Facebookon offline vagyok, senki nem zavar.
A mai vasárnap is imádnivaló volt. Nem szoktam ilyet mondani egy napra, de a mai tényleg. Tíz után keltem egy kicsivel, még mindig a Back down south az ébresztőm, ez az egy, amit egy hónap után sem untam meg és még mindig öröm rá kelni. Almás lepényt reggeliztem, rend volt, kint sütött a nap, szóval ami kellett az megvolt a jókedvhez. Igazából délig csak lézengtem, visszafeküdtem, szundikáltam, így nem is igen volt értelme a "korán kelésnek". De a tegnapi nap meghozta hozzá a kedvem, szóval nem olyan nagy baj az. Ebéd után következett a szokásos vasárnapi program, azaz porszívózás és kádsúrolás.Azt is élveztem. Meg a teregetést is, bár azt általában igen. Most kifejezetten, mert végig Imagine dragons szólt.
Ami viszont tényleg überelhetetlen a mai napban, az az, hogy átrendeztem a parafatáblámat. Körülbelül két éve ugyanúgy volt, csak néha-néha tűztem valamit, zsúfolt volt és néhány poszter, vagy épp papírdarabka már rég elvesztette az aktualitását. Mindig elterveztem, hogy na most akkor megcsinálom, de sose lett belőle semmi, még szünetben sem. Valamiért ma sikerült erőt vennem magamon és elkezdeni, onnantól már ment simán. Megtaláltam a Beatleses könyvjelzőmet és az angliai útról hozott belépőket, azok is kikerültek a számtalan fecni, mozi/busz/koncertjegy és fotó mellé. Egyetlen egy poszter sincs, mégis ki van töltve az egész. Emlékekkel főleg. Van egy órarend is. Nagyon tetszik az egész, most egy darabig így lesz.
Éljen a produktivitás!
Nem tetszik ahogy írok, valahogy ez már nem én vagyok. Semmi értelme annak, hogy leírom mit csináltam. Minek? Az egy dolog, hogy konzerválni szeretném a gondolataimat, mert mindent elfelejtek, de azt máshol is megtehetném. Nem értem magam. Hazugság. Nagyon is tudom, miért írok még ide mindig. Igazából nem baj, csak nincs értelme. Nem is kell hogy legyen. Még mindig élvezem az írást, csak már nem tetszik. Nem mindig. Túl sokan és túl erősen inspirálnak, ami néha túl mutat az inspiráción. Nem szabadna ennyire átvenni mások bármilyét. Túl sok a nem. Szóval. Még mindig írom a napok vidám történéseit a papírdarabkákra és bedobom őket a befőttesüvegbe. Gyűlnek a mozaikok. Ott vagyok mindenhol. Ez jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése