szerda, október 31

Ja, hogy ma halloween van

A nappalok szépek. Tiszta levegő, világosság, derű. 
Viszont kezdek belefáradni a négy órai sötétedésbe. Hogy bírtam ki a tavalyi telet? Ez nem normális, ennek nem így kéne lennie. Rosszul van kitalálva. Kettőkor kellett volna háromra állítani, akkor egész emberi időben sötétedne. Mindegy. 

Nem. 

Töltődöm a nappalokból.

kedd, október 30

Nem hiányozna senki

Szörnyű vagyok.

Képtelen vagyok megcsinálni egy interjút, képtelen vagyok bármi olyanról jól írni, ami nem magamtól jön, képtelen vagyok újságíróként viselkedni, mert tudom hogy nem vagyok az. Most, hogy lepasszoltam az interjút valakinek (bárkinek, csak csinálja meg valaki, aki nem én vagyok, áááh), már csak két rövidebb cikket kell megírnom. Basszus. Nem nem nem. 

De, de, mert lojális vagyok és különben sem miattam fog késni a megjelenés. Olyan nincs. Bátorság van, mosoly és kitartás. Mindenkinek jobb úgy. Nekem is.

hétfő, október 29

Oh no not me, we never lost control

Csokimikulást eszem (muffin elfogyott, a fügét meg nem akarom egy este alatt eltüntetni), Nirvanát és Led Zeppelint hallgatok, I<3London pulcsiban és vastag zokniban ülök (mostmár) a laptop előtt és nincs jó kedvem. Vagyis nem, ez nem igaz.

Hogy is lehetne? Tegnap fél háromkor betoppantak a lánykák és kezdődött a korlátlan muffin és almáspite zabálás, teaivás, csacsogás nevetgélés. Meglepetésvendégként később csatlakoztak Danczék is, utána nem volt gond a hangulattal. Előtte se nagyon, de fiúkákkal egészen más. Ebből a kettőből csak úgy árad a hülyeség. Érdekes mód, annak ellenére hogy mind a kettő vagány gyerek, ők is élvezték az estét annak ellenére, hogy csak Cappyt ittunk. Úgyhogy ennyi, nincs több kérdésem. Igen, szerintem nagyon szánalmas ilyen fiatalon lerészegedni. Na de. Nálunk semmiféle lerészegedés nem volt, ellenben hangos nevetések annál inkább, úgyhogy részemről sikernek könyvelem el az estének ez a felét. A másikat is, viszont akkor már nem volt itt a hímnemű delegáció. Négy lány bebugyolálva takarókba simán végigröhögött másfél órát. Nem csak úgy (bár kétségkívül abban is jók vagyunk), nem. Megnéztünk minden olyan képet, amit én készítettem a fényképezőgépemmel. Ez körülbelül három éves intervallum, de az utóbbi fél évet kivéve szinte csak vállalhatatlan fotók vannak. Vajh miért? Mindenesetre remekül elszórakoztattuk magunkat. Aztán a Csillagpor szórakoztatok minket, viszonylag kora reggel pedig a hó. Nonszensz, de mindenki kellőképp bezsongott, megbeszélt idő előtt másfél órával az ablaknál pattogott mindenki és utána sem aludtunk vissza. Megnéztük az este elmaradt keringős videót egyszer-kétszer-háromszor, és előkerült az ovis ballagásom is. Akkor még szelíd és ártatlan voltam hahaha. Videózás után viszont sietni kellett, Sacinak ment a busza, elkísértük, fáztunk, majd mindenki ment haza. 

Hogy is lehetne? A kis séta után ellentmondva egész eddigi létezésemnek rögtön rendet raktam és megírtam a németházit (bizony, a szünet első napján), a délután további részében pedig a matekkal szenvedtem, illetve angolt  csináltam. Persze volt ebéd is, meg nagyon komoly házi feladat írás közben zenehallgatás is, de a két nyelv készen van, ami már valami. Az meg már nem semmi.

Hogy is lehetne? Végre fogtam magam és (kibattyogtam a szemközti éjjel-nappali közértbe) leszedtem a könyveket a polcomról, letörölgettem a töméntelen mennyiségű port és rendezkedtem. Vagyis először szortíroztam, rohangáltam a lakásban olyan könyvekért, amiket magaménak érzek, majd törtem a fejem. És pakoltam. Majd elégedett voltam, majd meggondoltam magam, újragondoltam, újrarakodtam, lefotóztam, összehasonlítottam. Közben volt szentségelés is, bizonyos szalagok meg üvegek miatt, de megoldottam. Készen lett és maximálisan elégedett vagyok a munkámmal.

Hogy is lehetne? Szünet van, program van, kedv is hozzá. A házimennyiség, a megíratlan cikkek száma, az érzelmi instabilitás mind semmi. Mivel az érzelmek instabilak, a rosszkedv sem tart soká. A jelenlegi rosszkedvem negyed órán át tartott, majd elkezdtem írni és beszélgetni, rögtön jobb lett. Szóval ja. Nem volt jó kedvem, de elmúlt. Ennyi.

péntek, október 26

Ma szünetben megállapítottuk volt osztály/jelenlegi évfolyamtársaimmal, hogy az osztálytalálkozóra harminc perces késéssel fogok megérkezni, és rögtön elkezdek majd kaját kunyerálni mindenkitől.
A poén az, hogy ebben van ráció.

csütörtök, október 25

Ez egy giccses kép az elmúlásról

Megint csak Quimby. Mindig visszatalálok hozzájuk, mindig akkor, amikor szükségem van a zenéjükre. Ma például a kocsiban megláttam a Kicsi ország cd-t, elkezdtem olvasgatni a dalszövegeket és megint belesüppedtem a világukba és igen, a Quimbyt emlegetve szinte kötelező ilyen hangzatos szavakat használni. Szóval nézegettem a jól ismert szövegeket, és amikor eljutottam a Múló időig, rájöttem hogy az a dal tényleg egyszerűségében nagyszerű és inkább nem is ragozom tovább... Ez határozottan nem egy giccses dal az elmúlásról, még akkor sem, ha Tibi úgy gondolja.

Egyébként nem szoktam én minden nap autóban ülni, csak ma sürgős vásárolnivalóm akadt, amihez a város széléig kellett elkocsikázni édes szüléimmel. Egyébként teljesen büszke vagyok magamra, mert tegnap egyedül intéztem el a vásárlásomat, egyedül döntöttem, és saját zsebből fizettem. Ami minden hátránya ellenére jó érzés. Lett átmeneti surranóm, Semmim és megálltam hogy vegyek kürtős kalácsot, ami határozottan büszkeséggel tölt el. Ma sapkát szerettem volna találni, igazi kötött meleg gyönyörűséget, és bármennyire is puha volt a kis vicces kötögetős, nem megfelelő, így otthagytam. Ahogy a többit is. Viszont titkos vágyam megvalósult és eggyel bővült a hosszított fazonú kardigánjaim sora. Eddig volt nulla, de kedden elkoboztam anyától a szürke pöttyösét, úgyhogy most kettővel rendelkezem. Maga a boldogság. 
És nem fázik a lábam a cipőben. Pláne!

szerda, október 24

You don't have to be alone

Az eltervezett pénteken tanulok és pakolok, majd a 24 órás csapatbulin keveset iszom, szombaton filmmaratont tartunk, vasárnap rendezkedek a szobában, este vendégség, hétfőn kétszeres filmnézés két különböző társasággal, kedden alvásból az valósult meg, hogy nem ittam, szombaton két filmet néztünk meg, vasárnap vendégeskedtünk (kis késéssel khm), hétfőn csak egy filmet néztem, kedden pedig Ifirkász megbeszélésre mentem alvás helyett... Bár a fél tizenegykor való lefekvést sikernek könyvelem el, nem annyira rossz a helyzet. Sőt.
Pénteken nagyon jól éreztem magam, igenis lehet úgy jókedvűnek lenni, szórakozni, ha nem alkoholizál az ember, és még a szakkörösökkel is találkoztam. Szombaton a két film közül az egyik a Rosencrantz és Guildenstern halott volt, így teljesen megérte. Imádom az ilyen filmeket. Igen, még akkor is, ha nem értem teljesen, de megfogott. Szerencsére ki lett írva dvd-re, majd apával is megnézem,szerintem neki is fog tetszeni. No de... A vasárnapban csak a nap második fele a pozitív, de az eléggé, mivel nagyon finom muffint sikerült sütnöm és drága barátainknál is emelkedett volt a hangulat.
Hétfőn délután filmnézés helyett activityztünk, sétáltunk és mekiztünk, valamint remekül elszórakoztattuk magunkat a bálnás poénokkal, utána a lánykák elkísértek és csatlakoztam a többiekhez. Sok kaja, viszonylag sok ember, nagy kivetítő, hd minőség és Avengers... kell ennél több? Szerintem sem. Háromkor értem haza, de nagyon megérte. Nemzeti ünnepen nem igazán ünnepeltem,ez nem jelenti azt, hogy nem jutott volna eszembe, csak egyszerűen nem voltam kíváncsi a szokásos városi rendezvényre. Pénteken az iskolai előadás messze felülmúlta az elvárásaimat, köszönöm. A délutánt korlátlan gépezéssel terveztem eltölteni, szerencsére Petruska és Tomi, valamint a drága főszerkesztő út meghiúsította e tervemet. Sétáltunk, elkísértek a Frei-be, poénkodtunk, majd miután társaságot váltottam, Zsolt meghívott minket egy-egy valamire, megbeszéltünk, kaptam sok sok megírni valót, nem fogok unatkozni az biztos. Jöttem haza, bepótoltam a pénteki terveimet, majd hajat mostam és viszonylag korán, viszonylag remek kedvvel mentem aludni.
Vége a hosszú hétvégének, nem egészen úgy, ahogy elterveztem, de eltelt és meglepően kellemesen. Nincs okom panaszra. Megint csak többnyire azokkal töltöttem az időm nagy részét, akiket szeretek. Ennek pedig így kell lennie. Legalább is én úgy gondolom...

szerda, október 17

You'll be happy and wholesome again

Egyébként tizenkét nappal az elhatározásom után tényleg került egy befőttesüveg az asztalomra, amibe már gyűlnek a cetlik tele boldog pillanatokkal, dalcímekkel, aprósággal. Sajnos a füzetem alig egy hónapig működött, egyszerűen nem volt affinitásom minden este kézbe venni, leülni vele és irkálni a dolgokat. A lényeges dolgok (amikre eredetileg terveztem a füzetet) a befőttesüvegben vannak, így nem féltem az emlékeimet. 

Egyébként ma nagyon szépen sütött a nap, elmaradt a föcink, elmentünk Tomival a nyelvvizsgánkért, és nagyon sokat beszélgettünk, már hiányzott. Matekházi készen van, értem a kémiát és van kedvem a német tanuláshoz, holnap csütörtök van, ami már majdnem péntek és megyek filmezni Blankához. Ő is hiányzott már. Meg Petra is, de ma találkoztam vele pár percre, úgyhogy minden a legnagyobb rendben. Már egy ideje így érzek, és ez most abszolút boldoggá tesz.

hétfő, október 15

Most, hogy csak szimplán vagyok fáradt, és nem úgy nézek ki, mint egy zombi... most van kedvem írni. Csak az a gond, hogy ez a 24 óra olyan, mintha nem is lett volna. Igen, ez a 24 óra inkább 33 óra volt. Oké, elfáradtunk, másodikok lettünk, festékes az összes akkor rajtam levő cucc, satöbbi satöbbi, de ez akkora élmény volt, hogy nem is találok szavakat. Ötven ember beleadott apait-anyait, együtt játszottunk, rohangáltunk és nem utolsó sorban szórakoztunk egy napon keresztül. Hihetetlen érzés.
Emlékek elveszve, kavarodva vannak csak meg, néha eszembe jut egy-kettő, gyorsan elhadarom annak, aki a közelembe van és pörgök. Részben, legalább is. Amúgy meg végigásítom a napot és érzem, hogy bárhol-bármikor el tudnék aludni.
De megérte. Újracsinálnám az egészet, jövőre is mindenképp megyek. Jajj, nagyon!!!

kedd, október 9

Hétfőn az iskola ajtajában már kezdtem elővenni a kulcsom...
Eltelt öt hét és otthon érzem magam. 
Persze egyre kevesebbet alszom, egyre többször csap fejbe a gondolat, hogy úristen mire vállalkoztam, minek vállalok el már megint mindent, de bírom, mert ez nagyon az eleje, ennél úgyis csak nehezebb lesz. És úgyis megoldom valahogy. Szóval nem panaszkodom. Reggelente fásult vagyok, délután bánatomban felzabálom nem csak a hűtőt, de a konyhában található élelmiszerek nagy részét is, tizenegyig oldom a fizikaházit telefonon keresztül és nem nagyon érek haza öt előtt. 
Viszont egyre inkább tudom a helyem az osztályban, egyre inkább kezdünk összetartani. Alakulnak a dolgok, meggyőződésem, hogy minden úgy, ahogyan kell. Persze ez a hajatmostam-nyugodtvagyok-estevanésmindenkész állapotom. Napközben ennél jóval idegesebben és kevésbé pozitívan fogalmaztam volna, de nyugtával dicsérjük a napot ugyebár... Távolról tényleg sokkal egyszerűbbnek tűnnek a dolgok. Példának okáért, már hétfőnként úgy érzem magam mint akit kimostak, legyen már péntek; és ez körül-belül a harmadik hét óta így megy... sajnos egyre több nap kelek fel úgy, hogy jajjne. Szerencsére nap végére tisztázom magammal, hogy unicum és békésen megyek aludni...

Mint például most. Vár rám a második szerelmem, az ágyam (az első George). Lassan az éjfélkor alvás kezd normális lenni. Most egy órával túlteljesítem magam, fantasztikus vagyok. 
És álmos.

vasárnap, október 7

Van valami szomorú az őszi estékben.
De azért akadnak örömforrások is.
Ha szép idő van, a szüleim gyakran kimennek a jó öreg Allie sírjához, és visznek virágot. Egyszer-kétszer elmentem velük, de aztán beszüntettem. Először is rossz volt abban a hülye temetőben látni Allie-t. Hogy körül a halottak, sírkövek, meg minden. Ha süt a nap, még nem is olyan rémes, de kétszer -kétszer!- akkor voltunk kinn, mikor éppen esni kezdett. Iszonyú volt. Esett az eső a sírjára, esett a fűre a hasán. Mindenre esett. A látogatók mind ész nélkül rohantak a kocsijukhoz. Ez az, amitől majdnem kiborultam. A látogatók elszaladhatnak a kocsijukhoz, bekapcsolhatják a rádiót, meg minden, aztán elmehetnek valami jó helyre ebédelni - mindenki, csak Allie nem. Ezt nem bírtam elviselni. Tudom, hogy csak a teste van a temetőben, a lelke az égben van, meg a többi link sóder is, mégse bírtam elviselni. Bár ne lenne ott. Te nem ismerted Allie-t. Ha ismerted volna, értenéd, mit gondolok. Ha süt a nap, nem olyan rossz, de a nap csak akkor süt ki, amikor akar,

csütörtök, október 4

Ha még nem mondtam volna...

Édesapa, imádlak!
De komolyan.

Hazaért, beszélgettünk, ki-ki ment a maga dolgára, szöszmötöltem a házikkal, ő olvasott, majd eszembe jutottak a dolgok és meséltem. Hogy kéne 24 órás vetélkedőre karton, meg matekra számológép. Erre megkérdezte, hogy mikorra. Mondom minél hamarabb, karton ráér, de honlap is lesz matek, igazából mindegy. Erre ő: jó akkor majd este megyünk.

És mentünk. Szokás szerint rám kellett várni, de miután kiléptünk az ajtón már minden gyorsan ment. Egészen az Intersparig, ahol nem találtunk számológépet. végigjártuk az egészet, majd a harmadik ember szerencsére útbaigazított minket. Akkor jöttünk rá, hogy már elmentünk előtte és pont szemmagasságban is volt, de nem láttuk. Azt a három fajta számológépet, amiből kettőt ki is lőttünk, mert nem elég profi. Hosszas (nem) tanakodás után úgy döntöttünk, hogy átmegyünk a Tescoba. Sajnos kimenetelnél megláttuk a sajtos pogikat és vettünk kettőt-kettőt, és ezzel ki is rúgtunk a hámból. Tesconál nagyobb volt a választék, viszont azok sem tudtak mindent, ami meg de, az volt az Intersparban is, csak négyezer (!) forinttal olcsóbban. Tébláboltunk, majd indultunk kifele, de mivel már odamenetelkor is szemeztünk a kínaival, szépen sorba álltunk választottunk és tisztességgel megvacsoráztunk. Hideg volt, a övé csípett, az enyém meg levesztette az ízét, de élveztük. Szóval vissza az Intersparba, böhöm nagy számológép leemelése, eltevése és pénztár. Ahol lehetett kapni étcsokis Snikercst száztíz forintért. Azt sem hagytuk ott. 

Többek között ezért is szeretek apával vásárolni. Meg mert lehet bolondozni. Megmutattam neki a méltóságteljes és félelemkeltő járásomat, kiröhögött, mert a legmagasabban levő kosarat vettem le, és sikeresen meggyőztem, hogy kocsikázzunk kicsit többet, csak hogy lássam én is, amikor a kilométeróra átvált 70 000-re. Mert az olyan szép. Szóval autókáztunk, mentünk két kört az egyik, három kört a másik körforgalomban, elszédültem, nevettem, jó volt. autót leraktuk, majd meneteltünk, elfordultunk kilencven fokkal, csak mind a ketten a másik irányba, a kulcsot majdnem az autóban hagytuk, de végül kiderült hogy nem, úgyhogy minden a legnagyobb rendben. George is (igen, már van neve a számológépemnek) rendben van, már csak azt kéne kitalálni, hogy hogyan működik.

hétfő, október 1

Elmennék most már egy másik helyre

szóval nem-e lehetne-e?

Holnaptól gyűjtöm a boldog pillanatokat egy befőttesüvegbe. 
Csak kéne szerezni egy befőttesüveget. 

"Hétfő van és elseje van, és nem kezdek elölről semmit. Már csak azt szeretném folytatni, jól-rosszul, cepekedve, krákogva, nyögve, okuláréval és élesre köszörült műszerekkel, amit elmúlt hétfőn kezdtem. Már nem akarom hétfőn és elsején megváltani, sem felrobbantani a világot. Már csak élni szeretnék e világban, hétfőn és elsején is, pontosan addig, amíg elvégzem a munkám és teljesítem kötelességem. Ilyen szerény vagyok? Nem, ilyen becsvágyó vagyok, hétfőn és elsején." 
/Márai Sándor/

Bármennyire is tetszik ez az idézet, nem élek így. Igenis szükségem van az újabb esélyekre, az újabb határokra, a tiszta lapra, a reményre. Ahogy a legtöbb embernek. Szeretem a lehetőségeket. Nem mondom, hogy ki is használom mindet, mert nem. És pont ezért szeretem őket annyira. Ha az előző 480 247 331 lehetőséget elszalasztottam, akkor is lesz még ugyanennyi. Biztonságot ad. 

Tessék nyugodtan a 30y zenekart okolni, ők hozták ki belőlem az ilyen gondolatokat. Egyszerre nagyon örülök neki, és kicsit rémisztő is, de eltelt egy újabb hónap. Szóval holnaptól cetlizzük a nap vidám történéseit, egyébként minden marad a régiben. Ahogy szokott.