szombat, október 8

Már vártalak!









Kedves mindenki, a legszebb őszi nap tegnap volt. Na nem a programok, vagy az emberek, hanem az időjárás miatt. Időjárás bácsi igazán kitett magáért. Bár, ha jobban belegondolok egészébe véve maga a nap is jó volt. Egyrészt lemaradtunk kémiáról, mert koszorúzásra kellett mennünk. Én a parasztblúzomban mentem, meg vittem egy bőrdzsekit, biztos, ami biztos alapon. Boldog voltam, mert Fannival együtt mentünk és túl tudtam lépni az előítéleteimen. Sajnos nagyon hamar ítélkezem minden emberen, bár magamon is, és próbálok változtatni rajta, szóval nem olyan vészes a helyzet. Ahogy néztük a ceremóniát egyszer csak elkezdett cseperegni az eső, aminek személy szerint nagyon örültem, majd elállt és kisütött a nap. A hátunk mögül jött, így legalább nem fáztunk, viszont szembe velünk még szürke volt az ég. És akkor a napsütés ellenére megint eleredt az eső. Körülöttünk mindenkii esernyőt vett elő, mi meg csak gyönyörködtünk. És még a szél is fújt, így ebben a napos-esős-szivárványmentes állapotban repkedtek a levelek. Gyönyörű volt, feltöltött egész napra.

És most már igazán ősz van, igazi hideggel, esővel, széllel. Ahogy kell.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése