Ilyen ez az ősz.

Rendesen tanulok.
Megint sokat sütök.
Harmóniában vagyok.
Kezdenek érlelődni a fogadalmaim.
Ha megfelelő az idő, biciklizem apával.
Egyre többet beszélgetek emberkékkel.
Továbbra is rengeteg időt töltök tumblrön.
Minimum hat órát alszom majdnem minden éjjel.

Rend van.

Right here right now is all we got

Ma.
Volt hideg reggel, melegebb délelőtt, hosszú sorban állás ebédhez, optika, várakozás, jóga, biciklizés, még több biciklizés, napfény, szél, kifakadás, egyedüli fizikaházi írás, Gatsby soundtrack és tojásos lecsó vacsorára. Szeretem ezt.

A mécsvirág kinyílik

Nálam ősz van, a maga indián nyaras módján. Tea, vastag zokni, pulcsi itthon; szoknya, napsütés, jókedv kint. Imádom.

Szép ez a február!

Kezdetben vala a szikrázó napsütés, madárcsicsergés, a zöldellő gyep, a lágy majd egyre erősödő szél. Mind mind azt hirdette, itt a február. Utána az időjárás átcsapott egy hűvösebb csapadékosabb stádiumba, esővel, széllel, szürke felhőkkel. Igazi februári idő, nemde. Hisz tél van, teljesen természetes, hogy mindent kapunk, csak nyarat nem. Ja meg a jelenlegi évszakot sem igazán. Sebaj, ma már esett havas eső, este egy kevés hó is, lehet reménykedni. A legkeményebb hideg úgyis csak most fog jönni.

Hello darkness, my old friend...

I mean November...

Panka elfoglalta az asztalomat, anya ül a gépnél, én meg az ő asztalánál.

Ennek fordítva kéne lennie.

Ja igen, elmentünk és vissza is jöttünk Bajáról, voltunk temetőben, játszottunk, ettünk sokat, az elsőt kivéve csak a szokásos. Továbbra sem tudok máshol tanulni, csak itthon. Azért az irodalmat kijegyzeteltem. Tegnap megírtam egy cikket, ma még vár rám ugyanannyi karakter, saját gondolat, nehéz téma, félek. De meglesz, van teám, leülök, megírom, simán fog menni. 

Az idő szép, a nap süt, rend van, szeretek írni, három könyvért sóvárgok, ami nálam van azt nem olvasom, miért nem olvasom? Le fogom vágatni a hajam, this is for sure. Attól is félek, meg sajnálom is kicsit, de vagy most, vagy négy év múlva, úgyhogy inkább most. 

Ténylegesen most pedig elmegyek Odüsszeiát olvasni/irodalmat tanulni/cikket írni/törit jegyzetelni/lézengni. Még nem tudom.

Ja, hogy ma halloween van

A nappalok szépek. Tiszta levegő, világosság, derű. 

Viszont kezdek belefáradni a négy órai sötétedésbe. Hogy bírtam ki a tavalyi telet? Ez nem normális, ennek nem így kéne lennie. Rosszul van kitalálva. Kettőkor kellett volna háromra állítani, akkor egész emberi időben sötétedne. Mindegy. 

Nem. 

Töltődöm a nappalokból.

Oh no not me, we never lost control

Csokimikulást eszem (muffin elfogyott, a fügét meg nem akarom egy este alatt eltüntetni), Nirvanát és Led Zeppelint hallgatok, I<3London pulcsiban és vastag zokniban ülök (mostmár) a laptop előtt és nincs jó kedvem. Vagyis nem, ez nem igaz.

Hogy is lehetne? Tegnap fél háromkor betoppantak a lánykák és kezdődött a korlátlan muffin és almáspite zabálás, teaivás, csacsogás nevetgélés. Meglepetésvendégként később csatlakoztak Danczék is, utána nem volt gond a hangulattal. Előtte se nagyon, de fiúkákkal egészen más. Ebből a kettőből csak úgy árad a hülyeség. Érdekes mód, annak ellenére hogy mind a kettő vagány gyerek, ők is élvezték az estét annak ellenére, hogy csak Cappyt ittunk. Úgyhogy ennyi, nincs több kérdésem. Igen, szerintem nagyon szánalmas ilyen fiatalon lerészegedni. Na de. Nálunk semmiféle lerészegedés nem volt, ellenben hangos nevetések annál inkább, úgyhogy részemről sikernek könyvelem el az estének ez a felét. A másikat is, viszont akkor már nem volt itt a hímnemű delegáció. Négy lány bebugyolálva takarókba simán végigröhögött másfél órát. Nem csak úgy (bár kétségkívül abban is jók vagyunk), nem. Megnéztünk minden olyan képet, amit én készítettem a fényképezőgépemmel. Ez körülbelül három éves intervallum, de az utóbbi fél évet kivéve szinte csak vállalhatatlan fotók vannak. Vajh miért? Mindenesetre remekül elszórakoztattuk magunkat. Aztán a Csillagpor szórakoztatok minket, viszonylag kora reggel pedig a hó. Nonszensz, de mindenki kellőképp bezsongott, megbeszélt idő előtt másfél órával az ablaknál pattogott mindenki és utána sem aludtunk vissza. Megnéztük az este elmaradt keringős videót egyszer-kétszer-háromszor, és előkerült az ovis ballagásom is. Akkor még szelíd és ártatlan voltam hahaha. Videózás után viszont sietni kellett, Sacinak ment a busza, elkísértük, fáztunk, majd mindenki ment haza. 

Hogy is lehetne? A kis séta után ellentmondva egész eddigi létezésemnek rögtön rendet raktam és megírtam a németházit (bizony, a szünet első napján), a délután további részében pedig a matekkal szenvedtem, illetve angolt  csináltam. Persze volt ebéd is, meg nagyon komoly házi feladat írás közben zenehallgatás is, de a két nyelv készen van, ami már valami. Az meg már nem semmi.

Hogy is lehetne? Végre fogtam magam és (kibattyogtam a szemközti éjjel-nappali közértbe) leszedtem a könyveket a polcomról, letörölgettem a töméntelen mennyiségű port és rendezkedtem. Vagyis először szortíroztam, rohangáltam a lakásban olyan könyvekért, amiket magaménak érzek, majd törtem a fejem. És pakoltam. Majd elégedett voltam, majd meggondoltam magam, újragondoltam, újrarakodtam, lefotóztam, összehasonlítottam. Közben volt szentségelés is, bizonyos szalagok meg üvegek miatt, de megoldottam. Készen lett és maximálisan elégedett vagyok a munkámmal.

Hogy is lehetne? Szünet van, program van, kedv is hozzá. A házimennyiség, a megíratlan cikkek száma, az érzelmi instabilitás mind semmi. Mivel az érzelmek instabilak, a rosszkedv sem tart soká. A jelenlegi rosszkedvem negyed órán át tartott, majd elkezdtem írni és beszélgetni, rögtön jobb lett. Szóval ja. Nem volt jó kedvem, de elmúlt. Ennyi.

Hétfőn az iskola ajtajában már kezdtem elővenni a kulcsom...

Eltelt öt hét és otthon érzem magam. 

Persze egyre kevesebbet alszom, egyre többször csap fejbe a gondolat, hogy úristen mire vállalkoztam, minek vállalok el már megint mindent, de bírom, mert ez nagyon az eleje, ennél úgyis csak nehezebb lesz. És úgyis megoldom valahogy. Szóval nem panaszkodom. Reggelente fásult vagyok, délután bánatomban felzabálom nem csak a hűtőt, de a konyhában található élelmiszerek nagy részét is, tizenegyig oldom a fizikaházit telefonon keresztül és nem nagyon érek haza öt előtt. 

Viszont egyre inkább tudom a helyem az osztályban, egyre inkább kezdünk összetartani. Alakulnak a dolgok, meggyőződésem, hogy minden úgy, ahogyan kell. Persze ez a hajatmostam-nyugodtvagyok-estevanésmindenkész állapotom. Napközben ennél jóval idegesebben és kevésbé pozitívan fogalmaztam volna, de nyugtával dicsérjük a napot ugyebár... Távolról tényleg sokkal egyszerűbbnek tűnnek a dolgok. Példának okáért, már hétfőnként úgy érzem magam mint akit kimostak, legyen már péntek; és ez körül-belül a harmadik hét óta így megy... sajnos egyre több nap kelek fel úgy, hogy jajjne. Szerencsére nap végére tisztázom magammal, hogy unicum és békésen megyek aludni...

Mint például most. Vár rám a második szerelmem, az ágyam (az első George). Lassan az éjfélkor alvás kezd normális lenni. Most egy órával túlteljesítem magam, fantasztikus vagyok. 

És álmos.

Van valami szomorú az őszi estékben.
De azért akadnak örömforrások is.

Elmennék most már egy másik helyre

szóval nem-e lehetne-e?

Holnaptól gyűjtöm a boldog pillanatokat egy befőttesüvegbe. 

Csak kéne szerezni egy befőttesüveget. 

"Hétfő van és elseje van, és nem kezdek elölről semmit. Már csak azt szeretném folytatni, jól-rosszul, cepekedve, krákogva, nyögve, okuláréval és élesre köszörült műszerekkel, amit elmúlt hétfőn kezdtem. Már nem akarom hétfőn és elsején megváltani, sem felrobbantani a világot. Már csak élni szeretnék e világban, hétfőn és elsején is, pontosan addig, amíg elvégzem a munkám és teljesítem kötelességem. Ilyen szerény vagyok? Nem, ilyen becsvágyó vagyok, hétfőn és elsején." 

/Márai Sándor/

Bármennyire is tetszik ez az idézet, nem élek így. Igenis szükségem van az újabb esélyekre, az újabb határokra, a tiszta lapra, a reményre. Ahogy a legtöbb embernek. Szeretem a lehetőségeket. Nem mondom, hogy ki is használom mindet, mert nem. És pont ezért szeretem őket annyira. Ha az előző 480 247 331 lehetőséget elszalasztottam, akkor is lesz még ugyanennyi. Biztonságot ad. 

Tessék nyugodtan a 30y zenekart okolni, ők hozták ki belőlem az ilyen gondolatokat. Egyszerre nagyon örülök neki, és kicsit rémisztő is, de eltelt egy újabb hónap. Szóval holnaptól cetlizzük a nap vidám történéseit, egyébként minden marad a régiben. Ahogy szokott.

Te majd kézenfogsz és hazavezetsz

Előttem a délután, mögöttem pedig két csodás nap.

Kezdjük a péntekkel. 

Rügyavató. Órák elteltek, a vége felé valami hihetetlen módon izgultam. Amikor még volt óránk a tényleges Rügyavató előtt körbejárkáltuk a sulit, felírtuk a teremszámokat, memorizáltuk az olimpia eredményeit (volt némi fogalmunk a kérdéstípusokról), személy szerint folyton az osztálydal szövegét mondogattam, mert idegességemben elfelejtettem. Aztán idő volt, felsorakoztunk az udvaron, majd bevonultunk a tornaterembe. Minden kilencedikes osztály más színben, mi voltunk a kékek és istenien néztünk ki. Tetszik, mert ez az "osztályok egyenszínbe öltöznek" előhozza azt, hogy milyen jó egy közösséghez tartozni. Mikor mindenki elrendeződött, felolvastuk az eskü szöveget, megkaptuk a kitűzőket, majd elvonultunk a helyünkre. Kezdődött a zászlóbemutatás, majd az éneklés. Az a-sok Most múlik pontosant énekeltek, B-sek a 67-es útont, mi a Pokémon átiratát, a D-sek pedig a 8 óra munka átiratát (ami azért gáz, mert tesómék ugyanezt adták elő négy éve). Utána vártunk és wtf, a zászlóra mi kaptuk a legkevesebb pontot, viszont a dalra meg a legtöbbet. Sorversenyek következtek, ilyen-olyan, kaptunk kérdőívet is, folyton változott az eredmény, voltunk utolsó, de első helyen is. Kiordibáltam, kiszurkoltam és kiidegeskedtem magam. 

Harmadikok lettünk, de nem ez a lényeg. Bármennyire is voltak nehéségek, azért ez egy elég jó osztály, és ha nem is mindenkivel vagyok jóban 1:van rá négy évünk 2:összességében a többség tud együtt dolgozni. Úgyhogy én élveztem és kaptunk sütit is, abszolút megérte. Utána még kicsit beszélgettünk a volt osztálytársakkal, majd Pankával siettünk haza, ugyanis egy óránk volt kiérni a vasútállomásra. Össze is pakoltunk, apa elvitt minket, sikeresen felszálltunk a vonatra, amikor tudtam olvastam (Zabhegyező, végre!), beszélgettünk a bácsival és fél óra késéssel megérkeztünk a Nyugatiba, ahol már várt ránk Dénes. Kalandos villamosozással el is jutottunk Pankához, evett, vártunk, tanakodtunk, szerencsétlenkedtünk, majd elindultunk. Annak ellenére hogy a Kutatók éjszakája miatt mentünk csak Budapestre, összesen egy előadást néztünk meg, és még onnan is késtünk egy picit. De nekem nagyon tetszett, amikor beléptünk a kivetítőn megláttam két szót: skizofrénia és disszociatív, na mondom jó helyre jöttünk. Egy órás volt az előadás (Hipnózis és a bőr címmel), amikor nem a bealvás ellen küzdöttem, élveztem. Vége lett tanakodtunk, majd megegyeztünk, hogy nem megyünk már sehova, csak haza. Mármint Dénesékhez, ha már ő szervezte, ragaszkodott hozzá hogy náluk aludjunk. Villamosozás, Feneketlen tó, megérkeztünk, fáradtak voltunk, fürdés és alvás. 

Hát óra (vagy még annyi se) alvás után felkeltünk, közösen rántottát gyártottunk, majd indultunk a világ legjobb helyére. Sirius teaház. Megérkeztünk, kényelembe helyeztük magunkat, majd rögtön fel is pattantunk, és felfedeztük a helyet. Teáztunk, beszélgettünk, és megegyezzünk, hogy legközelebb nyitástól zárásig ott leszünk, mert a hely tényleg fantasztikus. Azon túl, hogy a teák finomak, tele van zegzugokkal, jó zene szól, otthonos és bármekkora társaság számára ideális hely. Sajnos ott kellett hagynunk, hiszen indult a vonat. Amit elértünk szerencsére. Én aludtam, Panka nézte a Chelsea-Arsenal meccs állását, majd megérkeztünk. 

Itthon ebéd, beszámoló, majd nyugis szombat este.

Amikor ezt megláttam...

Eegen, lehet hogy a leírásból annyira nem tűnik ki, hogy milyen jó volt ez a két nap, pedig nagyon is. Főleg az újdonság, megismételhetetlenség érzése miatt, a pesti kiruccanás pedig legfőképp azért, mert olyanokkal voltam akiket nagyon szeretek, és olyan dolgokat csináltam, amiket ugyan nem szoktam, de nem bánnám ha többször tenném. 

Ma pedig megváltom a világot, gondolok itt a háziírásra, cikkírásra, kádsúrolásra, pakolásra és sütisütésre. Szerencsére pont a két utolsóval készen vagyok, de nem fogok unatkozni. 

Stuck in her daydream

It's too cold outside for angels to fly...

Második hét is eltelt, a lelkesedés maradt, csak egy kicsit átalakult, főleg reggelente voltam belassulva, egyszerűen nem jó érzés sötétre felkelni. Brr, de utálom a borús időt. Viszont a  hőmérséklet maga a tökély. Imádom! Ez a kedvencem, a kardigános-sálas időszak. Még nem hiányzik a kabát, sem az oxford cipő. Lelkesedés a tanulás terén is tartósnak bizonyult, ezt bizonyításképp jelentkeztem fizikán felelni (óh igen). Ötös lett, de első felelet mi más lehetne? Azért én nagyon örültem neki. 

Meg a pénteknek is. Bár fizika is pénteken volt. Szóval péntek az én napom, meg a hétfő, a szerdát bírom a legkevésbé. A szerda annyira semmilyen, és szomorú. Viszont a péntek megint csodás volt. Kellemes idő, jó órák, délután tudtam olvasni, este megnéztük a Karácsonyi lidércnyomást, hiányzott már a filmezés is. 

Imádom, hogy végre ősz van, végre rendszer van az életemben, suliba járok, tanulok, kevesebbet gépezek... Viszont hiányzik az olvasás és a filmnézés. Meg a Halottnak a csók is, amit végre újrakezdtem, és olyan büszke voltam magamra, hogy képes voltam elkezdeni egy sorozatot, és nyolc részt is megnéztem már belőle, ami remek teljesítmény hozzám képest, de két hete nem néztem, pedig olyan jó lenne. Az olvasás az egyetlen, ami nem hiányzik, hanem egyenesen haragszom magamra, hogy egy viszonylag rövid könyvvel két hét alatt nem végeztem, holnap befejezem, mert ez nem állapot. 

Amúgy minden a legnagyobb rendben. Amikor tegnap hajnalban esni kezdett, és azt néztük az ablakból, teljesnek éreztem magam.

Szeretem. Az őszt, az érzelmeket, az illatokat.

Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.

Radnóti Miklós, Naptár, Szeptember

Jöjjön, aminek jönnie kell!

Avagy nyárértékelő.

Nézőpontok... Minden csak nézőpont kérdése. Egyrészt a nyaram sokkal jobb volt, mint a tavalyi, mert végre értelmesen töltöttem el, vagyis nem semmit csináltam, hiszen körülbelül két hónapon keresztül masszívan angoloztam (kac-kac). Lényeg a lényeg, hogy büszke vagyok magamra, mert volt bátorságom bevállalni, jelentkezni, befizetni (khm, befizettetni), és végül elmenni az angol középfokú nyelvvizsgára. Büszke vagyok magamra, mert tudva, hogy nyár végén kerül sor rá, tanultam rá. Nem csak hébe-hóba, hanem tényleg. Szótáraztam, feladatlapokat oldottam meg, angoltanárhoz jártam, együtt gyakoroltunk Tomival, tényleg készültem és elmondhatom magamról hogy megtettem mindent.

Másrészt a nyaram rosszabb volt, mint a tavalyi, hiszen nem mentem igazából sehová. Tavaly -bár nem táboroztam- sokkal több mindent csináltam. Többet strandoltam, voltam Efotton, körülbelül három héten keresztül nyaraltam, hol barátnővel, hol családdal, hol ismerősöknél. A tavalyi nyár inkább volt nyár, a maga hétköznapi értelmezésében, mint az idei. És mégis. Én jobban élveztem az ez évit. Mert bár nem mentem sem fesztiválra, sem nyaralni, de voltam két táborban és megnéztem (magamhoz képest) rengetegsok filmet, elolvastam sok olyan könyvet, amit régóta terveztem. És igen, noha körülbelül ötször voltam strandon, mégiscsak tevékenyebb volt az idei nyár, mint a tavalyi.

És én élveztem!* Élveztem az első két hetet, amikor még suliba jártunk, de igazából nem csináltunk semmit, élveztem a ballagás utáni hangulatot, élveztem az egri tábort (de még hogy!), a filmnézéseket, a könyveket, az új osztálytársakkal való találkozást, a délbenkelést, a rajztábort, a hosszútávú biciklizéseket, az Olimpiát,  a Tomis délutánokat, a Batman-maratont, a nagymamánál töltött időt, a néhány csajos délutánt, a mászkálásokat, a nyelvvizsga utáni érzést, a Sziget-nézést online, a semmittevéseket...

Értékeljünk: ez a nyár jobb volt, mint a tavalyi, de lehetett volna jobb is. Mikor nem? Jövőre még jobb lesz, ebben biztos vagyok, viszont jó érzéssel tölt el a tudat, hogy csak kevés dolgot változtatnék meg az idei nyárban, kevesebbet, mint a tavalyiban.

És különben is. Már egy kicsit untam a vége felé. Hiányzott a rendszer, izgatott voltam/vagyok az évkezdés miatt, alig várom már az őszt. A nyár szép volt, jó volt, eltelt. Élveztem, jajj nagyon, de msot vége és el tudom engedni... micsoda szentimentális befejezés! De tényleg. Örülök az ősznek. Tegyetek ti is így.

*Egyre több Szirmai-féle kifejezést használok...

Azon gondolkodott, hogy...

 mi lett volna belőle ha nem hátra indul el hanem, hanem előre...

Negyed óra és szeptember és ősz. Tizenegy óra és tizenöt perc múlva indul a Roxfort Expressz a King's Cross pályaudvarról a 9 és 3/4-ik vágányról.
Körülbelül egy napon belül (de mindenképpen holnap) érkezik a nyárértékelő. Bár alig csináltam valamit, értékelni lesz mit. Mindig van.
Jóéjt!

Csodálatos, tele van az internet olyan posztokkal, hogy ez az utolsó hétfő, amit nem utálnak, a fele temeti már a nyarat, a másik szimplán kiélvezi az utolsó napokat. Én meg csak vagyok, ahogy szoktam lenni. 

Pénteken végre úgy keltem fel öt nap láz után, mint a normál időkben, szombaton mentünk Tatára esküvőre, vasárnap Panka indult gólyatáborba, mi meg reggeli után jöttünk haza, a Kökiben vásároltunk, és végre, végre, végre lett Beatles-pólóm! Meg sok minden másom is, de azt hiszem, bátran állíthatom, hogy ez a legfontosabb.

Este megnéztem a Never let me go-t. Őszintén szólva, nem tudtam, hogy őket a szervátültetés miatt hozták létre, azt hittem, csak egy sima intézetben nőttek fel, nos nem. Igazából nem szólt sok mindenről, nem rágták a szánkba a dolgokat, de voltak olyan mondatok, amiket nagyon eltaláltak. Szerintem nem is a végén levő, minden ember úgy érzi, hogy nem élt eleget volt a legmeghatározóbb, hanem amikor Katie a nőnél azt mondta: nincs haladék, Tommy, soha nem is volt.

Ha jobban belegondolunk, nem csak nekik nincs haladékuk. Senkinek nincs, addig élünk, ameddig élünk, a halállal nem lehet alkudni.

És nem, én nem temetem a nyarat, eltelt, élveztem, sok minden nem történt velem, várom az őszt. A gimnáziumot, az új osztálytársakat, magát az őszt. Az érzést. 

http://www.rainymood.com/

Most csak az eső segít.

És nem, én ezt nem így akartam, nem terveztem, hogy második félévben nem leszek képes leülni és tanulni, de nem a mai volt az első nap, amikor csak úgy hopp, elrepült a délután, majd este lett és semmit nem csináltam. az olvasáson, számítógépezésen, evésen kívül legalábbis semmit. És ez nem kicsit bosszant. Az akarat megvan, ezt szeretnék, azt szeretnék; az elhatározás is, hogy majd ez lesz meg az lesz, így nem hagyjuk el magunkat meg úgy. És itt meg is állhatunk, mert hogy semmi, vagy csak nagyon kevés dolog valósul meg ezekből az elhatározásokból, az is biztos.

Holnap délután nyelvtanverseny, utána biztos pakolok ,szerdán több kedvem van az élethez. Persze az is csak egy darabig. Hát nem, tényleg semmi sem tart örökké. Még a foggyökér sem.

give me something fun to do

Ma úgy vagyok, hogy jól vagyok, hétvégézek és nagyon nem akarok matekozni, de fogok. Meg honlap is. Az vicces lesz. Dénes, ha olvasod, ezt nem láttad, és nagyon komoly. 

"Aaaaaaah there's something in the water"

Nekem nem baj, ha az idő őszies, nem baj, ha hideg van. A lényeg, hogy süt a nap és boldog vagyok. Emberkék, tessék mosolyogni ilyen szép nap ritkán van!

hmm

hm.

I don't give a shit.

csak hogy legyünk közkeletűek. ennek a hónapnak is vége. 

és én megint nem lettem sem szorgalmasabb, sem okosabb, sem szebb, sem vékonyabb. 

olyat mondok. ennek az évszaknak is vége. előbbi dolgok még egyszer. 

és tél. és az egyetlen karácsonyi dal, ami most jó nekem, az ez .

hajat mosok.

Fülmelegítőben ülök a gép előtt és angolra csinálom a házit. Majd utána az összes többit. Jájj. Dejó kedvem van ,egyre inkább .egy héttel ezelőtt nagyon magam alatt voltam, de aztán szerdán egy jó fél órás és magamból kibeszélés után jobban lettem és ez a 'jobbanlevés' azóta is tart. Örömöt találok a zenében, az időjárásban, még a tanulásban is. Ma voltunk nyílt napon a Vargában, és jájjj nagyon tetszett. A mérleg nyelve most a Varga felé hajlik... De még mindig ott a péntek Azt is nagyon várom. 

És és és, az idő annyira gyönyörűséges, eddig sárban, ködben mentem suliban, de most már csak dérben, fagyban. És ezt is élvezem, hol sapkát veszek, hol fülmelegítőt, és van sok-sok (de még mindig nem elég) sálam is. Csak egy fránya kesztyűt kéne beszerezni és teljes lenne a boldogságom. Ja meg örülnék egy szemtakarónak is, vagy párna... mittudomén mi az, de azt tudom, hogy jó. Haha. jó. Jáájjj de egyszerű szó ez. Az élet is egyszerűnek tűnik. Pedig felvételi, versenyek, impotenciamérés is. Ugyan kérem, mi az nekem. Semmi? Há nem? DE! Majd csak túl leszünk rajta valahogy. Valahogy úgy vagyok én ezzel mint a téllel. Hideg, kemény, bele lehet dögleni a végén, már elegünk van belőle, de mégis szeretjük és kibírjuk. 

 Apropó tél. Igazán jöhetnél már és maradj velünk Karácsonykor is. 

Úgy az igazi. Mint a Pöttyös és a Quimby.

Hát ennek a szünetnek is vége van. Elég hamar. Vagy csak azért tűnik kevésnek, mert nem használtam ki? Már megszoktam. Azért jó volt. Én az örök elégedetlen, aki mégis meglátja a dolgok jó oldalát. Jó volt, de lehetett volna jobb is ugyebár. Mint annyi minden más.

Csak én vettem észre, hogy a legtöbb alliterációt M betűvel lehet megcsinálni? Utána fogok nézni...  

ha ennyi hülyeséget hozok össze, igazán eltehetem magam holnapra, holnap suli. yay