Letters from Oscar Wilde to Lord Alfred Douglas

January 1893, Babbacombe Cliff

My Own Boy,
     Your sonnet is quite lovely, and it is a marvel that those red-roseleaf lips of yours should be made no less for the madness of music and song than for the madness of kissing. Your slim gilt soul walks between passion and poetry. I know Hyacinthus, whom Apollo loved so madly, was you in Greek days. Why are you alone in London, and when do you go to Salisbury? Do go there to cool your hands in the grey twilight of Gothic things, and come here whenever you like. It is a lovely place and lacks only you; but go to Salisbury first.
     Always, with undying love,
     Yours, Oscar

                                                                   March 1893, Savoy Hotel
Dearest of All Boys,
     Your letter was delightful, red and yellow wine to me; but I am sad and out of sorts. Bosie, you must not make scenes with me. They kill me, they wreck the loveliness of life. I cannot see you, so Greek and gracious, distorted with passion. I cannot listen to your curved lips saying hideous things to me. I would sooner be blackmailed by every renter ["renter"was a slang term for male prostitutes] in London than to have you bitter, unjust, hating.You are the divine thing I want, the thing of grace and beauty; but I don't know how to do it.Shall I come to Salisbury? My bill here is 49 pounds for a week. I have also got a new sitting-room over the Thames. Why are you not here, my dear, my wonderful boy? I fear I must leave; no money, no credit, and a heart of lead.
     Your own, Oscar

                                                                   Rouen, August 1897

My own Darling Boy,
      I got your telegram half an hour ago, and just send a line to say that I feel that my only hope of again doing beautiful work in art is being with you. It was not so in the old days, but now it is different, and you can really recreate in me that energy and sense of joyous power on which art depends.
      Everyone is furious with me for going back to you, but they don't understand us. I feel that it is only with you that I can do anything at all. Do remake my ruined life for me, and then our friendship and love will have a different meaning to the world.
      I wish that when we met at Rouen we had not parted at all. There are such wide abysses now of space and land between us. But we love each other.
      Goodnight, dear. Ever yours,
                                Oscar

Drága Tatie! 

Bizonyos tekintetben jobban szeretlek most, mint valaha, és bár mindenki másként értelmezi a házassági fogadalmát, én úgy gondoltam, hogy az enyém a halálig érvényes. Ha tudni akarod, készen állok arra, hogy örökre a tiéd legyek, de mivel te beleszerettél valaki másba, és vele akarsz összeházasodni, úgy érzem, nincs más választásom, mint félreállni, hogy ezt megtehesd. A száznapos próbaidőnek hivatalosan vége. Borzalmas ötlet volt, és most már szégyellem magam miatta. Pauline-nak mondd azt, amit jónak látsz. Bumbyt annyit láthatod, amennyit csak akarod. Ő a tiéd is, nagyon szeret, és hiányzol neki. De kérlek, hogy csak írásban ejtsünk szót a válásról, és ne beszéljünk róla. Nem vagyok képes többet veszekedni, és találkozni sem akarok túl sokat veled, mert túlságosan fájdalmas. 

Mindig barátok leszünk - tapintatos barátok, és tudod, hogy a halálom napjáig szeretni foglak. 

Örökké tiéd: a macska.

Drága Hadley!

Úgy vélem, a leveled, ahogy minden, amit valaha is tettél, nagyon bátor, és összességében nagylelkű és önzetlen.Ha a válás elkerülhetetlen lépés, azt hiszem, mindannyian jobban érezzük magunkat, és tisztábban látunk, amint elindul a folyamat. Kérlek, drága Hadley, ne hidd, hogy ezzel befolyásolni akarlak, vagy felgyorsítani a saját ügyeimet. Csak azért gondolom ezt, mert olyanok vagyunk, mint két tántorgó, botladozó bokszoló, akik még mindig nem képesek a végső csapást egymásra mérni.

Azt hiszem, Bumbynak talán az élete legnagyobb szerencséje, hogy te vagy az édesanyja. És el nem mondhatom, mennyire csodálom a te józan gondolkodásodat, az eszedet, a szívedet és a csodaszép kezedet, és kérem Istent, hogy tegye jóvá azt a hatalmas fájdalmat, amit neked okoztam - aki a legjobb, a legigazabb és a legszebb ember, akit valaha ismertem.

Ernest

Cikket írok

Haladok vele és közben meghalok kicsit.

Négyszer egy nap rád gondolok,
Bárhol vagyok, bárhol vagyok.

You'll be happy and wholesome again

Egyébként tizenkét nappal az elhatározásom után tényleg került egy befőttesüveg az asztalomra, amibe már gyűlnek a cetlik tele boldog pillanatokkal, dalcímekkel, aprósággal. Sajnos a füzetem alig egy hónapig működött, egyszerűen nem volt affinitásom minden este kézbe venni, leülni vele és irkálni a dolgokat. A lényeges dolgok (amikre eredetileg terveztem a füzetet) a befőttesüvegben vannak, így nem féltem az emlékeimet. 

Egyébként ma nagyon szépen sütött a nap, elmaradt a föcink, elmentünk Tomival a nyelvvizsgánkért, és nagyon sokat beszélgettünk, már hiányzott. Matekházi készen van, értem a kémiát és van kedvem a német tanuláshoz, holnap csütörtök van, ami már majdnem péntek és megyek filmezni Blankához. Ő is hiányzott már. Meg Petra is, de ma találkoztam vele pár percre, úgyhogy minden a legnagyobb rendben. Már egy ideje így érzek, és ez most abszolút boldoggá tesz.

Te majd kézenfogsz és hazavezetsz

Előttem a délután, mögöttem pedig két csodás nap.

Kezdjük a péntekkel. 

Rügyavató. Órák elteltek, a vége felé valami hihetetlen módon izgultam. Amikor még volt óránk a tényleges Rügyavató előtt körbejárkáltuk a sulit, felírtuk a teremszámokat, memorizáltuk az olimpia eredményeit (volt némi fogalmunk a kérdéstípusokról), személy szerint folyton az osztálydal szövegét mondogattam, mert idegességemben elfelejtettem. Aztán idő volt, felsorakoztunk az udvaron, majd bevonultunk a tornaterembe. Minden kilencedikes osztály más színben, mi voltunk a kékek és istenien néztünk ki. Tetszik, mert ez az "osztályok egyenszínbe öltöznek" előhozza azt, hogy milyen jó egy közösséghez tartozni. Mikor mindenki elrendeződött, felolvastuk az eskü szöveget, megkaptuk a kitűzőket, majd elvonultunk a helyünkre. Kezdődött a zászlóbemutatás, majd az éneklés. Az a-sok Most múlik pontosant énekeltek, B-sek a 67-es útont, mi a Pokémon átiratát, a D-sek pedig a 8 óra munka átiratát (ami azért gáz, mert tesómék ugyanezt adták elő négy éve). Utána vártunk és wtf, a zászlóra mi kaptuk a legkevesebb pontot, viszont a dalra meg a legtöbbet. Sorversenyek következtek, ilyen-olyan, kaptunk kérdőívet is, folyton változott az eredmény, voltunk utolsó, de első helyen is. Kiordibáltam, kiszurkoltam és kiidegeskedtem magam. 

Harmadikok lettünk, de nem ez a lényeg. Bármennyire is voltak nehéségek, azért ez egy elég jó osztály, és ha nem is mindenkivel vagyok jóban 1:van rá négy évünk 2:összességében a többség tud együtt dolgozni. Úgyhogy én élveztem és kaptunk sütit is, abszolút megérte. Utána még kicsit beszélgettünk a volt osztálytársakkal, majd Pankával siettünk haza, ugyanis egy óránk volt kiérni a vasútállomásra. Össze is pakoltunk, apa elvitt minket, sikeresen felszálltunk a vonatra, amikor tudtam olvastam (Zabhegyező, végre!), beszélgettünk a bácsival és fél óra késéssel megérkeztünk a Nyugatiba, ahol már várt ránk Dénes. Kalandos villamosozással el is jutottunk Pankához, evett, vártunk, tanakodtunk, szerencsétlenkedtünk, majd elindultunk. Annak ellenére hogy a Kutatók éjszakája miatt mentünk csak Budapestre, összesen egy előadást néztünk meg, és még onnan is késtünk egy picit. De nekem nagyon tetszett, amikor beléptünk a kivetítőn megláttam két szót: skizofrénia és disszociatív, na mondom jó helyre jöttünk. Egy órás volt az előadás (Hipnózis és a bőr címmel), amikor nem a bealvás ellen küzdöttem, élveztem. Vége lett tanakodtunk, majd megegyeztünk, hogy nem megyünk már sehova, csak haza. Mármint Dénesékhez, ha már ő szervezte, ragaszkodott hozzá hogy náluk aludjunk. Villamosozás, Feneketlen tó, megérkeztünk, fáradtak voltunk, fürdés és alvás. 

Hát óra (vagy még annyi se) alvás után felkeltünk, közösen rántottát gyártottunk, majd indultunk a világ legjobb helyére. Sirius teaház. Megérkeztünk, kényelembe helyeztük magunkat, majd rögtön fel is pattantunk, és felfedeztük a helyet. Teáztunk, beszélgettünk, és megegyezzünk, hogy legközelebb nyitástól zárásig ott leszünk, mert a hely tényleg fantasztikus. Azon túl, hogy a teák finomak, tele van zegzugokkal, jó zene szól, otthonos és bármekkora társaság számára ideális hely. Sajnos ott kellett hagynunk, hiszen indult a vonat. Amit elértünk szerencsére. Én aludtam, Panka nézte a Chelsea-Arsenal meccs állását, majd megérkeztünk. 

Itthon ebéd, beszámoló, majd nyugis szombat este.

Amikor ezt megláttam...

Eegen, lehet hogy a leírásból annyira nem tűnik ki, hogy milyen jó volt ez a két nap, pedig nagyon is. Főleg az újdonság, megismételhetetlenség érzése miatt, a pesti kiruccanás pedig legfőképp azért, mert olyanokkal voltam akiket nagyon szeretek, és olyan dolgokat csináltam, amiket ugyan nem szoktam, de nem bánnám ha többször tenném. 

Ma pedig megváltom a világot, gondolok itt a háziírásra, cikkírásra, kádsúrolásra, pakolásra és sütisütésre. Szerencsére pont a két utolsóval készen vagyok, de nem fogok unatkozni. 

Stuck in her daydream

It's too cold outside for angels to fly...

Második hét is eltelt, a lelkesedés maradt, csak egy kicsit átalakult, főleg reggelente voltam belassulva, egyszerűen nem jó érzés sötétre felkelni. Brr, de utálom a borús időt. Viszont a  hőmérséklet maga a tökély. Imádom! Ez a kedvencem, a kardigános-sálas időszak. Még nem hiányzik a kabát, sem az oxford cipő. Lelkesedés a tanulás terén is tartósnak bizonyult, ezt bizonyításképp jelentkeztem fizikán felelni (óh igen). Ötös lett, de első felelet mi más lehetne? Azért én nagyon örültem neki. 

Meg a pénteknek is. Bár fizika is pénteken volt. Szóval péntek az én napom, meg a hétfő, a szerdát bírom a legkevésbé. A szerda annyira semmilyen, és szomorú. Viszont a péntek megint csodás volt. Kellemes idő, jó órák, délután tudtam olvasni, este megnéztük a Karácsonyi lidércnyomást, hiányzott már a filmezés is. 

Imádom, hogy végre ősz van, végre rendszer van az életemben, suliba járok, tanulok, kevesebbet gépezek... Viszont hiányzik az olvasás és a filmnézés. Meg a Halottnak a csók is, amit végre újrakezdtem, és olyan büszke voltam magamra, hogy képes voltam elkezdeni egy sorozatot, és nyolc részt is megnéztem már belőle, ami remek teljesítmény hozzám képest, de két hete nem néztem, pedig olyan jó lenne. Az olvasás az egyetlen, ami nem hiányzik, hanem egyenesen haragszom magamra, hogy egy viszonylag rövid könyvvel két hét alatt nem végeztem, holnap befejezem, mert ez nem állapot. 

Amúgy minden a legnagyobb rendben. Amikor tegnap hajnalban esni kezdett, és azt néztük az ablakból, teljesnek éreztem magam.

Szeretem. Az őszt, az érzelmeket, az illatokat.

Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.

Radnóti Miklós, Naptár, Szeptember

I couldn't imagine, but now I'm lazier than a year before.
One week. No one cares.

Watched Submarine. I knew I would like it, but it's just flawless. It was made for me. I love it.
I just want to warch movies all day, the list still has many more.

O : Ask me how deep the ocean is.
J : Shut up.
O : Come on, just ask me.
J : Why?
O : 'Cause I know the answer.
J : Oh! Do you?
O : Yes, I do.
J : How deep is the ocean?
O : I'm not gonna say.
J : I'm brokenhearted.
O : The ocean is six miles deep.
J : Good.

Radnóti Miklós - Bájoló

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.

Kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s  tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged.
Mossa az eső
össze szívünket.

Kosztolányi Dezső - Hajnali részegség

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva, s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az. egészet,
sétálgatok szobámba, le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek,
s amint botorkálok, itt mint a részeg,
az ablakon kinézek.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.

Az emberek feldöntve és vakon,
vízszintesen feküsznek,
s megforduló szemült kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk
s ők a szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha így reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akar a ketrec.
Egy keltbóra átketyeg a csöndből,
sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,
és az alvóra szól a
harsány riasztó: "ébredj a valóra."

A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik,
gyom virít alóla,
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és sziláidul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt
mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt vélem akkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem,
s felém hajolt az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten, s szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek, és távolba roppant
fénycsóvalobbant
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az elõcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelőúr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása,
s mozgás, riadt csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak,
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly,
egy messze kéklő,
pazar belépõ,
melyet magára ölt egy drága, szép nő,
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyűcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak,
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tûnik szemedbe ez az estély?

Ötven,
jaj, ötven éve - szívem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott, egyre többen -
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelelt se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyölt közt botoltam,
megis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.

Nem tudom, lehet hogy csak én gondolkodtam rajta (biztosan nem), de lehet, hogy az emberek akikkel az életünk során találkozunk, mind potenciális társak a számunkra, akár életünk szerelmeink is lehetnek, ha nagyon költői akarok lenni...

Szóval lehet, hogy az életünkben bárki az ellenkező nemből megfelelő lenne, de rosszkor találkozunk vele, nem az életünk megfelelő szakaszában. Egyszerrűbben úgy lehetne kifejezni, hogy:

Right person - wrong timing.

I'm back!

Nem, nem lesz beszámoló, se hosszú, se rövid, se semmilyen.

Igen, fantörpikusan éreztem magam, sok szép és izgalmas dolgot láttunk, még az időt is lehetett szépnek nevezni (magasabb volt a hőmérséklet, mint most itt...), ellátogattunk a nevezetes nevezetességekhez, és még a királynőt is csodálhattuk egy darabig. Vásároltunk sok sok értelmetlen szuvenírt, autókáztunk, buszoztunk rengeteg sokat, sírva nevettünk mindenféle apróságon, aludtunk amikor tudtunk és persze szidtuk az angol konyhaművészetet, ami nem létezik. Ezeken kívül csináltunk sok-sok képet, hallgattuk a fárasztó vicceket, beszélgettünk a házinénivel, igyekeztünk nem megfagyni fürdés közben, minél kevesebb cuccot magunkkal cipelni és annyira jól érezni magunkat, amennyire csak lehet... Ami nagyon úgy tűnik, hogy sikerült. Visszamennék, újracsinálnám az egészet, a húszórás buszútttal, az órás sorbanállásokkal Disneylandben, a hallgatásokkal, a rohanással, a koránkeléssel egyemben. Abszoút megérte mniden egyes forint, font, euró... minden. Nem csalódtam egyáltalán, és ha ki kéne emelnem egy dolgot, ami a legjobb volt, akkor csak az érzést említeném, hogy ott lehettem álmaim országában majdnem egy hétig.

Köszönöm, anya-apa, kiscsalád!

Ennyit arról, hogy nincs angliás bejegyzés... Jöjjenek a képek!

Leeds Castle

Tower of London

Parliment & Big Ben

The Beatles

Warwick Castle

Disneyland, Haunted Castle

Folyamatos

Huh, hát sok, nagyon sok minden.

Hajnali kelés, hat órai fotózás, Budapest, MTVA székház, Süsü jelmez, híradó felvétel, HVG-szerkesztőség, XXX. Sajtófotó Kiállítás, Börgör king, fűben ebéd, meleg, viccek, zápor, itthon, boldog.

Reggeli vidám ébredés, házi-írás, víg menet, hallásvizsgálat, roham, fájós láb, övtáska, fagyi, könyvek, Eredet, cica, fáradt, pakol, pakol, boldog.

Három nap és megyünk Angliába! Annyira várom már, néha csak spontán elkezdek pattogni az örömtől. Majd egy éve szeretném ezt az utat, sokat küzdöttem érte, érveltem, kompromisszumot kötöttem, könyörögtem, érveltem és megérte, de még hogy! Vasárnap délután indulunk Angliába, pardon Nagy-Brittanniába, útba ejtve Belgiumot, visszafele Franciaországot és nem érdekel, ha esni fog, ha hideg lesz, ha ronda nagy esőkabátban kell majd slattyogni, nem érdekel ha csak egy kevés szabadidőt kaptunk, hogy egy hétig nem leszek netközelben, nem bír érdekelni. Álmaim országába megyek, megyünk, minden percét élvezni fogom és majd jó sokat gondolok az itthoniakra, főleg egyetlen édes Annámra, aki érettségizni fog minden nap. És igen, egy hétre megyek el, Angliában csak öt napot fogunk tölteni, de ott leszünk! 

Előtte még Harcosok klubja nézés (navégre!), ballagás, család, ebéd, pakolás, utolsó bevásárlás, pakolás újbóli megkísérlése, bőröndre ülés, remélhetőleg éljenzés, nemalvás, boldog, izgatott kelés, kapkodós-szeretgetős délelőtt, görcsben áll mnidenem-uramisten tényleg megtörténik ez velem érzés, indulás, indulás, búcsúzás és elmegyünk. 

boldog boldog boldog

Radnóti Miklós - Hetedik ecloga

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok,
Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra.
Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?
Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?
És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?
Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?

Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,
úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,
vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;
zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager
őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra.

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, -
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,
s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák
ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.
Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság
és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra
rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,
s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya
lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben.

Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

True story

In an ideal world no one would talk before 10 am.

People would just hug, because waking up is really hard.

/Zooey Deschanel/

Pécs, te gyönyörűséges!

http://www.youtube.com/watch?v=hzM71scYw0M

Mindig ez jár a fejemben, amikor Pécsre megyek, Pécsen vagyok vagy csak egyszerűen Pécsre gondolok. A második kedvenc városom annak ellenére, hogy nincs folyója. Hát igen, aki a Tisza mellett él, annak minimum szüksége van legalább egy folyócskára, na.

Hétvégén is Pécsett töltöttünk két napot, de már az oda-és visszaúton is megvolt a hangulat. Imádok utazni, látni a zöldellő mezőket, a szántást és Pécsre menet ez még inkább kijön belőlem. Nagyon tartalmasnak nem nevezném az ott-tartózkodásunkat, de egy esti séta a Tettyére, egy fél napos Király utcai vásárlás és Árkád, Korhely pub, medvehagyma szedés, sörvevés és mindmeghalunkozás belefért. Na meg a Zsolnay negyed és a csilis-csokis cukor, amiben szinte csak csili volt. Egyre komolyabban gondolkodom a pécsi egyetemistáskodáson, meg az ott élésen. Csak az autóval van problémán. Hogy én autóban ülve nem bírom elviselni a lejtőket, emelkedőket kanyarokat, az biztos. Gyalog viszont vígan. Csak messze van. Sebaj. Évente egy örömmel, mi több szívvel-lélekkel viselek el mindenféle autókázást csak, mert szeretem Pécset. Tényleg. Imádom.

Tudunk hatni az érzelmeinkre?

Mai vitakörünk fő témája khm.

És tegnap újra megnéztem/néztük a Rockhajót, lassan már többször látom, mint a Twilightot. Hát ez gáz volt, de na... Igazából kb nyolcadjára is élveztem, és most oda se kellett figyelnem. Örülök, hogy a filmnézések közötti hetekben vagy hónapokban sokszor hallgatok Rockhajó soundtracket és egyre többet dúdoltam vagy felismertem miközben néztük. Most pedig csak úgy Kinkst hallgatok, minden különösebb ok nélkül.

Annyira egyszerű de aranyos dalaik vannak, na jó a Won't get fooled again, vagy a My generation nem aranyos, de jó. Mint Simon... 

Ma még fel is mostam, és pénteken porszívóztam. És igen, szerintem is egyre szánalmasabb, hogy majdnem minden házimunkáról és hajmosásomról hírt adok, de senkinek nem kötelező olvasni. 

Apropó olvasás, elkezdtem Az eperszedőt és valami fantasztikus. Úgy lányregény, hogy nem csöpög folyamatosan, és úgy krimi, hogy nem csak a személytelen bűntényt ismerjük meg. Most nem csalódtam a vörös pöttyös könyvekben. 

Igen én is kezdem érezni a tavaszt, de még nem csapott meg annyira. Viszont az pozitívum, hogy majdnem minden nap napsütésben és madárcsicsergésben megyek suliba. És jövök haza. Közben meg csak eltelik egy nap. Vagy kettő. Igazából bármikor amikor ráeszmélek az idő múlására még gyorsabban repül. És még mindig nem akarok felnőni, hihetetlen szerencsés vagyok a fiatalságommal. Köszönöm.

Hagyhattam volna tumblrin is, de ez gyönyörű.

Fény lebeg, szép szemed, jéghegyen túl veled, végtelen légtengeren...

Boldog (boldogabb) új évet mindenkinek!

Hogy én mennyire szeretek muffint sütni! Minden irónia nélkül. Igazából rendet rakni, mosdókagylót pucolni, beágyazni és felmosni is szeretek. Csak rá kell vennem magam. De ha ez sikerült, akkor megy, mint a karikacsapás.

Tulajdonképpen mindenféle munkát szeretek (kivéve, amit nem) - egy idő után. A porszívózást sosem fogom megszeretni, de amióta van mosogatógépünk, még mosogatni is szoktam. Néha, amikor kell és van kedvem hozzá. A gyertyaöntéskor is motoszkált bennem valami, meg előtte is előjött a gondolat, hogy csinálnom kell valamit. Valami kreatívat. Csak így egyszerűen, csöndesen. Abbahagytam az evezést, egy ideig zumbáztam ,de az is elmúlt ... délutánonként előkészítőkre járok, vagy angolra, vagy teátrumra, nem unatkozom, de nem mondom azt, hogy tartalmasak a hétköznapjaim. Szabadidős tevékenységnek maradt a gépezés, olvasás, néha tévézés, és ha kedvem szottyan, a takarítás és pakolás. 

Szeretnék kezdeni valamit magammal, mert ez így nem állapot. A fenébe, mégis csak a véremben van a kreativitás!  Persze, rajzolni, papírra alkotni nem tudok. Verset írni sem. Írni igen, de az más. Gyertyaöntés tetszett, legalábbis az a két óra, amíg csináltam, de költséges és felesleges elfoglaltság. Sütés nem igazán kíméli az alakot... Sportolni kéne, de egyedül nem vagyok hajlandó futni. Pedig szeretek. Majd keresek valakit. 

Különben is, itt az új év, igazán leszokhatnék az egyedülléttől való tartózkodásomtól.

Valahol valami eltörött, csörömpöl a bánat,
Egy veréb ül a fejemen és nézi szétszórt ruhádat
Alszik és álmodik a tej, már senki sincsen ébren
Az a veréb nem létezik és nem létezem én sem