El sem tudjátok képzelni, milyen hihetetlenül jó érzés, egyrészt az hogy TÚL VAGYOK AZ ANGOL KÖZÉPFOKÚN, másrészt az, hogy végre magyarul írok!
Egyelőre az előbbinek örülök jobban, de az egy hónap, vagy nem tudom mennyi idő során annyi minden lett volna, amit csak magyarul tudtam megfogalmazni, így nem írtam le... Angolul is tudok írni, de az érzelmek kifejezése még mindig csak magyarul működik. Oké, nem volt rossz angolul írni, de tény, a nyelvezete annyira póriassá sikeredett, hogy az elképesztő, szinte csak kétféle igeidőt használtam, és se reported speech, se passive voice. Ennél azért jobb voltam, utóbbi két napban akaratlanul is sok mindent angolul mondtam, elkezdtem tegnap olvasni a HP egyet angolul...
Este hajat mostam, telefonáltam Dénessel, skypeoltam Pankával, anyával altatót énekeltettem, így kis lelkem viszonylag megnyugodva várta a mai napot. Reggel elképesztően bezsongva keltem fel, Jajj, de jól aludtam, menjünk nyelvvizsgázni! -felkiáltással indítottam, Magical Mystery Tour albumot hallgattam, főtt tojást ettem, felvettem a Londonban vásárolt pólómat, union flages bögréből ittam a kakaót és valami hihetetlen jó kedvem volt. Minden annyira sikeresen alakult, az idő, a busz, a terem ahol írtam, a számom. Egyszerűen semmi nem ronthatta el a kedvem. Bár az elején a Reading Comprehension résznél elakadtam, de egy kitérő után visszatértem. Húsz perccel az idő lejárta előtt befejeztem, pedig így is sokszor újra kellett programozni az agyamat, mert koncentrálás helyett Beatles dalokat dúdoltam magamban, de megcsináltam. Három hibám biztos van, mert javítottam, amit alapból nem fogadnak el, de azon kívül is igen kevés, egy jó 85%-ot várok, igen eléggé nagy pofára esés lesz, ha nincs meg a nyolcvan se, de ilyenekre nem is gondolok. Listening része sokkal könnyebb volt, mint amire számítottam, ott talán három hibával megúszom (ajj), a levél meg. Az kész öröm. Hivatalos levél, de nem panasz, öröm volt írni!
Utána megnéztem kivel leszek együtt, és hogy mikor, valaki kiesett előttem, így felkerültem az eggyel korábbi csapatba. Ez csak annyiban jelentett változást, hogy kevesebb időt tölthettem itthon, főleg, hogy tíz percet vártam a buszra, de mégiscsak elégnek bizonyult. Megérkeztem, telefonáltam Fanninak, ettem, tettem el vizet, elindítottam a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band albumot, kicseréltem a kardigánt a rongyra, majd indultam is. A buszjegyért visszafordultam, igazából nem is kellett volna, mert elnéztem, és tíz perccel később jött a busz, mint hittem. Így várakoztunk egy kicsit, a buszon azon idegeskedtem, nehogy kizárjanak a késésért, meg Lovely Ritát énekeltem, akkor már nem csak az öröm dolgozott bennem.
Szerencsére nem késtünk el, negyed órát nagyon simán eltöltöttünk a szokásos hülyeségeinkkel, nem kicsit volt epic (pardon az egyre szlenegesedő szóhasználatért, még nem egészen tudom milyen nyelven kéne beszélnem), ahogy mind a ketten a Harry Potter első részét olvastuk, csak ő magyarul, én meg angolul.
Aztán aztán. Behívtak. Kaptunk negyed órát a kidolgozásra, az gyorsan eltelt, de azért minden témáról írtam valamit. A bemutatkozás huss, elrepült. És igazából maga a teljes szóbeli rész is. Érződött a vizsgáztatókon, hogy legszívesebben hagynának csapot-papok maguk után, na meg az is, hogy nem mi vagyunk az utolsók, így eléggé unott/kiábrándult fejjel ülték végig az egészet. Nagyon sürgettek minket, szinte bementünk és már jöttünk is ki, de Fanni azt mondta, kintről hosszabbak tűnt. Hát igen... Érzéseim szerint jobb voltam, mint a partnerem, lehet, hogy ő kevésbé egyszerű szavakat használt, viszont én nem hibáztam nyelvtanilag, vagy ha de, akkor kijavítottam magam. Kiengedtek, és akkor jöttem rá, hogy vége!
Kint beszélgettünk még kicsit, majd drága Fanniellával indultunk a Marcipán cukrászda felé, hogy megünnepeljük... engem. Hogy megcsináltam. Egész úton odafelé telefonáltam, angoltanárnak, kiscsaládnak, barátoknak, majd betérve ettünk barackos kölestortát (legalább is én). Akkor már szülőkkel. Találkoztunk egy másik kedves ismerőssel, úgy látszik ez ilyen összefutós nap volt. Utána már csak hárman még elmentünk vásárolni, telefonáltam még pár embernek, utána meg csak ültem és vigyorogtam, mnit majom a farkának.
Tényleg megcsináltam, tényleg jól sikerült, és tényleg vége van! Nem kell többet készülni, nem kell többet levelet írni, szavakat magolni (iskolától jelenleg eltekintek)... Egyszerűen csak hihetetlenül hihetetlen érzés, hogy egész nyáron nincs már tennivalóm, legalábbis tanulni valóm. Azért egy kis matekozás belefér majd, talán fizika is, de az angol után... gyerekjáték lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése