vasárnap, szeptember 30

Te majd kézenfogsz és hazavezetsz

Előttem a délután, mögöttem pedig két csodás nap.
Kezdjük a péntekkel. 

Rügyavató. Órák elteltek, a vége felé valami hihetetlen módon izgultam. Amikor még volt óránk a tényleges Rügyavató előtt körbejárkáltuk a sulit, felírtuk a teremszámokat, memorizáltuk az olimpia eredményeit (volt némi fogalmunk a kérdéstípusokról), személy szerint folyton az osztálydal szövegét mondogattam, mert idegességemben elfelejtettem. Aztán idő volt, felsorakoztunk az udvaron, majd bevonultunk a tornaterembe. Minden kilencedikes osztály más színben, mi voltunk a kékek és istenien néztünk ki. Tetszik, mert ez az "osztályok egyenszínbe öltöznek" előhozza azt, hogy milyen jó egy közösséghez tartozni. Mikor mindenki elrendeződött, felolvastuk az eskü szöveget, megkaptuk a kitűzőket, majd elvonultunk a helyünkre. Kezdődött a zászlóbemutatás, majd az éneklés. Az a-sok Most múlik pontosant énekeltek, B-sek a 67-es útont, mi a Pokémon átiratát, a D-sek pedig a 8 óra munka átiratát (ami azért gáz, mert tesómék ugyanezt adták elő négy éve). Utána vártunk és wtf, a zászlóra mi kaptuk a legkevesebb pontot, viszont a dalra meg a legtöbbet. Sorversenyek következtek, ilyen-olyan, kaptunk kérdőívet is, folyton változott az eredmény, voltunk utolsó, de első helyen is. Kiordibáltam, kiszurkoltam és kiidegeskedtem magam. 

Harmadikok lettünk, de nem ez a lényeg. Bármennyire is voltak nehéségek, azért ez egy elég jó osztály, és ha nem is mindenkivel vagyok jóban 1:van rá négy évünk 2:összességében a többség tud együtt dolgozni. Úgyhogy én élveztem és kaptunk sütit is, abszolút megérte. Utána még kicsit beszélgettünk a volt osztálytársakkal, majd Pankával siettünk haza, ugyanis egy óránk volt kiérni a vasútállomásra. Össze is pakoltunk, apa elvitt minket, sikeresen felszálltunk a vonatra, amikor tudtam olvastam (Zabhegyező, végre!), beszélgettünk a bácsival és fél óra késéssel megérkeztünk a Nyugatiba, ahol már várt ránk Dénes. Kalandos villamosozással el is jutottunk Pankához, evett, vártunk, tanakodtunk, szerencsétlenkedtünk, majd elindultunk. Annak ellenére hogy a Kutatók éjszakája miatt mentünk csak Budapestre, összesen egy előadást néztünk meg, és még onnan is késtünk egy picit. De nekem nagyon tetszett, amikor beléptünk a kivetítőn megláttam két szót: skizofrénia és disszociatív, na mondom jó helyre jöttünk. Egy órás volt az előadás (Hipnózis és a bőr címmel), amikor nem a bealvás ellen küzdöttem, élveztem. Vége lett tanakodtunk, majd megegyeztünk, hogy nem megyünk már sehova, csak haza. Mármint Dénesékhez, ha már ő szervezte, ragaszkodott hozzá hogy náluk aludjunk. Villamosozás, Feneketlen tó, megérkeztünk, fáradtak voltunk, fürdés és alvás. 

Hát óra (vagy még annyi se) alvás után felkeltünk, közösen rántottát gyártottunk, majd indultunk a világ legjobb helyére. Sirius teaház. Megérkeztünk, kényelembe helyeztük magunkat, majd rögtön fel is pattantunk, és felfedeztük a helyet. Teáztunk, beszélgettünk, és megegyezzünk, hogy legközelebb nyitástól zárásig ott leszünk, mert a hely tényleg fantasztikus. Azon túl, hogy a teák finomak, tele van zegzugokkal, jó zene szól, otthonos és bármekkora társaság számára ideális hely. Sajnos ott kellett hagynunk, hiszen indult a vonat. Amit elértünk szerencsére. Én aludtam, Panka nézte a Chelsea-Arsenal meccs állását, majd megérkeztünk. 
Itthon ebéd, beszámoló, majd nyugis szombat este.

Amikor ezt megláttam...

Eegen, lehet hogy a leírásból annyira nem tűnik ki, hogy milyen jó volt ez a két nap, pedig nagyon is. Főleg az újdonság, megismételhetetlenség érzése miatt, a pesti kiruccanás pedig legfőképp azért, mert olyanokkal voltam akiket nagyon szeretek, és olyan dolgokat csináltam, amiket ugyan nem szoktam, de nem bánnám ha többször tenném. 

Ma pedig megváltom a világot, gondolok itt a háziírásra, cikkírásra, kádsúrolásra, pakolásra és sütisütésre. Szerencsére pont a két utolsóval készen vagyok, de nem fogok unatkozni. 

szerda, szeptember 26

Ma úgy vagyok, hogy jól vagyok

Ez új, szerdán általában borzasztó a kedvem, de a morcos és legfőképp fáradt reggel után remekre sikeredett ez a nap.
Kezdődött azzal, hogy bár elég nyomott hangulatban indultam el itthonról, úton suli fele sütött a Nap, ami jajj, hát persze, hogy jókedvre derített. Az órák elteltek, elmaradt a gyógytesi, így nem sokkal kettő után neki is kezdhettünk az osztályzászlónak. Rügyavatóra, ezért megéri kilencedikesnek lenni. Természetesen az eddigi tervet pár pillanaton belül felülírta egy sokkal jobb, rögtön neki is kezdtünk a mérésnek, rajzolásnak, radírozásnak, fiúkat körülbelül négyszer küldtük el festékért. Enyém volt a C betű, el is pepecseltem vele három órán keresztül, de csodaszép lett. A C is és maga a zászló is. Ha csak ezen múlik, szerintem tarolunk. Négy és fél óra alatt elkészültünk, persze történtek balesetek, de elszórakoztattuk magunkat, meglátogatott Petra is, meg a rajztanár is. Sőt, segített egy kicsit. És megdicsérte a munkánkat. Mert lehet, hogy nem a legeredetibb (egy nyelvi osztály a zászlókon kívül nem sok mindenből válogathat), de zászlónak tökéletes. Egyszerű, kifejező, lényegre törő.

Most viszont fáradt vagyok. És lelkes kicsit. De leginkább álmos. Azért örülök, hogy sikerült túlesnem az "utálomaszerdát" hangulatomon. Szóval ja. Éljen. Jóéjt.

kedd, szeptember 25

Now my life is sweet like cinnamon

Fáradt vagyok, nyűgös vagyok, elegem van.
Legalább a törit kijegyzeteltem. Nem tudom, mások hogyan csinálják, biztos jobban.
Annak örülök, hogy a meghalokatanulástól-állapot közelében sem járok, de azért mégis.
Nem, nem nehéz, csak fárasztó. Kicsit jól esik panaszkodni.
Pénteket akarok. Az is sűrű nap lesz, csak máshogy. Tele lesz csupa mókával. Jajjdejólesz!

hétfő, szeptember 24

Time goes you say? Ah, no! We go...

Ahj. Szép is ez a hétfő. 
Nem, nincs vele baj. A hétvégével sincs. Csak az idővel. Bele fogok zizülni az időbe. 

Egyrészt, három napon keresztül szinte null internet, amit ki is bírnék, a facebook nem érdekel... De a tumblr. Jajj, nagyon megszerettem, és ezzel a szeretettel együtt jár a függőség is, azt hiszem. Próbálok minél kevesebb embert követni, hogy végig tudjak menni a legutolsó általam kirakott posztig, de ez három nap után nem sikerülhet. Vagyis de, ha nem foglalkozom mással, viszont azt nem tehetem meg. Megint az a baj, mint a legtöbb alkalommal, hogy a határon állok, igazából nem vagyok socially awkward, de a társaság arca sem. És bármennyire is az a legnagyobb vágyam, hogy minél több filmet megnézzek, együttest megismerjek (Muford and sons jó úton halad a szerelem felé), és könyvet elolvassak, nagyon élvezem a társaságot is. 

Pénteken indultunk Bajára, a program az volt, ami mindig; délig alvás, evés, vásárlás (igaz, most csak a Müllerben), kivételesen háziírás, még több evés és alvás, huss. Vasárnap délután/este és jövünk haza. Itthon olyan gyönyörűen eltelt két óra a semmivel, hogy öröm volt nézni. Nem. Bármennyire is nevetségesen hangzik, nagyon rosszul éreztem magam tizenegykor még mindig tumblrön lógva, facebookozva, gondolkodva a mai napon és azon filózva, hogy megéri-e fennmaradni a legújabb Szirmai-videóig. Végül is sikeresen eltávolítottam magam, körülbelül féldélben már aludtam is, pedig bírtam volna még ott ücsörögni egy-két-három órán keresztül. Előző bejegyzésben az olvasásról panaszkodtam, az megoldódott, a Bajnokok reggelije még aznap este meglett, el is olvastam az utolsó oldalakat és belekezdtem Az idő rövid történetébe, amivel egész jól haladok. 

Idő. Na igen. Körülbelül három oldalanként agyfaszt kapok a könyvtől és a feltevésekről, persze abszolút pozitív értelemben. Idő. Ma is össze-vissza rohantam, délután beiktatva egy fél órás szundikálást, házit még nem sikerült írni, ellenben itt kotlani azt igen. Hogy zavar-e? Most hogy írok, nem. Kiírom magamból... Igen, elfolyt a napom, filmet is fogok nézni, úszott az esti gépezés, na bumm. Ezt tényleg nem sajnálom. akivel akarok, beszélek telefonon, holnap tudok tumblrt nézni... Csak rajtam múlik, hogy mire szakítok időt, és mennyit. Általában a mennyiségeken bukom el, de nagyon.

Sajnos egyetlen megoldást látok... le kell szokni az alvásról. Mert bármennyire is imádok aludni, a szervezetem még egy jó ideig bírni fogja a napi hat óra alvó állapotot. Ugyanis a szeretett internetemtől és könyveimtől nem vagyok hajlandó megválni. Szégyen, nem szégyen, tényleg így érzek. A beszédem kezd elkorcsosulni, az agyam meg tompul, érzékeim szintén, egyre kialvatlanabb leszek. Igen. Most úgy érzem, hogy megtehetem. 
Egyszer élünk, nem? Nos, én így élek egyszer.

csütörtök, szeptember 20

Eddig nagyon nagyon szerettem az őszt, és továbbra is, viszont van egy nagy baj vele. Iskola. Haha, nem iylen egyszerű ez, azt még mnidig imádom, jól érzem magam, tanulok is, semmi szokásos. Csak.
Nem tudok olvasni. Brühühü. Nyáron bezzeg. Órákon keresztül a fotelben, vagy az ágyon ülve olvastam, persze voltak napok ,amikor nem nyúltam könyvhöz, de amikor igen, akkor tényleg olvastam. 
Most meg... Nem merek. Kedden is leültem alvás előtt, hogy akkor egy keveset olvasok, na a nagy l****t! Kettőkor mentem aludni, mert addig olvastam. És bármennyire is tökjó érzés volt közben, nem szeretem az ilyet, mert fáradt leszek másnap. Napközben meg nem is merek (most meg nem is tudok mit, mert megint sikerült elveszítenem/eltüntetnem a Bajnokok reggelijét, úgy hogy be sem fejeztem, és ez már a harmadik olyan eset, amikor szublimál egy könyv). 
Talán ha rendes kislány lennék és suli után közvetlen megcsinálnám a házikat, akkor tudnék olvasni, de ugyan, olyat én nem csinálok. Előbb olvasok nyugodtan százöten oldalt, majd sötétedéskor leülök az asztalomhoz, és annyira dekoncentrált vagyok, hogy nyugton maradni is alig bírok.
Marad a hétvége. Vagyis a vasárnap. Fantasztikus.

hétfő, szeptember 17

I'm gonna dance with somebody

Igen, tényleg szeretem a hétfőket...

Tegnap még a vasárnapot is szerettem.
Családos, vásárlós, együtt nevetgélős, jókedvű. És mindezek ellenére abszolút nyugis, szóval pont optimális. Főleg az esti, körülbelül egy óra húsz perces telefonálás után boldogan mentem aludni, és úgy is keltem fel. Igaz, közben volt egy fejfájásom hajnali két óra körül (pedig egyszer elterveztem, hogy a lelki békém érdekében hajnalban nem nézek órát...), de a végeredmény ugyanaz.
Reggel végre sálat vettem fel, de úgy igazán, szépet, nem csak meleget. Szóval igen, elkezdődött a sálas időszak a legnagyobb örömömre. Korán elkészültem, könnyű volt a táskám, sütött a nap. De ami a legjobb, hogy szinte bementem a suliba és már jöttem is ki, mivel összvissz négy órám volt. Éljen a gimnázium, nincs helyettesítés! Hazajövetel után elkezdtem a matekházit, majd lébecoltam, háromnegyed háromra mentem a Vargába, Ifirkászolni, meg sütit osztogatni, négy körül már itthon is voltam. Folytattam fizikával (apa segítségével ugyan, de sikerült megoldani) és kémiával. Azt egy idő után otthagytam, majd megszállt az ihlet, így gyorsan kerestem egy gyors receptet, és voliá, nekiálltam amerikai palacsintát sütni. Bezony.

Talán nekem a sütés a mentsváram. 
Mert sütés közben úgy érzem, hogy végre én is teszek valamit a családért. Ha már nem vagyok képes bepakolni Gedeon, vagy elrakni a dolgokat, akkor adok nekik vlaamit. 
Mert ha lehangolt vagyok, sütés közben elfeledkezem minden bajomról. Ha meg alapból vidám vagyok, a sütéstől csak még inkább az leszek. Sütés közben nem gépezek. Vagyis van valami olyan elfoglaltság a szabadidőmben, ami hasznos. Ráadásul még finom is. Nem látok semmi negatívumot a sütésben, kivéve az utána való eltakarítást, de az belefér... Számolta valaki, hányszor használtam a sütés szót?

Szóval megnéztem a receptet, kirakodtam a hozzávalókat, és mint aki rutinból csinálja, elkezdtem én is. A tészta kicsit csomós lett, de addig kavartam, míg az is kisimult, neki is álltam a sütésnek. Szerencsére most nem kellet sütőt begyújtani. Elkezdtem, az első isteni lesz, és sütöttem tovább a kis pufók palacsintákat. És sütöttem és sütöttem, körülbelül két órán keresztül. Közben persze rohangáltam a géphez, közöltem a nagyvilággal a folyamatot, jujjdeborzasztó ez az állandó kapcsolat az internettel. Szépek lettek, és finomak, csak azért nem ügyködtem tovább, mert anyáék éhesek voltak. Ami azt illeti, én is. Így az utolsó pár darab ott maradt tészta formájában a tálban, mi meg nekiálltunk. És jajj, annyira örültem, ízlett nekik. Téyleg megérte annyit pepecselni a konyhában. Én jól szórakoztam, finom lett, ők örültek a meglepetésnek, minden jó ha a vége jó.
Azt sem bánom, hogy a cikk későbbre tolódott, úgyis olyan rövid, elég hamar megírtam. 

Ezentúl minden héten sütni fogok. Ha más nem, palacsintát, az viszonylag hamar megvan (viszonylag). Panka úgyis visz mindig valamit, miért ne lehetnék én az, aki elkészíti? Ami pedig a legjobb, hogy lelkesből egyre gyakorlottabb is leszek, így mindenki jól jár. Főleg a kis lelkem.

szombat, szeptember 15

Stuck in her daydream


Második hét is eltelt, a lelkesedés maradt, csak egy kicsit átalakult, főleg reggelente voltam belassulva, egyszerűen nem jó érzés sötétre felkelni. Brr, de utálom a borús időt. Viszont a  hőmérséklet maga a tökély. Imádom! Ez a kedvencem, a kardigános-sálas időszak. Még nem hiányzik a kabát, sem az oxford cipő. Lelkesedés a tanulás terén is tartósnak bizonyult, ezt bizonyításképp jelentkeztem fizikán felelni (óh igen). Ötös lett, de első felelet mi más lehetne? Azért én nagyon örültem neki. 

Meg a pénteknek is. Bár fizika is pénteken volt. Szóval péntek az én napom, meg a hétfő, a szerdát bírom a legkevésbé. A szerda annyira semmilyen, és szomorú. Viszont a péntek megint csodás volt. Kellemes idő, jó órák, délután tudtam olvasni, este megnéztük a Karácsonyi lidércnyomást, hiányzott már a filmezés is. 
Imádom, hogy végre ősz van, végre rendszer van az életemben, suliba járok, tanulok, kevesebbet gépezek... Viszont hiányzik az olvasás és a filmnézés. Meg a Halottnak a csók is, amit végre újrakezdtem, és olyan büszke voltam magamra, hogy képes voltam elkezdeni egy sorozatot, és nyolc részt is megnéztem már belőle, ami remek teljesítmény hozzám képest, de két hete nem néztem, pedig olyan jó lenne. Az olvasás az egyetlen, ami nem hiányzik, hanem egyenesen haragszom magamra, hogy egy viszonylag rövid könyvvel két hét alatt nem végeztem, holnap befejezem, mert ez nem állapot. 

Amúgy minden a legnagyobb rendben. Amikor tegnap hajnalban esni kezdett, és azt néztük az ablakból, teljesnek éreztem magam.
Szeretem. Az őszt, az érzelmeket, az illatokat.

Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.

Radnóti Miklós, Naptár, Szeptember

szerda, szeptember 12

Elvileg ma családi filmezés lesz, de a mostani állapotokból kiindulva nem valószínű, hogy megvalósul. 
Csak én vagyok itthon, se angolházi, se az interjú legépelése nincsen kész, beszélgetni is akarok emberkékkel meg hajat mosni... Ők meg fene tudja hol. Mármint mind a kettőt tudom, csak azt nem, hogy miért nincsenek már itt. Mindegy. Szerda van, nem túl jó a kedvem. Viszont Petra örült és jájj, ennek én is úgy, de úgy tudok örülni. Tomi meg nem honfoglalózik velem. Egyedül meg félek. Argh. 

Nem, nem, nem. Nem sajnáltatjuk magunkat! Szépen megírom a házit, elkezdem legépelni az interjút, és ha anya is megjön, akkor filmet nézünk. Vagy nem. De ez biztos. Különben is, ma ettem jégkrémet, egy szavam se lehet.

kedd, szeptember 11

Csak mert 11-e van? Egész nap eszembe sem jutott a 11 évvel ezelőtti "katasztrófa", csak délután láttam meg neten a képeket. Hogy elindított-e bennem valamit? nem, nem igazán. De ők is emberek voltak, ennyit mindenki megérdemel. Nem pártolok semmilyen összeesküvés elméletet, úgyhogy itt be is fejeztem. 11 éve, ezen a napon mindenki tudja mi történt.

Egyébként ma is sütöttem. Ma is muffint és ma is csokis lett, de teljesen véletlenül. Petra úgyis tudja, hogy neki csináltam, körülbelül egy hete megegyeztünk abban, hogy ezt kapja tőlem szülinapjára. Eddig már kétszer sütöttem ilyen muffint, mind a kétszer érdekesen sikerült és teljesen máshogy. Nos a harmadik is teljesen más lett. Szerencsére most nem ázott el, nem égettem oda, csak véletlenül kispóroltam belőle a cukrot. Meg felforraltam a margarint, és a csokidarabok megolvadtak, így a tésztája is csokis lett... Egyébként szerintem jól sikerült, apa szerint kevés benne a cukor, de ő mindig ezt mondja. Most lehet, hogy igaza van egy kicsit, de ez a jobbik állapot, mert utána cukrozni lehet, viszont ha a sok cukor miatt ragad az összes, az már kevésbé szerencsés. Tényleg szeretek sütni. Elfoglal, szórakozom közben, és teljesen önzetlen tevékenység (vagyis nagyrészt). A sütisütések alkalmával mindig elhatározom, hogy rendszeresen fogok ezentúl sütni, ez lesz az új hobbim, de valahogy sose jön össze. Így legalább megmarad a különlegesség érzése, minden alkalom külön ünnep, hogy költői legyek. 

Új mániám amúgy is a kötés, nem mintha tudnék, de nagyon lelkesen akarom, hogy valahogy a fejembe szálljon a tudás, igen. Eddig lusta voltam rákeresni a módszerekre, se itt, se könyvekben, esetleg magazinokban, pedig tényleg lelkes vagyok. Ha sikerrel járok és kitartok, akkor akár jövő karácsonyra köthetek magamnak sálat. De csak azért, mert szorgalmas leszek.

hétfő, szeptember 10

Asszony, asszony, miért vagy kurva...

Mikor nem vagy rászorulva?
Hogyne volnék rászorulva?
Mikor szép a selyem ruha!

Anyám és Nyulam, igen. 

Újra és újra rá kell jönnöm, hogy imádom a hétfőt. Az összeset szinte. Ilyenkor vagyok a leglelkesebb, legfrissebb, legvidámabb, a hajam frissen mosott, szóval közkeletű angol kifejezéssel élve perfect. Viszont amit még jobban szeretek a hétfőben, az az ifirkász. Megint nyugtáztam, hogy igen, nekem erre van szükségem. Nem mintha újságíró akarnék lenni, de szeretem csinálni, jó vagyok benne, és feladatot ad. Nekem pedig feladatra van szükségem. Mert ha kapok, és szoros határidővel, akkor képes vagyok keményen dolgozni. És igen. Az kell hogy rugdossanak (persze csak képletesen) és szárnyalok. 
Szóval ettől a héttől fogva tényleg beindul a rendszeresség, a tanulás, a cikkírás... sajnos a nem zabálunk korlátlanul projekt gyenge jellem miatt eltolódik egy nappal. Annyi baj legyen.

vasárnap, szeptember 9

Said to myself, this is very strange

Csütörtöki sütisütés, pénteki lányos filmnézés, majd esti beszélgetés, ellevés, szombati gulyásfesztivál, mászkálás, koncertek és vasárnapi kádsúrolás után aktívnak nyilvánítom magam. Úgy meg pláne, hogy már tegnap megírtam az összes házim. Gondolom nem csak én vélek felfedezni változást az előző tanévhez képest. Igen, tényleg elkezdtem koncentrálni, rendszeresen tanulni, egy hét nem sok, majd meglátjuk meddig tudom tartani a lelkesedést, de elég erős az elhatározásom, szóval szerintem sokáig.

Tegnap megvolt életem első Beatles (kac-kac, tribute band) koncertje is. És... nem rossz, nem rossz, de lehetett volna jobb is. A With a little help from my firends-en kívül szinte csak gagyi dalokat játszottak, pedig ha nem is rengeteg, de elég sok komoly szép daluk is van. Persze, megértem, fesztivál (ez nagyobb kac-kac mint valaha), szórakoztatni kell a népet, de nem gagyival... Mindegy, élveztem tapsikoltam, mint egy hülyegyerek, énekeltem, aztán jöttünk haza és sajnos nem az ágy felé vettem az irányt rögtön, hanem leültem gépezni. Ennek az lett az eredménye, hogy fél négykor feküdtem le aludni, és fél kettőkor keltem, amivel szépen el is lett tolva a napom. 

Igazából nem bánom. Amit kellet, már tegnap megcsináltam, egy filmre még van időm, hajat mosni is van időm, olvasni is van időm, gépezni is van időm, a szobában rend van... Nem igazán sajnálnám, ha a legtöbb hét hasonlóan telne el.

szombat, szeptember 8

True

Hornbeam Tree (Good Taste) — of cool beauty, cares for its
looks and condition, good taste, is not egoistic, makes life as
comfortable as possible, leads a reasonable and disciplined life,
looks for kindness and acknowledgment in an emotional partner,
dreams of unusual lovers, is seldom happy with its feelings,
mistrusts most people, is never sure of its decisions,
very conscientious.

péntek, szeptember 7

Wíííhááá, az élet szép!

Nyugi Vera, nyugi, igen, nagyon büszke rád mnidenki, de nyugodjál már leee!Szóval.
MEGVAN A  KÖZÉPFOKÚ ANGOL NYELVVIZSGÁM OMFG! 
De nem csak úgy átmentem, hanem 89,8 százalékkal és  *everything went better than I expected*. De most komolyan.

Teljesen biztos voltam benne, hogy meglesz. Abban is, hogy 80 körül. Abban reménykedtem, hogy fölötte. Boldog sóhajokkal gondoltam arra, hogy mi lesz, ha talán (de csak talán) 85% lesz. De nem. Majdnem 90 (kilvencven!) százalékosra sikerült én én én áááh, kész. Végem. Hétvégém már csodálatos, családnak, barátoknak már elegük van belőlem a sok visítozás, ugrabugrálás és sivítás miatt. Jelenleg ez nem bír érdekelni. Annyira, de annyira örülök, hogy jajj nagyon.

csütörtök, szeptember 6

The benefit of Mr. Kite

Egyébként ma sütöttem csokis, csokidarabkás muffint és egyáltalán nem lett száraz... ezt csak így. Végre csináltam valami értelmeset a tanuláson kívül. Éljen. Kezdek fáradni. Ez. Nem. Normális. Vagyis lehet... Csak bele kéne szokni.

szerda, szeptember 5

Jó. 
Minden a legnagyobb rendben, még most is legnagyobb részt pozitívan tudok nyilatkozni az egészről (tudom, tudom, ez majd megváltozik). Köszönhetően a bennem végbement változásoknak, könnyebb lesz végicsinálni/végigtanulni az évet, meg persze a többit is, csak ki kell tartani. Továbbra is lelkes vagyok és ha bár nem is angolul, de tartom magam a tanárom javaslatához. Röviden és egyszerűen.
Úgyhogy élek, remekül érzem magam, öröm minden nap az ébredés, köszönöm szépen.

hétfő, szeptember 3

No hát!

Mostanában egyre több felkiáltójelet (felkiáltójelt, vagy felkiáltójelet? mind a kettőt elfogadja, nagy dilemma ez számomra...) használok. Érdekes.
No de (lóóóf****szt!). Mi másról is írhatnék, mint az első napról?! Pontosan. Kéremszépen, szerintem csak nálunk tartották vasárnap este az évnyitót, szerencsére hamar lezavarták, utána még sétáltunk Blankával és Petrával, kilenc fele haza is keveredtem. És és és. Valami iszonyú módon be voltam/vagyok lelkesedve, ami valószínűleg el fog tűnni körülbelül egy hét múlva, de akkor is.
Hatkor keltem, hét óra egy perckor zártam az ajtót, Beatles fölsőben, napfényben, vidáman mentem végig a suli felé. Egész nap végigkísért ez a vidámság. Padtársam Rajmond, hatalmas arc, nem fogok unatkozni mellette az biztos, de azért remélem egy hónapot kibírunk mindenféle balhé nélkül. Szünetekben ide-oda csapongtam, hol Fanni látogatott meg, hol én őt, hol olvastam, hol beszélgettem a többiekkel, a "nagyok" be-benéztek, a folyosón állandó volt a tömeg, de a hangulat abszolút, teljességgel... jó. Igen. 
Osztályfőnök szétszórt kicsit, de lelkes, és szimpatikus, osztálytársak szintén, iskola épülete valami mesés, igazából a lépcsők miatt döntöttem a Verseghy mellett. Tanáraim, hát. Majd meglátjuk, egyelőre ennyit. 
Igazából annyi minden lenne, amiről írnék még, de szerencsére eddig betartottam a magamnak tett ígéretem, és minden nap leírom a nap eseményeit egy füzetbe, úgyhogy majd magamat untatom a részletekkel.

Különben is, négy osztályfőnökin kívül nem történt nagyon semmi. Tűzriadó, körbevezetés, bemutatkozás (na igen, ez az amiben sosem voltam jó, most hogy már egy éve nem sportolok semmit biztos nagyon izgalmasan hangozhatott az, hogy szeretek olvasni...) ééés ennyi. Furcsa volt, hogy nem négy perc alatt értem haza, a csengetési rendet is meg kell szokni, de rosszat nem is tudok mondani (egyelőre). We shall see it!

szombat, szeptember 1

Jöjjön, aminek jönnie kell!

Avagy nyárértékelő.

Nézőpontok... Minden csak nézőpont kérdése. Egyrészt a nyaram sokkal jobb volt, mint a tavalyi, mert végre értelmesen töltöttem el, vagyis nem semmit csináltam, hiszen körülbelül két hónapon keresztül masszívan angoloztam (kac-kac). Lényeg a lényeg, hogy büszke vagyok magamra, mert volt bátorságom bevállalni, jelentkezni, befizetni (khm, befizettetni), és végül elmenni az angol középfokú nyelvvizsgára. Büszke vagyok magamra, mert tudva, hogy nyár végén kerül sor rá, tanultam rá. Nem csak hébe-hóba, hanem tényleg. Szótáraztam, feladatlapokat oldottam meg, angoltanárhoz jártam, együtt gyakoroltunk Tomival, tényleg készültem és elmondhatom magamról hogy megtettem mindent.

Másrészt a nyaram rosszabb volt, mint a tavalyi, hiszen nem mentem igazából sehová. Tavaly -bár nem táboroztam- sokkal több mindent csináltam. Többet strandoltam, voltam Efotton, körülbelül három héten keresztül nyaraltam, hol barátnővel, hol családdal, hol ismerősöknél. A tavalyi nyár inkább volt nyár, a maga hétköznapi értelmezésében, mint az idei. És mégis. Én jobban élveztem az ez évit. Mert bár nem mentem sem fesztiválra, sem nyaralni, de voltam két táborban és megnéztem (magamhoz képest) rengetegsok filmet, elolvastam sok olyan könyvet, amit régóta terveztem. És igen, noha körülbelül ötször voltam strandon, mégiscsak tevékenyebb volt az idei nyár, mint a tavalyi.

És én élveztem!* Élveztem az első két hetet, amikor még suliba jártunk, de igazából nem csináltunk semmit, élveztem a ballagás utáni hangulatot, élveztem az egri tábort (de még hogy!), a filmnézéseket, a könyveket, az új osztálytársakkal való találkozást, a délbenkelést, a rajztábort, a hosszútávú biciklizéseket, az Olimpiát,  a Tomis délutánokat, a Batman-maratont, a nagymamánál töltött időt, a néhány csajos délutánt, a mászkálásokat, a nyelvvizsga utáni érzést, a Sziget-nézést online, a semmittevéseket...

Értékeljünk: ez a nyár jobb volt, mint a tavalyi, de lehetett volna jobb is. Mikor nem? Jövőre még jobb lesz, ebben biztos vagyok, viszont jó érzéssel tölt el a tudat, hogy csak kevés dolgot változtatnék meg az idei nyárban, kevesebbet, mint a tavalyiban.

És különben is. Már egy kicsit untam a vége felé. Hiányzott a rendszer, izgatott voltam/vagyok az évkezdés miatt, alig várom már az őszt. A nyár szép volt, jó volt, eltelt. Élveztem, jajj nagyon, de msot vége és el tudom engedni... micsoda szentimentális befejezés! De tényleg. Örülök az ősznek. Tegyetek ti is így.

*Egyre több Szirmai-féle kifejezést használok...