Right here right now is all we got

Ma.
Volt hideg reggel, melegebb délelőtt, hosszú sorban állás ebédhez, optika, várakozás, jóga, biciklizés, még több biciklizés, napfény, szél, kifakadás, egyedüli fizikaházi írás, Gatsby soundtrack és tojásos lecsó vacsorára. Szeretem ezt.

"Legközelebb jobb leszek"

Július közepére találtam egy olyan napirendet, ami egyszerre tartható, egészséges, értelmes és még kielégítő is, szóval ezt szerintem tartani fogom.

Amúgy ma befejeztem Az üvegburát, sütöttem cukkinis.reszelt almás-sárgabarackos-mézes muffint, Petruskával elmentünk kicsit festegetni a rajztáborba, felmostam ahol kellett és este spinningeltünk is, szóval a mai napot produktívnak nyilvánítom. Ezt pedig azért írom le, hogy megmaradjon. Leginkább nekem. Az azért nem vicces, hogy három percen keresztül néztünk egymásra, miközben próbáltuk előhozni az agyunk valamely zugából, hogy ugyan mit is csináltunk egy héttel ezelőtt. Tényleg nem volt az. No de, rájöttünk és ez a lényeg. Meg a finom muffin és az, hogy kiegyensúlyoztam magam.

Előre ország népe

Szerintem büdös festékszaga van a hajamnak, lett két hónapra kölcsönhörcsögünk, tegnap voltunk kiscsaláddal diplomaosztón, itt a július és nem áltatom magam azzal, hogy csináltam valami értelmeset, mert nem, de jelenleg nem zavar. Mert mégis. 

Elolvastam a Feltámadást, challengeztem majdnem minden nap, végigtomboltam a Tiszavirág fesztivált, egész sokat találkoztam a barátaimmal, viszonylag sokat is sütöttem, jelentkeztem diákmunkára és ügyeket intéztem. Mindez persze nem sok, de legalább nem lehet azt mondani hogy nem csináltam semmit.

Ha leírom a terveimet egy lapra, talán meg is valósítom őket.

Angenehm

Akkora jellemfejlődésen mentem keresztül, mint Kitty az Anna Kareninában (nem).
Viszont akkora rend és kacatmentesség van házam táján, mint még soha.

Öröm, Sherlock, hétvége, jókedv úgy általánosságban and that's all folks.
Elegem van a hosszú és körülményes mondatokból. Kivéve, ha Hrabal írja őket. Cakkát.

Mondtam már, hogy szerencsés vagyok?

Még nem? De biztosan, és szerencsére (haha) megint rá kellett jönnöm, hogy bizony, szerencsés vagyok, méghozzá nem is akármennyire. Kopkopkop. 

Mivel tegnap a nagy nagy belső fejetlenség miatt természetesen semmi nem csináltam, ezért ma a sors megajándékozott egy (szerintem) jól sikerült angolversennyel, egy egy héttel kitolt pályázatleadási határidővel, egy elmaradt kémiával és ugye napsütéssel, de az jelen helyzetemben nem számít. Szóval öröm és bódottá, kedv a cikkíráshoz és rendrakáshoz, talán még házit is fogok írni. 

Ja igen. Történelmi esemény, ma (életemben először) autóval vittek suliba. Csodás volt. Ilyenkor érzem Isten (vagy valami felső erő, aminek van keze) simogatását a fejemen.

Avishai Cohen Trio - Remembering

Természetesen tegnap a bejegyzés megírása után nem mentem aludni. Ellenben Papa Roachot tényleg hallgattam, meg mást is, szóval olyan nagyot mégsem hazudtam.

Már egészen jól vagyok, eltekintve egy régi baráttól, aki igen jó ismerősöm, mégsem vártam. Ez pedig a nátha, annak minden szépségével együtt. És teljesen mindegy lett volna, ha kilenckor indulok lefeküdni, vagy fél tizenkettőkor, ahogy tettem, mert folyamatos torokkaparás, orrfolyás/orrfújás közben borzasztó nehéz elaludni. Azon csodálkoztam, hogy idén még nem is voltam náthás, kezdtem örülni neki, erre tessék. My mind is full of fuck, akarom mondani takony, és erre sajnos nincsen jobb szó. Be van dagadva a fejem, szuszogok egyfolytában és használom el a zsebkendőket.

Olyan, mintha egy medencében lennék a víz alatt, el vagyok határolva az emberektől. Nem kapok levegőt, nem is hallok nagyon, izgalmasak így a mindennapok. Aranyhalnak érzem magam, aki csak tátog egész nap és néha kap kaját. Nagyon mókás ez az egész, ma még csak kétszer vérzett az orrom, viszont egyszer sem nagyon, így az igazi finomságokra még várok. 

Ilyenkor jövök rá, hogy mekkora kincs normálisan levegőt venni és csak simán lenni. Amikor lehet, hogy vannak problémáink, de a közérzetünk jó, egészségesek vagyunk, észre sem vesszük milyen jó nekünk. Bezzeg ilyenkor! Jhaj. Egyetlen előnye van, ezen a héten nem tesizek, unalmas óráimat majd valami értelmessel töltöm, példának okáért cikkírással, mert ugyancsak el vagyok vele maradva. Khm. Vagyis a cikkírással is. Meg úgy az értelmes tevékenységekkel.

 

Kivéve a filmnézéssel, azt nagyon ügyesen megoldom minden héten, többször is. Szombaton a Shamet néztük és nagyon szeretnék róla angolórára írni, de erről lehet nem kéne, pedig a témán kívül semmi megbotránkoztató nincs benne. Ha Michael Fassbender épp meztelenül flangál végig a lakásán, annak oka van. Ha épp két nővel keveredik orgiába, annak szintén. A meztelen test csak eszköz, meg kell hagyni nagyon hatásos, de nem erről szól. Szép film, gyönyörű zenével.

Szóval most így vagyok. Kicsit értelmesebben, betegebben, nyugodtabban, fázósabban. És továbbra is álmosan, de azt már igazán megszokhattam volna.

Az árgyélus kis madár

El is felejtettem. 

Ott tartottunk, hogy szeretnék kötni. Ebből azt gondolná az ember, hogy már tudok kötni, ezért szeretném rendszeresíteni a tevékenységet. Nos, ha így van, jól gondolná, mert tényleg. Vasárnap megtanultam. Mármint rendesen. Nincs semmi, csak a sima, de kezdem megszokni a mozdulatsort, egyre gyűlnek a sorok, bár ebből a gombolyagból (ami sajnos nem pamut) maximum valami amorf fog keletkezni. Gyakorlásnak tökéletes.

Tessék művelődni.

Akartam egy bejegyzést írni...

...
arról, hogy igazából nem tudom, hogy pontosan mikor lett 2013, mert messze álltunk a színpadtól és összevissza ordibáltak mindenhonnan mindenfélét, aztán valamikor pudingoltunk, és szólt a Himnusz, körülöttünk pezsgőt bontottak, mi is ordibáltunk, megint pudingot kívántunk egymásnak, majd elkezdődött a tűzíjáték, de nagy volt a köd, így csak a fényei látszottak (meg a hangja, de az nem látszott). Szóval eltévedtem az időben, valahol még az év elején. És azóta is el vagyok veszve.

...
arról, hogy ma találkoztam Chennel, bár azt csak megemlítettem volna, egy egész bejegyzést azért csak nem, de mégis, tök jó volt látni ma reggel, olyan ritkán találkozunk, és ma csak ha két percre is, de legalább két percre; és jó volt, és rémisztőek ezek a körmondatok.

...
arról, hogy elég rosszul kezdtem az évet, mármint hozzáállás szempontjából és ez csak pár napja változott. Viszont a félévim jó lett, a ma megírt történelem témazáró (fennkölt hangsúllyal) is az lesz, úgyhogy hurrá, hajrá, előre! Vagyis inkább arról, hogy az elmúlt három napban valahogy sikerült korán ágyba kerülnöm és bár másnap nem voltam frissebb, de azért a közérzetemen határozottan éreztem a javulást.

...
arról, hogy egyre többször vagyok ideges, vagy aggódó, vagy épp rémült részben az idő, részben a jövő(m) miatt, ami ugye összefügg. De erről már írtam, ráadásul elég röviden és nem jól, de úgy látszik ,állandó téma, és egyre többször folytatok beszélgetést önmagammal.

...
arról, hogy egyre többször folytatok beszélgetést önmagammal. Hogy részben ezért írok ide kevesebbszer. Mert elvagyok a fejemben, vagy épp találok egy arra alkalmas időpontot és személyt, hogy kibeszéljem magamból magamat. Mert rájöttem, hogy nem feltétlenül kell és nem feltétlenül akarok, és nem is feltétlenül tudok írni minden egyes történésről, gondolatról, ami engem érint (megérint). Mert bármennyire is elmúlt a tavalyi felvételi-láz, szintet léptem/léptünk és azért más. Még ha nem is vallom be magamnak, többet tanulok. Vagy máshogy. Nem időhiány, csak más időbeosztás.

...
arról, hogy miért nem tudok és nem akarok ide írni, de azt fentebb kifejtettem. Most viszont akartam, és pontosan ezért van a blog.

Folytassuk!

Az előző bejegyzésen lett volna mit finomítani, de sebaj. Kérdések megválaszolásában talán jobb vagyok.

1: What did you do in 2012 that you’d never done before? Sok-sok mindent. Nyelvvizsgáztam.
2: Did you keep your new year’s resolutions, and will you make more for next year? Mint láthattuk nem egészen.
3: Did anyone close to you give birth? Nöm.
4: Did anyone close to you die? Szerencsére nem.
5: What countries did you visit? Ténylegesen Belgium, Anglia, Franciaország.
6: What would you like to have in 2013 that you lacked in 2012? Kitartás.
7: What dates from 2012 will remain etched upon your memory, and why? január 21. február 24. 25. április 13. 17. 21. május 6. 24. június 9. 13. 16. 29. július 2. augusztus 11. szeptember 3. 28. október 13-14. december 24. 30. 31. mert meghatározták a hangulatom (a létezésem túlzás lenne)
8: What was your biggest achievement of the year? TELC angol középfokú komplex nyelvvizsga
9: What was your biggest failure? Szerintem gyáva vagyok, de ilyen nem volt
10: Did you suffer illness or injury? Nem.
11: What was the best thing you bought? Ha nem számítjuk az angliai utat, akkor a H&M-es csíkos téli micsoda
12: Whose behaviour merited celebration? Háö. Senkié.
13: Whose behaviour made you appalled? A sajátom - exactly
14: Where did most of your money go? Anglia.
15: What did you get really, really, really excited about? Nyelvvizsga, interjúk.
16: What song will always remind you of 2012? Ilyen igazából nincs, egyet nem tudnék kiemelni.
17: Compared to this time last year, are you: (a) happier or sadder? (b) thinner or fatter? (c) richer or poorer? Is-is, kivéve a másodiknál mert ott a második.
18: What do you wish you’d done more of? Tanulás, mászkálás, testmozgás.
19: What do you wish you’d done less of? Gépezés, nassolás.
20: How did you spend Christmas? Családdal, evéssel főleg.
21: Did you fall in love in 2012? Nem.
22: What was your favourite TV program? Nem hiszem, hogy lett volna ilyen.
23: Do you hate anyone now that you didn’t hate this time last year? Nem.
24: What was the best book you read? Semmi.
25: What was your greatest musical discovery? Mumford and sons, Lumineers, Imagine dragons
26: What did you want and get? Angliai utazás :)
27: What did you want and not get? Biztos volt ilyen, de nem emlékszem.
28: What was your favourite film of this year? Harcosok klubja, Batman összes, Ponyvaregény...
29: What one thing made your year immeasurably more satisfying? Sikeres nyelvvizsga.
30: How would you describe your personal fashion concept in 2012? Eleinte uncsi, az utóbbi időben egyre jobb (csak szerényen). Több pasztellszín, kardigán és sál.
31: What kept you sane? Néhány ember.
32: Which celebrity/public figure did you fancy the most? Igazából még Tibcsit sem, de azért asdfgkl interjút csináltam vele!
33: What political issue stirred you the most? Felsőoktatás ellehetetlenítése...
34: Who did you miss? Szandi.
35: Tell us a valuable life lesson you learned in 2012. Nem igen volt ilyen... meg kell tanulni nemet mondani.
36: Quote a song lyric that sums up your year."It's always darkest just before the dawn..."

All the lies I've ever told will come back to me one day

De csak mert lassan itt az új év.

És bármilyen meglepő,  teljes nyugalommal várom az új évet. Évértékelő nem lesz, egész eddig azt csináltam, így nem látom értelmét, ellenben legyünk várakozóak és tekintsünk pozitívan az új évre, úgyhogy fogadalmak. Amiket remélem betartok. Nem lesz sok, úgyhogy szerintem igen. Meg háromból három a saját szórakoztatásom miatt van, úgyhogy szerintem nem lesz baj egyikkel sem.

Most visszanéztem az idei dolgokat és azt kell mondjam, hogy csúfos bukás.

1. nem szarom le a tanulmányaimat

2. kezdek valamit a szabadidőmmel

3. nem hízok el még jobban

4. ANGLIA (ami biztos, de azért jó leírni)

5. kitartok az elképzeléseim mellet

1. ha statisztikát nézünk bejött, én meg tudom hogy nem

2. ez csak rosszabb lett, mint volt

3. remélem nőttem is, mert ez se jött be (kivéve nyáron)

4. éljen!

5. fogjuk rá

Szóval ja, van még hova fejlődnöm. Na de. Fogadkozásban, ígérgetésben, lelkesedésben nálam sosem volt hiány, most sincs, így bátorkodom leírni a jövő évre tervezett dolgokat, amiket reményeim szerint egy év múlva teljesítettnek nyilváníthatok.

 

Az első és legfontosabb: megtanulni kötni.

A második, ami hasznos: 52 könyvet elolvasni (a kikötés annyi, hogy új legyen számomra)

A harmadik, ami csak jó: 52 filmet megnézni (kikötés annyi, mint a könyveknél)

 

No, ez ennyi lenne, inkább nem is bocsátkozom jóslatokba. Viszont elkezdem írni a könyv és a filmlistát.

Ja, és boldogságos új évet mindenkinek! Éljenek a közhelyek.

I was not unhappy my whole life

Azt hiszem ezen a dalon fogok bőgni minimum egy héten keresztül. Csak hogy ne legyek annyira teátrális, ezen a dalon fogok szomorkásan mosolyogni egy hétig, holnap már tudni fogom a szöveget és énekelni fogom.

 Itt meg lehet tekinteni a szöveget.

Előtte pár perccel még bömböltettem hangosan hallgattam és énekeltem a Radioactive-ot az Imagine dragonstól és rájöttem, hogy teljesen illik a jelenlegi helyzethez, igazi forradalmi dal.

Lehet a kettőt fogom felváltva hallgatni (megtoldva egy kis Nirvanával, már hiányzik az is), akkor legalább ki lesznek egyenlítve az érzelmeim és kellemesen semleges leszek. Statisztikailag, természetesen.

Egyébként sajnálattal kellett konstatálnom, hogy még mindig nincs karácsonyi hangulatom. Tavaly ilyenkor már lelkesen hallgattam a Christmas lightsot, és még lelkesebben vártam az angolórákat, ahol 45 percen keresztül csak karácsonyi dalokat énekeltünk összevontan. Oh wait, már nem ugyanoda járok, itt nincs angolórán éneklés, nincs németórán éneklés (hahaha). 

Ami nem olyan nagy probléma, de azért mégiscsak érezhető a hiánya. Többek között ez volt az egyik kedvencem a karácsonyban, vagyis az adventben, mert ugye a karácsony előtti hét még nem karácsony. Pénteken annyira megörültem a hónak, és olyan gyorsan előjöttek a szép emlékek, hogy gyorsan el is küldtem néhány smst volt osztálytársaknak, hogy ők is érezzék a Christmas spiritet.Bejött, mert a négyből hárman válaszoltak, a negyedik csak azért nem, mert élőben is beszámolhatott.

Ma zenei estet tartok, holnap vagy lesz tüntetés vagy nem (kulturált, ha minden igaz), és ha más nem, legkésőbb csütörtökön megjön a karácsonyi hangulatom, mert sütit sütök az osztálynak. Igen, az egésznek. Igen, belső késztetés miatt. Igen, szerintem sem vagyok normális. Vagyis pont az, hogy de.

Normális vagyok, szeretem a karácsonyt és Black Keys albumot hallgatok. Az élet csupa öröm!

Meg kellett volna vennem a Beatles táskát a panoptikumban

Brühühü...

Ezt tessék meghallgatni!

Egyébként. Elvileg nincsenek önálló gondolataim, gyakorlatilag meg kellett volna vennem azt a táskát Londonban. Amúgy meg elvagyok, jelenleg egész sok csoki birtokosaként a kedvem is jó, a fizikát kezdem érteni, ha még tanulnám is... A napok továbbra is eltelnek, igyekszem korábban lefeküdni, ügyesebben beosztani az időmet és leszokni tumblrről. Ez egy fontos pontja az életemnek! Mivel cetliket nem írtam egy hete, fogalmam sincs mi történik velem, ami annyira nem vicces. Ja igen. Le lett vágva a hajam, normális kép még mindig nincs, meg minek mutogassam. Aztán aztán a Száll a kakukk fészkérevel továbbra sem haladok, hétfőn sütöttem muffint, nincs se kötőtűm, se fonalam, se olyan ismerősöm, aki meg tanítana kötni. Nehéz az élet.

De oly élveztes! 

Egyrészt itt a tél, havazik, van meleg kabátom, honlap jönnek lánykák hepajkodni, az Imagine dragons továbbra is fantasztikus, van sok csokim, ezt már mondtam, olyan jókedvem van, mindenki legyen olyan jókedvű mint én. 

Jajj. Tessék kiélvezni a decembert, meg a telet, meg a reggeli felkeléseket (kac-kac). Bölcs vagyok és tévedhetetlen, a humorom a régi.

Mi befolyásolja az etióp népvándorlást?

Nem vicces dolog a folytonos szemrángás, tényleg nem. Sem az önsajnáltatás, így annak itt és most véget vetek. Tényleg. Vagyis. Inkább semleges leszek, az úgyis nagyon egy nekem.

Másfél héttel el vagyok maradva magamtól, nem mondanám, hogy igyekszem behozni, de azért haladok. Mindig csak előre, különböző tempóban. Próbálom formálni magam, lehúzni a felesleges rétegeket, mint személyiség, mind megjelenés, mind gondolkodás terén. Bármennyire is szeretem a hangzatos szavakat, nagyon nem illenek hozzám. Viszont nehéz őszintének lenni, valahogy sosem sikerül azt írni, amit igazán gondolok. Nincs meg a kellő bátorság hozzá, na meg ez nem az a felület, ahol mindent megosztok. 

Igazából nem sajnálom. Ja igen, ennyit a pozitivitásról.

Na de. Most hogy kaptam egy-két vidító videót, a kedvem is jobb lett. És tízkor elmegyek aludni, hogy reggel fáradt legyek, nincs mit tenni, minél többet alszom, annál fáradtam vagyok, de hát mit tehetnék, imádok ágyban lenni. Puha meleg, van takaró, plüss fehéregér, meg mindenféle jó dolog, lehet benne aludni, úgyhogy igazán kellemes hely. Nagyon. 

Meg ez az este is az (litván). Én megy vicces vagyok. 

A szél.

Welcome to the new age

Meg sem lepődöm magamon, ma még vár rám egy fogalmazás Akhilleuszról, aki az archaikus kor embereszményének megtestesítője, német szavak magolása és a Kötelezők röviden Odüsszeusos részének kétszeri elolvasása. Fuck it!
Vagyis. Egész jó hetet zártam, le lett vágva a hajam,  voltam moziban tegnap csináltam Varnus Xavérral interjút, régi képeket nézegettünk, fürdőszobát takarítottam, rendet raktam, sütött a nap és sok sok sok Mumford and sonst hallgattam. Igazán nincs okom panaszra.
Inkább megyek is, megcsinálom a dolgom, hátha lesz időm filmezni. Csak pozitívan.

Csak szerintem írtam már rég ennyire semmitmondó bejegyzést?

Welcome to the new age

Facebookon offline vagyok, senki nem zavar. 

A mai vasárnap is imádnivaló volt. Nem szoktam ilyet mondani egy napra, de a mai tényleg. Tíz után keltem egy kicsivel, még mindig a Back down south az ébresztőm, ez az egy, amit egy hónap után sem untam meg és még mindig öröm rá kelni. Almás lepényt reggeliztem, rend volt, kint sütött a nap, szóval ami kellett az megvolt a jókedvhez. Igazából délig csak lézengtem, visszafeküdtem, szundikáltam, így nem is igen volt értelme a "korán kelésnek". De a tegnapi nap meghozta hozzá a kedvem, szóval nem olyan nagy baj az. Ebéd után következett a szokásos vasárnapi program, azaz porszívózás és kádsúrolás.Azt is élveztem. Meg a teregetést is, bár azt általában igen. Most kifejezetten, mert végig Imagine dragons szólt.

Ami viszont tényleg überelhetetlen a mai napban, az az, hogy átrendeztem a parafatáblámat. Körülbelül két éve ugyanúgy volt, csak néha-néha tűztem valamit, zsúfolt volt és néhány poszter, vagy épp papírdarabka már rég elvesztette az aktualitását. Mindig elterveztem, hogy na most akkor megcsinálom, de sose lett belőle semmi, még szünetben sem. Valamiért ma sikerült erőt vennem magamon és elkezdeni, onnantól már ment simán. Megtaláltam a Beatleses könyvjelzőmet és az angliai útról hozott belépőket, azok is kikerültek a számtalan fecni, mozi/busz/koncertjegy és fotó mellé. Egyetlen egy poszter sincs, mégis ki van töltve az egész. Emlékekkel főleg. Van egy órarend is. Nagyon tetszik az egész, most egy darabig így lesz. 

Éljen a produktivitás!

Nem tetszik ahogy írok, valahogy ez már nem én vagyok. Semmi értelme annak, hogy leírom mit csináltam. Minek? Az egy dolog, hogy konzerválni szeretném a gondolataimat, mert mindent elfelejtek, de azt máshol is megtehetném. Nem értem magam. Hazugság. Nagyon is tudom, miért írok még ide mindig. Igazából nem baj, csak nincs értelme. Nem is kell hogy legyen. Még mindig élvezem az írást, csak már nem tetszik. Nem mindig. Túl sokan és túl erősen inspirálnak, ami néha túl mutat az inspiráción. Nem szabadna ennyire átvenni mások bármilyét. Túl sok a nem. Szóval. Még mindig írom a napok vidám történéseit a papírdarabkákra és bedobom őket a befőttesüvegbe. Gyűlnek a mozaikok. Ott vagyok mindenhol. Ez jó.

Oh no not me, we never lost control

Csokimikulást eszem (muffin elfogyott, a fügét meg nem akarom egy este alatt eltüntetni), Nirvanát és Led Zeppelint hallgatok, I<3London pulcsiban és vastag zokniban ülök (mostmár) a laptop előtt és nincs jó kedvem. Vagyis nem, ez nem igaz.

Hogy is lehetne? Tegnap fél háromkor betoppantak a lánykák és kezdődött a korlátlan muffin és almáspite zabálás, teaivás, csacsogás nevetgélés. Meglepetésvendégként később csatlakoztak Danczék is, utána nem volt gond a hangulattal. Előtte se nagyon, de fiúkákkal egészen más. Ebből a kettőből csak úgy árad a hülyeség. Érdekes mód, annak ellenére hogy mind a kettő vagány gyerek, ők is élvezték az estét annak ellenére, hogy csak Cappyt ittunk. Úgyhogy ennyi, nincs több kérdésem. Igen, szerintem nagyon szánalmas ilyen fiatalon lerészegedni. Na de. Nálunk semmiféle lerészegedés nem volt, ellenben hangos nevetések annál inkább, úgyhogy részemről sikernek könyvelem el az estének ez a felét. A másikat is, viszont akkor már nem volt itt a hímnemű delegáció. Négy lány bebugyolálva takarókba simán végigröhögött másfél órát. Nem csak úgy (bár kétségkívül abban is jók vagyunk), nem. Megnéztünk minden olyan képet, amit én készítettem a fényképezőgépemmel. Ez körülbelül három éves intervallum, de az utóbbi fél évet kivéve szinte csak vállalhatatlan fotók vannak. Vajh miért? Mindenesetre remekül elszórakoztattuk magunkat. Aztán a Csillagpor szórakoztatok minket, viszonylag kora reggel pedig a hó. Nonszensz, de mindenki kellőképp bezsongott, megbeszélt idő előtt másfél órával az ablaknál pattogott mindenki és utána sem aludtunk vissza. Megnéztük az este elmaradt keringős videót egyszer-kétszer-háromszor, és előkerült az ovis ballagásom is. Akkor még szelíd és ártatlan voltam hahaha. Videózás után viszont sietni kellett, Sacinak ment a busza, elkísértük, fáztunk, majd mindenki ment haza. 

Hogy is lehetne? A kis séta után ellentmondva egész eddigi létezésemnek rögtön rendet raktam és megírtam a németházit (bizony, a szünet első napján), a délután további részében pedig a matekkal szenvedtem, illetve angolt  csináltam. Persze volt ebéd is, meg nagyon komoly házi feladat írás közben zenehallgatás is, de a két nyelv készen van, ami már valami. Az meg már nem semmi.

Hogy is lehetne? Végre fogtam magam és (kibattyogtam a szemközti éjjel-nappali közértbe) leszedtem a könyveket a polcomról, letörölgettem a töméntelen mennyiségű port és rendezkedtem. Vagyis először szortíroztam, rohangáltam a lakásban olyan könyvekért, amiket magaménak érzek, majd törtem a fejem. És pakoltam. Majd elégedett voltam, majd meggondoltam magam, újragondoltam, újrarakodtam, lefotóztam, összehasonlítottam. Közben volt szentségelés is, bizonyos szalagok meg üvegek miatt, de megoldottam. Készen lett és maximálisan elégedett vagyok a munkámmal.

Hogy is lehetne? Szünet van, program van, kedv is hozzá. A házimennyiség, a megíratlan cikkek száma, az érzelmi instabilitás mind semmi. Mivel az érzelmek instabilak, a rosszkedv sem tart soká. A jelenlegi rosszkedvem negyed órán át tartott, majd elkezdtem írni és beszélgetni, rögtön jobb lett. Szóval ja. Nem volt jó kedvem, de elmúlt. Ennyi.

Elmennék most már egy másik helyre

szóval nem-e lehetne-e?

Holnaptól gyűjtöm a boldog pillanatokat egy befőttesüvegbe. 

Csak kéne szerezni egy befőttesüveget. 

"Hétfő van és elseje van, és nem kezdek elölről semmit. Már csak azt szeretném folytatni, jól-rosszul, cepekedve, krákogva, nyögve, okuláréval és élesre köszörült műszerekkel, amit elmúlt hétfőn kezdtem. Már nem akarom hétfőn és elsején megváltani, sem felrobbantani a világot. Már csak élni szeretnék e világban, hétfőn és elsején is, pontosan addig, amíg elvégzem a munkám és teljesítem kötelességem. Ilyen szerény vagyok? Nem, ilyen becsvágyó vagyok, hétfőn és elsején." 

/Márai Sándor/

Bármennyire is tetszik ez az idézet, nem élek így. Igenis szükségem van az újabb esélyekre, az újabb határokra, a tiszta lapra, a reményre. Ahogy a legtöbb embernek. Szeretem a lehetőségeket. Nem mondom, hogy ki is használom mindet, mert nem. És pont ezért szeretem őket annyira. Ha az előző 480 247 331 lehetőséget elszalasztottam, akkor is lesz még ugyanennyi. Biztonságot ad. 

Tessék nyugodtan a 30y zenekart okolni, ők hozták ki belőlem az ilyen gondolatokat. Egyszerre nagyon örülök neki, és kicsit rémisztő is, de eltelt egy újabb hónap. Szóval holnaptól cetlizzük a nap vidám történéseit, egyébként minden marad a régiben. Ahogy szokott.

Time goes you say? Ah, no! We go...

Ahj. Szép is ez a hétfő. 

Nem, nincs vele baj. A hétvégével sincs. Csak az idővel. Bele fogok zizülni az időbe. 

Egyrészt, három napon keresztül szinte null internet, amit ki is bírnék, a facebook nem érdekel... De a tumblr. Jajj, nagyon megszerettem, és ezzel a szeretettel együtt jár a függőség is, azt hiszem. Próbálok minél kevesebb embert követni, hogy végig tudjak menni a legutolsó általam kirakott posztig, de ez három nap után nem sikerülhet. Vagyis de, ha nem foglalkozom mással, viszont azt nem tehetem meg. Megint az a baj, mint a legtöbb alkalommal, hogy a határon állok, igazából nem vagyok socially awkward, de a társaság arca sem. És bármennyire is az a legnagyobb vágyam, hogy minél több filmet megnézzek, együttest megismerjek (Muford and sons jó úton halad a szerelem felé), és könyvet elolvassak, nagyon élvezem a társaságot is. 

Pénteken indultunk Bajára, a program az volt, ami mindig; délig alvás, evés, vásárlás (igaz, most csak a Müllerben), kivételesen háziírás, még több evés és alvás, huss. Vasárnap délután/este és jövünk haza. Itthon olyan gyönyörűen eltelt két óra a semmivel, hogy öröm volt nézni. Nem. Bármennyire is nevetségesen hangzik, nagyon rosszul éreztem magam tizenegykor még mindig tumblrön lógva, facebookozva, gondolkodva a mai napon és azon filózva, hogy megéri-e fennmaradni a legújabb Szirmai-videóig. Végül is sikeresen eltávolítottam magam, körülbelül féldélben már aludtam is, pedig bírtam volna még ott ücsörögni egy-két-három órán keresztül. Előző bejegyzésben az olvasásról panaszkodtam, az megoldódott, a Bajnokok reggelije még aznap este meglett, el is olvastam az utolsó oldalakat és belekezdtem Az idő rövid történetébe, amivel egész jól haladok. 

Idő. Na igen. Körülbelül három oldalanként agyfaszt kapok a könyvtől és a feltevésekről, persze abszolút pozitív értelemben. Idő. Ma is össze-vissza rohantam, délután beiktatva egy fél órás szundikálást, házit még nem sikerült írni, ellenben itt kotlani azt igen. Hogy zavar-e? Most hogy írok, nem. Kiírom magamból... Igen, elfolyt a napom, filmet is fogok nézni, úszott az esti gépezés, na bumm. Ezt tényleg nem sajnálom. akivel akarok, beszélek telefonon, holnap tudok tumblrt nézni... Csak rajtam múlik, hogy mire szakítok időt, és mennyit. Általában a mennyiségeken bukom el, de nagyon.

Sajnos egyetlen megoldást látok... le kell szokni az alvásról. Mert bármennyire is imádok aludni, a szervezetem még egy jó ideig bírni fogja a napi hat óra alvó állapotot. Ugyanis a szeretett internetemtől és könyveimtől nem vagyok hajlandó megválni. Szégyen, nem szégyen, tényleg így érzek. A beszédem kezd elkorcsosulni, az agyam meg tompul, érzékeim szintén, egyre kialvatlanabb leszek. Igen. Most úgy érzem, hogy megtehetem. 

Egyszer élünk, nem? Nos, én így élek egyszer.

I'm gonna dance with somebody

Igen, tényleg szeretem a hétfőket...

Tegnap még a vasárnapot is szerettem.

Családos, vásárlós, együtt nevetgélős, jókedvű. És mindezek ellenére abszolút nyugis, szóval pont optimális. Főleg az esti, körülbelül egy óra húsz perces telefonálás után boldogan mentem aludni, és úgy is keltem fel. Igaz, közben volt egy fejfájásom hajnali két óra körül (pedig egyszer elterveztem, hogy a lelki békém érdekében hajnalban nem nézek órát...), de a végeredmény ugyanaz.

Reggel végre sálat vettem fel, de úgy igazán, szépet, nem csak meleget. Szóval igen, elkezdődött a sálas időszak a legnagyobb örömömre. Korán elkészültem, könnyű volt a táskám, sütött a nap. De ami a legjobb, hogy szinte bementem a suliba és már jöttem is ki, mivel összvissz négy órám volt. Éljen a gimnázium, nincs helyettesítés! Hazajövetel után elkezdtem a matekházit, majd lébecoltam, háromnegyed háromra mentem a Vargába, Ifirkászolni, meg sütit osztogatni, négy körül már itthon is voltam. Folytattam fizikával (apa segítségével ugyan, de sikerült megoldani) és kémiával. Azt egy idő után otthagytam, majd megszállt az ihlet, így gyorsan kerestem egy gyors receptet, és voliá, nekiálltam amerikai palacsintát sütni. Bezony.

Talán nekem a sütés a mentsváram. 

Mert sütés közben úgy érzem, hogy végre én is teszek valamit a családért. Ha már nem vagyok képes bepakolni Gedeon, vagy elrakni a dolgokat, akkor adok nekik vlaamit. 

Mert ha lehangolt vagyok, sütés közben elfeledkezem minden bajomról. Ha meg alapból vidám vagyok, a sütéstől csak még inkább az leszek. Sütés közben nem gépezek. Vagyis van valami olyan elfoglaltság a szabadidőmben, ami hasznos. Ráadásul még finom is. Nem látok semmi negatívumot a sütésben, kivéve az utána való eltakarítást, de az belefér... Számolta valaki, hányszor használtam a sütés szót?

Szóval megnéztem a receptet, kirakodtam a hozzávalókat, és mint aki rutinból csinálja, elkezdtem én is. A tészta kicsit csomós lett, de addig kavartam, míg az is kisimult, neki is álltam a sütésnek. Szerencsére most nem kellet sütőt begyújtani. Elkezdtem, az első isteni lesz, és sütöttem tovább a kis pufók palacsintákat. És sütöttem és sütöttem, körülbelül két órán keresztül. Közben persze rohangáltam a géphez, közöltem a nagyvilággal a folyamatot, jujjdeborzasztó ez az állandó kapcsolat az internettel. Szépek lettek, és finomak, csak azért nem ügyködtem tovább, mert anyáék éhesek voltak. Ami azt illeti, én is. Így az utolsó pár darab ott maradt tészta formájában a tálban, mi meg nekiálltunk. És jajj, annyira örültem, ízlett nekik. Téyleg megérte annyit pepecselni a konyhában. Én jól szórakoztam, finom lett, ők örültek a meglepetésnek, minden jó ha a vége jó.

Azt sem bánom, hogy a cikk későbbre tolódott, úgyis olyan rövid, elég hamar megírtam. 

Ezentúl minden héten sütni fogok. Ha más nem, palacsintát, az viszonylag hamar megvan (viszonylag). Panka úgyis visz mindig valamit, miért ne lehetnék én az, aki elkészíti? Ami pedig a legjobb, hogy lelkesből egyre gyakorlottabb is leszek, így mindenki jól jár. Főleg a kis lelkem.