Újdonságok

Voltam Budapesten. Egon Schiele és kora kiállításon. Metróztam és villamosoztam sokat. Sétáltunk. Ücsörögtünk a Szabadság híd pillérjének közepén. Fagyit ettünk. Voltam diplomaosztón. Megtanultam a kezemen kettes számrendszerben számolni. Lett sok kép. Ettem szusit. Eddig még sosem ettem szusit. Aludtunk. Vonatoztunk sokat.

Szerintem megfáztam

Mostanában könnyezik a szemem, pedig se lelki se fizikai okai nincsenek, ugyanis Baján voltunk, ahol történetesen négy napon keresztül semmiféle képernyőt nem láttam. Milyen jó volt, tejóég! Sőt, már előtte lévő hét is. 

Hétfő-kedd strand Petruskával és Fannival, hétfőn hepajkodás a hepajkodókkal, szerdán a Holt-Tiszán velük, csütörtökön rajztáboros-alkotós móka, pénteken szintén és filmforgatás is (hahaha), utazás Bajára, Paddy and the Rats koncert első sor, fantasztikusan rekedt és mély lett a hangom utána, szombaton halászlé, Szabó balázs band koncert és egyetemisták, vasárnap gereblye és ejtőzés, valamint nyugodalmas Csík koncert, hétfőn nyugi, majd megijedés majd leszervezés, majd négy órás vonatút (<3), Nullánál is kevesebb másfélszer, itthon, jókedv, alvás, kedden csapatétpítőtábor biciklizéssel, szilvazabálással egybekötve, pizza, körtés cider, fáradtság, életöröm.

Az utolsó szó végigkísérte az elmúlt egy hetemet, végre úgy érzem, hogy tényleg nyár van, tényleg élek. Éppen ideje volt.

"Legközelebb jobb leszek"

Július közepére találtam egy olyan napirendet, ami egyszerre tartható, egészséges, értelmes és még kielégítő is, szóval ezt szerintem tartani fogom.

Amúgy ma befejeztem Az üvegburát, sütöttem cukkinis.reszelt almás-sárgabarackos-mézes muffint, Petruskával elmentünk kicsit festegetni a rajztáborba, felmostam ahol kellett és este spinningeltünk is, szóval a mai napot produktívnak nyilvánítom. Ezt pedig azért írom le, hogy megmaradjon. Leginkább nekem. Az azért nem vicces, hogy három percen keresztül néztünk egymásra, miközben próbáltuk előhozni az agyunk valamely zugából, hogy ugyan mit is csináltunk egy héttel ezelőtt. Tényleg nem volt az. No de, rájöttünk és ez a lényeg. Meg a finom muffin és az, hogy kiegyensúlyoztam magam.

Előre ország népe

Szerintem büdös festékszaga van a hajamnak, lett két hónapra kölcsönhörcsögünk, tegnap voltunk kiscsaláddal diplomaosztón, itt a július és nem áltatom magam azzal, hogy csináltam valami értelmeset, mert nem, de jelenleg nem zavar. Mert mégis. 

Elolvastam a Feltámadást, challengeztem majdnem minden nap, végigtomboltam a Tiszavirág fesztivált, egész sokat találkoztam a barátaimmal, viszonylag sokat is sütöttem, jelentkeztem diákmunkára és ügyeket intéztem. Mindez persze nem sok, de legalább nem lehet azt mondani hogy nem csináltam semmit.

Ha leírom a terveimet egy lapra, talán meg is valósítom őket.

Néha csak itthon akarok maradni és sütit sütni, aludni, olvasni, filmet nézni, pakolászni egyedül, nyugalomban.

Az előbb szomorúan ébredtem rá, hogy sosem leszek az a lány, aki átszellemülten cigarettázik egy csésze kávé mellett, pusztán abból az okból kifolyólag, hogy nem szeretem a kávét és nem is dohányzom. Pedig fílinges lenne, és igazán illene az egészhez valami cuki szőrmók egyszerre művészéstudós kedves és olyan szépek lennénk, csak hát én sehol sem vagyok az elvárásaimhoz képest és nyár van és este Kiscsillag koncert, addig pedig Feltámadást olvasok.

Na többek között ezért sem.

Rimszkij-Korszakov*

Bár aludni nem sikerült, a nyári szünet első igazi napja igazán úgy telt, ahogy kellett neki. Nyolckor felkeltem, tíz körül már vígan úsztunk Blankával és Petrával, kettőkor itthon voltam, rendbe raktam a gépem, szinte mindent letöröltem, a régi beszélgetésekkel együtt szépen a múltat is és ez bármennyire is patetikusan hangzik, így van. Este pedig szintén Blankával és az ő szüléjével orosz esten voltunk a Krampuszban és még jól is állt a virágos ruhám. Nem nagyon produktív, de határozottan vidító és élményteli nap volt a mai, lelkibékém rendben van. Ennél nem is kell több.

*Csak Prokofjevet és Csajkovszkijt játszottak, de ez a név mindent visz.

Jövőhéten pénteken évzáró és végzünk hivatalosan is. Mármint az első évvel. Írnék én sok mindent, de év közben azért volt bejegyzés related to school és ah. Én vagyok az egyetlen ember, aki nem bebaszással ünnepli meg a tanév végét, hanem alvással. Holnap.

Prioritás

Négy tanítási nap maradt hátra, amiből kettőn lesz témazáró, a többin meg szimplán felelünk, de én maximálisan elvesztettem az érdeklődésem minden tanulással kapcsolatos dologban. Nem érdekel, pedig a lelkem mélyén igen, nem érdekel, pedig jó jegyeket kéne szereznem és nem érdekel, pedig dehogynem, csak már belefáradtam az érdekbe. Magamnak akarok egyedül megfelelni és ebben is elbukom. Nincs semmi baj, csak képzelem.

Vasárnap alszom.

Nem is tudom, mit írhatnék

Van abban valami hihetetlenül nyugtató és boldogító, hogy látod a napot felkelni. Még akkor is, ha nem a napot nézed közvetlenül, csak az eget. Először annyit észlelsz, hogy nem sötétkék az ég. Aztán kikapcsolják a közúti világítást. Utána fokozatosan világosodik ki az égbolt, megjelennek a felhők, majd a nap is. És mikor végre kimászol az autóból, döbbenten tapasztalod, hogy már nincs is hideg, a színek gyönyörűek, a fény ilyenkor a legszebb és hogy abszolút megérte eddig fennmaradni.

Osztálykirándultunk

Este még pakolásztam, valahogy elaludtam, viszonylag kipihentem keltem, összekészültem, tiltakoztam plusz fél liter víz elrakását illetően, elindultam, vettem kaját a pékségben, szerencsétlenkedtem az elrakásukkal, autóbuszállomásnál találkoztam a szöszikkel, vártam rájuk, utána együtt mentünk és hála az égnek Aisha hamar ott volt és így igen jó helyett tudott szerezni.Odafele úton meghallgattatta velem a bemelegítős zenéit, néha nekidőlt a lábamnak, én meg leginkább csak voltam és örültem az időnek. Meg annak, hogy nem szereti a mogyorókrémes buktát. 

Megérkeztünk, végigmentünk a központon, egy idő után megtaláltam a fényképezőgép megfelelő módját az akváriumi halak fotózására, folyton leszakadt az osztály, de ezzel nem volt semmi baj, nem siettünk. Dorinával kimentünk a kilátóba, csináltunk képeket, majd jöttek a többiek, így velük is. Utána négyen elmentünk megnézni az állatokat, barátkoztam kecskékkel, Kevin leginkább vitatkozott velük, majd megnéztük a többi jószágot is. Utána szomorúan vettük tudomásul, ohgy a gps-es motorcsónakázásról lemaradtunk, így ültünk a stégen és vártunk a többiekre, majd egy telefonhívást követően alkalmunk lett csónakba szállni. Hasítottuk a vizet (nem) énekeltünk mindenfélét, majd hosszú idő után megérkeztünk bajbajutott társainkhoz, kihúztuk őket a susnyásból, majd megint, és utána a pasi felajánlotta nekem, hogy vezethetem a motorcsónakot és fyeah, vezettem és nagyon jó volt! 

Visszatértünk, felcaplattunk a központhoz, megnéztük a tizenkét perces kisfilmet, majd bealudtam, majd zoo csemegével és tanárokkal együtt újra meglátogattuk  kecskéket. Ezt (és a leégést) követően már csak a vidraetetés volt hátra. És te jó ég, meghaltam, annyira aranyosak voltak, és a gondozó is olyan gondoskodóan viselkedett velük, nagyon tetszett. Vettem fagyit, megnéztük az akkor már ébren levő pelikánokat és visszaszálltunk a buszba, nagy nehezen odaadtuk a buszsofőrnek a bort, utána már csak Rajmond tó-szagán bosszankodtunk. Fél nyolc volt, mire megérkeztünk, Bogiék hazahoztak és ennyi. 

Vagyis ááááh, annyira élveztem, nem is tudom mire számítottam, de ez így volt jó, nem baj, hogy nem többnaposra mentünk, nem baj, hogy nem feszített tempóban és vasfegyelemben masíroztunk végig a területen, nem baj, hogy nem volt meleg, nem baj, hogy nem voltam mindig ott a dolgoknál, hiszen ahol ott voltam azt élveztem. És ez a lényeg.

Van abban valami hihetetlenül élvezetes, hogy hetedmagaddal elgyalogolsz a teszkóig péntek éjszaka, csak azért, hogy vegyetek egy kiló kenyeret és édességet. Mert megtehetitek, mert poén. És ilyenkor nem érdekel az, ha lejárod a lábad, ha hideg van, ha nincs pénzed, ha az ott dolgozó rád szól, mert megö(ő)rültél két rózsaszín labda láttán. Csak a jókedv van és a nevetés.

Meg abban is, hogy az apáddal mész traktorkiállításra, odafele úton Doorst hallgattok, kapsz lángost, fűben ücsörögsz, nézed a csodaszép Dutrákat, szépen leégsz a Bableves csárdában, isteni áfonyás palacsintát eszel, majd hazafele úton bealszol az autóban.

És abban is, hogy leégve még kimész a főtérre, csak hogy találkozz a barátnőiddel és Brant hallgassatok, napfényben, ülve és ezután/közben téblábolsz, találgatod a Jó reggelt!-et más nyelveken és narancsos jégkását iszol.

Valamint abban is, ha este dráma helyett animációs kisfilmeket nézel, nyugalomban, sötétben, kényelemben.

Jöjjön, aminek jönnie kell!

Avagy nyárértékelő.

Nézőpontok... Minden csak nézőpont kérdése. Egyrészt a nyaram sokkal jobb volt, mint a tavalyi, mert végre értelmesen töltöttem el, vagyis nem semmit csináltam, hiszen körülbelül két hónapon keresztül masszívan angoloztam (kac-kac). Lényeg a lényeg, hogy büszke vagyok magamra, mert volt bátorságom bevállalni, jelentkezni, befizetni (khm, befizettetni), és végül elmenni az angol középfokú nyelvvizsgára. Büszke vagyok magamra, mert tudva, hogy nyár végén kerül sor rá, tanultam rá. Nem csak hébe-hóba, hanem tényleg. Szótáraztam, feladatlapokat oldottam meg, angoltanárhoz jártam, együtt gyakoroltunk Tomival, tényleg készültem és elmondhatom magamról hogy megtettem mindent.

Másrészt a nyaram rosszabb volt, mint a tavalyi, hiszen nem mentem igazából sehová. Tavaly -bár nem táboroztam- sokkal több mindent csináltam. Többet strandoltam, voltam Efotton, körülbelül három héten keresztül nyaraltam, hol barátnővel, hol családdal, hol ismerősöknél. A tavalyi nyár inkább volt nyár, a maga hétköznapi értelmezésében, mint az idei. És mégis. Én jobban élveztem az ez évit. Mert bár nem mentem sem fesztiválra, sem nyaralni, de voltam két táborban és megnéztem (magamhoz képest) rengetegsok filmet, elolvastam sok olyan könyvet, amit régóta terveztem. És igen, noha körülbelül ötször voltam strandon, mégiscsak tevékenyebb volt az idei nyár, mint a tavalyi.

És én élveztem!* Élveztem az első két hetet, amikor még suliba jártunk, de igazából nem csináltunk semmit, élveztem a ballagás utáni hangulatot, élveztem az egri tábort (de még hogy!), a filmnézéseket, a könyveket, az új osztálytársakkal való találkozást, a délbenkelést, a rajztábort, a hosszútávú biciklizéseket, az Olimpiát,  a Tomis délutánokat, a Batman-maratont, a nagymamánál töltött időt, a néhány csajos délutánt, a mászkálásokat, a nyelvvizsga utáni érzést, a Sziget-nézést online, a semmittevéseket...

Értékeljünk: ez a nyár jobb volt, mint a tavalyi, de lehetett volna jobb is. Mikor nem? Jövőre még jobb lesz, ebben biztos vagyok, viszont jó érzéssel tölt el a tudat, hogy csak kevés dolgot változtatnék meg az idei nyárban, kevesebbet, mint a tavalyiban.

És különben is. Már egy kicsit untam a vége felé. Hiányzott a rendszer, izgatott voltam/vagyok az évkezdés miatt, alig várom már az őszt. A nyár szép volt, jó volt, eltelt. Élveztem, jajj nagyon, de msot vége és el tudom engedni... micsoda szentimentális befejezés! De tényleg. Örülök az ősznek. Tegyetek ti is így.

*Egyre több Szirmai-féle kifejezést használok...

When the music's over...

I can't see your face in my mind

Az utóbbi napokban meglepő módon csináltam valamit a szokásos döglődésen kívül. Például hétfőn kisúroltam a kádat és a mosdókagylót, tegnap matekoztam nem is keveset (köszönöm!), ma pedig porszívóztam és felmostam ahol csak tudtam és szintén matekoztam, de ez tényleg nem volt soknak mondható.

Amit viszont a legnagyobb eredménynek könyvelek el, az a varrás. Van egy darab fekete nadrágom (meg egy másik, de az virágos), és ha nem akarok szoknyában menni az évnyitóra (már pedig nem akarok), akkor sürgősen meg kell varrni. Ugyanis csodálatos adottságaimnak köszönhetően a nadrágjaim mindig kiszakadnak a térdrésznél és elég érdekesen néznék ki évnyitón lyukas lábakkal... Ezért fogtam magam és kibattyogtam a szemközti éjjel-nappali közértbe megvarrtam. Nem lett szép, ellenben igen ronda, de felvéve már nem a habtestem egy darabja látszódik, hanem maga az anyag, no meg a varrás. Sikeremen annyira felbuzdultam, hogy gyorsan megvarrtam az egyik pólómat is (négy helyen, igazán jó minőségű) a maradék cérnával.

Ma már nem tervezem tevékenykedni, ahogy többen is írták, még nyár van. Érik már egy nyár értékelő itt a blogon, és egy hatalmas alvás, koránfekvéssel, későnkeléssel, amolyan kipihenem magam amíg még lehet módon.

Okok, amiért tényleg NEM vicces nyáron belázasodni

Ha valaki tud ilyen teljesítményt hozni, nyugodtan szóljon! Tehát.

1: Vizet kell inni. Amivel nem is lenne baj, de a mennyiséggel már van. Oké, eddig is általában vizet ittam, de nem naponta négy litert. Igaz, abból csak három a tiszta víz, egy pedig tea, de az is víz alapú, szóval ugyanott vagyunk.

2: A rengeteg víz miatt a hasamban nincs étvágyam, és olyannyira gyenge vagyok az energiahiány miatt, hogy a három méterrel arréb levő asztalig való odamenés is komoly előkészületeket igényel.

3: Ha mégis van éhségérzetem, nagyon keveset tudok enni, a már említett vízmennyiség miatt, így minden étkezés kész csoda.

4: Egyszerre fázom, érzem hogy tűzforró vagyok és izzadok. Na ez tényleg nem vicces.

5: Nem bírok hajat mosni, ami miatt rossz a kedvem és fáj a fejem, mert összefogva hordom, és húzza bőröm (ezt tegnapig bírtam, szóval most meg van mosva és imádom... soha többet ilyen hosszú időt hajmosás nélkül).

6: Négy napja nem voltam kint, nem éreztem a napot. Persze, volt olyan nyáron, amikor három napig csináltam ugyanezt és nem zavart, de most más, szükségem lenne a gyógyító napfényre.

7: Sokszor fáj a szemem és könnyen elfárad, ami azért nem vicces, mert lényegében semmit nem tudok csinálni. Se olvasni, se gépezni, se tévézni... semmit. Csak döglődöm egész nap és ez kiborít.
+1: Természetesen hétfőn sem mentem sehova, pocsék volt egyedül tölteni az augusztus huszadikát, de barátok aranyosak voltak, felhívtak, örültem nekik.

Hirtelen ennyi. Tényleg kezdem megutálni a vizet, pedig régen tényleg nagyon jóban voltunk, de ahogy egyre jobban leszek, úgy szórakoztatom magam mindenféle hülyeséggel, és a családom is kezd rájönni hogy javulok, mert egyre bunkóbb vagyok mindendenkivel, persze csak szeretetből.

Szép az élet.

Sokat akar a szarka tipikus esete

Na nem mintha túlvállaltam volna magam, mert jelenleg azt a csodálatos állapotot élem meg, hogy egyszerűen semmit nem kell csinálnom, úgy körülbelül még egy hétig, és ezt igyekszem a legteljesebben kiélvezni. 

Viszont most hogy beindult a nyár (mármint számomra, mások biztosan agyonbulizták és bulizzák magukat... nos, én nem vagyok az a kategória), számtalan program van. Ma is. Vagyis pont ma. Programlehetőségek között volt a Paolo Nutini koncert nézés youtubeon, ételkorzózás Petrával és Blankával, és az Olimpia zárórendezvények bámulása on tv. Nos, természetesen én a középsőt választottam, mert annyira mégse vagyok antiszociális. Hogy megbántam-e? Nos, nem. Mert jól éreztem magam, a Sheket koncert abszolút szórakoztató volt, az eső sem szegte kedvünket, végre kimozdultam, barátokkal mászkáltam. Hogy megbántam-e? Nos, kicsit igen. Paolo Nutini három napja szívem szerelme, csodálatos dalai vannak, azért jó lett volna élőben látni. Na de majd, ha fent lesznek a videók! Jelenleg nincsenek... És hát. A megnyitót végignéztem, hatalmas lelkesedéssel néztem végig és imádtam minden percét. Azt rögzítettük is, viszont a záró rendezvényt se nem láttam, se nem lett archiválva, abban reménykedem, hogy lesznek olyan kedvesek a... bárkik, hogy felrakják az egészet a világhálóra, lehetőleg úgy, hogy én is megtaláljam. Nem érdekel a One Direction, sem a modellek, de ott volt Timothy Spall Churchillként (!), Russel Brand I am the walrust énekelt, és a végén megemlékeztek Freddie Mercuryról hosszabban, és énekelték a Bright side of lifeot. Ja, hogy ezt honnan tudom? Twitter, egyetlenem. A tv a másik szobában van, nem akarok rohangálni, nem akarok szülőket felkelteni. Így azt is jegeljük. Majd... 

Igazából nem érdekel. Ez a nyár lényege. Sok sok tevékenység. Egyébként is. A koncertet visszanézhetem, dalokat meghallgatom, lényeges részletek fent lesznek interneten, nincs miért aggódni. Jól éreztem magam, kellett már egy kis hepajkodás. 

Aaand it's done!

El sem tudjátok képzelni, milyen hihetetlenül jó érzés, egyrészt az hogy TÚL VAGYOK AZ ANGOL KÖZÉPFOKÚN, másrészt az, hogy végre magyarul írok!

Egyelőre az előbbinek örülök jobban, de az egy hónap, vagy nem tudom mennyi idő során annyi minden lett volna, amit csak magyarul tudtam megfogalmazni, így nem írtam le... Angolul is tudok írni, de az érzelmek kifejezése még mindig csak magyarul működik. Oké, nem volt rossz angolul írni, de tény, a nyelvezete annyira póriassá sikeredett, hogy az elképesztő, szinte csak kétféle igeidőt használtam, és se reported speech, se passive voice. Ennél azért jobb voltam, utóbbi két napban akaratlanul is sok mindent angolul mondtam, elkezdtem tegnap olvasni a HP egyet angolul...

Este hajat mostam, telefonáltam Dénessel, skypeoltam Pankával, anyával altatót énekeltettem, így kis lelkem viszonylag megnyugodva várta a mai napot. Reggel elképesztően bezsongva keltem fel, Jajj, de jól aludtam, menjünk nyelvvizsgázni! -felkiáltással indítottam, Magical Mystery Tour albumot hallgattam, főtt tojást ettem, felvettem a Londonban vásárolt pólómat, union flages bögréből ittam a kakaót és valami hihetetlen jó kedvem volt. Minden annyira sikeresen alakult, az idő, a busz, a terem ahol írtam, a számom. Egyszerűen semmi nem ronthatta el a kedvem. Bár az elején a Reading Comprehension résznél elakadtam, de egy kitérő után visszatértem. Húsz perccel az idő lejárta előtt befejeztem, pedig így is sokszor újra kellett programozni az agyamat, mert koncentrálás helyett Beatles dalokat dúdoltam magamban, de megcsináltam. Három hibám biztos van, mert javítottam, amit alapból nem fogadnak el, de azon kívül is igen kevés, egy jó 85%-ot várok, igen eléggé nagy pofára esés lesz, ha nincs meg a nyolcvan se, de ilyenekre nem is gondolok. Listening része sokkal könnyebb volt, mint amire számítottam, ott talán három hibával megúszom (ajj), a levél meg. Az kész öröm. Hivatalos levél, de nem panasz, öröm volt írni! 

Utána megnéztem kivel leszek együtt, és hogy mikor, valaki kiesett előttem, így felkerültem az eggyel korábbi csapatba. Ez csak annyiban jelentett változást, hogy kevesebb időt tölthettem itthon, főleg, hogy tíz percet vártam a buszra, de mégiscsak elégnek bizonyult. Megérkeztem, telefonáltam Fanninak, ettem, tettem el vizet, elindítottam a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band albumot, kicseréltem a kardigánt a rongyra, majd indultam is. A buszjegyért visszafordultam, igazából nem is kellett volna, mert elnéztem, és tíz perccel később jött a busz, mint hittem. Így várakoztunk egy kicsit, a buszon azon idegeskedtem, nehogy kizárjanak a késésért, meg Lovely Ritát énekeltem, akkor már nem csak az öröm dolgozott bennem.

Szerencsére nem késtünk el, negyed órát nagyon simán eltöltöttünk a szokásos hülyeségeinkkel, nem kicsit volt epic (pardon az egyre szlenegesedő szóhasználatért, még nem egészen tudom milyen nyelven kéne beszélnem), ahogy mind a ketten a Harry Potter első részét olvastuk, csak ő magyarul, én meg angolul.

Aztán aztán. Behívtak. Kaptunk negyed órát a kidolgozásra, az gyorsan eltelt, de azért minden témáról írtam valamit. A bemutatkozás huss, elrepült. És igazából maga a teljes szóbeli rész is. Érződött a vizsgáztatókon, hogy legszívesebben hagynának csapot-papok maguk után, na meg az is, hogy nem mi vagyunk az utolsók, így eléggé unott/kiábrándult fejjel ülték végig az egészet. Nagyon sürgettek minket, szinte bementünk és már jöttünk is ki, de Fanni azt mondta, kintről hosszabbak tűnt. Hát igen... Érzéseim szerint jobb voltam, mint a partnerem, lehet, hogy ő kevésbé egyszerű szavakat használt, viszont én nem hibáztam nyelvtanilag, vagy ha de, akkor kijavítottam magam. Kiengedtek, és akkor jöttem rá, hogy vége!

Kint beszélgettünk még kicsit, majd drága Fanniellával indultunk a Marcipán cukrászda felé, hogy megünnepeljük... engem. Hogy megcsináltam. Egész úton odafelé telefonáltam, angoltanárnak, kiscsaládnak, barátoknak, majd betérve ettünk barackos kölestortát (legalább is én). Akkor már szülőkkel. Találkoztunk egy másik kedves ismerőssel, úgy látszik ez ilyen összefutós nap volt. Utána már csak hárman még elmentünk vásárolni, telefonáltam még pár embernek, utána meg csak ültem és vigyorogtam, mnit majom a farkának.

Tényleg megcsináltam, tényleg jól sikerült, és tényleg vége van! Nem kell többet készülni, nem kell többet levelet írni, szavakat magolni (iskolától jelenleg eltekintek)... Egyszerűen csak hihetetlenül hihetetlen érzés, hogy egész nyáron nincs már tennivalóm, legalábbis tanulni valóm. Azért egy kis matekozás belefér majd, talán fizika is, de az angol után... gyerekjáték lesz.

Got back from grandmother, gained at least 1 kg, swam inliving water, read The Hunger games, watched Olympic games, listened to my own mind.
One week two days till the exam. Feeling anxious, but brave. Here we go.
Anyway, happy 21th wedding anniversary Mum & Dad! I love you!

Got that summertime sadness...

Oh well. Tomorrow is the last day of July... And I'm going to my grandmother with my parents, It'll be good, I think. But I just don't know. I have less than two weeks till the language exam, so I won't know the word: free time for at least 13 days.

BUT! Yesterday we were having a Batman marathon. And it was amazing! Few of my thoughts: Oh my God, oh my God! Ehy I haven't seen them before? Noo, he can't be! Oh my God. He's beautiful. Gary Oldman! I love you, Alfred. He has nice eyes. He's a genius. He is crazy, but genius. I love you, Tom Hardy. Inception reunion. Whoa, that was scary. UNo, he can't be dead, I saw him in the trailer of the last film... Marion Cotillard is beautiful. No she can't be bad. Why don't they go on hands and knees? Are they stupid? Oh my God! Oh! I love it! It was amazing! Flawless. I want to watch them again.

So yep, we had a great time. After the cinema we were talking in front of the building for an hour. Then came home. Sleep. 

Oh God, I just don't know. I have summertime sadness.

27th of July, the day the world finally realised that Britain is the greatest country in the history of forever.

Yay! Please, do not expect normal, calm or understandable post, because I can't! I can't. The Olympic Ceremony was awesome! Awesome and flawless, and breathtaking... and I can't say much more.

Oh well, I've waited it days before, I dressed up as the Hungarian flag, I didn't care about my love for Great Britain, or Russia, if there is Hungary. 

I was only following it on television, and as I told dad, the Tumblr exploded. And yes, my feelings were the same! I was proud of being Brithis even though I'm not... And and and... Kenneth Branagh, Voldemort, Mary Poppins, J.K. Rowling reading Peter Pan, Rowan Atkinson, Arctic Monkeys, Sir Paul McCartney... Seeing the whole ceremony live is like being there. OMG! We recorded it I'm sure I'll watch it later and not just one more time. I was screaming, applausing, singing, jumping and almost dancing. I'm just so happy... 

Oh well. From now on till August the 12th I'll be sitting in front of the tv. Go Hungarians, go! We love you.

I love you. I love the Olympics! And when the Hey Jude was played and everyone was singing... I realised that it's still not about money. It's about friendship and fair play and friendship.

Yay!