Jól figyeljenek arra, amit most mondok!

Valahogy le kéne nyugtatni magam és befejezni a stresszevést, mert teljesen értelmetlen az egész. Amúgy sütök, csak nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt elterveztem és mint mindig, most is kiakaszt. Holnap összesen három órám lesz, aztán találkozom Petrával, aztán megyek Pestre, szombaton opera, előtte még Karmazsin (remélem) és matek, utána meg ahj. Vonatozás, vasárnap tanulás, esszéírás, matek további gyakorlása, agyfasz és hajmosás. Vagy vasárnapi esti depi, de jelen állapotomban az agyfasz helytállóbb. 

Egyébként nem is mondtam, a Lev Tolsztoj és kora elnevezésű versenyen harmadikok lettünk, lehet örülni meg minden.

Nem tetszik, hogy a konyhában kupi van, vagyis inkább az nem, hogy én csináltam és nekem is kell elpakolnom. Ellenben az nagyon, hogy a suliban a lányvécében leszedték a tükröket, így nincs akkora sor, tényleg csak az tartózkodik a helyiségben, akinek kell. Aztán aztán, konyhapakolás helyett megjött az ihlet.

Még mindig nincs sketchbookom, még mindig le vagyok maradva Goodreadsen négy könyvvel a tervezettől, még mindig feszült vagyok kicsit, de alakul már a helyzet. Főleg, ha ki lesz sülve a fordított alma torta.

Kisült és szép és megnéztem a Komment Keddet és valaki más mosogat helyettem, ennek nem örülök. Elég volt mára? Akkor be is fejezem.

"Legközelebb jobb leszek"

Július közepére találtam egy olyan napirendet, ami egyszerre tartható, egészséges, értelmes és még kielégítő is, szóval ezt szerintem tartani fogom.

Amúgy ma befejeztem Az üvegburát, sütöttem cukkinis.reszelt almás-sárgabarackos-mézes muffint, Petruskával elmentünk kicsit festegetni a rajztáborba, felmostam ahol kellett és este spinningeltünk is, szóval a mai napot produktívnak nyilvánítom. Ezt pedig azért írom le, hogy megmaradjon. Leginkább nekem. Az azért nem vicces, hogy három percen keresztül néztünk egymásra, miközben próbáltuk előhozni az agyunk valamely zugából, hogy ugyan mit is csináltunk egy héttel ezelőtt. Tényleg nem volt az. No de, rájöttünk és ez a lényeg. Meg a finom muffin és az, hogy kiegyensúlyoztam magam.

Előre ország népe

Szerintem büdös festékszaga van a hajamnak, lett két hónapra kölcsönhörcsögünk, tegnap voltunk kiscsaláddal diplomaosztón, itt a július és nem áltatom magam azzal, hogy csináltam valami értelmeset, mert nem, de jelenleg nem zavar. Mert mégis. 

Elolvastam a Feltámadást, challengeztem majdnem minden nap, végigtomboltam a Tiszavirág fesztivált, egész sokat találkoztam a barátaimmal, viszonylag sokat is sütöttem, jelentkeztem diákmunkára és ügyeket intéztem. Mindez persze nem sok, de legalább nem lehet azt mondani hogy nem csináltam semmit.

Ha leírom a terveimet egy lapra, talán meg is valósítom őket.

Néha csak itthon akarok maradni és sütit sütni, aludni, olvasni, filmet nézni, pakolászni egyedül, nyugalomban.

And I'm looking for a miracle

Péntek körül meg úgy mostanában volt bennem olyan, hogy nem tartozom sehova, az emberek igazából nem szeretnek. és ezt most nem úgy kell érteni, hogy nem szeretnek, csak valahogy olyan ez, hogy megkedvelnek, mert szimpatikus vagyunk és ennyi. Szeretni már csak nagyon kevesen képesek. Ez a különbség köztem és Panka között. Lehet, hogy ha egy társaságba egyszerre kerülünk be, engem fognak hamarabb megkedvelni a sziporkázó humorérzékem és a szellemes beszólásaim miatt (nem) (de), de hosszú távon biztos ő lesz a kedvelt, szeretett, mert igazán jótét lélek, és bármennyire is piszkálom emiatt, még humora is van. Szóval nem olyan kőbunkó, mint én, persze hogy szimpatikusabb. 

Az osztályban is az elején minden nagyon jó, minden nagyon szép, aztán itt tartunk januárban, nekem még mindig egy olyan ember, akivel igazán jóban lennék, vagyis közel olyan szinten, mint volt osztálytársakkal, akiknek amúgy shoutout, mert ez a hatos kis csapat imádnivaló és fantasztikus, hogy még mindig és hétről hétre és ez szerintem nem is nagyon fog változni, kopkopkop. Körülöttem mindenki puszipajtás, meg délután ide-oda járkál együtt forrócsokizni and I'm sitting here... 

És valahogy mindig ezt érzem, aztán rájövök, hogy jó nagy része magam miatt van, én vagyok olyan, amilyen, vállalnom kell a viselkedésem következményeit. Meg arra is, hogy igazából nem annyira súlyos a helyzet, mint amilyennek látom. Meg ki a kicsit nem becsüli, az a kicsit nem becsüli, van nekem barátom épp elég, akinek meg nem kellek, azt ott egye meg a fene. 

Egyébként Dénessel remekül kibeszéltem az aggodalmaimat, utána meg a társasággal filmeztünk, és gofrit ettünk, szóval egy szavam sem lehet.

I was not unhappy my whole life

Azt hiszem ezen a dalon fogok bőgni minimum egy héten keresztül. Csak hogy ne legyek annyira teátrális, ezen a dalon fogok szomorkásan mosolyogni egy hétig, holnap már tudni fogom a szöveget és énekelni fogom.

 Itt meg lehet tekinteni a szöveget.

Előtte pár perccel még bömböltettem hangosan hallgattam és énekeltem a Radioactive-ot az Imagine dragonstól és rájöttem, hogy teljesen illik a jelenlegi helyzethez, igazi forradalmi dal.

Lehet a kettőt fogom felváltva hallgatni (megtoldva egy kis Nirvanával, már hiányzik az is), akkor legalább ki lesznek egyenlítve az érzelmeim és kellemesen semleges leszek. Statisztikailag, természetesen.

Egyébként sajnálattal kellett konstatálnom, hogy még mindig nincs karácsonyi hangulatom. Tavaly ilyenkor már lelkesen hallgattam a Christmas lightsot, és még lelkesebben vártam az angolórákat, ahol 45 percen keresztül csak karácsonyi dalokat énekeltünk összevontan. Oh wait, már nem ugyanoda járok, itt nincs angolórán éneklés, nincs németórán éneklés (hahaha). 

Ami nem olyan nagy probléma, de azért mégiscsak érezhető a hiánya. Többek között ez volt az egyik kedvencem a karácsonyban, vagyis az adventben, mert ugye a karácsony előtti hét még nem karácsony. Pénteken annyira megörültem a hónak, és olyan gyorsan előjöttek a szép emlékek, hogy gyorsan el is küldtem néhány smst volt osztálytársaknak, hogy ők is érezzék a Christmas spiritet.Bejött, mert a négyből hárman válaszoltak, a negyedik csak azért nem, mert élőben is beszámolhatott.

Ma zenei estet tartok, holnap vagy lesz tüntetés vagy nem (kulturált, ha minden igaz), és ha más nem, legkésőbb csütörtökön megjön a karácsonyi hangulatom, mert sütit sütök az osztálynak. Igen, az egésznek. Igen, belső késztetés miatt. Igen, szerintem sem vagyok normális. Vagyis pont az, hogy de.

Normális vagyok, szeretem a karácsonyt és Black Keys albumot hallgatok. Az élet csupa öröm!

Te majd kézenfogsz és hazavezetsz

Előttem a délután, mögöttem pedig két csodás nap.

Kezdjük a péntekkel. 

Rügyavató. Órák elteltek, a vége felé valami hihetetlen módon izgultam. Amikor még volt óránk a tényleges Rügyavató előtt körbejárkáltuk a sulit, felírtuk a teremszámokat, memorizáltuk az olimpia eredményeit (volt némi fogalmunk a kérdéstípusokról), személy szerint folyton az osztálydal szövegét mondogattam, mert idegességemben elfelejtettem. Aztán idő volt, felsorakoztunk az udvaron, majd bevonultunk a tornaterembe. Minden kilencedikes osztály más színben, mi voltunk a kékek és istenien néztünk ki. Tetszik, mert ez az "osztályok egyenszínbe öltöznek" előhozza azt, hogy milyen jó egy közösséghez tartozni. Mikor mindenki elrendeződött, felolvastuk az eskü szöveget, megkaptuk a kitűzőket, majd elvonultunk a helyünkre. Kezdődött a zászlóbemutatás, majd az éneklés. Az a-sok Most múlik pontosant énekeltek, B-sek a 67-es útont, mi a Pokémon átiratát, a D-sek pedig a 8 óra munka átiratát (ami azért gáz, mert tesómék ugyanezt adták elő négy éve). Utána vártunk és wtf, a zászlóra mi kaptuk a legkevesebb pontot, viszont a dalra meg a legtöbbet. Sorversenyek következtek, ilyen-olyan, kaptunk kérdőívet is, folyton változott az eredmény, voltunk utolsó, de első helyen is. Kiordibáltam, kiszurkoltam és kiidegeskedtem magam. 

Harmadikok lettünk, de nem ez a lényeg. Bármennyire is voltak nehéségek, azért ez egy elég jó osztály, és ha nem is mindenkivel vagyok jóban 1:van rá négy évünk 2:összességében a többség tud együtt dolgozni. Úgyhogy én élveztem és kaptunk sütit is, abszolút megérte. Utána még kicsit beszélgettünk a volt osztálytársakkal, majd Pankával siettünk haza, ugyanis egy óránk volt kiérni a vasútállomásra. Össze is pakoltunk, apa elvitt minket, sikeresen felszálltunk a vonatra, amikor tudtam olvastam (Zabhegyező, végre!), beszélgettünk a bácsival és fél óra késéssel megérkeztünk a Nyugatiba, ahol már várt ránk Dénes. Kalandos villamosozással el is jutottunk Pankához, evett, vártunk, tanakodtunk, szerencsétlenkedtünk, majd elindultunk. Annak ellenére hogy a Kutatók éjszakája miatt mentünk csak Budapestre, összesen egy előadást néztünk meg, és még onnan is késtünk egy picit. De nekem nagyon tetszett, amikor beléptünk a kivetítőn megláttam két szót: skizofrénia és disszociatív, na mondom jó helyre jöttünk. Egy órás volt az előadás (Hipnózis és a bőr címmel), amikor nem a bealvás ellen küzdöttem, élveztem. Vége lett tanakodtunk, majd megegyeztünk, hogy nem megyünk már sehova, csak haza. Mármint Dénesékhez, ha már ő szervezte, ragaszkodott hozzá hogy náluk aludjunk. Villamosozás, Feneketlen tó, megérkeztünk, fáradtak voltunk, fürdés és alvás. 

Hát óra (vagy még annyi se) alvás után felkeltünk, közösen rántottát gyártottunk, majd indultunk a világ legjobb helyére. Sirius teaház. Megérkeztünk, kényelembe helyeztük magunkat, majd rögtön fel is pattantunk, és felfedeztük a helyet. Teáztunk, beszélgettünk, és megegyezzünk, hogy legközelebb nyitástól zárásig ott leszünk, mert a hely tényleg fantasztikus. Azon túl, hogy a teák finomak, tele van zegzugokkal, jó zene szól, otthonos és bármekkora társaság számára ideális hely. Sajnos ott kellett hagynunk, hiszen indult a vonat. Amit elértünk szerencsére. Én aludtam, Panka nézte a Chelsea-Arsenal meccs állását, majd megérkeztünk. 

Itthon ebéd, beszámoló, majd nyugis szombat este.

Amikor ezt megláttam...

Eegen, lehet hogy a leírásból annyira nem tűnik ki, hogy milyen jó volt ez a két nap, pedig nagyon is. Főleg az újdonság, megismételhetetlenség érzése miatt, a pesti kiruccanás pedig legfőképp azért, mert olyanokkal voltam akiket nagyon szeretek, és olyan dolgokat csináltam, amiket ugyan nem szoktam, de nem bánnám ha többször tenném. 

Ma pedig megváltom a világot, gondolok itt a háziírásra, cikkírásra, kádsúrolásra, pakolásra és sütisütésre. Szerencsére pont a két utolsóval készen vagyok, de nem fogok unatkozni. 

I'm gonna dance with somebody

Igen, tényleg szeretem a hétfőket...

Tegnap még a vasárnapot is szerettem.

Családos, vásárlós, együtt nevetgélős, jókedvű. És mindezek ellenére abszolút nyugis, szóval pont optimális. Főleg az esti, körülbelül egy óra húsz perces telefonálás után boldogan mentem aludni, és úgy is keltem fel. Igaz, közben volt egy fejfájásom hajnali két óra körül (pedig egyszer elterveztem, hogy a lelki békém érdekében hajnalban nem nézek órát...), de a végeredmény ugyanaz.

Reggel végre sálat vettem fel, de úgy igazán, szépet, nem csak meleget. Szóval igen, elkezdődött a sálas időszak a legnagyobb örömömre. Korán elkészültem, könnyű volt a táskám, sütött a nap. De ami a legjobb, hogy szinte bementem a suliba és már jöttem is ki, mivel összvissz négy órám volt. Éljen a gimnázium, nincs helyettesítés! Hazajövetel után elkezdtem a matekházit, majd lébecoltam, háromnegyed háromra mentem a Vargába, Ifirkászolni, meg sütit osztogatni, négy körül már itthon is voltam. Folytattam fizikával (apa segítségével ugyan, de sikerült megoldani) és kémiával. Azt egy idő után otthagytam, majd megszállt az ihlet, így gyorsan kerestem egy gyors receptet, és voliá, nekiálltam amerikai palacsintát sütni. Bezony.

Talán nekem a sütés a mentsváram. 

Mert sütés közben úgy érzem, hogy végre én is teszek valamit a családért. Ha már nem vagyok képes bepakolni Gedeon, vagy elrakni a dolgokat, akkor adok nekik vlaamit. 

Mert ha lehangolt vagyok, sütés közben elfeledkezem minden bajomról. Ha meg alapból vidám vagyok, a sütéstől csak még inkább az leszek. Sütés közben nem gépezek. Vagyis van valami olyan elfoglaltság a szabadidőmben, ami hasznos. Ráadásul még finom is. Nem látok semmi negatívumot a sütésben, kivéve az utána való eltakarítást, de az belefér... Számolta valaki, hányszor használtam a sütés szót?

Szóval megnéztem a receptet, kirakodtam a hozzávalókat, és mint aki rutinból csinálja, elkezdtem én is. A tészta kicsit csomós lett, de addig kavartam, míg az is kisimult, neki is álltam a sütésnek. Szerencsére most nem kellet sütőt begyújtani. Elkezdtem, az első isteni lesz, és sütöttem tovább a kis pufók palacsintákat. És sütöttem és sütöttem, körülbelül két órán keresztül. Közben persze rohangáltam a géphez, közöltem a nagyvilággal a folyamatot, jujjdeborzasztó ez az állandó kapcsolat az internettel. Szépek lettek, és finomak, csak azért nem ügyködtem tovább, mert anyáék éhesek voltak. Ami azt illeti, én is. Így az utolsó pár darab ott maradt tészta formájában a tálban, mi meg nekiálltunk. És jajj, annyira örültem, ízlett nekik. Téyleg megérte annyit pepecselni a konyhában. Én jól szórakoztam, finom lett, ők örültek a meglepetésnek, minden jó ha a vége jó.

Azt sem bánom, hogy a cikk későbbre tolódott, úgyis olyan rövid, elég hamar megírtam. 

Ezentúl minden héten sütni fogok. Ha más nem, palacsintát, az viszonylag hamar megvan (viszonylag). Panka úgyis visz mindig valamit, miért ne lehetnék én az, aki elkészíti? Ami pedig a legjobb, hogy lelkesből egyre gyakorlottabb is leszek, így mindenki jól jár. Főleg a kis lelkem.

Csak mert 11-e van? Egész nap eszembe sem jutott a 11 évvel ezelőtti "katasztrófa", csak délután láttam meg neten a képeket. Hogy elindított-e bennem valamit? nem, nem igazán. De ők is emberek voltak, ennyit mindenki megérdemel. Nem pártolok semmilyen összeesküvés elméletet, úgyhogy itt be is fejeztem. 11 éve, ezen a napon mindenki tudja mi történt.

Egyébként ma is sütöttem. Ma is muffint és ma is csokis lett, de teljesen véletlenül. Petra úgyis tudja, hogy neki csináltam, körülbelül egy hete megegyeztünk abban, hogy ezt kapja tőlem szülinapjára. Eddig már kétszer sütöttem ilyen muffint, mind a kétszer érdekesen sikerült és teljesen máshogy. Nos a harmadik is teljesen más lett. Szerencsére most nem ázott el, nem égettem oda, csak véletlenül kispóroltam belőle a cukrot. Meg felforraltam a margarint, és a csokidarabok megolvadtak, így a tésztája is csokis lett... Egyébként szerintem jól sikerült, apa szerint kevés benne a cukor, de ő mindig ezt mondja. Most lehet, hogy igaza van egy kicsit, de ez a jobbik állapot, mert utána cukrozni lehet, viszont ha a sok cukor miatt ragad az összes, az már kevésbé szerencsés. Tényleg szeretek sütni. Elfoglal, szórakozom közben, és teljesen önzetlen tevékenység (vagyis nagyrészt). A sütisütések alkalmával mindig elhatározom, hogy rendszeresen fogok ezentúl sütni, ez lesz az új hobbim, de valahogy sose jön össze. Így legalább megmarad a különlegesség érzése, minden alkalom külön ünnep, hogy költői legyek. 

Új mániám amúgy is a kötés, nem mintha tudnék, de nagyon lelkesen akarom, hogy valahogy a fejembe szálljon a tudás, igen. Eddig lusta voltam rákeresni a módszerekre, se itt, se könyvekben, esetleg magazinokban, pedig tényleg lelkes vagyok. Ha sikerrel járok és kitartok, akkor akár jövő karácsonyra köthetek magamnak sálat. De csak azért, mert szorgalmas leszek.

The benefit of Mr. Kite

Egyébként ma sütöttem csokis, csokidarabkás muffint és egyáltalán nem lett száraz... ezt csak így. Végre csináltam valami értelmeset a tanuláson kívül. Éljen. Kezdek fáradni. Ez. Nem. Normális. Vagyis lehet... Csak bele kéne szokni.

Magadban krumpli vagy?

Hátakkor, gyors összefoglalás a hétről.

Kedd. Ez volt az utolsó tanítási napunk a suliban. Igazából már ezen a napon sem tanultunk, kezdtünk a bolondballagással, amit elmosott az eső, így bent vonultunk végig, kaptunk csuprot az elsősöktől, csináltunk sok képet, és igazán remek hippik voltunk! Imádtam magunkat, meg mindenki más is. Utána átöltözünk, mentünk az iskola legjobbjai rendezvényre, amit csak azért szeret mindenki, mert utána kapunk kaját. Rengeteg mindent. Különféle torták, szendvicsek, gyümölcsös kosárkák, aprósütemények, gyümölcsök... Maga a mennyország. Lebuktam, amikor pakolásztam a szendvicseket drága meg nem hívott osztálytársaimnak, de sebaj. Megérte, így nem haltak éhen azt hiszem. A fogadás előtt még kiemeltek, mint az iskola példáját, vagy valami olyasmi, mert én vettem részt a legtöbbféle versenyen. Kicsit se vigyorogtam. Egyébként remélem, hogy ez azt eredményezi, hogy kitűnő leszek és megkapom a diplomát. Mondjuk ha nem az sem oylan nagy tragédia. Matekra nem mentünk be, gyógytesin meg fagyiztunk, a tanulás illúziója sem maradt meg... hazafele jövet igyekeztem megúszni az esőt, délután tosztam el az időmet, olvasgattam, képet töltöttem fel, készültem külön angolra, elmentem, eldöntöttük, hogy augusztusban megcsinálom a középfokút angolból (nem félek, meglesz, de lusta vagyok készülni, ennek ellenére fogok; a célokért mindent), valamint azt, hogy mégis folytatom tovább a németet és nem leszek franciás. Angol után indultam Petrához, megnéztük a Fight clubot (3.), pizzát ettünk, beszélgettünk, táncoltunk a Tunak tunak tunra, valamiért elállítottam a csapot, így hideg vízben fürödtem, elalvás előtt még megnéztük Fannival a Horrorra akadva negyedik részét, megkaptam az első szülinapi smsem, majd aludtam. 

Szerda. Reggel egy tévedés után hétkor keltünk, ücsörögtünk az ágyban, megkaptam az ajándékom tőlük, reggeliztünk, felöltöztünk, kis késéssel indultunk suliba. Ezen a napon nem volt tanítás, ellenben sportnap az igen. Számomra ez annyiból állt, hogy amit tudtam, azt fotóztam, szurkoltunk a sportolóknak és ide-oda rohangásztunk. Egyébként megérkezés után osztálytársak visszahívtak a terembe és elénekelték a boldog szülinapot. Igaza van mindenkinek, ezt nem lehet normálisan kezelni. Vigyorogtam, mint majom a farkának , megköszöntem mindenkinek, majd indult tovább a gépezet. Mivel tényleg ez volt az utolsó napunk, igyekeztem minden megörökíteni, ami nem jött össze, de azért elég sok kép készült. Vége lett, kihirdették az eredményeket, nyolcadikosként ottmaradtunk elpróbálni a ballagást, hazaszaladtam ,ettem, mentem vissza a szövegemet próbálni, rá húsz percre megint itthon voltam. Háromnegyed négyre okmányirodába mentem, előtte ültem anyáék ágyán és laptopoztam, igazán érdemleges tevékenység volt, evvan. Az okmányirodában munkaidő vége előtt kerültem sorra, az ügyintéző hölgyike ezért igazán szívélyes volt, szerencsére egy második képet tudtam csináltatni, ami annyira nem lett rémisztő, viszont a szám ferdesége már az. És túl egyenes a hajam. Sebaj, négy évig kibírom, majd a személyimet mutogatom mindenkinek, az -csodával határos módon- jól sikerült. Utána megint Petrához mentem, végignéztem az ott lévők monopolyját, majd indultunk a Tiszavirág fesztiválra Blájen életét nézni. Előtte még sétálgattunk, Chen és Blanka elmentek pizzáért, mi helyet foglaltunk Petrával az els sorban, megjöttek a többiekek is. Ettünk, kezdtünk fázni, majd a film is elkezdődött és sokadjára is élveztem minden percét. Végigidéztük a filmet, hihetetlen érzés volt annyi emberrel együtt nevetni. A film második felénél már nagyon fáztunk, talaj közelében ültünk, késő volt, de Blanka anyukája megmentett minket, hozott pulcsikat. Film után Chen hazament, Blanka is, én meg maradtam Petránál. Beszélgettünk, majd közös megegyezés alapján elmentünk aludni. 

Csütörtök. Jó sokáig aludtunk, megettünk fejeként körülbelül öt szelet meggyes sütit (eperrel, de lehet, hogy én többet), utána én olvasgattam, Petra gépezett, nyugis délelőtt volt. Apa hívott, utána mentem haza, ebédeltünk, megkaptam a joghurt tortám, istenifinomvoltjajj, megbeszéltük, hogy nem kapok szülinapomra tengerimalacot mert nem érdemlem meg, összekészítettem a cuccom, és siettem a buszhoz, hogy kiérjünk az osztálybulira. Bezony. Osztálykirándulás nem volt, osztálybulit csináltunk magunknak. De még milyet! Igazából nem történt semmi, fiúk fociztak, szétvertek néhány széket (egyszer élünk alapon, vagy mert igen érettek, fogalmam sincs), szólt a zene, örök gyerekként szórakoztunk a hajóhintán, próbáltam eltanulni a helyes dákófogást és a megfelelő lökést kevés sikerrel, ebéd előtt a fiúk énekeltek nekünk, meg hörögtek, utána pókereztünk (végre, én évente háromszor szoktam körülbelül pókerezni, csak nyáron, már hiányzott. Az első játék vége felé elmentem egy kicsit, erre a többiek úgy döntöttek, hogy all in. A másodiknál már csak négyen játszottunk, köztünk az osztályfőnökünk is, majdnem nyertem. De jó volt. Nyolckor indultunk is, többség már hamarabb elszállingózott, maradtunk nyolcan, majd csak hatan, fagyiztunk, kiültünk a partra, majd hárman leszakadtunk és végigörömködtük a Kowalsky meg a vega koncertet. Ismerek pár számot tőlük, de ez az akusztik koncert annyira élő volt, aranyosak voltak mind, a közönség is táncolt, mi a színpad szélénél ácsorogtunk, de a zene minket is mozgásra késztetett. A Forradalom rt. közepén megmozdult bennem valami, majdnem elsírtam magam, mert eszembe jutott az osztály. Nem akarok elballagni. Annyira imádom őket minden hülyeségükkel, problémájukkal együtt. Igazából tényleg szeretjük egymást, tehát biztosan fogunk találkozni, de mégsem leszünk egy osztály. Végülis nem sírtam, csak megölelgettem Petrát, majd dudorásztunk. Koncert után újra egymásra találtunk Fannival meg Blankával, tettünk egy kört, majd szépen mindenki ment haza. Öt perccel anyáék után érkeztem, gyorsan meghallgattam még pár dalt Kowalskyéktól, majd elmentem aludni olvastam fél kettőig.

(röviden ennyi)

nem egészen így képzeltem a vasárnap esti sütögetést, de a dolgok alakulnak, ahogy alakulnak. ez most nem alakult jól, nem mintha elrontottuk volna a sütit... én ott se voltam. de még hátra van egy, na majd akkor. mintha ezt a mondatot már sokszor mondtam volna. sebaj. mindig van egy újabb esély, igaz?

Who the ... cares?

Na ledöntöttem, szerintem sütni fogok magányos és unalmas délutánjaimon, ezáltal adózva az emberiség igen csöppnyi részének. Ez amúgy is az én logikám! Ha nem sportolsz, akkor süss, egyél minél többet. De legalább jól fogom magam érezni és valami hasznosat is fogok csinálni.

Amúgy rájöttem, hogy a vasárnapra hagyott házikkal nincsen semmi baj, ha az ember időben kezdi el őket megcsinálni. A hétfői házi viszont kész rémálom. A keddeket szeretem a legkevésbé. De legalább holnap lesz táncpróba. Na meg angol. Viszont az előző hét megerősített abban, hogy a szóbeli felvételin jól fogok szerepelni. Ez azért kellemes és megnyugtató érzés.

És elkezdtem honfoglalózni. Mármint egyedül. Az eddigi évek közös játszmái meghozták gyümölcsüket. És áááh. Most csak örülök a sütinek, meg a terveknek és a filmeknek és a zenének és a ... színeknek. Mondjuk.

Idézzük Petrát!

A matyóhímzéses jó életbe!

Túl vagyunk a felvételin...

Az érzelmeim vegyesek, jelenleg nem tusok sokat írni róla, legalábbis nem összetett, bővített mondatokban. Péntek este úgymond kitomboltam magamból csak és kizárólagosan klasszikus rockot hallgattam és énekeltem amit tudtam, meg amit nem azt is. Szombaton úgy indultam neki, hogy szerencsés nap. Anya névnapja, tizenegyes terem, kabalák rajtam, sütött a nap, szép idő ... és még egy zöld trabantot is láttam. Elvittem apa csokiját, beszélgettem előtte a három legfontosabb emberrel és teljes nyugalommal (azért nem) beültem a terembe. természetesen mindenki megjegyezte, hogy mennyire hasonlítok a nővéremre. 

És akkor megírtuk. Csak így egyszerűen. A magyarnál nem izgultam. Így utólag... kellett volna. De hát elmúlt, kész, vége van, nem tudok mit csinálni. Szünetben igazából megettem a csokit, ezen kívül mást nem csináltam. Mateknál már izzadt a tenyerem... kaptunk időt átnézésre, majd hozzákezdtünk és óóó, ez könnyű. Aztán hetes feladat és végem volt. Az egy dolog, hogy tudom mi az a vektor, de hogy mi!? Koordináta-rendszer, meg körök, meg vektorok együtt? Ne már! Ott kiakadtam, de úgy voltam vele, hogy menjünk tovább. Jött két könnyű (vagy annak tűnő) feladat és a tízes. Amit meg kellett volna hibátlanul oldanom. De nem. Mert képtelen vagyok helyesen leírni egy kurva egyenletet és mert képtelen voltam többet gyakorolni.

Aztán átnéztem, írtam valamit a tízes és a hetes feladathoz.. végeztünk. kint a suli előtt szembesültem azzal, hogy a nyolcasat is elszabtam, nem is kicsit... Mérges voltam és még most is vagyok magamra, tudom, hogy történelem, de nem érdekel. Rosszul esett. Útközben összetalálkoztam kicsiny családommal, elsírtam nekik a bánatom, kínaiba mentünk, majd rohantunk haza a megoldókulcsok miatt. Körülbelül az amire számítottam, egy kicsit rosszabb... és akkor kijött belőlem minden addigi nem létező idegességem, bánkódásom...

Majd az orosz himnusz hallgatása közben összepakoltam a cuccom és mentünk apával mamához. Vittem a Harry Potter és a  Halál ereklyééit. Nem mintha nem lenne jó mamánál, de azért délelőtt kell valamit csinálni... Eltelt az a két nap, ma meg csak úgy kicsit rosszabb hangulatban de ugyanúgy mint máskor csináltam a dolgokat, amiket apáink...

És ugyan már! Nem áll meg ez a rongyos élet egy kis felvételi után sem! az angol szóbelit ügyesen meg fogom csinálni és akkor végre nem kell aggódni egy ideig semmi miatt.


Körülbelül ez lenne a nem tudok sokat írni róla...

ÁÁáááááá!

Szóval akkor holnap felvételi az egész országban. A legtöbb nyolcadikosnak, köztük nekem is. Izgulok? Persze, de valahogy nem jön ki. Reméljük, holnap sem fog. Mivel többen is mondták, hogy kitekerik a nyakamat, ha holnap merek idegeskedni ezért ma körülbelül egy percen keresztül sikítoztam, ordibáltam és toporzékoltam... Utána szintén egy percen keresztül köhögtem, tehát a feszültség levezetés ily módjáról inkább lemondok a jövőben.

Egyre többen posztolnak ki az arckönyvre képeket a megoldott feladatlapokról. Én is megtehetném, lehet meg is teszem, csak fel kéne tölteni a fényképezőgépet. Már évek óta ezt szajkózzák nekünk, egy fél éve még inkább, egy hónapja meg szinte csak a felvételiről szólnak a napjaink. Furcsa lesz, hogy ennyi belefeccölt munka, idő, és fehér papír után csak úgy huss, semmi. Persze tanulás. Apropó, tanulás, ha bárki is érdekel két négyesem lett a féléviben, ami egész jó, viszont az már kevésbé, hogy az egyik matek, ami pont felvételi tárgy... ez van. Az viszont még engem is meglepett, hogy fizikából ötöst kaptam. Szerintem nem érdemlem meg, de hülye lennék, ha szólnék.

Ma még át kéne néznem az előkészítős füzeteimet és pakolni kéne pusztán a lelki megnyugvásomért és hajat is fogok mosni. Péntek van és itt ugrabugrálok mindenféle jó zenére, csakúgy, mint: The Doors, The Beatles, The Kinks... úgy látszik engem csak a rock pörget fel. 

De legalább valami, amitől beindulok, kiadom magamból az idegességet és holnap csokit fogok enni.

Boldog (boldogabb) új évet mindenkinek!

Hogy én mennyire szeretek muffint sütni! Minden irónia nélkül. Igazából rendet rakni, mosdókagylót pucolni, beágyazni és felmosni is szeretek. Csak rá kell vennem magam. De ha ez sikerült, akkor megy, mint a karikacsapás.

Tulajdonképpen mindenféle munkát szeretek (kivéve, amit nem) - egy idő után. A porszívózást sosem fogom megszeretni, de amióta van mosogatógépünk, még mosogatni is szoktam. Néha, amikor kell és van kedvem hozzá. A gyertyaöntéskor is motoszkált bennem valami, meg előtte is előjött a gondolat, hogy csinálnom kell valamit. Valami kreatívat. Csak így egyszerűen, csöndesen. Abbahagytam az evezést, egy ideig zumbáztam ,de az is elmúlt ... délutánonként előkészítőkre járok, vagy angolra, vagy teátrumra, nem unatkozom, de nem mondom azt, hogy tartalmasak a hétköznapjaim. Szabadidős tevékenységnek maradt a gépezés, olvasás, néha tévézés, és ha kedvem szottyan, a takarítás és pakolás. 

Szeretnék kezdeni valamit magammal, mert ez így nem állapot. A fenébe, mégis csak a véremben van a kreativitás!  Persze, rajzolni, papírra alkotni nem tudok. Verset írni sem. Írni igen, de az más. Gyertyaöntés tetszett, legalábbis az a két óra, amíg csináltam, de költséges és felesleges elfoglaltság. Sütés nem igazán kíméli az alakot... Sportolni kéne, de egyedül nem vagyok hajlandó futni. Pedig szeretek. Majd keresek valakit. 

Különben is, itt az új év, igazán leszokhatnék az egyedülléttől való tartózkodásomtól.

Igazából azt se tudom ma milyen nap van. Ja de, csütörtök. Durva. Egykor keltem, így tíz óra alvás után egész jó. Frászkarikát néztünk, hajnalban meg beszélgettünk. Sokat. szeretek beszélgetni, de néha sok. És úgy szeretnék segíteni is, de ebben a helyzetben nem lehet.

Az elmúlt két napban végre kimozdultam, sétáltam, filmet néztem. Azon gondolkodom, hogy mennyire változtam meg egy év alatt. Vagy úgy bármennyi idő alatt, Régebben inkább extrovertált voltam, és még msot is szívesen vagyok emberekkel, de már nem annyira és nem annyit. Kell egy kis idő, hogy kipihenjem a társaságot. Szóval az elmúlt két napban megnéztem egy csomó timelaps videót, a Felt, meg a Frászkarikát, sétáltam, beszélgettem sokat, háromszor átfagytam és ettem

Szokásomhoz híven. Mindjárt itt a felvételi és rajtam kívül mindenki sík ideg... Valahogy így állnak most a dolgok. Azért a szilvesztert már nagyon várom. Melegben, barátnőkkel, nyugisan fogom eltölteni. Egyszerű élet ez...

Csodákra mindenkinek szüksége van

azt mondtam nem lesz karácsonyi bejegyzés igaz? sajnos igen. majd valahogy megoldom, kiskapuk mindig vannak. meg amúgy is. azt nem mondtam, hogy mikor nem lesz, így karácsony három napján nem lesz (igen, a szentestét is bele számolom) karácsonyos bejegyzés. amúgy meg msot már tényleg karácsonyi hangulatom van. megjött. talán az angolórák miatt. már egy hete minden angolórán karácsonyi dalokat éneklünk. vagy amiatt, mert drága nővérem eszembe juttatta a christmas lightsot a coldplaytől és még olyan gyönyörűséget...

nagyon szeretem, mert nem a szokásos harangszós karácsonyi cukormázas maszlag mint a többi, hanem van tartalma és hát a hangok. szóval azt is nagyon szeretem.

meg angolórának köszönhetően a cliff richards féle christmas timeot. 

szóval angol óra és coldplay és a város fényei. és az izgalom, az idegesség. ez mind hozzá tartozik a karácsonyhoz és nem zavar. most már.

eddig tényleg az volt a bajom, hogy túl korán akart mindenki karácsonyozni. ha novemberben már fényben úszik a ház, akkor karácsonyig elveszti a varázsát. és a varázslat, a csoda az, amit mnidenki vár a karácsonytól. az embereknek szüksége van a csodákra. 

ha a csend beszélni tudna

Elhatároztam, hogy nem lesz karácsonyi bejegyzés. Legalább is nálam nem. Szeretem a karácsonyt, persze, de már nem annyira. Amikor már november közepétől díszben van minden és karácsonyi dalok szólnak a rádióból, meg az emberek sokasága vásárol ajándékot, akkor nagyon nem szeretem. Amikor otthon meleg van és az illatok is melegek, és mindenki mosolyog, akkor szeretem. De már máshogy. És valahogy ezt is papához kötöm. Amíg élt, mindig náluk karácsonyoztunk, a nagy házban, kint volt a terasz mellett a karácsonyfa, délelőtt szánkóztunk, amíg apa feldíszítette a fát. És csak égő volt rajta. Semmi extra, de úgy volt a legszebb. msot is jobb szeretem az egyszerűséget karácsonyfa-díszítés terén. És és és, este halászlevet ettünk. Bajait. És az volt a fő-fő. Azt már mondtam, hogy papa meg apa úgy néztek ki, mint a hajléktalanok, de ez hozzátartozott az ünnephez. 

És halászlé után mindig mákos guba volt. Aztán meg Panka és papa zongoráztunk, énekeltünk, majd anya csengetett és mentünk ajándékot bontani. Egy walkmanre emlékszem, meg arra, hogy a nagyszülőknek mindig énekeltünk valamit ketten és hogy utána rájártam a gyufatésztára. Nem is emlékszem arra, hogy volt-e mézeskalács vagy nem. Igazából nem lényeges. Két olyan év volt, amikor halászlé után nem guba votl, hanem anyáék vittek az ügyeletre, de utána minden ment rendesen.

Három éve már itthon karácsonyozunk, ami másoknak tök normális, de nekem nagyon nem. Így is van még hangulata, persze. De a karácsonyfa fele akkora se, hullajtja a leveleit, agyon van díszítve. És már dédi sincs velünk. És nincs akkora tér. Viszont szánkózni tudunk a domboknál, a halászlé bográcsban van főzve és együtt vagyunk. És idén sem fogok vásárolni. Jó lesz ez. Csak más. Mindig más. Nem baj az.

reggelire karamellás tejet ittam és hozzá házi eperlekváros kenyeret ettem, mert a nagymamánál ilyen is van. hogy karamellás tej. elfelejtettem lefotózni a kamrában levő körülbelül száz teli dunsztos üveget, amiben vagy befőtt, vagy lekvár van. 

nappal hol olvastam, hol gereblyéztem, hogy mosogattam, mert valahogy a nagymamánál jobban esi ka munka. a mosogatás meg akárhol vagyok, igen nagy szó.

este játszottunk, bezabáltam, és inkább kártyáztam, mnithofgy tv-t nézzk. mert a nagymamánál nincs oylan, hogy megszokott életvitel. igenis bezabálunk este és igenis kártyázunk. bár azt máshol is és másokkal is szívesen, der azért na. 

Szeretek néha hétvégéken úgy kikapcsolni, hogy igazából nem kapcsolok ki, de valamilyen szinten mégis, mert nem a megszokott helyen vagyok és nem a megszokott tevékenységeimet csinálom. Ilyenkor egy kicsit kilépek önmagam árnyékából és sütkérezem az (most már) októberi napfényben.