Dolgok, amiket nem értek

1. Hova tűnt az órán elkezdett és leírt feladat a fizikafüzetemből
2. Hogyan került karcolás a hasamra
3. ... és a térdemre
4. Miért van farizomlázam, ha nem is csináltam semmit
5. Miért a papír általi vágás a leginkább fájó

Viszont amit a leginkább nem értek az az, hogy miért érzi bármelyik hímnemű lény feljogosítva, vagy bátorítva magát arra, hogy közeledjen, csak azért mert nem vagyok bunkó és lehet velem beszélgetni?

Egyszerűen nem értem.

I see humans but no humanity

Egyszerűen utálom ilyenkor az embereket.

Nem az emberiséget, mert semmi értelme egy egész csoportot gyűlölni néhány individuum tette miatt (köszönjük, Szirmai úr!).

Akartam egy szofisztikált bejegyzést csinálni arról, hogy mennyire gyűlölöm a rasszistákat, az antiszemitákat, a homofób barmokat és társaikat, de mint látszik, ez nem nagyon fog sikerülni. Szerintem igazából akkor kezdődött kinyílni számomra (legalábbis ilyen téren) a világ, amikor lett tumblröm és elárasztott a mindenség. Alapból bennem volt az ilyen fokú elfogadás embertársaim iránt, de ez az oldal csak még jobban megerősített abban a hitemben, hogy mindenkinek ugyannyi joga van (kéne, hogy legyen) az élethez, ha egyszer már megszületett. Vallástól, kultúrától, nemzetiségtől, bőrszíntől, nemi hovatartozástól függetlenül. Mert nem az határozza meg az embert, hogy hogy néz ki, vagy épp miben hisz, mi okoz neki örömöt, hanem az, hogy hogyan viselkedik.

Ezért basz fel mindennemű diszkrimináció, főleg ha a közvetlen környezetemben tapasztalom, és főleg akkor, ha alaptalan. És nem csak idegesít, de legszívesebben ordítanék, annyira fáj és fizikailag is rosszul leszek tőle. Nem véletlenül tudom fejből ezt az idézetet: 12Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben. És félreértés ne essék, nem azért tudom, mert úgy tetszik, pont ellenkezőleg. Amikor ebben a videóban megláttam/hallottam, már akkor se nagyon tetszett. De amikor az Agorában a keresztény vezető ezt használta fel Hypatia eltüntetésének céljából, akkor végem volt. Olyan fokú méreg öntött el, hogy nem is nagyon tudtam mit kezdeni vele. Pedig az egy film volt! Jó, megtörtént eset alapján, de akkor is.

Ez egy dolog. A Bibliával való példálózást amúgy sem szeretem, mert értem én, hogy Isten tanítása, és igazából becsülöm az olyan embereket, akik erőt, útmutatást merítenek a hitükből; de képtelen vagyok elfogadni az agresszivitást. Az erőszakot, mind verbális, mind fizikai értelemben. A higgy, különben elkárhozol mentalitást szintén.

Régebben úgy álltam hozzá az egész kereszténységhez, meg a Bibliához, hogy mekkora baromság, fujj. Ez mára teljesen kiveszett belőlem, igyekszem nem utálni semmit, főleg nem vallást, de tényleg inkább semmit nem kívánok utálni. Nem vagyok ateista, de nem gyakorlok semmilyen vallást sem kicsit, sem nagyon. Ennek ellenére semmi bajom azzal, aki igen, sőt, érdekelnek. Érdekel mindenki, akinek más a szemlélete, mint nekem, mert a vele való kommunikáció által fejlődöm. Tiszteletben tartom az istenbe vetett hitet, vagy épp istenekbe. Bármilyen hitet. Még az egyházat is. Nem kérdőjelezem meg senki hitét és nem teszek fel olyan kérdéseket, ami kényelmetlen helyzetbe hozhatja az illetőt. Ezért cserébe, meg amúgy is elvárom, hogy engem ne akarjanak megtéríteni, vagy egyáltalán. Senki ne akarjon (erőszakosan) megtéríteni senkit, szépen mindenki döntse el maga, hogy milyen utat szeretne járni.

Bármilyen téren.

Túl sok a gondolat, sajnos még kevés a tudás, de ahhoz pont elég, hogy tudjam, jó az az út, amin járok. Meg ahhoz is, hogy tudjam, igazam van, ha azt mondom, hogy rengeteg a primitív és buta ember. Nem elég a jelző. Ezek az emberek még értelmesek is lehetnének, némelyikük az is, de nem képesek túllépni a saját "fehérheteroférfivagyok" tökéletességükön és olyan bunkó módon anyáznak mindenkit, akinek egy kicsit is sötétebb a bőre, hogy az valami elképesztő. Hányni tudnék az ilyentől.

Kifakadásom oka leginkább ez a cikk. Mert oké, nem kellett volna kitiltani az összes zászlót a meccsről, vagy előbb is lehetett volna szólni, de nem véletlenül rendelték ezt így. Az Olajszurkolók híresen bunkók. És arról még nem is szólt a fáma, hogy nem csak magyar és csapatzászlókat akartak (volna) bevinni, hanem mindenféle antiszemita hülyeséget is. Zászlókon, táblákon. Arról sem szól a fáma, hogy az indul a busz, indul a busz (azaz, mi fogunk nyerni akár haza is mehettek) skandálása helyett indul a vonatot mondtak (ami, ha azt vesszük figyelembe, hogy a zsidókat tömegesen vitték el vonatokon a munkatáborokba, nagyon durva). És további ilyen finomságok.

Olyan szívesen folytatnék hasonló jellegű eszmecseréket _értelmes_ emberekkel, mert aki ebből a szempontból szerintem hülyén viselkedik, azzal nem tudnék értelmesen beszélni, viszont a szintjére lesüllyedni meg szintén nem akarok, szóval értelmes emberekkel ezt több körben megvitatni valami fantasztikus lenne. Igaz, szüléimmel az előbb beszéltem, jelenleg is két emberkével diskurálunk közel erről a témáról/témákról és nagyon élvezem. Szomorú is, hogy ennyi mindent lehet a diszkriminációról beszélni, de legalább van értelme.

Következő témánk a félig üres, félig teli pohár vitája lesz. Nem viccelek.

Szép ez a február!

Kezdetben vala a szikrázó napsütés, madárcsicsergés, a zöldellő gyep, a lágy majd egyre erősödő szél. Mind mind azt hirdette, itt a február. Utána az időjárás átcsapott egy hűvösebb csapadékosabb stádiumba, esővel, széllel, szürke felhőkkel. Igazi februári idő, nemde. Hisz tél van, teljesen természetes, hogy mindent kapunk, csak nyarat nem. Ja meg a jelenlegi évszakot sem igazán. Sebaj, ma már esett havas eső, este egy kevés hó is, lehet reménykedni. A legkeményebb hideg úgyis csak most fog jönni.

Akartam egy bejegyzést írni...

...
arról, hogy igazából nem tudom, hogy pontosan mikor lett 2013, mert messze álltunk a színpadtól és összevissza ordibáltak mindenhonnan mindenfélét, aztán valamikor pudingoltunk, és szólt a Himnusz, körülöttünk pezsgőt bontottak, mi is ordibáltunk, megint pudingot kívántunk egymásnak, majd elkezdődött a tűzíjáték, de nagy volt a köd, így csak a fényei látszottak (meg a hangja, de az nem látszott). Szóval eltévedtem az időben, valahol még az év elején. És azóta is el vagyok veszve.

...
arról, hogy ma találkoztam Chennel, bár azt csak megemlítettem volna, egy egész bejegyzést azért csak nem, de mégis, tök jó volt látni ma reggel, olyan ritkán találkozunk, és ma csak ha két percre is, de legalább két percre; és jó volt, és rémisztőek ezek a körmondatok.

...
arról, hogy elég rosszul kezdtem az évet, mármint hozzáállás szempontjából és ez csak pár napja változott. Viszont a félévim jó lett, a ma megírt történelem témazáró (fennkölt hangsúllyal) is az lesz, úgyhogy hurrá, hajrá, előre! Vagyis inkább arról, hogy az elmúlt három napban valahogy sikerült korán ágyba kerülnöm és bár másnap nem voltam frissebb, de azért a közérzetemen határozottan éreztem a javulást.

...
arról, hogy egyre többször vagyok ideges, vagy aggódó, vagy épp rémült részben az idő, részben a jövő(m) miatt, ami ugye összefügg. De erről már írtam, ráadásul elég röviden és nem jól, de úgy látszik ,állandó téma, és egyre többször folytatok beszélgetést önmagammal.

...
arról, hogy egyre többször folytatok beszélgetést önmagammal. Hogy részben ezért írok ide kevesebbszer. Mert elvagyok a fejemben, vagy épp találok egy arra alkalmas időpontot és személyt, hogy kibeszéljem magamból magamat. Mert rájöttem, hogy nem feltétlenül kell és nem feltétlenül akarok, és nem is feltétlenül tudok írni minden egyes történésről, gondolatról, ami engem érint (megérint). Mert bármennyire is elmúlt a tavalyi felvételi-láz, szintet léptem/léptünk és azért más. Még ha nem is vallom be magamnak, többet tanulok. Vagy máshogy. Nem időhiány, csak más időbeosztás.

...
arról, hogy miért nem tudok és nem akarok ide írni, de azt fentebb kifejtettem. Most viszont akartam, és pontosan ezért van a blog.

Az mennyit árul el rólam, ha írásban kérlelem magam, hogy tanuljak?

Hja, valahogy így állunk. Állok.

Gondolkoztam azon, hogy írjak-e sok-sok mondatot attention seeker módban, de inkább elvetettem az ötletet. Bőven elég az, hogy van blogom. Meg twitterem. Meg facebookom. 

Hadd jegyezzek meg annyit, hogy tegnap csodaszépen esett a hó, képzeletben úgy tapsikoltam, mint egy retardált fóka, és rájöttem, hogy az osztálytársaim puhányak. Az természetes, ha télen, hidegben fázik az ember. Én is fázom, a rengeteg réteg ruha ellenére is, de a friss levegő mégiscsak fontosabb. De nem. Legyen jó meleg és pusztuljunk bele az oxigénhiányba. Ha kinyitom az ablakot/ablakokat, pár másodperc alatt már hárman ordibálnak rám és csukják be az ablakot. Biztos nekik van igazuk. Nem.

Bármennyire is a város, és talán a megye legjobb gimnáziumába járunk (a tanulás szót nem kockáztatnám meg, elég csak magamból kiindulni), még gondolkodni sem képes a többség. 

*arrogáns-lenéző-ideges mode on* 

Van egy lány, tök aranyos, szimpatikus volt már az elején is, most is, de azzal a megjegyzésével miszerint azt hitte, hogy, okoska vagyok, de aztán rájött hogy tök cuki vagyok nem tudok mit kezdeni. Kurvára nem kéne lenézni azt, aki tud. Gondolkodni, válaszolni a kérdésekre, megírni egy legalább négyes dolgozatot. Nem mondom, hogy másra számítottam, mert nem, de azért reménykedtem egy kicsit. Az a baj, hogy a suliban nagy többségében vannak a pávák, meg a csinivagyoknééézdcsini lányok, vannak azok, akik tényleg tanulni jöttek ide, mert hallották hírét, és mivel vidékiek, nagyon tepernek, és vannak a többiek. Köztük én is. Ha már elkezdtem, fejezzem is be. Felbasz az ilyen hozzáállás. Nem mondom, hogy buták, mert nem, de valahogy semmi affinitásuk nincs, nem hogy a tanuláshoz, de még a tudáshoz sem. Semmi. Aki nagyhangú és poénkodik, és buta, mint egy marék szárított lepke és ezen röhög is, az faszagyerek, le a kalappal. Aki értelmes, és neadjisten, nincs négyesnél rosszabb jegye, az már stréber. Remek. 

“Az emberek kezdenek büszkék lenni rá, hogy nem szoktak gondolkodni. Egy ismerősöm olyan fölénnyel és lenézéssel bizonyítgatta nekem, hogy ő nem ért engem, mintha ez reám nézve volna megszégyenítő és nem őrá nézve.”

/Karinthy Frigyes/

Lehet igaza volt a némettanárnak, amikor azt mondta, hogy nem csodálkozik azon, hogy nem akarnak ennyi léhűtőt egyetemre engedni. Három éves képzést elvégzi öt év alatt, örül, mert van egy diploma a kezében, de nincs tudás a papír mögött. Ilyen emberekre tényleg nincs szükség. Jó, az is egy dolog, hogy nem csak ez áll a keretszámok csökkentésének hátterében, de most nem erről kezdtem el okfejtést, és nem olvastam eléggé utána ahhoz, hogy csak úgy kijelentsek mindenfélét. 

Szóval bármennyire is szeretem az osztályomat -mert szeretem, tényleg jó érzés nap mint nap bemenni-, meg az iskolát, a többség hozzáállása valami vérlázító. Az sem nyugtat, hogy nem csak velünk van így, hanem a generációnkkal összességében. Tényleg. Tudom, tudom, mekkora a szám, csitri vagyok, stb. Nem bír érdekelni. Van bennem felsőbbrendűség-érzet néha, igen, de nem megalapozatlanul. Ha rossz jegyet szerzek, mert nem tanultam, igyekszem kijavítani, és ha az alapállapotom a konstans szarokbele az egészbe, a végén akkor is hozom a -magam által- elvárt teljesítményt, mert így tartom helyesnek. Más gondolom nem. Ő bajuk, de engem is érint, így annyira nem vicces. Hörr és morr mindenkire. *arrogáns-lenéző-ideges mode off*

Szóval ki kéne nyitni az ablakot. Valahogy így állunk. 

Ja meg úgy, hogy ma a fizikatanár az óra negyedében sóhajtozott a nem épp fényes jegyek miatt, jogosan. Nyelvi osztály lévén nem jeleskedünk a reáltárgyakban. Meg is kérdezte (??), hogy ki szeretne mérnök lenni, vagy épp műszaki egyetemre menni, netán orvosira, vagy jogra. Nem jelentkeztek sokan. Én sem. Mégpedig azért nem, mert kialakulóban van (azaz fogalmam sincs, hogy hol és mit akarok tanulni, egyáltalán akarok-e tanulni, és ha igen mit, és ha igen, hol). Viszont egy-két embernek hála eljutottam odáig, hogy a bölcsészekre is úgy tekintsek, mint csökkent értelmű egyénekre, holott magam is bölcsészalkat vagyok (aki titkon imádja a fizikát), és igazán semmi okom rá, hiszen a többségük hatalmas tudással rendelkezik, csak egy másik területen.

Nem akartam az egészből semmit se kihozni, inkább csak bennem volt, hogy megosztom felháborodásom tárgyát, mert tényleg egész ritkán vagyok rajtam kívül álló okok miatt ideges, de ha igen, akkor annak általában megvan az oka. Vagy nincs, de találok.

Emberek, akik még olvasnak!

Mármint engem.

Egy kérdés.

Mi a kevésbé degradáló egy nő számára, ha úgy kérik meg a kezét, hogy Leszel a feleségem?, vagy úgy, hogy Hozzám jössz?, vagy úgy, hogy Légy a feleségem! ?

Amiben benne van a feleség, az azért tűnik annak, mert a férfi tulajdonként tekint a nőre, ami alapból undorító, viszont a harmadik annyira semmilyen, mintha azt kérdezné az illető, hogy mi legyen a vacsora. Tényleg kíváncsi vagyok...

Különben is, ha voltatok olyan kedvesek hogy 95-en néztetek fel a blogra, amikor nem is volt új bejegyzés, akkor annyira is lehettek, hogy válaszoltok. Ugyanis érdekel.

Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem

Ma volt a harmadik olyan alkalom, amikor 5,,,-t kaptam a dolgozatomra. Just sayin'.

Csináltam hagymás-tarjás tojásrántottát, egész jól sikerült. Szétszórtságomnak köszönhetően nem kevertem fel előtte a tojást, csak beleütöttem, de összekevertem gyorsan, így viszonylag homogén lett. Egyre többször mondom azt, hogy enni jó, mert tényleg és amúgy is, annyira boldogító ilyeneket kijelenteni. Mondatonként hozom össze ezt a bejegyzést, ahogy ma hajnalban mondatonként rakosgattam össze az irodalom fogalmazásomat. Nem mintha nem tudnék írni, egyszerűen arról van szó, hogy rémesek a tanulási módszereim. Körülbelül két hónapig bírtam minden délután leülni és becsületesen megírni/megtanulni mindent, de már nem. Pedig érezhetően könnyebb volt úgy, csak az agyam még mindig nem képes hosszútávon gondolkodni, úgyhogy marad a "leave it until 2 pm then cry" módszer. Finomítva, természetesen. 

Szeretem a hétvégéket, még a vasárnapot is, kivéve a vasárnap végét, az már nagyon szenvedős, de az alaphangulatom mostanában egész optimális. nem boldog, még csak nem is vidám, de remekül elszórakozom, vannak boldogító pillanatok, van amikor több is egymás után, nincs okom panaszra. Tényleg nincs.

Teljesen érthető, de azért furcsa, hogy ha nem azt írom le, amit valójában gondolok, akkor nagyon nem tudom megfogalmazni, mert a gondolatot nem érzem a sajátomnak. Nem bírok hazudni, még ilyen formában sem, vagy csak nagyon nehezen.

Ja, hogy ma halloween van

A nappalok szépek. Tiszta levegő, világosság, derű. 

Viszont kezdek belefáradni a négy órai sötétedésbe. Hogy bírtam ki a tavalyi telet? Ez nem normális, ennek nem így kéne lennie. Rosszul van kitalálva. Kettőkor kellett volna háromra állítani, akkor egész emberi időben sötétedne. Mindegy. 

Nem. 

Töltődöm a nappalokból.

Wíííhááá, az élet szép!

Nyugi Vera, nyugi, igen, nagyon büszke rád mnidenki, de nyugodjál már leee!Szóval.

MEGVAN A  KÖZÉPFOKÚ ANGOL NYELVVIZSGÁM OMFG! 

De nem csak úgy átmentem, hanem 89,8 százalékkal és  *everything went better than I expected*. De most komolyan.

Teljesen biztos voltam benne, hogy meglesz. Abban is, hogy 80 körül. Abban reménykedtem, hogy fölötte. Boldog sóhajokkal gondoltam arra, hogy mi lesz, ha talán (de csak talán) 85% lesz. De nem. Majdnem 90 (kilvencven!) százalékosra sikerült én én én áááh, kész. Végem. Hétvégém már csodálatos, családnak, barátoknak már elegük van belőlem a sok visítozás, ugrabugrálás és sivítás miatt. Jelenleg ez nem bír érdekelni. Annyira, de annyira örülök, hogy jajj nagyon.

Túl vagyok a tankönyvosztáson. Vagy mi. Tudom, tudom, nincs is ennél érdekesebb. De ha úgy írom, hogy túléltem az első tankönyvosztást az új gimnáziumban, máris izgalmasabban hangzik, ugye? Hát nem, szerintem sem. 

Nem is volt valami nagy durranás. Fanni meg Tomi jöttek ide, a suli előtt megvártuk Petit, majd bementünk és elcsodálkoztunk a tömegen. Azt hittük, ha hamarabb ott vagyunk, mint a hivatalos kezdés, akkor semmi idő alatt végzünk. Nem így lett.

Már ott sorakozott előttünk egy kisebbfajta sor, de szerencsére a portától indultunk, ami még mindig jobb, mintha a folyosó végéről kezdtünk volna. Megbeszéltük, hogy kinél mennyi pénz van (természetesen nálam volt a legkevesebb), majd csökkenő sorrendben beálltunk egymás mögé. Nem paráztam azon, hogy elég lesz-e, tudtam, hogy nekem úgysem kell annyit fizetnem mint a többieknek, hiszen nővérem könyveinek egy része megfelel nekem is. 

Sorra kerültem, mondtam a nevem és az osztályom (9. C, tejóég!), aláírtam, majd mondtam, hogy Pankával minden rendben, épp gólyatáborozik, köszöni szépen, átadom az üdvözletet. Ilyen ez, ha van egy nővére az embernek...

Bepakoltuk a táskákba, majd indultunk, Petrával összefutottunk a suli előtt, ő jött velünk, páran leszakadtak, többiek elkísértek a papír-írószerboltba, majd jöttünk hazafelé, ház előtt könnyes búcsút vettünk egymástól. Itthon kipakoltam, szentségeltem az irodalomkönyv miatt, most pedig matekozni fogok. Bizony.

Cél a jobbik matekcsoport, köszönöm szépen a szíves figyelmet.

Jajj, hát én úgy szeretem a tumblrt!
Főleg most, egy jó nagy adag önbizalom növelő elolvasása után. Néhányan reblogolták egy csaj agymenéseit, nekem se kellett több, utánanéztem, és örültem a fejemnek. Főleg annak, hogy én nem vagyok ilyen. Mert persze, a káröröm sem valami szép dolog, az az alapgondolat, hogy a többségnél intelligensebb vagyok meg pláne, de az ilyeneknél nincs mit tenni, mert tényleg.
Igazából nem csinál mást, csak tölti fel magáról a képeket, és leírja, hogy mit csinált aznap, de mindezt valami hihetetlenül buta módon. Ja, és két pontos j-vel írja a milyt. 

Végeztem.

Okok, amiért tényleg NEM vicces nyáron belázasodni

Ha valaki tud ilyen teljesítményt hozni, nyugodtan szóljon! Tehát.

1: Vizet kell inni. Amivel nem is lenne baj, de a mennyiséggel már van. Oké, eddig is általában vizet ittam, de nem naponta négy litert. Igaz, abból csak három a tiszta víz, egy pedig tea, de az is víz alapú, szóval ugyanott vagyunk.

2: A rengeteg víz miatt a hasamban nincs étvágyam, és olyannyira gyenge vagyok az energiahiány miatt, hogy a három méterrel arréb levő asztalig való odamenés is komoly előkészületeket igényel.

3: Ha mégis van éhségérzetem, nagyon keveset tudok enni, a már említett vízmennyiség miatt, így minden étkezés kész csoda.

4: Egyszerre fázom, érzem hogy tűzforró vagyok és izzadok. Na ez tényleg nem vicces.

5: Nem bírok hajat mosni, ami miatt rossz a kedvem és fáj a fejem, mert összefogva hordom, és húzza bőröm (ezt tegnapig bírtam, szóval most meg van mosva és imádom... soha többet ilyen hosszú időt hajmosás nélkül).

6: Négy napja nem voltam kint, nem éreztem a napot. Persze, volt olyan nyáron, amikor három napig csináltam ugyanezt és nem zavart, de most más, szükségem lenne a gyógyító napfényre.

7: Sokszor fáj a szemem és könnyen elfárad, ami azért nem vicces, mert lényegében semmit nem tudok csinálni. Se olvasni, se gépezni, se tévézni... semmit. Csak döglődöm egész nap és ez kiborít.
+1: Természetesen hétfőn sem mentem sehova, pocsék volt egyedül tölteni az augusztus huszadikát, de barátok aranyosak voltak, felhívtak, örültem nekik.

Hirtelen ennyi. Tényleg kezdem megutálni a vizet, pedig régen tényleg nagyon jóban voltunk, de ahogy egyre jobban leszek, úgy szórakoztatom magam mindenféle hülyeséggel, és a családom is kezd rájönni hogy javulok, mert egyre bunkóbb vagyok mindendenkivel, persze csak szeretetből.

Szép az élet.

27th of July, the day the world finally realised that Britain is the greatest country in the history of forever.

Yay! Please, do not expect normal, calm or understandable post, because I can't! I can't. The Olympic Ceremony was awesome! Awesome and flawless, and breathtaking... and I can't say much more.

Oh well, I've waited it days before, I dressed up as the Hungarian flag, I didn't care about my love for Great Britain, or Russia, if there is Hungary. 

I was only following it on television, and as I told dad, the Tumblr exploded. And yes, my feelings were the same! I was proud of being Brithis even though I'm not... And and and... Kenneth Branagh, Voldemort, Mary Poppins, J.K. Rowling reading Peter Pan, Rowan Atkinson, Arctic Monkeys, Sir Paul McCartney... Seeing the whole ceremony live is like being there. OMG! We recorded it I'm sure I'll watch it later and not just one more time. I was screaming, applausing, singing, jumping and almost dancing. I'm just so happy... 

Oh well. From now on till August the 12th I'll be sitting in front of the tv. Go Hungarians, go! We love you.

I love you. I love the Olympics! And when the Hey Jude was played and everyone was singing... I realised that it's still not about money. It's about friendship and fair play and friendship.

Yay!

Little reasons to smile

I got 93 percentage in Reading Comprehension.
I was able to be awake during the night till dawn and later too.
I slept all day and will all night.
Tomorrow starts the drawing camp.
We ate watermelon and cooked corn today.
The weather this day. 27 °C, windy, sunny, fresh. my favourite.

 I could easily continue it for ages...
 But today's biggest reason to smile: I realised that my favourite Beatles album is the Magical Mystery Tour!

Nem akar semmit, szeretnék szeretni, de nem megy

Tíz perc múlva elmegyek angolozni, mert most már én rúgom seggbe magam ha nem cisnálok semmit a nyelvvizsga érdekében. Grr, és msot egyáltalán nem a jó értelemben. 

Egyébként minden nagyon rendben van, ahhoz képest, hogy milyen antiszociálisnak terveztem lenni, három napja mást se csinálok, csak ide-oda megyek és még másfél héten keresztül így fog menni. Tegnap-ma strand, holnap angol és mozi, pénteken szakkör, szombaton összeröfi, vasárnap pihi, jövő héten rajztábor (ennek kalandos története van, mert aki ismer tudja, hogy közöm nincs a rajzhoz; a műkedvelő kategóriába tartozom), utána meg, ha minden igaz, elkerekezünk Újfalura Sacihoz Fannival... szóval nem unatkozom. Persze vannak üresjáratok, még mindig többet növesztem a hátsómat a gép előtt, mint kéne, de már kezdek élni, kimozdulni, tevékenykedni. Egy kicsit.

Csak hogy aztán megint visszagubózzak... rengeteg sok könyv és tanulnivaló vár még rám.

Micsoda dolgok, kéremszépen

Igaza volt tumblrön az egyik lánynak. Míg régebben attól féltünk, hogy az internetről ránk találnak emberek, manapság attól rettegünk, hogy az ismerőseink megtalálnak minket a világhálón. 

Nem akartam nyilvánosságot facebookon, csináltam twittert. Éljen, facebook bejegyzéseim csökkentek, amit oda kirakok, annak viszont mindig van értelme, vagy aranyos, vagy szimplán jó zene. Twitteren kiélhetem magam, úgysem tud meg rólam senki semmi fontosat, csak a a lényegtelen hülyeségeimet, idézeteket, linkeket rakok ki. És azért twitterre, mert -magamból kiindulva- facebookon tényleg senkit nem érdekel az időjárás, a körmöm színe, vagy épp az, hogy kiteregettem.

Igen, ilyeneket is kiírok twitterre, de pont azért oda, mert csak az követ, akit érdekel. Eddig azon sajnálkoztam magamban, hogy miért nincs több követőm, erre lett egy pár. Igen, 47, világuralomra fogok törni velük, komolyan. A problema csak az, hogy a fele ismerősöm és én nem követem őket, mert nem érdekel a csipogásuk. Én bajom.

Szerintem blogom régebb óta van, mint facebookom és nagyon jól van így. Szeretem, enyém, nem reklámozom, itt több az ismeretlen, mint az ismerős és ez remélem ilyen állapotban is fog maradni. Tumblr meg tumblr. Kész, addikt lettem, azt használom a legtöbbet, imádom, már értem a rendszerét, azt reblogolok, amit akarok és szép az oldalam. Csak a vizuális kielégülésem miatt csináltam és abszolút megérte.
Ott követhetnek is, örülök neki. Csak ez én édes, egyetlen blogomat hagyják meg nekem és a kedves ismeretleneknek. Mondjuk, ha netalán tán ide is jönnének hódítani, akkor sem esnék kétségbe, ugyanis füzet, toll van, írni is tudok kézzel, megoldom. De azért jó ez a kis szigetecske, a nagy és csúnya internet vad tengerén. Ámen.

"A blog a legnagyobb nyilvánosság előtt gyakorolt magány."

Magadban krumpli vagy?

Hátakkor, gyors összefoglalás a hétről.

Kedd. Ez volt az utolsó tanítási napunk a suliban. Igazából már ezen a napon sem tanultunk, kezdtünk a bolondballagással, amit elmosott az eső, így bent vonultunk végig, kaptunk csuprot az elsősöktől, csináltunk sok képet, és igazán remek hippik voltunk! Imádtam magunkat, meg mindenki más is. Utána átöltözünk, mentünk az iskola legjobbjai rendezvényre, amit csak azért szeret mindenki, mert utána kapunk kaját. Rengeteg mindent. Különféle torták, szendvicsek, gyümölcsös kosárkák, aprósütemények, gyümölcsök... Maga a mennyország. Lebuktam, amikor pakolásztam a szendvicseket drága meg nem hívott osztálytársaimnak, de sebaj. Megérte, így nem haltak éhen azt hiszem. A fogadás előtt még kiemeltek, mint az iskola példáját, vagy valami olyasmi, mert én vettem részt a legtöbbféle versenyen. Kicsit se vigyorogtam. Egyébként remélem, hogy ez azt eredményezi, hogy kitűnő leszek és megkapom a diplomát. Mondjuk ha nem az sem oylan nagy tragédia. Matekra nem mentünk be, gyógytesin meg fagyiztunk, a tanulás illúziója sem maradt meg... hazafele jövet igyekeztem megúszni az esőt, délután tosztam el az időmet, olvasgattam, képet töltöttem fel, készültem külön angolra, elmentem, eldöntöttük, hogy augusztusban megcsinálom a középfokút angolból (nem félek, meglesz, de lusta vagyok készülni, ennek ellenére fogok; a célokért mindent), valamint azt, hogy mégis folytatom tovább a németet és nem leszek franciás. Angol után indultam Petrához, megnéztük a Fight clubot (3.), pizzát ettünk, beszélgettünk, táncoltunk a Tunak tunak tunra, valamiért elállítottam a csapot, így hideg vízben fürödtem, elalvás előtt még megnéztük Fannival a Horrorra akadva negyedik részét, megkaptam az első szülinapi smsem, majd aludtam. 

Szerda. Reggel egy tévedés után hétkor keltünk, ücsörögtünk az ágyban, megkaptam az ajándékom tőlük, reggeliztünk, felöltöztünk, kis késéssel indultunk suliba. Ezen a napon nem volt tanítás, ellenben sportnap az igen. Számomra ez annyiból állt, hogy amit tudtam, azt fotóztam, szurkoltunk a sportolóknak és ide-oda rohangásztunk. Egyébként megérkezés után osztálytársak visszahívtak a terembe és elénekelték a boldog szülinapot. Igaza van mindenkinek, ezt nem lehet normálisan kezelni. Vigyorogtam, mint majom a farkának , megköszöntem mindenkinek, majd indult tovább a gépezet. Mivel tényleg ez volt az utolsó napunk, igyekeztem minden megörökíteni, ami nem jött össze, de azért elég sok kép készült. Vége lett, kihirdették az eredményeket, nyolcadikosként ottmaradtunk elpróbálni a ballagást, hazaszaladtam ,ettem, mentem vissza a szövegemet próbálni, rá húsz percre megint itthon voltam. Háromnegyed négyre okmányirodába mentem, előtte ültem anyáék ágyán és laptopoztam, igazán érdemleges tevékenység volt, evvan. Az okmányirodában munkaidő vége előtt kerültem sorra, az ügyintéző hölgyike ezért igazán szívélyes volt, szerencsére egy második képet tudtam csináltatni, ami annyira nem lett rémisztő, viszont a szám ferdesége már az. És túl egyenes a hajam. Sebaj, négy évig kibírom, majd a személyimet mutogatom mindenkinek, az -csodával határos módon- jól sikerült. Utána megint Petrához mentem, végignéztem az ott lévők monopolyját, majd indultunk a Tiszavirág fesztiválra Blájen életét nézni. Előtte még sétálgattunk, Chen és Blanka elmentek pizzáért, mi helyet foglaltunk Petrával az els sorban, megjöttek a többiekek is. Ettünk, kezdtünk fázni, majd a film is elkezdődött és sokadjára is élveztem minden percét. Végigidéztük a filmet, hihetetlen érzés volt annyi emberrel együtt nevetni. A film második felénél már nagyon fáztunk, talaj közelében ültünk, késő volt, de Blanka anyukája megmentett minket, hozott pulcsikat. Film után Chen hazament, Blanka is, én meg maradtam Petránál. Beszélgettünk, majd közös megegyezés alapján elmentünk aludni. 

Csütörtök. Jó sokáig aludtunk, megettünk fejeként körülbelül öt szelet meggyes sütit (eperrel, de lehet, hogy én többet), utána én olvasgattam, Petra gépezett, nyugis délelőtt volt. Apa hívott, utána mentem haza, ebédeltünk, megkaptam a joghurt tortám, istenifinomvoltjajj, megbeszéltük, hogy nem kapok szülinapomra tengerimalacot mert nem érdemlem meg, összekészítettem a cuccom, és siettem a buszhoz, hogy kiérjünk az osztálybulira. Bezony. Osztálykirándulás nem volt, osztálybulit csináltunk magunknak. De még milyet! Igazából nem történt semmi, fiúk fociztak, szétvertek néhány széket (egyszer élünk alapon, vagy mert igen érettek, fogalmam sincs), szólt a zene, örök gyerekként szórakoztunk a hajóhintán, próbáltam eltanulni a helyes dákófogást és a megfelelő lökést kevés sikerrel, ebéd előtt a fiúk énekeltek nekünk, meg hörögtek, utána pókereztünk (végre, én évente háromszor szoktam körülbelül pókerezni, csak nyáron, már hiányzott. Az első játék vége felé elmentem egy kicsit, erre a többiek úgy döntöttek, hogy all in. A másodiknál már csak négyen játszottunk, köztünk az osztályfőnökünk is, majdnem nyertem. De jó volt. Nyolckor indultunk is, többség már hamarabb elszállingózott, maradtunk nyolcan, majd csak hatan, fagyiztunk, kiültünk a partra, majd hárman leszakadtunk és végigörömködtük a Kowalsky meg a vega koncertet. Ismerek pár számot tőlük, de ez az akusztik koncert annyira élő volt, aranyosak voltak mind, a közönség is táncolt, mi a színpad szélénél ácsorogtunk, de a zene minket is mozgásra késztetett. A Forradalom rt. közepén megmozdult bennem valami, majdnem elsírtam magam, mert eszembe jutott az osztály. Nem akarok elballagni. Annyira imádom őket minden hülyeségükkel, problémájukkal együtt. Igazából tényleg szeretjük egymást, tehát biztosan fogunk találkozni, de mégsem leszünk egy osztály. Végülis nem sírtam, csak megölelgettem Petrát, majd dudorásztunk. Koncert után újra egymásra találtunk Fannival meg Blankával, tettünk egy kört, majd szépen mindenki ment haza. Öt perccel anyáék után érkeztem, gyorsan meghallgattam még pár dalt Kowalskyéktól, majd elmentem aludni olvastam fél kettőig.

(röviden ennyi)

Fáááák!

Nem. Én Hollóhátas vagyok. Vagyis. Az akarok lenni! Miért kellett engem a Griffendélbe osztani? He? Igen, tudom white people problems, de akkor is. 

Egyszerűen nem érzem magam Griffendélesnek at all. Tényleg, egyáltalán nem. Akkor is, ha igen eléggé lojális vagyok, és viszonylag bátor, de csak kényszerhelyzetekben. A barátaimért nagyon sok mindenre képes vagyok, de akkor sem. A szívem mélyén nem. Nem vagyok Griffenddéles. Nem érzem magam annak. És nem pusztán hiúságból akartam a Hollóhátba kerülni, hogy bebizonyítsam intelligenciám szintjét, egyszerűen csak többre tartom őket. Vagy a házat. Vagy jobban szeretem a Hollóhát tornyát és a plafont, vagy Flitwicket... A fene tudja. 

Oké, Hermione is okos, és a Griffendélbe került, de nála is vacillált a Teszlek süveg, hogy hova tegye... Elvileg néhány embert megkérdezett a Sorting hat Pottermore-on... Engem nem. Kár. Szerintem inkább választottam volna a Mardekárt, vagy talán még a Hugrabugot is, csak ne a Griffendélt. Bár nem tudom. Talán a Hugrabugot nem. És igen, igaza van annak, aki azt mondja, hogy a Griffendél kapja a legnagyobb utálatot az összes ház közül, nem a Mardekár és nem is a Hugrabug. De hát na. Ez nem hipsterkedés, nem az ellen van bajom, hogy a Griffendél még mindig a legnépszerűbb ház, és a könyvben is folyton elmodják ezt, egyszerűen csak nem. 

Nem érzem magam elég bátornak. Kitartónak igen, célokért küzdőnek igen, de az a Mardekárban is megvan. Lojálisnak igen, jólelkűnek viszonylag, de az a Hugrabugnál is megvan. És hát na. Hollóhát, én gyönyörűségem. Egyszerűen szeretem. Kész.

Oké, hörr és morrnak vége, megpróbálom elfogadni a házat, ahova kerültem és minél több pontot szerezni. Nem lesz olyan rossz ez. Végül is, ez csak egy internetes oldal. Csitt! Nem, a Pottermore abszolút csodálatos, pallérozza az elmém, információáradattal lát el és betekinthetünk Rowling képzeletének egy szegletébe. Szóval a Pottermore csodás, a Sorting hat-et úgyis szidja a többség. Most én is az vagyok egy kicsit. Na szóval... A lényeg, hogy bent vagyok, van pálcám és már házam is. Őszinte válaszokat adtam, ezt szűrte le belőle, hát legyen! Tényleg...

You should be more patient!

Egy hét!

Addig szinte csak ilyen utálomaziskolát-utálomazéletem-elegemvanmindenből-elegemvanmagamból-elegemvan-legyenmárvége bejegyzések lesznek. Evvan, ez egy ilyen időszak. Azért az is furcsa, hogy a felvételikor nem paráztam ennyire... Pedig a tét nagyobb volt, most egy nyamvadt papírért (bőrkötésben) hajtok. Vagy épp nem hajtok. Németből utolsó napon fogok még javítani, addig hátravan még egy fizika doga és egy matek prezentáció. Egyébként ma még írnom kell két cikket, és igen, tényleg elegem van az állandó panaszkodásból.

Fuck yeah, mindjárt nyár. Igazi.