Szerintem megfáztam

Mostanában könnyezik a szemem, pedig se lelki se fizikai okai nincsenek, ugyanis Baján voltunk, ahol történetesen négy napon keresztül semmiféle képernyőt nem láttam. Milyen jó volt, tejóég! Sőt, már előtte lévő hét is. 

Hétfő-kedd strand Petruskával és Fannival, hétfőn hepajkodás a hepajkodókkal, szerdán a Holt-Tiszán velük, csütörtökön rajztáboros-alkotós móka, pénteken szintén és filmforgatás is (hahaha), utazás Bajára, Paddy and the Rats koncert első sor, fantasztikusan rekedt és mély lett a hangom utána, szombaton halászlé, Szabó balázs band koncert és egyetemisták, vasárnap gereblye és ejtőzés, valamint nyugodalmas Csík koncert, hétfőn nyugi, majd megijedés majd leszervezés, majd négy órás vonatút (<3), Nullánál is kevesebb másfélszer, itthon, jókedv, alvás, kedden csapatétpítőtábor biciklizéssel, szilvazabálással egybekötve, pizza, körtés cider, fáradtság, életöröm.

Az utolsó szó végigkísérte az elmúlt egy hetemet, végre úgy érzem, hogy tényleg nyár van, tényleg élek. Éppen ideje volt.

"Legközelebb jobb leszek"

Július közepére találtam egy olyan napirendet, ami egyszerre tartható, egészséges, értelmes és még kielégítő is, szóval ezt szerintem tartani fogom.

Amúgy ma befejeztem Az üvegburát, sütöttem cukkinis.reszelt almás-sárgabarackos-mézes muffint, Petruskával elmentünk kicsit festegetni a rajztáborba, felmostam ahol kellett és este spinningeltünk is, szóval a mai napot produktívnak nyilvánítom. Ezt pedig azért írom le, hogy megmaradjon. Leginkább nekem. Az azért nem vicces, hogy három percen keresztül néztünk egymásra, miközben próbáltuk előhozni az agyunk valamely zugából, hogy ugyan mit is csináltunk egy héttel ezelőtt. Tényleg nem volt az. No de, rájöttünk és ez a lényeg. Meg a finom muffin és az, hogy kiegyensúlyoztam magam.

Előre ország népe

Szerintem büdös festékszaga van a hajamnak, lett két hónapra kölcsönhörcsögünk, tegnap voltunk kiscsaláddal diplomaosztón, itt a július és nem áltatom magam azzal, hogy csináltam valami értelmeset, mert nem, de jelenleg nem zavar. Mert mégis. 

Elolvastam a Feltámadást, challengeztem majdnem minden nap, végigtomboltam a Tiszavirág fesztivált, egész sokat találkoztam a barátaimmal, viszonylag sokat is sütöttem, jelentkeztem diákmunkára és ügyeket intéztem. Mindez persze nem sok, de legalább nem lehet azt mondani hogy nem csináltam semmit.

Ha leírom a terveimet egy lapra, talán meg is valósítom őket.

Rimszkij-Korszakov*

Bár aludni nem sikerült, a nyári szünet első igazi napja igazán úgy telt, ahogy kellett neki. Nyolckor felkeltem, tíz körül már vígan úsztunk Blankával és Petrával, kettőkor itthon voltam, rendbe raktam a gépem, szinte mindent letöröltem, a régi beszélgetésekkel együtt szépen a múltat is és ez bármennyire is patetikusan hangzik, így van. Este pedig szintén Blankával és az ő szüléjével orosz esten voltunk a Krampuszban és még jól is állt a virágos ruhám. Nem nagyon produktív, de határozottan vidító és élményteli nap volt a mai, lelkibékém rendben van. Ennél nem is kell több.

*Csak Prokofjevet és Csajkovszkijt játszottak, de ez a név mindent visz.

Osztálykirándultunk

Este még pakolásztam, valahogy elaludtam, viszonylag kipihentem keltem, összekészültem, tiltakoztam plusz fél liter víz elrakását illetően, elindultam, vettem kaját a pékségben, szerencsétlenkedtem az elrakásukkal, autóbuszállomásnál találkoztam a szöszikkel, vártam rájuk, utána együtt mentünk és hála az égnek Aisha hamar ott volt és így igen jó helyett tudott szerezni.Odafele úton meghallgattatta velem a bemelegítős zenéit, néha nekidőlt a lábamnak, én meg leginkább csak voltam és örültem az időnek. Meg annak, hogy nem szereti a mogyorókrémes buktát. 

Megérkeztünk, végigmentünk a központon, egy idő után megtaláltam a fényképezőgép megfelelő módját az akváriumi halak fotózására, folyton leszakadt az osztály, de ezzel nem volt semmi baj, nem siettünk. Dorinával kimentünk a kilátóba, csináltunk képeket, majd jöttek a többiek, így velük is. Utána négyen elmentünk megnézni az állatokat, barátkoztam kecskékkel, Kevin leginkább vitatkozott velük, majd megnéztük a többi jószágot is. Utána szomorúan vettük tudomásul, ohgy a gps-es motorcsónakázásról lemaradtunk, így ültünk a stégen és vártunk a többiekre, majd egy telefonhívást követően alkalmunk lett csónakba szállni. Hasítottuk a vizet (nem) énekeltünk mindenfélét, majd hosszú idő után megérkeztünk bajbajutott társainkhoz, kihúztuk őket a susnyásból, majd megint, és utána a pasi felajánlotta nekem, hogy vezethetem a motorcsónakot és fyeah, vezettem és nagyon jó volt! 

Visszatértünk, felcaplattunk a központhoz, megnéztük a tizenkét perces kisfilmet, majd bealudtam, majd zoo csemegével és tanárokkal együtt újra meglátogattuk  kecskéket. Ezt (és a leégést) követően már csak a vidraetetés volt hátra. És te jó ég, meghaltam, annyira aranyosak voltak, és a gondozó is olyan gondoskodóan viselkedett velük, nagyon tetszett. Vettem fagyit, megnéztük az akkor már ébren levő pelikánokat és visszaszálltunk a buszba, nagy nehezen odaadtuk a buszsofőrnek a bort, utána már csak Rajmond tó-szagán bosszankodtunk. Fél nyolc volt, mire megérkeztünk, Bogiék hazahoztak és ennyi. 

Vagyis ááááh, annyira élveztem, nem is tudom mire számítottam, de ez így volt jó, nem baj, hogy nem többnaposra mentünk, nem baj, hogy nem feszített tempóban és vasfegyelemben masíroztunk végig a területen, nem baj, hogy nem volt meleg, nem baj, hogy nem voltam mindig ott a dolgoknál, hiszen ahol ott voltam azt élveztem. És ez a lényeg.

Van abban valami hihetetlenül élvezetes, hogy hetedmagaddal elgyalogolsz a teszkóig péntek éjszaka, csak azért, hogy vegyetek egy kiló kenyeret és édességet. Mert megtehetitek, mert poén. És ilyenkor nem érdekel az, ha lejárod a lábad, ha hideg van, ha nincs pénzed, ha az ott dolgozó rád szól, mert megö(ő)rültél két rózsaszín labda láttán. Csak a jókedv van és a nevetés.

Meg abban is, hogy az apáddal mész traktorkiállításra, odafele úton Doorst hallgattok, kapsz lángost, fűben ücsörögsz, nézed a csodaszép Dutrákat, szépen leégsz a Bableves csárdában, isteni áfonyás palacsintát eszel, majd hazafele úton bealszol az autóban.

És abban is, hogy leégve még kimész a főtérre, csak hogy találkozz a barátnőiddel és Brant hallgassatok, napfényben, ülve és ezután/közben téblábolsz, találgatod a Jó reggelt!-et más nyelveken és narancsos jégkását iszol.

Valamint abban is, ha este dráma helyett animációs kisfilmeket nézel, nyugalomban, sötétben, kényelemben.

Gondolkoztam azon, hogy holnap már május és hogy lehet, hogy még e hónapban kéne írnom a hétvégémről, de akinek kellett, már elmondtam, úgyhogy nem tudom. Azért megörökítem.

Szóval voltam Budapesten, mind a két felében, pénteken főleg Budán, matekoztam, fagyit ettem, meg megnéztük a Rocky Horror Picture Showt, aztán szombaton inkább Pesten voltam. Láttam a Murdert, voltak (életemben először) Ikeázni, lett plüss brokkolim, elmentünk a Siriusba, ami még mindig egy remek hely, csak mást adtak, mint amit rendeltem és hulla fáradtak voltunk, de azért élveztük. Aznap még megnéztük az moziban az Vasember harmadik részét, ami szintén iszonyatosan élvezetesnek bizonyult (kivételt képez ez alól a zene). Utána természetesen megnéztük Szirmai kritikáját.

Vasárnap nem történt semmi különös, matekoztunk, ettünk, jöttem haza, büszkén cipelve a plüss brokkolimat. Utána felmostam.

Ugye, hogy milyen izgalmasan hangzik? Nem? Hát szerintem sem.
Pedig ez volt életem egyik legjobb hétvégéje, és annyi érzelem van bennem, most is olyan lelkes vagyok még, de akinek kellett, annak már meséltem, ide csak konzerválom a tényeket.

Olyat akarok veled, amit csak veled lehet

Reggel korán keltem, hogy lássam a Burkot. Láttam. És vettem Mechanikus narancs dvd-t mert megláttam, és nem bírtam ki, régóta sóvárgok már érte. Igaz, hogy a filmért, nem terveztem megvenni, de szembejött velem, nem hagytam ott. És voltam édesanyával kávézni (teát ittam), boldog születésnapja alkalmából. Meg tanultam is. Elvileg most is azt csinálom. 

Este pedig szintén filmet nézek.

Lassan vége a hétfőnek és mindenki halál érdektelen

Pedig milyen mókás kis szünet volt ez!

És még tart. Na de.

Csütörtök.

Körülbelül tíz perccel keltem korábban, mint máskor; felöltöztem, összepakoltam, konzultáltam Petrával, reggeliztem és indultunk. Egész hamar megérkeztem a vasútállomásra, vettünk pogit, sajtos rudat, ja és vonatjegyeket, vártuk Rékát, aki levest reggelizett, majd elindultunk (öt perc késéssel hujujuj). Odafele a nyolcszemélyes fülkében kényelmesen elhelyezkedtünk hatan, énekelgettünk, beszélgettünk, elvoltunk, ahogy szokás, majd meg is érkeztünk másfél óra múlva az Keletibe. Onnan pár perc séta után, mondanom sem kell hova, hát nem, DE! az Aréna plázához érkeztünk, kerestünk illemhelyet, ruhatárat, majd miután megtaláltuk őket, indultunk is kávézni, mert miért ne. A Starbucksba, mert miért ne, ezer forintos frappucinot ittam, mert miért ne és szépen el is röpült egy óra. utána egyik boltba be és ki és megint be egy másikba és ki, a sorrendet nem tudom, sikerült ennem egy Jim Morrison felsőt a Pull&Bearben, valamint egy nagyon szép kék inget a H&Mben, Fanni talált magának nadrágot, Réka korrektort, Blanka rövid ujjút, Petra hosszú ujjút, Saci pedig tartózkodott, ő csak kajára és kávéra költött. haha. Csak. Közben bolondoztunk a Clarie'sben, meg azon kívül is, ettem Nordsee szendvicset, mert szintén miért ne (tejóég, ennyi reklámot), aztán káposztasalátát is, mert finom. A vonat indulása előtt egy órával eldőltünk az elfekvőbe, majd egy utolsó rendbeszedés után szépen kivonultunk az Aréna területéről. Visszafele kapkodtuk magunkat, pedig igazán felesleges volt. Felszálltunk, megbizonyosodtunk róla, hogy jó helyen vagyunk (jó helyen voltunk,de akkor már pusztán hat személyes fülkében) és egészen megérkezésig ugyanazt csináltuk, mind odafele úton. Az állomáson könnyes búcsút vettünk a csapat felétől, Blankával megvártuk Saci apukáját, és várakozás közben letörött a cipősarka és én így utoljára a Carolos esetnél röhögtem, igazán felemelő volt. Megfájdult a torkom. De igazán mókás volt. Ja igen, ezt már mondtam. Az este is. Dénessel matekoztunk, majd megnéztük a Csíkos pizsamás fiút és jajj, az a film.

Péntek.

Fogalmam sincs mikor keltem, de akkor felkeltem, majd valamikor elkezdtem édesapának browniest sütni, amiből egy egész lapos, ám kerek és isteni finom torta lett. Igaz, sülése közben megjött, és Panka is és pakoltunk. Meg indulás és tortaevés előtt beiktattunk egy rövid fotózást, egész kellemes képek születtek, minő öröm. Miután mindenki evett és énekeltünk, indultunk is rokonlátogatásra. Kecskeméttől fogva megérkezésig énekeltünk. Előbb ballagási dalokat, utána kommunista dalokat, himnuszokat, népdalokat, a végén pedig műdalokat, de szerencsére abból kevesebb volt, megérkeztünk. Nagy összeborulások, vacsora, háromnyelvű kommunikáció jó sokáig, fürdés alvás, másnapra tervezett korai kelés.

Szombat.

Hah. Körülbelül délben keltünk, hamar felöltöztünk, ebédeltünk előző napi vacsorát, majd az ifjúság, azaz mi, fogta magát és autóba ült, elhajtott a Sugó-partig. És sétált. El a kilátóig, fel a kilátóra, le a kilátóról, el a Béke-térig (láttam evezősöket), vissza, elvileg négy kilométert megtettünk.Utána mily meglepő, ettünk, háromféle sütit és volt hozzá kávé is, amit nem iszom, de most kivételt tettem és jó sok tejjel, valamint cukorral fogyasztottam el. Uzsonna után, hogy-hogy nem elérkezett a vacsoraidő, és mivel húsvét van/volt, megadtuk a módját. Sonka, kolbász, főtt tojás, többféle torma, kalácsok, kenyér, retek, cékla, zöldhagyma. Jajj de jó volt. Utána a népes ifjúság elvonult és zenét hallgatott, cserélt, énekelt, táncolt. Khm. Annyira jó volt! Nem is gondoltam volna, ohgy a német  másod unokatestvérekkel ilyen jól elleszek, de ez megcáfolódott. Pedig a nyelvtudás német része erősen hiányos, mégis remekül szórakoztam/tunk. Azonos kor, természet, ízlés mindenkit összehoz, meg amúgy is rokonyok vagyunk.

Vafárnap.

Jajj, ez az óraátállítás. Valamilyen félkor felkeltem, hajat mostam, majd a többiek is felébredtek, jöttek a külföldiek, mentünk a zétterembe, kaptam körtelevet, ettem sokat, a leves megégette a szájpadlásomat, szép hólyagos lett, de azért a kijevi jércemellet legyűrtem. Hah. Utána megint süti, kávé (khm), képnézegetés és hű. Eddig is tudtam, hogy mama szép képeket fest, de hogy ennyire, és ilyen változatosan. Akkor is, ha sokszor megesik, hogy olyan festéket használ, amilyen épp van és az határozza meg a képeit. Szóval, hű, egyiket-másikat én is szó nélkül vittem volna magammal. De nem. Kiválasztották, énekelgettünk egy sort, megint sütiztünk, pogácsát is ettünk, majd könnyes búcsút vettünk előbb nagybácsitól, majd a többiektől, és elhajtottunk. É megérkeztünk és késő este volt.

Hétfő.

Ma. Korán keltünk, rendbetettük a házat, sütit sütöttünk, tanulgattunk és vártunk és vártunk és vártunk, ezek a mai fiatalok, rémes! Olyan dél körül aztán megmentettek és jöttek locsolni, majd matekoztunk és megjött édesanyánk és elkezdődött a móka, mert jöttek többen is és kaptak sütit, és az enyém nem sült meg de legalább csokis volt és ettünk és ittunk és sztorizgattunk és nevettünk. Aztán néhányan elmentek, néhányan jöttek, aztán Panka is elment, mi meg videókat néztünk, aztán majdnem hét óra volt, mire elmentek, de megérte. Utána próbálkoztam angolházit írni, majd vacsoráztunk és édes szüléimmel megnéztem a Sherlock első évadának második részét. És még mindig tetszik. Jajj, nagyon.

Hát nem megmondtam, hogy mókás volt? És még nincs vége. Holnap jön csak az igazi finomság.

"Ne haragudj rám Géza, adjál már még egy esélyt!"

Tegnap bátor voltam és felvonatoztam Pestre. Annak ellenére, hogy negyven perc késéssel indultunk, beértem (igaz metróval a végén). Hóban futni az Andrássyn valami hihetetlen élmény volt, imádom a márciusi havat. Egyébként meg az Operett Színház épülete gyönyörű, a Szentivánéji álom musicalként érdekes, Dolhai Attilát továbbra sem szeretem, sőt nagyon nem bírom, de most szerencsére keveset szerepelt. Amikor túlléptem azon, hogy mennyire csili-vili a darab és mennyire ripacskodik mindenki, már élveztem az egészet. A buszozást is. 

A reggeli családi pánik közben Buddhai nyugalommal örültem a hónak, egész nap így éreztem. "I'm going on an adventure!" volt minden harmadik gondolatom, olvasgattam a metrón, a vonaton. Amit elértünk. Igaz, hogy Nyugati helyett Keletiből és a 14:28-as helyett az eredetileg 12:10-kor induló vonattal jöttünk, de jött és felszálltunk és elindult és itthon voltunk időben. Egy nagy kaland volt volt az egész, imádok Pesten tömegközlekedni. Meg tömegközlekedni. Meg vonatozni. És imádom a telet tavasszal.

Boldog március 15-ét mindenkinek!

Én rontottam el?

Ez annyira nem költői kérdés. 

A tavasz és március első napja remekül telt; csakúgy, mint a második. De jobb lenne, ha egy-két dologról nem tudnék. Értem én, hogy nem lehet mindenhol egyszerre ott lenni, nem lehet mindent átélni, elolvasni, megnézni, meghallgatni, de akkor is. Sosem tudom, hogy mikor döntök jól vagy rosszul, vagy ha azt hiszem igen, akkor utólag úgyis megbánom. Visszamondani és később szomorkodni egy elmaradt találkozás miatt az az én hibám. De szembesülni azzal, hogy le sem szarják a fejem, az már annyira nem önhibámból fakadó szomorúság/tanácstalanság.

Lehet én vagyok az oka. Az állandó kifogások, szeretek egyedül lenni kijelentéseim, az okoskodásom, a néha előtörő bunkóságom, nem tudom. Azt viszont igen, hogy nem csak, mert egy kapcsolathoz/barátsághoz (minimum) két ember kell. És igen, lehetne szemtől szembe is mondani, minek panaszkodom, ha nem teszek ellene semmit. 

Lenne értelme?

And I'm looking for a miracle

Péntek körül meg úgy mostanában volt bennem olyan, hogy nem tartozom sehova, az emberek igazából nem szeretnek. és ezt most nem úgy kell érteni, hogy nem szeretnek, csak valahogy olyan ez, hogy megkedvelnek, mert szimpatikus vagyunk és ennyi. Szeretni már csak nagyon kevesen képesek. Ez a különbség köztem és Panka között. Lehet, hogy ha egy társaságba egyszerre kerülünk be, engem fognak hamarabb megkedvelni a sziporkázó humorérzékem és a szellemes beszólásaim miatt (nem) (de), de hosszú távon biztos ő lesz a kedvelt, szeretett, mert igazán jótét lélek, és bármennyire is piszkálom emiatt, még humora is van. Szóval nem olyan kőbunkó, mint én, persze hogy szimpatikusabb. 

Az osztályban is az elején minden nagyon jó, minden nagyon szép, aztán itt tartunk januárban, nekem még mindig egy olyan ember, akivel igazán jóban lennék, vagyis közel olyan szinten, mint volt osztálytársakkal, akiknek amúgy shoutout, mert ez a hatos kis csapat imádnivaló és fantasztikus, hogy még mindig és hétről hétre és ez szerintem nem is nagyon fog változni, kopkopkop. Körülöttem mindenki puszipajtás, meg délután ide-oda járkál együtt forrócsokizni and I'm sitting here... 

És valahogy mindig ezt érzem, aztán rájövök, hogy jó nagy része magam miatt van, én vagyok olyan, amilyen, vállalnom kell a viselkedésem következményeit. Meg arra is, hogy igazából nem annyira súlyos a helyzet, mint amilyennek látom. Meg ki a kicsit nem becsüli, az a kicsit nem becsüli, van nekem barátom épp elég, akinek meg nem kellek, azt ott egye meg a fene. 

Egyébként Dénessel remekül kibeszéltem az aggodalmaimat, utána meg a társasággal filmeztünk, és gofrit ettünk, szóval egy szavam sem lehet.

I wish somebody would tell me I'm fine

Jókedvem van, mert a barátaimmal voltam és mert van fagyim.

Az élet szép.

Excelsior!

Végre megint süt a nap. Lassan indulok kávézni forrócsokizni a lánykákkal, csak érjek oda időben. Szeretem a pénteket. Kevés órám van, könnyűek, itt a hétvége, lehet aludni. Bár szerdáról csütörtökre bebizonyítottam magamnak, hogy igenis képes vagyok hétköznap korán lefeküdni, méghozzá kilenckor. És megérte, mert tegnap reggel végigénekeltem az itthoni készülődést, pörögtem, vigyorogtam. Ja és nem mellékesen, nem éreztem fáradságot. Tegnap ezt másfél órás késéssel sikerült kivitelezni, ami viszont még mindig jobb, mint az átlag. Főleg úgy, hogy drága egy és egy negyed órát rááldoztam János evangéliumára. ami nem is volt olyan rossz. Sőt, az egész Biblia nem olyan rossz, mint azt annak idején gondoltam. Nem szájbarágós, nem agresszív, ha valaki nem hívő, annak egy  szép kis történet és ennyi.

Fogadalmaimmal úgy haladok, hogy mivel már tudok kötni ezért nem kötök, filmeket szép számmal nézem, az biztos túl lesz teljesítve és körülbelül egy hete szenvedek a negyedik könyvvel az ötödik héten, de nem akarom feladni, csak így meg pláne el leszek maradva, ami annyira nem vicces. 

Holnap sütök gofrit.

Meg fogom dönteni a negatív rekordot a blogon. Mármint a bejegyzések számát illetően egy hónapon belül. No nem baj. Amúgy ez is olyan furcsa, hogy negatívból mindig kevesebb van mint pozitívból. -273°C-nál még nem mértek alacsonyabb hőmérsékletet, a Nap kornájának hőmérséklete pedig közel 5 millió szintén Celsiusban.

Most valahogy úgy vagyok, hogy sok minden és mindenki hiányzik hosszabb-rövidebb ideje, de alapállapotomban továbbra is olyan vagyok mint máskor. Csak aludni szeretnék.

Akartam egy bejegyzést írni...

...
arról, hogy igazából nem tudom, hogy pontosan mikor lett 2013, mert messze álltunk a színpadtól és összevissza ordibáltak mindenhonnan mindenfélét, aztán valamikor pudingoltunk, és szólt a Himnusz, körülöttünk pezsgőt bontottak, mi is ordibáltunk, megint pudingot kívántunk egymásnak, majd elkezdődött a tűzíjáték, de nagy volt a köd, így csak a fényei látszottak (meg a hangja, de az nem látszott). Szóval eltévedtem az időben, valahol még az év elején. És azóta is el vagyok veszve.

...
arról, hogy ma találkoztam Chennel, bár azt csak megemlítettem volna, egy egész bejegyzést azért csak nem, de mégis, tök jó volt látni ma reggel, olyan ritkán találkozunk, és ma csak ha két percre is, de legalább két percre; és jó volt, és rémisztőek ezek a körmondatok.

...
arról, hogy elég rosszul kezdtem az évet, mármint hozzáállás szempontjából és ez csak pár napja változott. Viszont a félévim jó lett, a ma megírt történelem témazáró (fennkölt hangsúllyal) is az lesz, úgyhogy hurrá, hajrá, előre! Vagyis inkább arról, hogy az elmúlt három napban valahogy sikerült korán ágyba kerülnöm és bár másnap nem voltam frissebb, de azért a közérzetemen határozottan éreztem a javulást.

...
arról, hogy egyre többször vagyok ideges, vagy aggódó, vagy épp rémült részben az idő, részben a jövő(m) miatt, ami ugye összefügg. De erről már írtam, ráadásul elég röviden és nem jól, de úgy látszik ,állandó téma, és egyre többször folytatok beszélgetést önmagammal.

...
arról, hogy egyre többször folytatok beszélgetést önmagammal. Hogy részben ezért írok ide kevesebbszer. Mert elvagyok a fejemben, vagy épp találok egy arra alkalmas időpontot és személyt, hogy kibeszéljem magamból magamat. Mert rájöttem, hogy nem feltétlenül kell és nem feltétlenül akarok, és nem is feltétlenül tudok írni minden egyes történésről, gondolatról, ami engem érint (megérint). Mert bármennyire is elmúlt a tavalyi felvételi-láz, szintet léptem/léptünk és azért más. Még ha nem is vallom be magamnak, többet tanulok. Vagy máshogy. Nem időhiány, csak más időbeosztás.

...
arról, hogy miért nem tudok és nem akarok ide írni, de azt fentebb kifejtettem. Most viszont akartam, és pontosan ezért van a blog.

1: az a baj, hogy sosem csinálok képet

2: emberök, ez a névnap valami csodás!

Kezdjük ott, hogy pénteken háromra mentem Petrához, Tomi már ott volt, majd amikor megjött Blanka, átadták az ajándékom, ami nem más mint: kötőtű,  egy piros akrilgombolyag és egy könyv a kötésről. Nem nehéz kitalálni, hogy mit csináltunk utána, viszont előtte még ücsörögtünk, ettünk, beszélgettünk, elmentünk mekizni, mert miért ne, majd elindítottuk a Pitch perfectet és elkezdtünk kötni. Vagyis eljutottunk addig, hogy a kezdősort megcsináltuk. Sajnos annál többre nem volt időnk, így sort váltani még nem tudok, de legalább már elindultam az úton. Háromból kettő fogadalom szépen alakul, a harmadik, ami a listán második volt, pedig alakulgat, szeretném ha sikerülne és szombat. 

Megnéztük a Gyűrűk Ura második részét, szerencsére csak normál verzióban, így is három órás volt, de megérte! Gollam meg nagyon szánalomra méltó karakter, mármint inkább Szmeagol az, de értitek. Utána meg néztünk volna Bravet, de nem, viszont így is elvoltunk és vasárnap. Fél délben keltünk, isteni ebéd után pedig édes Anna énekelt nekem, majd (most kell megkapaszkodni) megkaptam a Harry Potter két első részét és úrsiten, annyira örültem. Az annyira azt jelenti, hogy nagyon, a nagyon pedig azt, hogy meg is ríkatott, mert egy szentimentális köcsög vagyok mégiscsak a Harry Potterről van szó, és úgy még többet jelent, ha ténylegesen birtoklom a köteteket.

Szóval abszolút bódottá van meg minden. Abszol út, értitek?

Nekem mindegy, csak a színe legen vörös

A napok telnek, ma délelőtt csodaszép fényes és világos volt minden, este nézzük a Felhőatlaszt, vár rám egy rakat matek és nyelvtan házi, Hemingway első házasságáról szóló könyv meg sokkal jobb, mint vártam, teljesen magával ragadott. Nem bánnék még egy hét szünetet, de az sem baj, hogy jövő héttől a normális kerékvágásban fognak telni a napjaim. Jelenleg olvasni szeretnék és várom az estét.

Szóval élek és elvagyok.

Lay me down
Let the only sound
Be the overflow

Még nem is említettem...

Tegnap megnéztük a Gyűrűk Ura első részét! 

Hogy még jobb legyen, a négy órás rendezői változatot, és nem csalódtam. Izgalmas volt, gyönyörű, megható, vicces is néhol, nagyon tetszett. Elég rendesen fel voltam spanolva, pattogtam a kanapén az izgalmasabb részeknél, és végig azt hajtogattam, hogy ez milyen aranyos film, mert hát tényleg. Ha nem is Dumbledore-szerűen, de eléggé érezhetően azt közvetíti s nézőnek, hogy a szeretett nagyon fontos. Lehet, hogy ez csak nekem jött le, én már csak ilyen szeretlekes ember vagyok, de akkor is. Nagyon aranyos volt, nagyon élveztem. A 9gag miatt pedig tudtam Gandalf szövegét szinte szó szerint, vártam Boromirt, és egy csomó képet felismertem.

Szóval büszkén kijelentem, hogy elindultam a LoTR megismerésének az útján és nagyon élvezem.

Főleg úgy, hogy néhány barát jóvoltából már két ajándékkal vagyok gazdagabb. És boldogabb, ugyanis, mind a hárman tökéletesen eltalálták, hogy minek örülnék. Kaptam Beatleses jegyzetfüzetet (ami annyira szép, hogy maximum dalszövegeket fogok beleírni, mást nem), valamint egy Beatleses bögrét és jajj. Sajnos a karácsonyi hangulatom megint messze jár, de ezen apróságok által egész közel kerültem hozzá.

Bódóttá és a többi

Még friss az élmény, egy órája mentek el az itt megjelentek. 

Fagyoskodtunk a Zagyva-parton, kockultunk, társasjátékoztunk, ettünk sütit és rakott krumplit (már aki), honfoglalóztunk, és megint csak úgy elvoltunk. Ismétlem önmagam, de a tevékenység is hasonló volt a korábbiakhoz. Semmi különös épp ettől különleges, fujj de utálom a közhelyeket. Ja hogy ez nem látszik. Sebaj.

Ma egész sokat rohangásztam magamhoz képest. Reggel Pankával fodrászhoz, majd piacra almáért, majd vasútállomásra Petra szóbelijén szurkoltam, majd hazaérkeztem, majd kicsivel később megint kint voltam és sétáltam a játszótér felé, mily filmbeillő. Egy kis köd azért volt. Na meg hideg. De felöltöztem. Aztán mikor már kellőképpen kihűlt mindenki jöttünk hozzánk és mókáztunk egészen tizenegyig, miénk volt a ház. aztán hiphop, már itt sem voltak és jajj azért előtte meg sokáig, nem panaszkodhatom, még mindig imádom az ilyen estéket.

Az Imagine dragons továbbra is imádom, kiderült (másodjára) hogy Blanci is, minő öröm. Találtam youtubeon egy csatornát, ahol a csávónak Imagine dragons és Beatles (!) meg mindenféle egyéb józene coverei vannak, szép az élet. 

Vagyis. Az. Tényleg. Én meg matekházit írok.