkek száma, az érzelmi instabilitás mind semmi. Mivel az érzelmek instabilak, a rosszkedv sem tart soká. A jelenlegi rosszkedvem negyed órán át tartott, majd elkezdtem írni és beszélgetni, rögtön jobb lett. Szóval ja. Nem volt jó kedvem, de elmúlt. Ennyi.

You'll be happy and wholesome again

Egyébként tizenkét nappal az elhatározásom után tényleg került egy befőttesüveg az asztalomra, amibe már gyűlnek a cetlik tele boldog pillanatokkal, dalcímekkel, aprósággal. Sajnos a füzetem alig egy hónapig működött, egyszerűen nem volt affinitásom minden este kézbe venni, leülni vele és irkálni a dolgokat. A lényeges dolgok (amikre eredetileg terveztem a füzetet) a befőttesüvegben vannak, így nem féltem az emlékeimet. 

Egyébként ma nagyon szépen sütött a nap, elmaradt a föcink, elmentünk Tomival a nyelvvizsgánkért, és nagyon sokat beszélgettünk, már hiányzott. Matekházi készen van, értem a kémiát és van kedvem a német tanuláshoz, holnap csütörtök van, ami már majdnem péntek és megyek filmezni Blankához. Ő is hiányzott már. Meg Petra is, de ma találkoztam vele pár percre, úgyhogy minden a legnagyobb rendben. Már egy ideje így érzek, és ez most abszolút boldoggá tesz.

Time goes you say? Ah, no! We go...

Ahj. Szép is ez a hétfő. 

Nem, nincs vele baj. A hétvégével sincs. Csak az idővel. Bele fogok zizülni az időbe. 

Egyrészt, három napon keresztül szinte null internet, amit ki is bírnék, a facebook nem érdekel... De a tumblr. Jajj, nagyon megszerettem, és ezzel a szeretettel együtt jár a függőség is, azt hiszem. Próbálok minél kevesebb embert követni, hogy végig tudjak menni a legutolsó általam kirakott posztig, de ez három nap után nem sikerülhet. Vagyis de, ha nem foglalkozom mással, viszont azt nem tehetem meg. Megint az a baj, mint a legtöbb alkalommal, hogy a határon állok, igazából nem vagyok socially awkward, de a társaság arca sem. És bármennyire is az a legnagyobb vágyam, hogy minél több filmet megnézzek, együttest megismerjek (Muford and sons jó úton halad a szerelem felé), és könyvet elolvassak, nagyon élvezem a társaságot is. 

Pénteken indultunk Bajára, a program az volt, ami mindig; délig alvás, evés, vásárlás (igaz, most csak a Müllerben), kivételesen háziírás, még több evés és alvás, huss. Vasárnap délután/este és jövünk haza. Itthon olyan gyönyörűen eltelt két óra a semmivel, hogy öröm volt nézni. Nem. Bármennyire is nevetségesen hangzik, nagyon rosszul éreztem magam tizenegykor még mindig tumblrön lógva, facebookozva, gondolkodva a mai napon és azon filózva, hogy megéri-e fennmaradni a legújabb Szirmai-videóig. Végül is sikeresen eltávolítottam magam, körülbelül féldélben már aludtam is, pedig bírtam volna még ott ücsörögni egy-két-három órán keresztül. Előző bejegyzésben az olvasásról panaszkodtam, az megoldódott, a Bajnokok reggelije még aznap este meglett, el is olvastam az utolsó oldalakat és belekezdtem Az idő rövid történetébe, amivel egész jól haladok. 

Idő. Na igen. Körülbelül három oldalanként agyfaszt kapok a könyvtől és a feltevésekről, persze abszolút pozitív értelemben. Idő. Ma is össze-vissza rohantam, délután beiktatva egy fél órás szundikálást, házit még nem sikerült írni, ellenben itt kotlani azt igen. Hogy zavar-e? Most hogy írok, nem. Kiírom magamból... Igen, elfolyt a napom, filmet is fogok nézni, úszott az esti gépezés, na bumm. Ezt tényleg nem sajnálom. akivel akarok, beszélek telefonon, holnap tudok tumblrt nézni... Csak rajtam múlik, hogy mire szakítok időt, és mennyit. Általában a mennyiségeken bukom el, de nagyon.

Sajnos egyetlen megoldást látok... le kell szokni az alvásról. Mert bármennyire is imádok aludni, a szervezetem még egy jó ideig bírni fogja a napi hat óra alvó állapotot. Ugyanis a szeretett internetemtől és könyveimtől nem vagyok hajlandó megválni. Szégyen, nem szégyen, tényleg így érzek. A beszédem kezd elkorcsosulni, az agyam meg tompul, érzékeim szintén, egyre kialvatlanabb leszek. Igen. Most úgy érzem, hogy megtehetem. 

Egyszer élünk, nem? Nos, én így élek egyszer.

Stuck in her daydream

It's too cold outside for angels to fly...

Második hét is eltelt, a lelkesedés maradt, csak egy kicsit átalakult, főleg reggelente voltam belassulva, egyszerűen nem jó érzés sötétre felkelni. Brr, de utálom a borús időt. Viszont a  hőmérséklet maga a tökély. Imádom! Ez a kedvencem, a kardigános-sálas időszak. Még nem hiányzik a kabát, sem az oxford cipő. Lelkesedés a tanulás terén is tartósnak bizonyult, ezt bizonyításképp jelentkeztem fizikán felelni (óh igen). Ötös lett, de első felelet mi más lehetne? Azért én nagyon örültem neki. 

Meg a pénteknek is. Bár fizika is pénteken volt. Szóval péntek az én napom, meg a hétfő, a szerdát bírom a legkevésbé. A szerda annyira semmilyen, és szomorú. Viszont a péntek megint csodás volt. Kellemes idő, jó órák, délután tudtam olvasni, este megnéztük a Karácsonyi lidércnyomást, hiányzott már a filmezés is. 

Imádom, hogy végre ősz van, végre rendszer van az életemben, suliba járok, tanulok, kevesebbet gépezek... Viszont hiányzik az olvasás és a filmnézés. Meg a Halottnak a csók is, amit végre újrakezdtem, és olyan büszke voltam magamra, hogy képes voltam elkezdeni egy sorozatot, és nyolc részt is megnéztem már belőle, ami remek teljesítmény hozzám képest, de két hete nem néztem, pedig olyan jó lenne. Az olvasás az egyetlen, ami nem hiányzik, hanem egyenesen haragszom magamra, hogy egy viszonylag rövid könyvvel két hét alatt nem végeztem, holnap befejezem, mert ez nem állapot. 

Amúgy minden a legnagyobb rendben. Amikor tegnap hajnalban esni kezdett, és azt néztük az ablakból, teljesnek éreztem magam.

Szeretem. Az őszt, az érzelmeket, az illatokat.

Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.

Radnóti Miklós, Naptár, Szeptember

Elvileg ma családi filmezés lesz, de a mostani állapotokból kiindulva nem valószínű, hogy megvalósul. 

Csak én vagyok itthon, se angolházi, se az interjú legépelése nincsen kész, beszélgetni is akarok emberkékkel meg hajat mosni... Ők meg fene tudja hol. Mármint mind a kettőt tudom, csak azt nem, hogy miért nincsenek már itt. Mindegy. Szerda van, nem túl jó a kedvem. Viszont Petra örült és jájj, ennek én is úgy, de úgy tudok örülni. Tomi meg nem honfoglalózik velem. Egyedül meg félek. Argh. 

Nem, nem, nem. Nem sajnáltatjuk magunkat! Szépen megírom a házit, elkezdem legépelni az interjút, és ha anya is megjön, akkor filmet nézünk. Vagy nem. De ez biztos. Különben is, ma ettem jégkrémet, egy szavam se lehet.

Jöjjön, aminek jönnie kell!

Avagy nyárértékelő.

Nézőpontok... Minden csak nézőpont kérdése. Egyrészt a nyaram sokkal jobb volt, mint a tavalyi, mert végre értelmesen töltöttem el, vagyis nem semmit csináltam, hiszen körülbelül két hónapon keresztül masszívan angoloztam (kac-kac). Lényeg a lényeg, hogy büszke vagyok magamra, mert volt bátorságom bevállalni, jelentkezni, befizetni (khm, befizettetni), és végül elmenni az angol középfokú nyelvvizsgára. Büszke vagyok magamra, mert tudva, hogy nyár végén kerül sor rá, tanultam rá. Nem csak hébe-hóba, hanem tényleg. Szótáraztam, feladatlapokat oldottam meg, angoltanárhoz jártam, együtt gyakoroltunk Tomival, tényleg készültem és elmondhatom magamról hogy megtettem mindent.

Másrészt a nyaram rosszabb volt, mint a tavalyi, hiszen nem mentem igazából sehová. Tavaly -bár nem táboroztam- sokkal több mindent csináltam. Többet strandoltam, voltam Efotton, körülbelül három héten keresztül nyaraltam, hol barátnővel, hol családdal, hol ismerősöknél. A tavalyi nyár inkább volt nyár, a maga hétköznapi értelmezésében, mint az idei. És mégis. Én jobban élveztem az ez évit. Mert bár nem mentem sem fesztiválra, sem nyaralni, de voltam két táborban és megnéztem (magamhoz képest) rengetegsok filmet, elolvastam sok olyan könyvet, amit régóta terveztem. És igen, noha körülbelül ötször voltam strandon, mégiscsak tevékenyebb volt az idei nyár, mint a tavalyi.

És én élveztem!* Élveztem az első két hetet, amikor még suliba jártunk, de igazából nem csináltunk semmit, élveztem a ballagás utáni hangulatot, élveztem az egri tábort (de még hogy!), a filmnézéseket, a könyveket, az új osztálytársakkal való találkozást, a délbenkelést, a rajztábort, a hosszútávú biciklizéseket, az Olimpiát,  a Tomis délutánokat, a Batman-maratont, a nagymamánál töltött időt, a néhány csajos délutánt, a mászkálásokat, a nyelvvizsga utáni érzést, a Sziget-nézést online, a semmittevéseket...

Értékeljünk: ez a nyár jobb volt, mint a tavalyi, de lehetett volna jobb is. Mikor nem? Jövőre még jobb lesz, ebben biztos vagyok, viszont jó érzéssel tölt el a tudat, hogy csak kevés dolgot változtatnék meg az idei nyárban, kevesebbet, mint a tavalyiban.

És különben is. Már egy kicsit untam a vége felé. Hiányzott a rendszer, izgatott voltam/vagyok az évkezdés miatt, alig várom már az őszt. A nyár szép volt, jó volt, eltelt. Élveztem, jajj nagyon, de msot vége és el tudom engedni... micsoda szentimentális befejezés! De tényleg. Örülök az ősznek. Tegyetek ti is így.

*Egyre több Szirmai-féle kifejezést használok...