Senki ne várjon tőlem élménybeszámolót, magvas gondolatokat, most csak feeling good van.
Ez a dal (ez a film) pedig olyan, hogy igazából szomorú, végig tudnám sírni, de mégis, nevetni kell rajta, nevetve sírni, mert rólunk szól, mindenkiről, a fiatalságról, tele klisével, mégis egyedi módon, úgy hogy szívhez szóló legyen, úgy hogy ne a végén sírjak, úgy hogy három napon belül megnézzem másodjára és továbbra is imádjam, úgy hogy minden este az Asleepet hallgassam elalvás előtt, úgy hogy angolul akarjam elolvasni a könyvet és úgy, hogy érdeklődjek David Bowie iránt.
Though nothing Will keep us together We could steal time Just for one day
Ott tartottunk, hogy szeretnék kötni. Ebből azt gondolná az ember, hogy már tudok kötni, ezért szeretném rendszeresíteni a tevékenységet. Nos, ha így van, jól gondolná, mert tényleg. Vasárnap megtanultam. Mármint rendesen. Nincs semmi, csak a sima, de kezdem megszokni a mozdulatsort, egyre gyűlnek a sorok, bár ebből a gombolyagból (ami sajnos nem pamut) maximum valami amorf fog keletkezni. Gyakorlásnak tökéletes.
A napok telnek, ma délelőtt csodaszép fényes és világos volt minden, este nézzük a Felhőatlaszt, vár rám egy rakat matek és nyelvtan házi, Hemingway első házasságáról szóló könyv meg sokkal jobb, mint vártam, teljesen magával ragadott. Nem bánnék még egy hét szünetet, de az sem baj, hogy jövő héttől a normális kerékvágásban fognak telni a napjaim. Jelenleg olvasni szeretnék és várom az estét.
Azt hiszem ezen a dalon fogok bőgni minimum egy héten keresztül. Csak hogy ne legyek annyira teátrális, ezen a dalon fogok szomorkásan mosolyogni egy hétig, holnap már tudni fogom a szöveget és énekelni fogom.
Előtte pár perccel még bömböltettem hangosan hallgattam és énekeltem a Radioactive-ot az Imagine dragonstól és rájöttem, hogy teljesen illik a jelenlegi helyzethez, igazi forradalmi dal.
Lehet a kettőt fogom felváltva hallgatni (megtoldva egy kis Nirvanával, már hiányzik az is), akkor legalább ki lesznek egyenlítve az érzelmeim és kellemesen semleges leszek. Statisztikailag, természetesen.
Egyébként sajnálattal kellett konstatálnom, hogy még mindig nincs karácsonyi hangulatom. Tavaly ilyenkor már lelkesen hallgattam a Christmas lightsot, és még lelkesebben vártam az angolórákat, ahol 45 percen keresztül csak karácsonyi dalokat énekeltünk összevontan. Oh wait, már nem ugyanoda járok, itt nincs angolórán éneklés, nincs németórán éneklés (hahaha).
Ami nem olyan nagy probléma, de azért mégiscsak érezhető a hiánya. Többek között ez volt az egyik kedvencem a karácsonyban, vagyis az adventben, mert ugye a karácsony előtti hét még nem karácsony. Pénteken annyira megörültem a hónak, és olyan gyorsan előjöttek a szép emlékek, hogy gyorsan el is küldtem néhány smst volt osztálytársaknak, hogy ők is érezzék a Christmas spiritet.Bejött, mert a négyből hárman válaszoltak, a negyedik csak azért nem, mert élőben is beszámolhatott.
Ma zenei estet tartok, holnap vagy lesz tüntetés vagy nem (kulturált, ha minden igaz), és ha más nem, legkésőbb csütörtökön megjön a karácsonyi hangulatom, mert sütit sütök az osztálynak. Igen, az egésznek. Igen, belső késztetés miatt. Igen, szerintem sem vagyok normális. Vagyis pont az, hogy de.
Normális vagyok, szeretem a karácsonyt és Black Keys albumot hallgatok. Az élet csupa öröm!
Még friss az élmény, egy órája mentek el az itt megjelentek.
Fagyoskodtunk a Zagyva-parton, kockultunk, társasjátékoztunk, ettünk sütit és rakott krumplit (már aki), honfoglalóztunk, és megint csak úgy elvoltunk. Ismétlem önmagam, de a tevékenység is hasonló volt a korábbiakhoz. Semmi különös épp ettől különleges, fujj de utálom a közhelyeket. Ja hogy ez nem látszik. Sebaj.
Ma egész sokat rohangásztam magamhoz képest. Reggel Pankával fodrászhoz, majd piacra almáért, majd vasútállomásra Petra szóbelijén szurkoltam, majd hazaérkeztem, majd kicsivel később megint kint voltam és sétáltam a játszótér felé, mily filmbeillő. Egy kis köd azért volt. Na meg hideg. De felöltöztem. Aztán mikor már kellőképpen kihűlt mindenki jöttünk hozzánk és mókáztunk egészen tizenegyig, miénk volt a ház. aztán hiphop, már itt sem voltak és jajj azért előtte meg sokáig, nem panaszkodhatom, még mindig imádom az ilyen estéket.
Az Imagine dragons továbbra is imádom, kiderült (másodjára) hogy Blanci is, minő öröm. Találtam youtubeon egy csatornát, ahol a csávónak Imagine dragons és Beatles (!) meg mindenféle egyéb józene coverei vannak, szép az élet.
A mai vasárnap is imádnivaló volt. Nem szoktam ilyet mondani egy napra, de a mai tényleg. Tíz után keltem egy kicsivel, még mindig a Back down south az ébresztőm, ez az egy, amit egy hónap után sem untam meg és még mindig öröm rá kelni. Almás lepényt reggeliztem, rend volt, kint sütött a nap, szóval ami kellett az megvolt a jókedvhez. Igazából délig csak lézengtem, visszafeküdtem, szundikáltam, így nem is igen volt értelme a "korán kelésnek". De a tegnapi nap meghozta hozzá a kedvem, szóval nem olyan nagy baj az. Ebéd után következett a szokásos vasárnapi program, azaz porszívózás és kádsúrolás.Azt is élveztem. Meg a teregetést is, bár azt általában igen. Most kifejezetten, mert végig Imagine dragons szólt.
Ami viszont tényleg überelhetetlen a mai napban, az az, hogy átrendeztem a parafatáblámat. Körülbelül két éve ugyanúgy volt, csak néha-néha tűztem valamit, zsúfolt volt és néhány poszter, vagy épp papírdarabka már rég elvesztette az aktualitását. Mindig elterveztem, hogy na most akkor megcsinálom, de sose lett belőle semmi, még szünetben sem. Valamiért ma sikerült erőt vennem magamon és elkezdeni, onnantól már ment simán. Megtaláltam a Beatleses könyvjelzőmet és az angliai útról hozott belépőket, azok is kikerültek a számtalan fecni, mozi/busz/koncertjegy és fotó mellé. Egyetlen egy poszter sincs, mégis ki van töltve az egész. Emlékekkel főleg. Van egy órarend is. Nagyon tetszik az egész, most egy darabig így lesz.
Éljen a produktivitás!
Nem tetszik ahogy írok, valahogy ez már nem én vagyok. Semmi értelme annak, hogy leírom mit csináltam. Minek? Az egy dolog, hogy konzerválni szeretném a gondolataimat, mert mindent elfelejtek, de azt máshol is megtehetném. Nem értem magam. Hazugság. Nagyon is tudom, miért írok még ide mindig. Igazából nem baj, csak nincs értelme. Nem is kell hogy legyen. Még mindig élvezem az írást, csak már nem tetszik. Nem mindig. Túl sokan és túl erősen inspirálnak, ami néha túl mutat az inspiráción. Nem szabadna ennyire átvenni mások bármilyét. Túl sok a nem. Szóval. Még mindig írom a napok vidám történéseit a papírdarabkákra és bedobom őket a befőttesüvegbe. Gyűlnek a mozaikok. Ott vagyok mindenhol. Ez jó.
Utána az egész napot Petrával, kicsivel később Chennel és Petrával, jóval később Chennel, Petrával és Blankával, majd azután nem sokkal már Petrával, Chennel, Blankával és Tomival. Az apropó először Petra fodrászhoz menése volt, majd lett belőle könyvtár, végül pizza Petráéknál, majd csak úgy voltunk nála. Elszórakoztattuk magunkat mindenféle kütyükkel, cicával mókáztunk, teát ittunk, beszélgettünk, hajat csináltunk és tényleg csak úgy voltunk. Nagyon egyszerűen, ki ki a maga dolgával elfoglalva, de mégis együtt. Imádom az ilyet. Meg az ilyet is.
Második hét is eltelt, a lelkesedés maradt, csak egy kicsit átalakult, főleg reggelente voltam belassulva, egyszerűen nem jó érzés sötétre felkelni. Brr, de utálom a borús időt. Viszont a hőmérséklet maga a tökély. Imádom! Ez a kedvencem, a kardigános-sálas időszak. Még nem hiányzik a kabát, sem az oxford cipő. Lelkesedés a tanulás terén is tartósnak bizonyult, ezt bizonyításképp jelentkeztem fizikán felelni (óh igen). Ötös lett, de első felelet mi más lehetne? Azért én nagyon örültem neki.
Meg a pénteknek is. Bár fizika is pénteken volt. Szóval péntek az én napom, meg a hétfő, a szerdát bírom a legkevésbé. A szerda annyira semmilyen, és szomorú. Viszont a péntek megint csodás volt. Kellemes idő, jó órák, délután tudtam olvasni, este megnéztük a Karácsonyi lidércnyomást, hiányzott már a filmezés is.
Imádom, hogy végre ősz van, végre rendszer van az életemben, suliba járok, tanulok, kevesebbet gépezek... Viszont hiányzik az olvasás és a filmnézés. Meg a Halottnak a csók is, amit végre újrakezdtem, és olyan büszke voltam magamra, hogy képes voltam elkezdeni egy sorozatot, és nyolc részt is megnéztem már belőle, ami remek teljesítmény hozzám képest, de két hete nem néztem, pedig olyan jó lenne. Az olvasás az egyetlen, ami nem hiányzik, hanem egyenesen haragszom magamra, hogy egy viszonylag rövid könyvvel két hét alatt nem végeztem, holnap befejezem, mert ez nem állapot.
Amúgy minden a legnagyobb rendben. Amikor tegnap hajnalban esni kezdett, és azt néztük az ablakból, teljesnek éreztem magam.
Szeretem. Az őszt, az érzelmeket, az illatokat.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat s a fáradt fákra fátylas fény esőz. Kibomló konttyal jő az édes ősz.
Mikor nem vagy rászorulva? Hogyne volnék rászorulva? Mikor szép a selyem ruha!
Anyám és Nyulam, igen.
Újra és újra rá kell jönnöm, hogy imádom a hétfőt. Az összeset szinte. Ilyenkor vagyok a leglelkesebb, legfrissebb, legvidámabb, a hajam frissen mosott, szóval közkeletű angol kifejezéssel élve perfect. Viszont amit még jobban szeretek a hétfőben, az az ifirkász. Megint nyugtáztam, hogy igen, nekem erre van szükségem. Nem mintha újságíró akarnék lenni, de szeretem csinálni, jó vagyok benne, és feladatot ad. Nekem pedig feladatra van szükségem. Mert ha kapok, és szoros határidővel, akkor képes vagyok keményen dolgozni. És igen. Az kell hogy rugdossanak (persze csak képletesen) és szárnyalok.
Szóval ettől a héttől fogva tényleg beindul a rendszeresség, a tanulás, a cikkírás... sajnos a nem zabálunk korlátlanul projekt gyenge jellem miatt eltolódik egy nappal. Annyi baj legyen.
Nos hát, új kedvenc a láthatáron, mégpedig a Lumineers személyében. Jelenleg ilyen stílusra, hangzásra, jelentésre van szükségem. Zenéjük alapból megfogott, ha nem is figyelek oda a szövegre akkor is érzem, hogy a szívemből énekelnek. Kicsit hasonlít a Wolf Gangre, sőt nem is kicsit, majd őket is újra meghallgatom, de egyelőre csak a Lumineers szól. Szeretem a tumblit, ha az nem lenne, nem valószínű, hogy most sorra hallgatnám a dalaikat.
I got 93 percentage in Reading Comprehension.
I was able to be awake during the night till dawn and later too.
I slept all day and will all night.
Tomorrow starts the drawing camp.
We ate watermelon and cooked corn today.
The weather this day. 27 °C, windy, sunny, fresh. my favourite.
I could easily continue it for ages...
But today's biggest reason to smile: I realised that my favourite Beatles album is the Magical Mystery Tour!
Tíz perc múlva elmegyek angolozni, mert most már én rúgom seggbe magam ha nem cisnálok semmit a nyelvvizsga érdekében. Grr, és msot egyáltalán nem a jó értelemben.
Egyébként minden nagyon rendben van, ahhoz képest, hogy milyen antiszociálisnak terveztem lenni, három napja mást se csinálok, csak ide-oda megyek és még másfél héten keresztül így fog menni. Tegnap-ma strand, holnap angol és mozi, pénteken szakkör, szombaton összeröfi, vasárnap pihi, jövő héten rajztábor (ennek kalandos története van, mert aki ismer tudja, hogy közöm nincs a rajzhoz; a műkedvelő kategóriába tartozom), utána meg, ha minden igaz, elkerekezünk Újfalura Sacihoz Fannival... szóval nem unatkozom. Persze vannak üresjáratok, még mindig többet növesztem a hátsómat a gép előtt, mint kéne, de már kezdek élni, kimozdulni, tevékenykedni. Egy kicsit.
Csak hogy aztán megint visszagubózzak... rengeteg sok könyv és tanulnivaló vár még rám.
Ilyen címmel volt már bejegyzésem az előző blogon.
És akkor beszéljünk az érzelmekről, ja nem, a zenéről. Bár ez a kettő összefügg. Mai nap Beatlesen kívül hallgattam viszonylag sok Lajkó Félixet, viszonylag kevés Palya Beát sokszor és most ott tartok, hogy Ghymes, ha már szüleim Ghymes-fesztiválon mulatnak. Úgy látszik, a csütörtöki fél óra etno rock koncert megtette a hatását, egész nap kedvem volt világzenét hallgatni. Néha a sok Beatlesen, Quimbyn, minden más egyeben kívül szüksége van a lelkemnek ilyesfajta muzsikára. Kezdek rájönni arra, hogy az érzelmeimet legjobban a nép-, világzene hozza ki legjobban. Mert bár szinte csak oylan zenét szeretek hallgatni, ami valamiféle érzelmet hoz ki belőlem, meg energiája van, de most a szikraszemű elérte azt, hogy elkezdjek sírni. Csak úgy, amint jött, oylan hamar vége is lett, könnycseppek nélkül, de sírás volt.
Koncert közben fűben ülve, amikor még az énekesnő is mondta, hogy egy igazi, táncolós dal jön rájöttem, hogy mennyire hiányzik az, hogy ne csak szeressem, de érezzem is a népzenét. Mert -sajnálatos módon- nem tudok néptáncolni (bár táncolni se), és így nem teljes az élmény. Élvezetes, de nem az igazi. Végül is mindegy. Szeretem és ez a lényeg. Nem mondok olyan közhelyeket, hogy a zene a élet, mert ez nem igaz, de nagyon fontos az életben. Kiegészít, aláfest, hozzásegít, felemel, néha lehúz, de mindenképpen hatással van az emberre. Na jó, ez elég közhelyes lett, viszont igaz.
Néhány napja szinte csak Beatlest hallgatok, de most már ügyesen full albumokra kattintok a tecsőn, így nem kell gondolkodni és utánanézni mindenfelé, elég egyet kiválasztani, és minimum fél órára meg van oldva a zene kérdés. Egyre inkább szeretem őket, néhány számuk tényleg zseniális, mind hangszerelésileg, mind szövegileg, néhány nem, de az a kevesebb. Jóval kevesebb. A legtöbb dalukból hihetetlenül nagy pozitív életérzés árad, ez csak keveseknél van így. Mondjuk a hárommal több album nem változtatta meg a két kedvencemet, de bővül a lista... Például a White album és a Help is tele van jobbnál jobb számokkal, van miből válogatni. Egyszerűen most nagyon nagy Beatles imádat van nálam, fellángolás... Majd elmúlik, jön egy újabb hullám, ilyen ez.
És még sorolhatnám. Megint csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni/írni a Beatlesről. Inkább be is fejezem. Megyek kémiázni... egy kis zenehallgatással egybekötve, természetesen.
hétfő, április 2
A zongoraszó csodásan nyugtat. És annyira kellemes hallgatni,szinte észre sem veszem. Még aludni is lehet rá. Bár nem marad meg olyan mélyen az emlékezetemben, mint egy olyan dal, aminek szövege van, azért ha újra hallom, felismerem és megint megszeretem.
