Reggel felkeltem a szokott időben, vagyis felébredtem, majd "a szundi úgyis szól öt perc múlva" gondolatbeli felkiáltással szépen vissza is süppedtem az álomba, meghatározhatatlan idő múlva felkeltem és kibattyogtam a konyhába, majd amikor visszafordultam az üvegemért, megláttam a mikró kijelzőjét és rémülten konstatáltam, hogy háromnegyed hét van, ami azt jelenti, hogy húsz percen keresztül fogalmam sincs mit csináltam. Oké, aludtam, na de kérem, ez nem normális, az ébresztőm hangos, és szundi volt ez idő alatt minimum háromszor, de nem. Aludtam. Haha, jó volt. És beértem suliba, szóval semmi baj, de ez a kiesett húsz perc nagyon frusztráló, úgyhogy ma alszom.

És bárányok gurulnak halkan

Reggel nagy nehezen kimásztam az ágyból, levettem a pulcsit, felöltöztem, gyorsan megreggeliztem, már amennyire egy reggeltő betépett álommanó gyors lehet, és éppen mostam volna a fogam, amikor rájöttem, hogy nincs első órám, aludhattam volna. Így elképesztő gyorsasággal visszafeküdtem aludni és jajjde jó volt. Mindig mondom, hogy imádok aludni, a legjobb érzés pedig az, amikor vissza lehet még egy kicsit feküdni az ágyba, akár tíz percre. És most, hogy abszolút spontán tényleg ez történt, rájöttem, hogy ezek nem csak üres szavak részemről, fantasztikus volt. Jó, utána még kómásabban csináltam mindent, az órák nagy részén is aludtam, de igazán olyan nagyon szeretek aludni, és kell is, szóval nem érzem rosszul magam. Ellenkezőleg, kedvem kellemes aranyozott fehérben pompázik, puha minden és angenehm.

Eleget néztelek, jöhetne már az álom,
úgy várom.

Most jutott eszembe, hogy valamelyik nap álmomban egy játékáruházban voltam és megláttam Kiss Tibit és odamentem hozzá, és vagy kértem egy ölelést vagy csak szimplán megöleltem és végül ő is megölelt és asdfghjkl.

Te majd kézenfogsz és hazavezetsz

Előttem a délután, mögöttem pedig két csodás nap.

Kezdjük a péntekkel. 

Rügyavató. Órák elteltek, a vége felé valami hihetetlen módon izgultam. Amikor még volt óránk a tényleges Rügyavató előtt körbejárkáltuk a sulit, felírtuk a teremszámokat, memorizáltuk az olimpia eredményeit (volt némi fogalmunk a kérdéstípusokról), személy szerint folyton az osztálydal szövegét mondogattam, mert idegességemben elfelejtettem. Aztán idő volt, felsorakoztunk az udvaron, majd bevonultunk a tornaterembe. Minden kilencedikes osztály más színben, mi voltunk a kékek és istenien néztünk ki. Tetszik, mert ez az "osztályok egyenszínbe öltöznek" előhozza azt, hogy milyen jó egy közösséghez tartozni. Mikor mindenki elrendeződött, felolvastuk az eskü szöveget, megkaptuk a kitűzőket, majd elvonultunk a helyünkre. Kezdődött a zászlóbemutatás, majd az éneklés. Az a-sok Most múlik pontosant énekeltek, B-sek a 67-es útont, mi a Pokémon átiratát, a D-sek pedig a 8 óra munka átiratát (ami azért gáz, mert tesómék ugyanezt adták elő négy éve). Utána vártunk és wtf, a zászlóra mi kaptuk a legkevesebb pontot, viszont a dalra meg a legtöbbet. Sorversenyek következtek, ilyen-olyan, kaptunk kérdőívet is, folyton változott az eredmény, voltunk utolsó, de első helyen is. Kiordibáltam, kiszurkoltam és kiidegeskedtem magam. 

Harmadikok lettünk, de nem ez a lényeg. Bármennyire is voltak nehéségek, azért ez egy elég jó osztály, és ha nem is mindenkivel vagyok jóban 1:van rá négy évünk 2:összességében a többség tud együtt dolgozni. Úgyhogy én élveztem és kaptunk sütit is, abszolút megérte. Utána még kicsit beszélgettünk a volt osztálytársakkal, majd Pankával siettünk haza, ugyanis egy óránk volt kiérni a vasútállomásra. Össze is pakoltunk, apa elvitt minket, sikeresen felszálltunk a vonatra, amikor tudtam olvastam (Zabhegyező, végre!), beszélgettünk a bácsival és fél óra késéssel megérkeztünk a Nyugatiba, ahol már várt ránk Dénes. Kalandos villamosozással el is jutottunk Pankához, evett, vártunk, tanakodtunk, szerencsétlenkedtünk, majd elindultunk. Annak ellenére hogy a Kutatók éjszakája miatt mentünk csak Budapestre, összesen egy előadást néztünk meg, és még onnan is késtünk egy picit. De nekem nagyon tetszett, amikor beléptünk a kivetítőn megláttam két szót: skizofrénia és disszociatív, na mondom jó helyre jöttünk. Egy órás volt az előadás (Hipnózis és a bőr címmel), amikor nem a bealvás ellen küzdöttem, élveztem. Vége lett tanakodtunk, majd megegyeztünk, hogy nem megyünk már sehova, csak haza. Mármint Dénesékhez, ha már ő szervezte, ragaszkodott hozzá hogy náluk aludjunk. Villamosozás, Feneketlen tó, megérkeztünk, fáradtak voltunk, fürdés és alvás. 

Hát óra (vagy még annyi se) alvás után felkeltünk, közösen rántottát gyártottunk, majd indultunk a világ legjobb helyére. Sirius teaház. Megérkeztünk, kényelembe helyeztük magunkat, majd rögtön fel is pattantunk, és felfedeztük a helyet. Teáztunk, beszélgettünk, és megegyezzünk, hogy legközelebb nyitástól zárásig ott leszünk, mert a hely tényleg fantasztikus. Azon túl, hogy a teák finomak, tele van zegzugokkal, jó zene szól, otthonos és bármekkora társaság számára ideális hely. Sajnos ott kellett hagynunk, hiszen indult a vonat. Amit elértünk szerencsére. Én aludtam, Panka nézte a Chelsea-Arsenal meccs állását, majd megérkeztünk. 

Itthon ebéd, beszámoló, majd nyugis szombat este.

Amikor ezt megláttam...

Eegen, lehet hogy a leírásból annyira nem tűnik ki, hogy milyen jó volt ez a két nap, pedig nagyon is. Főleg az újdonság, megismételhetetlenség érzése miatt, a pesti kiruccanás pedig legfőképp azért, mert olyanokkal voltam akiket nagyon szeretek, és olyan dolgokat csináltam, amiket ugyan nem szoktam, de nem bánnám ha többször tenném. 

Ma pedig megváltom a világot, gondolok itt a háziírásra, cikkírásra, kádsúrolásra, pakolásra és sütisütésre. Szerencsére pont a két utolsóval készen vagyok, de nem fogok unatkozni. 

Utálom, hogy már a harmadik napja arra kelek fel, hogy álmodom, és álom közben szólal meg az ébresztő, mindig felriaszt. Utálom, hogy nem emlékszem rendesen egyik mostani álmomra, de legalább a hirtelen lökés miatt arra emlékszem hogy álmodtam valamit. legalább. Máskor még arra sem. elvileg, ha végigálmodunk egy álmot az éjszaka folyamán, akkor reggel sokkal nehezebb, vagy egyáltalán nem lehet emlékezni, viszont ha megszakítják, akkor igen. Nálam ez félig jön be.

Aludni akarok!

I'm back!

Nem, nem lesz beszámoló, se hosszú, se rövid, se semmilyen.

Igen, fantörpikusan éreztem magam, sok szép és izgalmas dolgot láttunk, még az időt is lehetett szépnek nevezni (magasabb volt a hőmérséklet, mint most itt...), ellátogattunk a nevezetes nevezetességekhez, és még a királynőt is csodálhattuk egy darabig. Vásároltunk sok sok értelmetlen szuvenírt, autókáztunk, buszoztunk rengeteg sokat, sírva nevettünk mindenféle apróságon, aludtunk amikor tudtunk és persze szidtuk az angol konyhaművészetet, ami nem létezik. Ezeken kívül csináltunk sok-sok képet, hallgattuk a fárasztó vicceket, beszélgettünk a házinénivel, igyekeztünk nem megfagyni fürdés közben, minél kevesebb cuccot magunkkal cipelni és annyira jól érezni magunkat, amennyire csak lehet... Ami nagyon úgy tűnik, hogy sikerült. Visszamennék, újracsinálnám az egészet, a húszórás buszútttal, az órás sorbanállásokkal Disneylandben, a hallgatásokkal, a rohanással, a koránkeléssel egyemben. Abszoút megérte mniden egyes forint, font, euró... minden. Nem csalódtam egyáltalán, és ha ki kéne emelnem egy dolgot, ami a legjobb volt, akkor csak az érzést említeném, hogy ott lehettem álmaim országában majdnem egy hétig.

Köszönöm, anya-apa, kiscsalád!

Ennyit arról, hogy nincs angliás bejegyzés... Jöjjenek a képek!

Leeds Castle

Tower of London

Parliment & Big Ben

The Beatles

Warwick Castle

Disneyland, Haunted Castle

Elutazunk ketten Angliába...

Tegnap minden rohanás, izgulás ellenére csodaszépre sikerült a ballagás, az este is jó volt, élveztem a napot. Ma meg már egyáltalán nem izgulok Anglia miatt, lesz, ami lesz, én már csak boldog vagyok.

Szerintem a körülményekhez képest egész kevés cuccot pakoltam, ami áll egy közepes bőröndből, hátizsákból, piros tarisznyából és kajás zacskóból... Na igen. De nyugodt vagyok és derűs, mint Dumbledore és ez csodás. 

Utolsó átnézés... 

Csók mindenkinek, akik meg érettségiznek, azok meg ügyesek legyenek, én tudom, hogy azok lesztek! :)

Jajj de jó lesz...

Jahajj. Nekem is kéne kezdeni álom-leírásokat. Bár nem szoktam sűrűn emlékezni, azért Baján sikerült minden este álmodni és reggel emlékekkel ébredni. Most már csak a mai van meg, de az elég pontos.

Volt benne minden. Nagy-vadra íjjal lövés, vérnyúl, kákalagok, romos kápolna, ami szekérré változott, HP-filmeken való száguldás, Emma Watson egy fesztiválon, rágólufik, Quimby-koncert, élő rádióadásba is bekerültem, meg egy bizonyos Rácz Tamás, akiből mivel sok van, így úgysem tudom kire kellett volna gondolni. De lehet hogy csak egy általam generált név. mindegy. Élveztem s az álom nagy részében tudtam, hogy álmodom.

Amit viszont utálok az álmaimban az az, hogy amire emlékszem az általában borzadályos, mindig történik valami halálos dolog, összeesküvés, tűzvész, árulás, sötét varázslatok, csupa ilyen szép dolog. Erre mindig emlékszem. igen, ez biztos az elfojtott érzelmek miatt van. Egyébként tényleg... És amikor valami rémlik, akkor jobban örülök, hogy nem emlékszem a többire. 

Volt már evezős álmom, akkor csak simán beborultam a vízbe, mondjuk túléltem. Volt olyan, hogy eladtak valakinek, és egy viszonylag jó ismerősöm bonyolította le az üzletet, zártak már Jabba-szerűség gyűrűjébe az évzárón (ez az álom kétszer is megtörtént), robbant fel előttem lévő ház veszett kutyák miatt, találkoztam Matthew Lewissal és Rupert Grinttel, de elfelejtettem elvinni a fényképezőmet, és egyszer maga Voldemort mutatta meg nekem az Aguamenti bűbáj helyes használatát, amit ellene akartam használni... 

Szóval nem panaszkodom. De az álom-kérdés alapból furcsa, örülnék, ha többet tudnék róla, mert egyszerre izgalmas és sötét, de azért mégiscsak érdekes nagyon.