Ma egész jó napom volt, sikerült mindenhova eljutni, bár a buszt így is lekéstem, de ezt igazán meg lehetne szokni tőlem. Bár, már meg is szokták szerintem. Úristen, megkaptuk a részletes programot Angliáról. Hát ha nem mehetek el, akkor eléggé csalódott leszek és ez igen enyhe kifejezés. Mostanában falom a könyveket (mikor nem?). Hopp, gyorsan elolvastam az Abigélt újra, nincs mit tenni, annyira szép történet. Majd gyorsan a Köpönyeget. Bár azért annyira nem gyorsan. Bármennyire is 'csak' 41 oldal ,azért a sorok között van a történet. A végén kicsit kiakadtam, de a szánalom és a segíteni akarás végig bennem volt. A legrosszabb érzés a tudat, hogy tényleg vannak ilyen szerencsétlen emberek. Egyébként nagyon tetszene, ha az utolsó három oldalon nem az lett volna, ami. Mivel tényleg igyekszem egyre több klasszikust olvasni, belekezdtem a godot-ra várvába is, arról még csak annyit tudok mondani, hogy megható.
Viszont amit tényleg a leggyorsabban olvastam el, az a gyógyír északi szélre volt. Egy nap alatt sikeresen befejeztem, bár koránt sincs befejezve semmi és a vége szinte kiált: FOLYTATÁST! Pedig össz-vissz három (4) szereplős az egész regény. Bár a regények értékét nem a szereplők mennyiségében mérjük. Az első szó, ami eszembe jut, az a fájdalom. Mert a könyv elejétől a végéig tele van fájdalommal, megspékelve szerelemmel, keserűséggel és cinizmussal.
Szóval így állok most. Hétfő van és könyvekről beszélek. Tegnap Breaking Dawn-t olvastam elalvás előtt. Valszeg ma is at fogok. Csak előbb még házit kéne írni...
Egyébként ha lesz tengerimalacom (malacunk), akkor Sir Alfred Benjamin Edward Hale-nek fogják hívni. Röviden Alfie-nak. Csak megjegyeztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése