Ez annyira nem költői kérdés.
A tavasz és március első napja remekül telt; csakúgy, mint a második. De jobb lenne, ha egy-két dologról nem tudnék. Értem én, hogy nem lehet mindenhol egyszerre ott lenni, nem lehet mindent átélni, elolvasni, megnézni, meghallgatni, de akkor is. Sosem tudom, hogy mikor döntök jól vagy rosszul, vagy ha azt hiszem igen, akkor utólag úgyis megbánom. Visszamondani és később szomorkodni egy elmaradt találkozás miatt az az én hibám. De szembesülni azzal, hogy le sem szarják a fejem, az már annyira nem önhibámból fakadó szomorúság/tanácstalanság.
Lehet én vagyok az oka. Az állandó kifogások, szeretek egyedül lenni kijelentéseim, az okoskodásom, a néha előtörő bunkóságom, nem tudom. Azt viszont igen, hogy nem csak, mert egy kapcsolathoz/barátsághoz (minimum) két ember kell. És igen, lehetne szemtől szembe is mondani, minek panaszkodom, ha nem teszek ellene semmit.
Lenne értelme?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése