"Legközelebb jobb leszek"

Július közepére találtam egy olyan napirendet, ami egyszerre tartható, egészséges, értelmes és még kielégítő is, szóval ezt szerintem tartani fogom.

Amúgy ma befejeztem Az üvegburát, sütöttem cukkinis.reszelt almás-sárgabarackos-mézes muffint, Petruskával elmentünk kicsit festegetni a rajztáborba, felmostam ahol kellett és este spinningeltünk is, szóval a mai napot produktívnak nyilvánítom. Ezt pedig azért írom le, hogy megmaradjon. Leginkább nekem. Az azért nem vicces, hogy három percen keresztül néztünk egymásra, miközben próbáltuk előhozni az agyunk valamely zugából, hogy ugyan mit is csináltunk egy héttel ezelőtt. Tényleg nem volt az. No de, rájöttünk és ez a lényeg. Meg a finom muffin és az, hogy kiegyensúlyoztam magam.

Néha csak itthon akarok maradni és sütit sütni, aludni, olvasni, filmet nézni, pakolászni egyedül, nyugalomban.

Nem is tudom, mit írhatnék

Van abban valami hihetetlenül nyugtató és boldogító, hogy látod a napot felkelni. Még akkor is, ha nem a napot nézed közvetlenül, csak az eget. Először annyit észlelsz, hogy nem sötétkék az ég. Aztán kikapcsolják a közúti világítást. Utána fokozatosan világosodik ki az égbolt, megjelennek a felhők, majd a nap is. És mikor végre kimászol az autóból, döbbenten tapasztalod, hogy már nincs is hideg, a színek gyönyörűek, a fény ilyenkor a legszebb és hogy abszolút megérte eddig fennmaradni.

Minek?

Na, egy gyors dalváltás után van kedvem, de a cím marad (meg a kő is). 

Sok minden. Először is, ma van Radnóti Miklós születésének 104. évfordulója. Szerintem nem emlékeztem meg róla méltón, de azért valamennyire, egész évben ráérek, szóval mégsem érzem olyan rosszul magam.

Aztán aztán. Ballagás kétszer, kordon lét, ballagási dalok pénteken és szombaton. Virágvásárlás pénteken és vasárnap, filmnézés pénteken, sorozatnézés vasárnap, nemalvás pénteken, szombaton és vasárnap. A koránkeléssel amúgy semmi bajom, de háromból kétszer csodaszép délutáni szunyókálással pótoltam az elmaradt alvást, pedig vasárnap hajnalban is elaludtam, amire nem emlékszem, csak arra hogy felkeltem, tehát előtte aludnom kellett. Legalább is azt hiszem. Furcsa. 

Furcsa dolgok történnek, annyira tudományos vagyok, pedig ma egész jó kedvem volt, elolvastam az első felvonást a Hamletből és attól eltekintve, hogy dráma, tetszik.

Én meg attól eltekintve, hogy holnap lesz nyelvtan témazáró és eddig nem tanultam semmit, egész jól érzem magam, szerencsére nem kell korán kelni, de fogok, így van esély az ötösre. Minő öröm. Ahogy mama mondta, az élet csupa öröm. És igazából igaza van.

Gondolkoztam azon, hogy holnap már május és hogy lehet, hogy még e hónapban kéne írnom a hétvégémről, de akinek kellett, már elmondtam, úgyhogy nem tudom. Azért megörökítem.

Szóval voltam Budapesten, mind a két felében, pénteken főleg Budán, matekoztam, fagyit ettem, meg megnéztük a Rocky Horror Picture Showt, aztán szombaton inkább Pesten voltam. Láttam a Murdert, voltak (életemben először) Ikeázni, lett plüss brokkolim, elmentünk a Siriusba, ami még mindig egy remek hely, csak mást adtak, mint amit rendeltem és hulla fáradtak voltunk, de azért élveztük. Aznap még megnéztük az moziban az Vasember harmadik részét, ami szintén iszonyatosan élvezetesnek bizonyult (kivételt képez ez alól a zene). Utána természetesen megnéztük Szirmai kritikáját.

Vasárnap nem történt semmi különös, matekoztunk, ettünk, jöttem haza, büszkén cipelve a plüss brokkolimat. Utána felmostam.

Ugye, hogy milyen izgalmasan hangzik? Nem? Hát szerintem sem.
Pedig ez volt életem egyik legjobb hétvégéje, és annyi érzelem van bennem, most is olyan lelkes vagyok még, de akinek kellett, annak már meséltem, ide csak konzerválom a tényeket.

Angenehm

Akkora jellemfejlődésen mentem keresztül, mint Kitty az Anna Kareninában (nem).
Viszont akkora rend és kacatmentesség van házam táján, mint még soha.

Blackbird singing in the dead of night, take these broken wings and learn to fly

Most már ki merem jelenti, hogy tavasz van, és remélem még egy jó hónapig (szép remények) tavasz is marad, igazi tavasz, nem nyár. Imádom ilyenkor a természetet, abszolút feel good van, voltunk apával biciklizni, és honlap is megyünk és csütörtökön is, ezentúl heti háromszor kerekezés lesz, valahogy formába kell hoznom magam nyárra, bár a gömb is egy forma.

Reggel felkeltem a szokott időben, vagyis felébredtem, majd "a szundi úgyis szól öt perc múlva" gondolatbeli felkiáltással szépen vissza is süppedtem az álomba, meghatározhatatlan idő múlva felkeltem és kibattyogtam a konyhába, majd amikor visszafordultam az üvegemért, megláttam a mikró kijelzőjét és rémülten konstatáltam, hogy háromnegyed hét van, ami azt jelenti, hogy húsz percen keresztül fogalmam sincs mit csináltam. Oké, aludtam, na de kérem, ez nem normális, az ébresztőm hangos, és szundi volt ez idő alatt minimum háromszor, de nem. Aludtam. Haha, jó volt. És beértem suliba, szóval semmi baj, de ez a kiesett húsz perc nagyon frusztráló, úgyhogy ma alszom.

És bárányok gurulnak halkan

Reggel nagy nehezen kimásztam az ágyból, levettem a pulcsit, felöltöztem, gyorsan megreggeliztem, már amennyire egy reggeltő betépett álommanó gyors lehet, és éppen mostam volna a fogam, amikor rájöttem, hogy nincs első órám, aludhattam volna. Így elképesztő gyorsasággal visszafeküdtem aludni és jajjde jó volt. Mindig mondom, hogy imádok aludni, a legjobb érzés pedig az, amikor vissza lehet még egy kicsit feküdni az ágyba, akár tíz percre. És most, hogy abszolút spontán tényleg ez történt, rájöttem, hogy ezek nem csak üres szavak részemről, fantasztikus volt. Jó, utána még kómásabban csináltam mindent, az órák nagy részén is aludtam, de igazán olyan nagyon szeretek aludni, és kell is, szóval nem érzem rosszul magam. Ellenkezőleg, kedvem kellemes aranyozott fehérben pompázik, puha minden és angenehm.

Eleget néztelek, jöhetne már az álom,
úgy várom.

Mondtam már, hogy szerencsés vagyok?

Még nem? De biztosan, és szerencsére (haha) megint rá kellett jönnöm, hogy bizony, szerencsés vagyok, méghozzá nem is akármennyire. Kopkopkop. 

Mivel tegnap a nagy nagy belső fejetlenség miatt természetesen semmi nem csináltam, ezért ma a sors megajándékozott egy (szerintem) jól sikerült angolversennyel, egy egy héttel kitolt pályázatleadási határidővel, egy elmaradt kémiával és ugye napsütéssel, de az jelen helyzetemben nem számít. Szóval öröm és bódottá, kedv a cikkíráshoz és rendrakáshoz, talán még házit is fogok írni. 

Ja igen. Történelmi esemény, ma (életemben először) autóval vittek suliba. Csodás volt. Ilyenkor érzem Isten (vagy valami felső erő, aminek van keze) simogatását a fejemen.

Mi befolyásolja az etióp népvándorlást?

Nem vicces dolog a folytonos szemrángás, tényleg nem. Sem az önsajnáltatás, így annak itt és most véget vetek. Tényleg. Vagyis. Inkább semleges leszek, az úgyis nagyon egy nekem.

Másfél héttel el vagyok maradva magamtól, nem mondanám, hogy igyekszem behozni, de azért haladok. Mindig csak előre, különböző tempóban. Próbálom formálni magam, lehúzni a felesleges rétegeket, mint személyiség, mind megjelenés, mind gondolkodás terén. Bármennyire is szeretem a hangzatos szavakat, nagyon nem illenek hozzám. Viszont nehéz őszintének lenni, valahogy sosem sikerül azt írni, amit igazán gondolok. Nincs meg a kellő bátorság hozzá, na meg ez nem az a felület, ahol mindent megosztok. 

Igazából nem sajnálom. Ja igen, ennyit a pozitivitásról.

Na de. Most hogy kaptam egy-két vidító videót, a kedvem is jobb lett. És tízkor elmegyek aludni, hogy reggel fáradt legyek, nincs mit tenni, minél többet alszom, annál fáradtam vagyok, de hát mit tehetnék, imádok ágyban lenni. Puha meleg, van takaró, plüss fehéregér, meg mindenféle jó dolog, lehet benne aludni, úgyhogy igazán kellemes hely. Nagyon. 

Meg ez az este is az (litván). Én megy vicces vagyok. 

A szél.

You'll be happy and wholesome again

Egyébként tizenkét nappal az elhatározásom után tényleg került egy befőttesüveg az asztalomra, amibe már gyűlnek a cetlik tele boldog pillanatokkal, dalcímekkel, aprósággal. Sajnos a füzetem alig egy hónapig működött, egyszerűen nem volt affinitásom minden este kézbe venni, leülni vele és irkálni a dolgokat. A lényeges dolgok (amikre eredetileg terveztem a füzetet) a befőttesüvegben vannak, így nem féltem az emlékeimet. 

Egyébként ma nagyon szépen sütött a nap, elmaradt a föcink, elmentünk Tomival a nyelvvizsgánkért, és nagyon sokat beszélgettünk, már hiányzott. Matekházi készen van, értem a kémiát és van kedvem a német tanuláshoz, holnap csütörtök van, ami már majdnem péntek és megyek filmezni Blankához. Ő is hiányzott már. Meg Petra is, de ma találkoztam vele pár percre, úgyhogy minden a legnagyobb rendben. Már egy ideje így érzek, és ez most abszolút boldoggá tesz.

Hétfőn az iskola ajtajában már kezdtem elővenni a kulcsom...

Eltelt öt hét és otthon érzem magam. 

Persze egyre kevesebbet alszom, egyre többször csap fejbe a gondolat, hogy úristen mire vállalkoztam, minek vállalok el már megint mindent, de bírom, mert ez nagyon az eleje, ennél úgyis csak nehezebb lesz. És úgyis megoldom valahogy. Szóval nem panaszkodom. Reggelente fásult vagyok, délután bánatomban felzabálom nem csak a hűtőt, de a konyhában található élelmiszerek nagy részét is, tizenegyig oldom a fizikaházit telefonon keresztül és nem nagyon érek haza öt előtt. 

Viszont egyre inkább tudom a helyem az osztályban, egyre inkább kezdünk összetartani. Alakulnak a dolgok, meggyőződésem, hogy minden úgy, ahogyan kell. Persze ez a hajatmostam-nyugodtvagyok-estevanésmindenkész állapotom. Napközben ennél jóval idegesebben és kevésbé pozitívan fogalmaztam volna, de nyugtával dicsérjük a napot ugyebár... Távolról tényleg sokkal egyszerűbbnek tűnnek a dolgok. Példának okáért, már hétfőnként úgy érzem magam mint akit kimostak, legyen már péntek; és ez körül-belül a harmadik hét óta így megy... sajnos egyre több nap kelek fel úgy, hogy jajjne. Szerencsére nap végére tisztázom magammal, hogy unicum és békésen megyek aludni...

Mint például most. Vár rám a második szerelmem, az ágyam (az első George). Lassan az éjfélkor alvás kezd normális lenni. Most egy órával túlteljesítem magam, fantasztikus vagyok. 

És álmos.

Te majd kézenfogsz és hazavezetsz

Előttem a délután, mögöttem pedig két csodás nap.

Kezdjük a péntekkel. 

Rügyavató. Órák elteltek, a vége felé valami hihetetlen módon izgultam. Amikor még volt óránk a tényleges Rügyavató előtt körbejárkáltuk a sulit, felírtuk a teremszámokat, memorizáltuk az olimpia eredményeit (volt némi fogalmunk a kérdéstípusokról), személy szerint folyton az osztálydal szövegét mondogattam, mert idegességemben elfelejtettem. Aztán idő volt, felsorakoztunk az udvaron, majd bevonultunk a tornaterembe. Minden kilencedikes osztály más színben, mi voltunk a kékek és istenien néztünk ki. Tetszik, mert ez az "osztályok egyenszínbe öltöznek" előhozza azt, hogy milyen jó egy közösséghez tartozni. Mikor mindenki elrendeződött, felolvastuk az eskü szöveget, megkaptuk a kitűzőket, majd elvonultunk a helyünkre. Kezdődött a zászlóbemutatás, majd az éneklés. Az a-sok Most múlik pontosant énekeltek, B-sek a 67-es útont, mi a Pokémon átiratát, a D-sek pedig a 8 óra munka átiratát (ami azért gáz, mert tesómék ugyanezt adták elő négy éve). Utána vártunk és wtf, a zászlóra mi kaptuk a legkevesebb pontot, viszont a dalra meg a legtöbbet. Sorversenyek következtek, ilyen-olyan, kaptunk kérdőívet is, folyton változott az eredmény, voltunk utolsó, de első helyen is. Kiordibáltam, kiszurkoltam és kiidegeskedtem magam. 

Harmadikok lettünk, de nem ez a lényeg. Bármennyire is voltak nehéségek, azért ez egy elég jó osztály, és ha nem is mindenkivel vagyok jóban 1:van rá négy évünk 2:összességében a többség tud együtt dolgozni. Úgyhogy én élveztem és kaptunk sütit is, abszolút megérte. Utána még kicsit beszélgettünk a volt osztálytársakkal, majd Pankával siettünk haza, ugyanis egy óránk volt kiérni a vasútállomásra. Össze is pakoltunk, apa elvitt minket, sikeresen felszálltunk a vonatra, amikor tudtam olvastam (Zabhegyező, végre!), beszélgettünk a bácsival és fél óra késéssel megérkeztünk a Nyugatiba, ahol már várt ránk Dénes. Kalandos villamosozással el is jutottunk Pankához, evett, vártunk, tanakodtunk, szerencsétlenkedtünk, majd elindultunk. Annak ellenére hogy a Kutatók éjszakája miatt mentünk csak Budapestre, összesen egy előadást néztünk meg, és még onnan is késtünk egy picit. De nekem nagyon tetszett, amikor beléptünk a kivetítőn megláttam két szót: skizofrénia és disszociatív, na mondom jó helyre jöttünk. Egy órás volt az előadás (Hipnózis és a bőr címmel), amikor nem a bealvás ellen küzdöttem, élveztem. Vége lett tanakodtunk, majd megegyeztünk, hogy nem megyünk már sehova, csak haza. Mármint Dénesékhez, ha már ő szervezte, ragaszkodott hozzá hogy náluk aludjunk. Villamosozás, Feneketlen tó, megérkeztünk, fáradtak voltunk, fürdés és alvás. 

Hát óra (vagy még annyi se) alvás után felkeltünk, közösen rántottát gyártottunk, majd indultunk a világ legjobb helyére. Sirius teaház. Megérkeztünk, kényelembe helyeztük magunkat, majd rögtön fel is pattantunk, és felfedeztük a helyet. Teáztunk, beszélgettünk, és megegyezzünk, hogy legközelebb nyitástól zárásig ott leszünk, mert a hely tényleg fantasztikus. Azon túl, hogy a teák finomak, tele van zegzugokkal, jó zene szól, otthonos és bármekkora társaság számára ideális hely. Sajnos ott kellett hagynunk, hiszen indult a vonat. Amit elértünk szerencsére. Én aludtam, Panka nézte a Chelsea-Arsenal meccs állását, majd megérkeztünk. 

Itthon ebéd, beszámoló, majd nyugis szombat este.

Amikor ezt megláttam...

Eegen, lehet hogy a leírásból annyira nem tűnik ki, hogy milyen jó volt ez a két nap, pedig nagyon is. Főleg az újdonság, megismételhetetlenség érzése miatt, a pesti kiruccanás pedig legfőképp azért, mert olyanokkal voltam akiket nagyon szeretek, és olyan dolgokat csináltam, amiket ugyan nem szoktam, de nem bánnám ha többször tenném. 

Ma pedig megváltom a világot, gondolok itt a háziírásra, cikkírásra, kádsúrolásra, pakolásra és sütisütésre. Szerencsére pont a két utolsóval készen vagyok, de nem fogok unatkozni. 

I'm gonna dance with somebody

Igen, tényleg szeretem a hétfőket...

Tegnap még a vasárnapot is szerettem.

Családos, vásárlós, együtt nevetgélős, jókedvű. És mindezek ellenére abszolút nyugis, szóval pont optimális. Főleg az esti, körülbelül egy óra húsz perces telefonálás után boldogan mentem aludni, és úgy is keltem fel. Igaz, közben volt egy fejfájásom hajnali két óra körül (pedig egyszer elterveztem, hogy a lelki békém érdekében hajnalban nem nézek órát...), de a végeredmény ugyanaz.

Reggel végre sálat vettem fel, de úgy igazán, szépet, nem csak meleget. Szóval igen, elkezdődött a sálas időszak a legnagyobb örömömre. Korán elkészültem, könnyű volt a táskám, sütött a nap. De ami a legjobb, hogy szinte bementem a suliba és már jöttem is ki, mivel összvissz négy órám volt. Éljen a gimnázium, nincs helyettesítés! Hazajövetel után elkezdtem a matekházit, majd lébecoltam, háromnegyed háromra mentem a Vargába, Ifirkászolni, meg sütit osztogatni, négy körül már itthon is voltam. Folytattam fizikával (apa segítségével ugyan, de sikerült megoldani) és kémiával. Azt egy idő után otthagytam, majd megszállt az ihlet, így gyorsan kerestem egy gyors receptet, és voliá, nekiálltam amerikai palacsintát sütni. Bezony.

Talán nekem a sütés a mentsváram. 

Mert sütés közben úgy érzem, hogy végre én is teszek valamit a családért. Ha már nem vagyok képes bepakolni Gedeon, vagy elrakni a dolgokat, akkor adok nekik vlaamit. 

Mert ha lehangolt vagyok, sütés közben elfeledkezem minden bajomról. Ha meg alapból vidám vagyok, a sütéstől csak még inkább az leszek. Sütés közben nem gépezek. Vagyis van valami olyan elfoglaltság a szabadidőmben, ami hasznos. Ráadásul még finom is. Nem látok semmi negatívumot a sütésben, kivéve az utána való eltakarítást, de az belefér... Számolta valaki, hányszor használtam a sütés szót?

Szóval megnéztem a receptet, kirakodtam a hozzávalókat, és mint aki rutinból csinálja, elkezdtem én is. A tészta kicsit csomós lett, de addig kavartam, míg az is kisimult, neki is álltam a sütésnek. Szerencsére most nem kellet sütőt begyújtani. Elkezdtem, az első isteni lesz, és sütöttem tovább a kis pufók palacsintákat. És sütöttem és sütöttem, körülbelül két órán keresztül. Közben persze rohangáltam a géphez, közöltem a nagyvilággal a folyamatot, jujjdeborzasztó ez az állandó kapcsolat az internettel. Szépek lettek, és finomak, csak azért nem ügyködtem tovább, mert anyáék éhesek voltak. Ami azt illeti, én is. Így az utolsó pár darab ott maradt tészta formájában a tálban, mi meg nekiálltunk. És jajj, annyira örültem, ízlett nekik. Téyleg megérte annyit pepecselni a konyhában. Én jól szórakoztam, finom lett, ők örültek a meglepetésnek, minden jó ha a vége jó.

Azt sem bánom, hogy a cikk későbbre tolódott, úgyis olyan rövid, elég hamar megírtam. 

Ezentúl minden héten sütni fogok. Ha más nem, palacsintát, az viszonylag hamar megvan (viszonylag). Panka úgyis visz mindig valamit, miért ne lehetnék én az, aki elkészíti? Ami pedig a legjobb, hogy lelkesből egyre gyakorlottabb is leszek, így mindenki jól jár. Főleg a kis lelkem.

Jó. 

Minden a legnagyobb rendben, még most is legnagyobb részt pozitívan tudok nyilatkozni az egészről (tudom, tudom, ez majd megváltozik). Köszönhetően a bennem végbement változásoknak, könnyebb lesz végicsinálni/végigtanulni az évet, meg persze a többit is, csak ki kell tartani. Továbbra is lelkes vagyok és ha bár nem is angolul, de tartom magam a tanárom javaslatához. Röviden és egyszerűen.

Úgyhogy élek, remekül érzem magam, öröm minden nap az ébredés, köszönöm szépen.

No hát!

Mostanában egyre több felkiáltójelet (felkiáltójelt, vagy felkiáltójelet? mind a kettőt elfogadja, nagy dilemma ez számomra...) használok. Érdekes.

No de (lóóóf****szt!). Mi másról is írhatnék, mint az első napról?! Pontosan. Kéremszépen, szerintem csak nálunk tartották vasárnap este az évnyitót, szerencsére hamar lezavarták, utána még sétáltunk Blankával és Petrával, kilenc fele haza is keveredtem. És és és. Valami iszonyú módon be voltam/vagyok lelkesedve, ami valószínűleg el fog tűnni körülbelül egy hét múlva, de akkor is.

Hatkor keltem, hét óra egy perckor zártam az ajtót, Beatles fölsőben, napfényben, vidáman mentem végig a suli felé. Egész nap végigkísért ez a vidámság. Padtársam Rajmond, hatalmas arc, nem fogok unatkozni mellette az biztos, de azért remélem egy hónapot kibírunk mindenféle balhé nélkül. Szünetekben ide-oda csapongtam, hol Fanni látogatott meg, hol én őt, hol olvastam, hol beszélgettem a többiekkel, a "nagyok" be-benéztek, a folyosón állandó volt a tömeg, de a hangulat abszolút, teljességgel... jó. Igen. 

Osztályfőnök szétszórt kicsit, de lelkes, és szimpatikus, osztálytársak szintén, iskola épülete valami mesés, igazából a lépcsők miatt döntöttem a Verseghy mellett. Tanáraim, hát. Majd meglátjuk, egyelőre ennyit. 

Igazából annyi minden lenne, amiről írnék még, de szerencsére eddig betartottam a magamnak tett ígéretem, és minden nap leírom a nap eseményeit egy füzetbe, úgyhogy majd magamat untatom a részletekkel.

Különben is, négy osztályfőnökin kívül nem történt nagyon semmi. Tűzriadó, körbevezetés, bemutatkozás (na igen, ez az amiben sosem voltam jó, most hogy már egy éve nem sportolok semmit biztos nagyon izgalmasan hangozhatott az, hogy szeretek olvasni...) ééés ennyi. Furcsa volt, hogy nem négy perc alatt értem haza, a csengetési rendet is meg kell szokni, de rosszat nem is tudok mondani (egyelőre). We shall see it!

Jöjjön, aminek jönnie kell!

Avagy nyárértékelő.

Nézőpontok... Minden csak nézőpont kérdése. Egyrészt a nyaram sokkal jobb volt, mint a tavalyi, mert végre értelmesen töltöttem el, vagyis nem semmit csináltam, hiszen körülbelül két hónapon keresztül masszívan angoloztam (kac-kac). Lényeg a lényeg, hogy büszke vagyok magamra, mert volt bátorságom bevállalni, jelentkezni, befizetni (khm, befizettetni), és végül elmenni az angol középfokú nyelvvizsgára. Büszke vagyok magamra, mert tudva, hogy nyár végén kerül sor rá, tanultam rá. Nem csak hébe-hóba, hanem tényleg. Szótáraztam, feladatlapokat oldottam meg, angoltanárhoz jártam, együtt gyakoroltunk Tomival, tényleg készültem és elmondhatom magamról hogy megtettem mindent.

Másrészt a nyaram rosszabb volt, mint a tavalyi, hiszen nem mentem igazából sehová. Tavaly -bár nem táboroztam- sokkal több mindent csináltam. Többet strandoltam, voltam Efotton, körülbelül három héten keresztül nyaraltam, hol barátnővel, hol családdal, hol ismerősöknél. A tavalyi nyár inkább volt nyár, a maga hétköznapi értelmezésében, mint az idei. És mégis. Én jobban élveztem az ez évit. Mert bár nem mentem sem fesztiválra, sem nyaralni, de voltam két táborban és megnéztem (magamhoz képest) rengetegsok filmet, elolvastam sok olyan könyvet, amit régóta terveztem. És igen, noha körülbelül ötször voltam strandon, mégiscsak tevékenyebb volt az idei nyár, mint a tavalyi.

És én élveztem!* Élveztem az első két hetet, amikor még suliba jártunk, de igazából nem csináltunk semmit, élveztem a ballagás utáni hangulatot, élveztem az egri tábort (de még hogy!), a filmnézéseket, a könyveket, az új osztálytársakkal való találkozást, a délbenkelést, a rajztábort, a hosszútávú biciklizéseket, az Olimpiát,  a Tomis délutánokat, a Batman-maratont, a nagymamánál töltött időt, a néhány csajos délutánt, a mászkálásokat, a nyelvvizsga utáni érzést, a Sziget-nézést online, a semmittevéseket...

Értékeljünk: ez a nyár jobb volt, mint a tavalyi, de lehetett volna jobb is. Mikor nem? Jövőre még jobb lesz, ebben biztos vagyok, viszont jó érzéssel tölt el a tudat, hogy csak kevés dolgot változtatnék meg az idei nyárban, kevesebbet, mint a tavalyiban.

És különben is. Már egy kicsit untam a vége felé. Hiányzott a rendszer, izgatott voltam/vagyok az évkezdés miatt, alig várom már az őszt. A nyár szép volt, jó volt, eltelt. Élveztem, jajj nagyon, de msot vége és el tudom engedni... micsoda szentimentális befejezés! De tényleg. Örülök az ősznek. Tegyetek ti is így.

*Egyre több Szirmai-féle kifejezést használok...

Azon gondolkodott, hogy...

 mi lett volna belőle ha nem hátra indul el hanem, hanem előre...

Negyed óra és szeptember és ősz. Tizenegy óra és tizenöt perc múlva indul a Roxfort Expressz a King's Cross pályaudvarról a 9 és 3/4-ik vágányról.
Körülbelül egy napon belül (de mindenképpen holnap) érkezik a nyárértékelő. Bár alig csináltam valamit, értékelni lesz mit. Mindig van.
Jóéjt!

When the music's over...

I can't see your face in my mind

Az utóbbi napokban meglepő módon csináltam valamit a szokásos döglődésen kívül. Például hétfőn kisúroltam a kádat és a mosdókagylót, tegnap matekoztam nem is keveset (köszönöm!), ma pedig porszívóztam és felmostam ahol csak tudtam és szintén matekoztam, de ez tényleg nem volt soknak mondható.

Amit viszont a legnagyobb eredménynek könyvelek el, az a varrás. Van egy darab fekete nadrágom (meg egy másik, de az virágos), és ha nem akarok szoknyában menni az évnyitóra (már pedig nem akarok), akkor sürgősen meg kell varrni. Ugyanis csodálatos adottságaimnak köszönhetően a nadrágjaim mindig kiszakadnak a térdrésznél és elég érdekesen néznék ki évnyitón lyukas lábakkal... Ezért fogtam magam és kibattyogtam a szemközti éjjel-nappali közértbe megvarrtam. Nem lett szép, ellenben igen ronda, de felvéve már nem a habtestem egy darabja látszódik, hanem maga az anyag, no meg a varrás. Sikeremen annyira felbuzdultam, hogy gyorsan megvarrtam az egyik pólómat is (négy helyen, igazán jó minőségű) a maradék cérnával.

Ma már nem tervezem tevékenykedni, ahogy többen is írták, még nyár van. Érik már egy nyár értékelő itt a blogon, és egy hatalmas alvás, koránfekvéssel, későnkeléssel, amolyan kipihenem magam amíg még lehet módon.