szerda, november 28

Az érzelmek tényleg vicces dolgok

Miután tegnap leírtam érzelmi állapotomat, kipanaszkodtam magam, és megírtam a cikket, jobb kedvem lett. Mily meglepő, ez általában így szokott történni.
Reggel is viszonylag friss voltam, majd fejen találtak találni egy tolltartóval, de a helyzet annyira vicces volt, hogy csak mosolyogni bírok, ha belegondolok. Idei első hármasom (apa szavaival élve kezdek elkanászodni) kicsit lelombozott, de hamar túltettem magam rajta.

Ami a legfurcsább az egészben, hogy be kellett látnom, a kedvem egyenes arányosságban van a produktivitásommal. Ez viszont nem vicces. De nem is olyan szörnyű. Én meg semmitmondok.
Semmi új nincs a nap alatt.

kedd, november 27

Vicces dolgok az érzések

Tényleg.

Most nem bódottá van. De nem is szomorúság. Fásult vagyok egy kicsit, fáradt is, hiányzik néhány ember. Cikket írok nulla kedvvel, elegem van. Pedig ma egész jó napom volt, sőt tegnap is. No mindegy. Szeretnék aludni, ha alszom semmivel sem kell törődni. Szeretek aludni, megnyugtat. Most viszont írnom kell. Elvállaltam, megteszem. Ezt nem halaszthatom el, nem ruházhatom át másra. Nem szegném meg az ígéretemet.
Csak azt, amit magamnak tettem.
A saját szabályaimat áthághatom, igaz?

vasárnap, november 25

Bódóttá és a többi

Még friss az élmény, egy órája mentek el az itt megjelentek. 
Fagyoskodtunk a Zagyva-parton, kockultunk, társasjátékoztunk, ettünk sütit és rakott krumplit (már aki), honfoglalóztunk, és megint csak úgy elvoltunk. Ismétlem önmagam, de a tevékenység is hasonló volt a korábbiakhoz. Semmi különös épp ettől különleges, fujj de utálom a közhelyeket. Ja hogy ez nem látszik. Sebaj.

Ma egész sokat rohangásztam magamhoz képest. Reggel Pankával fodrászhoz, majd piacra almáért, majd vasútállomásra Petra szóbelijén szurkoltam, majd hazaérkeztem, majd kicsivel később megint kint voltam és sétáltam a játszótér felé, mily filmbeillő. Egy kis köd azért volt. Na meg hideg. De felöltöztem. Aztán mikor már kellőképpen kihűlt mindenki jöttünk hozzánk és mókáztunk egészen tizenegyig, miénk volt a ház. aztán hiphop, már itt sem voltak és jajj azért előtte meg sokáig, nem panaszkodhatom, még mindig imádom az ilyen estéket.

Az Imagine dragons továbbra is imádom, kiderült (másodjára) hogy Blanci is, minő öröm. Találtam youtubeon egy csatornát, ahol a csávónak Imagine dragons és Beatles (!) meg mindenféle egyéb józene coverei vannak, szép az élet. 
Vagyis. Az. Tényleg. Én meg matekházit írok.

csütörtök, november 22

Mi befolyásolja az etióp népvándorlást?

Nem vicces dolog a folytonos szemrángás, tényleg nem. Sem az önsajnáltatás, így annak itt és most véget vetek. Tényleg. Vagyis. Inkább semleges leszek, az úgyis nagyon egy nekem.

Másfél héttel el vagyok maradva magamtól, nem mondanám, hogy igyekszem behozni, de azért haladok. Mindig csak előre, különböző tempóban. Próbálom formálni magam, lehúzni a felesleges rétegeket, mint személyiség, mind megjelenés, mind gondolkodás terén. Bármennyire is szeretem a hangzatos szavakat, nagyon nem illenek hozzám. Viszont nehéz őszintének lenni, valahogy sosem sikerül azt írni, amit igazán gondolok. Nincs meg a kellő bátorság hozzá, na meg ez nem az a felület, ahol mindent megosztok. 
Igazából nem sajnálom. Ja igen, ennyit a pozitivitásról.

Na de. Most hogy kaptam egy-két vidító videót, a kedvem is jobb lett. És tízkor elmegyek aludni, hogy reggel fáradt legyek, nincs mit tenni, minél többet alszom, annál fáradtam vagyok, de hát mit tehetnék, imádok ágyban lenni. Puha meleg, van takaró, plüss fehéregér, meg mindenféle jó dolog, lehet benne aludni, úgyhogy igazán kellemes hely. Nagyon. 
Meg ez az este is az (litván). Én megy vicces vagyok. 

A szél.

szerda, november 21

"I fell in love with the
morning, how you stumbled out
of bed when you first woke up,
and how your eyes groaned with
exhaustion.
The way your hands grasped my
hipbones while your lips stole
the ending of my sentences.
Everyday with you felt like a
month of Sunday mornings with
white bed sheets and lazy
smiles.
The same morning, I fell in
love with the coffee shop down
the street, and the way you
asked for two sugars, but you
actually meant three.
The walk home from your house
made me remember what Monday
mornings feel like.
Somewhere in between falling
in love with our midnight
conversations that were
exhaled through cigarette
breaths and interrupted by
coffee stains,
and reading the love notes you
had written on my flesh,
I realised,
I am in love with the presence
of your words
and the feel of your
existence.

But I am not in love with you."

hétfő, november 19

Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem

Ma volt a harmadik olyan alkalom, amikor 5,,,-t kaptam a dolgozatomra. Just sayin'.

Csináltam hagymás-tarjás tojásrántottát, egész jól sikerült. Szétszórtságomnak köszönhetően nem kevertem fel előtte a tojást, csak beleütöttem, de összekevertem gyorsan, így viszonylag homogén lett. Egyre többször mondom azt, hogy enni jó, mert tényleg és amúgy is, annyira boldogító ilyeneket kijelenteni. Mondatonként hozom össze ezt a bejegyzést, ahogy ma hajnalban mondatonként rakosgattam össze az irodalom fogalmazásomat. Nem mintha nem tudnék írni, egyszerűen arról van szó, hogy rémesek a tanulási módszereim. Körülbelül két hónapig bírtam minden délután leülni és becsületesen megírni/megtanulni mindent, de már nem. Pedig érezhetően könnyebb volt úgy, csak az agyam még mindig nem képes hosszútávon gondolkodni, úgyhogy marad a "leave it until 2 pm then cry" módszer. Finomítva, természetesen. 

Szeretem a hétvégéket, még a vasárnapot is, kivéve a vasárnap végét, az már nagyon szenvedős, de az alaphangulatom mostanában egész optimális. nem boldog, még csak nem is vidám, de remekül elszórakozom, vannak boldogító pillanatok, van amikor több is egymás után, nincs okom panaszra. Tényleg nincs.

vasárnap, november 18

Welcome to the new age

Meg sem lepődöm magamon, ma még vár rám egy fogalmazás Akhilleuszról, aki az archaikus kor embereszményének megtestesítője, német szavak magolása és a Kötelezők röviden Odüsszeusos részének kétszeri elolvasása. Fuck it!
Vagyis. Egész jó hetet zártam, le lett vágva a hajam,  voltam moziban tegnap csináltam Varnus Xavérral interjút, régi képeket nézegettünk, fürdőszobát takarítottam, rendet raktam, sütött a nap és sok sok sok Mumford and sonst hallgattam. Igazán nincs okom panaszra.
Inkább megyek is, megcsinálom a dolgom, hátha lesz időm filmezni. Csak pozitívan.

Csak szerintem írtam már rég ennyire semmitmondó bejegyzést?

hétfő, november 12

Teljesen érthető, de azért furcsa, hogy ha nem azt írom le, amit valójában gondolok, akkor nagyon nem tudom megfogalmazni, mert a gondolatot nem érzem a sajátomnak. Nem bírok hazudni, még ilyen formában sem, vagy csak nagyon nehezen.

vasárnap, november 11

Welcome to the new age

Facebookon offline vagyok, senki nem zavar. 

A mai vasárnap is imádnivaló volt. Nem szoktam ilyet mondani egy napra, de a mai tényleg. Tíz után keltem egy kicsivel, még mindig a Back down south az ébresztőm, ez az egy, amit egy hónap után sem untam meg és még mindig öröm rá kelni. Almás lepényt reggeliztem, rend volt, kint sütött a nap, szóval ami kellett az megvolt a jókedvhez. Igazából délig csak lézengtem, visszafeküdtem, szundikáltam, így nem is igen volt értelme a "korán kelésnek". De a tegnapi nap meghozta hozzá a kedvem, szóval nem olyan nagy baj az. Ebéd után következett a szokásos vasárnapi program, azaz porszívózás és kádsúrolás.Azt is élveztem. Meg a teregetést is, bár azt általában igen. Most kifejezetten, mert végig Imagine dragons szólt.
Ami viszont tényleg überelhetetlen a mai napban, az az, hogy átrendeztem a parafatáblámat. Körülbelül két éve ugyanúgy volt, csak néha-néha tűztem valamit, zsúfolt volt és néhány poszter, vagy épp papírdarabka már rég elvesztette az aktualitását. Mindig elterveztem, hogy na most akkor megcsinálom, de sose lett belőle semmi, még szünetben sem. Valamiért ma sikerült erőt vennem magamon és elkezdeni, onnantól már ment simán. Megtaláltam a Beatleses könyvjelzőmet és az angliai útról hozott belépőket, azok is kikerültek a számtalan fecni, mozi/busz/koncertjegy és fotó mellé. Egyetlen egy poszter sincs, mégis ki van töltve az egész. Emlékekkel főleg. Van egy órarend is. Nagyon tetszik az egész, most egy darabig így lesz. 
Éljen a produktivitás!

Nem tetszik ahogy írok, valahogy ez már nem én vagyok. Semmi értelme annak, hogy leírom mit csináltam. Minek? Az egy dolog, hogy konzerválni szeretném a gondolataimat, mert mindent elfelejtek, de azt máshol is megtehetném. Nem értem magam. Hazugság. Nagyon is tudom, miért írok még ide mindig. Igazából nem baj, csak nincs értelme. Nem is kell hogy legyen. Még mindig élvezem az írást, csak már nem tetszik. Nem mindig. Túl sokan és túl erősen inspirálnak, ami néha túl mutat az inspiráción. Nem szabadna ennyire átvenni mások bármilyét. Túl sok a nem. Szóval. Még mindig írom a napok vidám történéseit a papírdarabkákra és bedobom őket a befőttesüvegbe. Gyűlnek a mozaikok. Ott vagyok mindenhol. Ez jó.

szombat, november 10

Dominos

Ma fél kilenckor keltem. Ilyen is régen volt.
Utána az egész napot Petrával, kicsivel később Chennel és Petrával, jóval később Chennel, Petrával és Blankával, majd azután nem sokkal már Petrával, Chennel, Blankával és Tomival. Az apropó először Petra fodrászhoz menése volt, majd lett belőle könyvtár, végül pizza Petráéknál, majd csak úgy voltunk nála. Elszórakoztattuk magunkat mindenféle kütyükkel, cicával mókáztunk, teát ittunk, beszélgettünk, hajat csináltunk és tényleg csak úgy voltunk. Nagyon egyszerűen, ki ki a maga dolgával elfoglalva, de mégis együtt. Imádom az ilyet. Meg az ilyet is.

csütörtök, november 8

A nap, amikor megtudtam, hogy igenis lehet órákon át tanulni

Bizony. 
Az az tegnap. Valamikor október vége felé visszatértem önnönmagamhoz és belesüppedtem a nemtanulás kellemesen ismerős érzésébe. Négyesnél így sincs rosszabb jegyem (kifejtsem, vagy ne fejtsem, hogy mennyire másnak képzeltem el a gimnáziumot?), engem nem feleltetnek, doga előtt tanulok, csókolom. Szóval jött a történelem témazáró és mivel eddig nem is igen nyitottam ki a könyvet és nem akartam négyesnél rosszabbat írni (khm, ötösnél), leültem és jegyzeteltem. És ültem és jegyzeteltem és ettem és visszaültem és jegyzeteltem, tegnap fél négytől (nyert Obama!) körülbelül kilencig. Persze ebben bennfoglaltatik a sok kajaszünet, egy vacsora, néhány perces ordibálás és egy fél óra éneklés just for fun. De végeztem vele, lyukasban átnéztem, tudtam, megírtam. Négyesnél tényleg nem lett rosszabb. A tanulásról ma már több szó ne essék, köszönöm.

Vagyis. Bár semmi köze hozzá, de mivel ma ilyen nagy megpróbáltatásokon mentem keresztül, holnap összesen három órám lesz, fél délben már itthon leszek.

vasárnap, november 4

Cikket írok


Haladok vele és közben meghalok kicsit.

Négyszer egy nap rád gondolok,
Bárhol vagyok, bárhol vagyok.

Hello darkness, my old friend...

I mean November...

Panka elfoglalta az asztalomat, anya ül a gépnél, én meg az ő asztalánál.
Ennek fordítva kéne lennie.

Ja igen, elmentünk és vissza is jöttünk Bajáról, voltunk temetőben, játszottunk, ettünk sokat, az elsőt kivéve csak a szokásos. Továbbra sem tudok máshol tanulni, csak itthon. Azért az irodalmat kijegyzeteltem. Tegnap megírtam egy cikket, ma még vár rám ugyanannyi karakter, saját gondolat, nehéz téma, félek. De meglesz, van teám, leülök, megírom, simán fog menni. 

Az idő szép, a nap süt, rend van, szeretek írni, három könyvért sóvárgok, ami nálam van azt nem olvasom, miért nem olvasom? Le fogom vágatni a hajam, this is for sure. Attól is félek, meg sajnálom is kicsit, de vagy most, vagy négy év múlva, úgyhogy inkább most. 
Ténylegesen most pedig elmegyek Odüsszeiát olvasni/irodalmat tanulni/cikket írni/törit jegyzetelni/lézengni. Még nem tudom.