Voltam egészen két órával ezelőttig, most már csak inkább mámoros. Mámoros, mert végre lenyugodtam, izgatottan várom a holnapot, mégis kicsit oylan mintha minden pillanatban sírnom kéne. Akkor tehát még msot is ambivalens. De már nem annyira. Most már inkább a boldogságtól, meg a szeretettől sírnék és nem a csalódástól, a dühtől, vagy a fájdalomtól.
Valahogy úgy vagyok én a sírással, mint egy alkalmi ivó az ivással. Sokáig nem is gondolok rá, aztán egyszer csak minden pillanatban kitörhet. Még nem tört ki, de majd lesz valami nagyobb "csapás" és akkor kijön belőlem. Majd pár hónapig (hétig) semmi. A sírásba nem számítom bele a filmen való elérzékenyülést, mert akkor én naponta sírnék. Most például elérzékenyültem egy levél írása közben, az Eleanor Rigby hallgatása közben, de nem is levél, vagy a zene miatt, hanem amiatt amit jelentenek.
*nyáladzás off*
Tényleg boldog vagyok most. Eltöltöttem egy élménydús napot Budapesten,voltam a Mezőgazdasági Múzeumban, láttam Vjdahunyad várát, a Hősök terét, egy órát sétáltunk a Váci utcán, 50 percen keresztül bemutattá ka Parlamentet, tegnap vígan elüldögéltem pénzszedőként és holnap megyünk Bikalra. Szóval igazán semmi okom panaszra. Jó lesz ez a hét. Csak legyek pozitív. Meg az idő is, kéremszépen. Már nem is haragszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése