vasárnap, december 30

All the lies I've ever told will come back to me one day

De csak mert lassan itt az új év.
És bármilyen meglepő,  teljes nyugalommal várom az új évet. Évértékelő nem lesz, egész eddig azt csináltam, így nem látom értelmét, ellenben legyünk várakozóak és tekintsünk pozitívan az új évre, úgyhogy fogadalmak. Amiket remélem betartok. Nem lesz sok, úgyhogy szerintem igen. Meg háromból három a saját szórakoztatásom miatt van, úgyhogy szerintem nem lesz baj egyikkel sem.
Most visszanéztem az idei dolgokat és azt kell mondjam, hogy csúfos bukás.

1. nem szarom le a tanulmányaimat
2. kezdek valamit a szabadidőmmel
3. nem hízok el még jobban
4. ANGLIA (ami biztos, de azért jó leírni)
5. kitartok az elképzeléseim mellet

1. ha statisztikát nézünk bejött, én meg tudom hogy nem
2. ez csak rosszabb lett, mint volt
3. remélem nőttem is, mert ez se jött be (kivéve nyáron)
4. éljen!
5. fogjuk rá

Szóval ja, van még hova fejlődnöm. Na de. Fogadkozásban, ígérgetésben, lelkesedésben nálam sosem volt hiány, most sincs, így bátorkodom leírni a jövő évre tervezett dolgokat, amiket reményeim szerint egy év múlva teljesítettnek nyilváníthatok.
 
Az első és legfontosabb: megtanulni kötni.
A második, ami hasznos: 52 könyvet elolvasni (a kikötés annyi, hogy új legyen számomra)
A harmadik, ami csak jó: 52 filmet megnézni (kikötés annyi, mint a könyveknél)
 
No, ez ennyi lenne, inkább nem is bocsátkozom jóslatokba. Viszont elkezdem írni a könyv és a filmlistát.
Ja, és boldogságos új évet mindenkinek! Éljenek a közhelyek.

péntek, december 28

Nem akarom túlragozni, de

1: Megvan a HH pulcsim és így teljes a boldogság
2: vagyis úgy teljes, hogy tegnap voltam Quimby koncerten és akkor egy keveset szólok arról is.

Jó volt (ide nekem a leggazdagabb szókincsért járó díjat, köszönöm). Tényleg. Nem eufória, azt én koncerten nem tudom tapasztalni, vagy csak túl fellengzősen hangzana, vagy szimplán meguntam isteníteni a dolgokat, mikor nem belülről jön. Szeretem a Quimbyt, még mindig előkelő helyen van a szívemben, de az igazat megvallva elég régen hallgattam már őket. Mindettől eltekintve, valami határtalan boldogság áradt szét bennem mind a koncert előtt, mind közben. Vigyorogtam, még a zenék közben is, és bármennyire is keveset vagy régen hallgattam őket, azért harminc dalból huszonötnek tudtam a szövegét (igen, felírtam az összes dalt, amit játszottak... igen, sorrendben). Nekem valahogy akkor jön át, vagy én akkor tudom igazán jól érezni magam, ha éneklem. Ha felismerem mi az a szám, amit épp elkezdtek játszani. Nem egy olyan dal volt, ami elején fél percen keresztül mereven álltam, hogy rájöjjek mi az, és miután eszembe jutott, már vígan énekeltem. Ilyen ez. 

Szökik a gáz, szökik a levegő, tele a tár, ölel a szerető.
Úgy a jó, ha nincs semmi rizikó, üres a szív, de hajt még a libidó.

Egyébként meg nagyon élveztem. Énekeltem, felhívtam emberkéket, dülöngéltem, nem voltam a tömeg közepén, de ami kellett megvolt. Amúgy meg mindenki hihetetlen aranyos a zenekarból, tök elegáncsosak voltak, Tibcsi úgy indított, hogy mindenkit köszönt a karácsonyi bulijukon és végig látszott rajtuk, hogy élvezték a zenét. Én mindenképpen. Nem tombolósan, nem sikítósan, nem képkészítősen, nem táncolósan, nem végeazéletemnek érzések közepette, de annyit elértek, hogy újra rájöjjek, mennyire szeretem őket, és hogy amit csinálnak az továbbra is tetszik. Ennél nem is várhatok el többet.

Ami viszont egyedüli és új volt ezen a koncerten az az, hogy jobban figyeltem a szövegeket. És még jobban tisztelem most már a tagokat. Tibit. Meg Liviust. És kezdem túlragozni. Az Otthontalanság otthona minden sora ijesztően igaz néha. És akkor még nem beszéltem a Libidóról. A Turning to the blue meg így is az egyik kedvencem, és most is annyira jajjnemcsöpögök. 

A Magam adomat játszották utoljára, azt hallottam először tőlük és bármennyire is elcsépelt, népszerű, hogy hipszerkedjek mainstream az a dal, tényleg gyönyörű és tényleg imádom. Minden egyes betűjét. Tumblrön is annyi volt mellé a komment, hogy szavakkal bánni. Egyszerűségében összetett. Nem fogok olyan szavakat használni, hogy mély, vagy megérintő, szívhez szóló, mert lehet, hogy igen, de mégsem. Nekem tetszik, most még enyhe voltam és ez így van jól. Nagyon jól.
Ahogy én éreztem magam a koncert közben...

Indul az agy a szív és a tüdő, jó veled mikor csúszik az idő. 
Remeg a hús a csontban a velő, észrevétlenül szalad az idő.

szerda, december 26

Karácsonyi összegzés

Az újévi az túl kommersz lenne...

Kezdjük a rosszal:
Szandi nem jön
Nincs meg a Hollywood Hírügynökséges pulcsim*
Nincs hó
Nem láttam sem a Blájen életét sem a Gyalog galoppot

Folytassuk a jóval:
Itt van a kiscsalád
Gyros lesz az ebéd
Kaptam két könyvet karácsonyra és mind a kettő nekem való
Tegnap csináltam forralt bort és finom lett
Barátok jóvoltából gazdagabb vagyok egy Beatleses bögrével és egy Beatleses jegyzetfüzettel
Tegnap nyertem társasjátékban
Készen vagyok a németházival
Tudok olvasni (sokat)

Fejezzük be a legjobbal:
Ma este Quimby koncert!


Szóval sokkal több a jó, örülni való, mint a rossz, pár nap késéssel megérkezett a karácsonyi hangulatom, mindent és mindenkit szeretek, örülök, olyan vagyok, mint aki kicsit többet ivott a kelleténél, azt is mondhatnám, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel megvagyok elégedve.

*Ez egy érdekes történet. Az úgy volt, hogy viszonylag hosszas gondolkodás után hirtelen felindulásból megrendeltem egy férfi S-es fekete HH pulcsit az Úr 2012. évében október hó tizedik napján, ami szerdára esett. Tehát megrendeltem és örültem a fejemnek, hogy jajjdejó, legalább egy karácsonyi ajándéknak biztosan tudom a kilétét. Hogy hogy nem, már pénteken megérkezett, örömködtem és szerencsére, vagy a rendkívüli meggyőzőképességemnek köszönhetően a hétvégén nálam lehetett a 24 órás vetélkedő miatt. Akkor még megvolt. Elvittem, nem viseltem, hazahoztam, szeretgettem, felvettem, majd le, így telt a vasárnap. Aztán hétfőn eszembe jutott, hogy ez igazából karácsonyi ajándék, ergo nem kéne hogy nálam legyen. Így szépen visszaraktam a borítékba, majd odaadtam idösapámnak. Elvileg.

Aztán hétfőn kiderült, hogy nincs meg. Először azt hittem, hogy apa csak szórakozik velem, de nem, megnézte mindenütt (elvileg!), és nincs meg. Akkor szenteste még ajándékosztás előtt átnéztem a mi szekrényeinket, de nem. Sehol sincs. Gondoltam a garázsra, de nem valószínű, hogy ott van. Jelenleg senki nem keresi, nekem hiányzik, mert tudom milyen jó érzés, ha nálam/rajtam van, és nem, nem vicces, hogy az egyik (talán legjobban várt) karácsonyi ajándékomat nem kaptam meg. És most nem arról van szó, hogy itt panaszkodom, miközben sok szép dolgot kaptam ajándék gyanánt, miközben néhány családnak még töltött káposztára sem telik (egyébként nem töltött káposztát kell enni karácsonykor, hanem halászlevet, csak szólok). Egyszerűen csak szükségem van rá, és sokkal rosszabb úgy várni valamire, ami talán meg sem lesz, amikor tudom hogy már megvan, itt van, csak nem tudom hogy hol és nem lehet az enyém; mint úgy várni valamire, hogy láttam valahol és ábrándozok arról, hátha az enyém lesz. 
Ez egyszerűen szar érzés na. Poén, nevetséges, szinte természetes, hogy ilyen megesik velünk, de azért mégis jó lenne, ha meglenne. Tényleg.

hétfő, december 24

Weöres Sándor: Nől a dér, álom jár

Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.

Én is, ládd, én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.

Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék,
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.

Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.

Kis ágat öntöznék
fönn a messze Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.

Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.

vasárnap, december 23

Még nem is említettem...

Tegnap megnéztük a Gyűrűk Ura első részét! 
Hogy még jobb legyen, a négy órás rendezői változatot, és nem csalódtam. Izgalmas volt, gyönyörű, megható, vicces is néhol, nagyon tetszett. Elég rendesen fel voltam spanolva, pattogtam a kanapén az izgalmasabb részeknél, és végig azt hajtogattam, hogy ez milyen aranyos film, mert hát tényleg. Ha nem is Dumbledore-szerűen, de eléggé érezhetően azt közvetíti s nézőnek, hogy a szeretett nagyon fontos. Lehet, hogy ez csak nekem jött le, én már csak ilyen szeretlekes ember vagyok, de akkor is. Nagyon aranyos volt, nagyon élveztem. A 9gag miatt pedig tudtam Gandalf szövegét szinte szó szerint, vártam Boromirt, és egy csomó képet felismertem.
Szóval büszkén kijelentem, hogy elindultam a LoTR megismerésének az útján és nagyon élvezem.
Főleg úgy, hogy néhány barát jóvoltából már két ajándékkal vagyok gazdagabb. És boldogabb, ugyanis, mind a hárman tökéletesen eltalálták, hogy minek örülnék. Kaptam Beatleses jegyzetfüzetet (ami annyira szép, hogy maximum dalszövegeket fogok beleírni, mást nem), valamint egy Beatleses bögrét és jajj. Sajnos a karácsonyi hangulatom megint messze jár, de ezen apróságok által egész közel kerültem hozzá.

csütörtök, december 20

Whoa!

Whoa! I'm waking up, I feel it in my bones, enough to make my systems blow... Igen, továbbra is Imagine dragons. Bár most Awolnationt hallgatok.
Na de. Whoa, emberek, már 7000-en voltatok/voltunk itt. Ez már nem semmi, ami pedig már valami, mint tudjuk. Most azért kicsit örülök. Mondjuk. Hat óra tájékán, amikor ajándékot csomagoltam a barátnőimnek és Christmas lightsot hallgattam, megjött a karácsonyi hangulatom. Sütit nem sütöttem az osztálynak, túl későn értünk haza, nem is igazán volt kedvem, de van még három évem, ráérek.

"Én a semmiben ülök. És jobb a semmiben ülni, mint valamiben, ami valójában semmi se."
Janne Teller - Semmi

kedd, december 18

I was not unhappy my whole life

Azt hiszem ezen a dalon fogok bőgni minimum egy héten keresztül. Csak hogy ne legyek annyira teátrális, ezen a dalon fogok szomorkásan mosolyogni egy hétig, holnap már tudni fogom a szöveget és énekelni fogom.
 Itt meg lehet tekinteni a szöveget.

Előtte pár perccel még bömböltettem hangosan hallgattam és énekeltem a Radioactive-ot az Imagine dragonstól és rájöttem, hogy teljesen illik a jelenlegi helyzethez, igazi forradalmi dal.
Lehet a kettőt fogom felváltva hallgatni (megtoldva egy kis Nirvanával, már hiányzik az is), akkor legalább ki lesznek egyenlítve az érzelmeim és kellemesen semleges leszek. Statisztikailag, természetesen.

Egyébként sajnálattal kellett konstatálnom, hogy még mindig nincs karácsonyi hangulatom. Tavaly ilyenkor már lelkesen hallgattam a Christmas lightsot, és még lelkesebben vártam az angolórákat, ahol 45 percen keresztül csak karácsonyi dalokat énekeltünk összevontan. Oh wait, már nem ugyanoda járok, itt nincs angolórán éneklés, nincs németórán éneklés (hahaha). 
Ami nem olyan nagy probléma, de azért mégiscsak érezhető a hiánya. Többek között ez volt az egyik kedvencem a karácsonyban, vagyis az adventben, mert ugye a karácsony előtti hét még nem karácsony. Pénteken annyira megörültem a hónak, és olyan gyorsan előjöttek a szép emlékek, hogy gyorsan el is küldtem néhány smst volt osztálytársaknak, hogy ők is érezzék a Christmas spiritet.Bejött, mert a négyből hárman válaszoltak, a negyedik csak azért nem, mert élőben is beszámolhatott.

Ma zenei estet tartok, holnap vagy lesz tüntetés vagy nem (kulturált, ha minden igaz), és ha más nem, legkésőbb csütörtökön megjön a karácsonyi hangulatom, mert sütit sütök az osztálynak. Igen, az egésznek. Igen, belső késztetés miatt. Igen, szerintem sem vagyok normális. Vagyis pont az, hogy de.
Normális vagyok, szeretem a karácsonyt és Black Keys albumot hallgatok. Az élet csupa öröm!

vasárnap, december 16

Ez a kép nem fogja egyhamar elveszteni az aktualitását.
Ami azért elég rémisztő...


péntek, december 14

Az mennyit árul el rólam, ha írásban kérlelem magam, hogy tanuljak?

Hja, valahogy így állunk. Állok.
Gondolkoztam azon, hogy írjak-e sok-sok mondatot attention seeker módban, de inkább elvetettem az ötletet. Bőven elég az, hogy van blogom. Meg twitterem. Meg facebookom. 

Hadd jegyezzek meg annyit, hogy tegnap csodaszépen esett a hó, képzeletben úgy tapsikoltam, mint egy retardált fóka, és rájöttem, hogy az osztálytársaim puhányak. Az természetes, ha télen, hidegben fázik az ember. Én is fázom, a rengeteg réteg ruha ellenére is, de a friss levegő mégiscsak fontosabb. De nem. Legyen jó meleg és pusztuljunk bele az oxigénhiányba. Ha kinyitom az ablakot/ablakokat, pár másodperc alatt már hárman ordibálnak rám és csukják be az ablakot. Biztos nekik van igazuk. Nem.

Bármennyire is a város, és talán a megye legjobb gimnáziumába járunk (a tanulás szót nem kockáztatnám meg, elég csak magamból kiindulni), még gondolkodni sem képes a többség. 

*arrogáns-lenéző-ideges mode on* 
Van egy lány, tök aranyos, szimpatikus volt már az elején is, most is, de azzal a megjegyzésével miszerint azt hitte, hogy, okoska vagyok, de aztán rájött hogy tök cuki vagyok nem tudok mit kezdeni. Kurvára nem kéne lenézni azt, aki tud. Gondolkodni, válaszolni a kérdésekre, megírni egy legalább négyes dolgozatot. Nem mondom, hogy másra számítottam, mert nem, de azért reménykedtem egy kicsit. Az a baj, hogy a suliban nagy többségében vannak a pávák, meg a csinivagyoknééézdcsini lányok, vannak azok, akik tényleg tanulni jöttek ide, mert hallották hírét, és mivel vidékiek, nagyon tepernek, és vannak a többiek. Köztük én is. Ha már elkezdtem, fejezzem is be. Felbasz az ilyen hozzáállás. Nem mondom, hogy buták, mert nem, de valahogy semmi affinitásuk nincs, nem hogy a tanuláshoz, de még a tudáshoz sem. Semmi. Aki nagyhangú és poénkodik, és buta, mint egy marék szárított lepke és ezen röhög is, az faszagyerek, le a kalappal. Aki értelmes, és neadjisten, nincs négyesnél rosszabb jegye, az már stréber. Remek. 

Az emberek kezdenek büszkék lenni rá, hogy nem szoktak gondolkodni. Egy ismerősöm olyan fölénnyel és lenézéssel bizonyítgatta nekem, hogy ő nem ért engem, mintha ez reám nézve volna megszégyenítő és nem őrá nézve.
/Karinthy Frigyes/

Lehet igaza volt a némettanárnak, amikor azt mondta, hogy nem csodálkozik azon, hogy nem akarnak ennyi léhűtőt egyetemre engedni. Három éves képzést elvégzi öt év alatt, örül, mert van egy diploma a kezében, de nincs tudás a papír mögött. Ilyen emberekre tényleg nincs szükség. Jó, az is egy dolog, hogy nem csak ez áll a keretszámok csökkentésének hátterében, de most nem erről kezdtem el okfejtést, és nem olvastam eléggé utána ahhoz, hogy csak úgy kijelentsek mindenfélét. 

Szóval bármennyire is szeretem az osztályomat -mert szeretem, tényleg jó érzés nap mint nap bemenni-, meg az iskolát, a többség hozzáállása valami vérlázító. Az sem nyugtat, hogy nem csak velünk van így, hanem a generációnkkal összességében. Tényleg. Tudom, tudom, mekkora a szám, csitri vagyok, stb. Nem bír érdekelni. Van bennem felsőbbrendűség-érzet néha, igen, de nem megalapozatlanul. Ha rossz jegyet szerzek, mert nem tanultam, igyekszem kijavítani, és ha az alapállapotom a konstans szarokbele az egészbe, a végén akkor is hozom a -magam által- elvárt teljesítményt, mert így tartom helyesnek. Más gondolom nem. Ő bajuk, de engem is érint, így annyira nem vicces. Hörr és morr mindenkire. *arrogáns-lenéző-ideges mode off*

Szóval ki kéne nyitni az ablakot. Valahogy így állunk. 
Ja meg úgy, hogy ma a fizikatanár az óra negyedében sóhajtozott a nem épp fényes jegyek miatt, jogosan. Nyelvi osztály lévén nem jeleskedünk a reáltárgyakban. Meg is kérdezte (??), hogy ki szeretne mérnök lenni, vagy épp műszaki egyetemre menni, netán orvosira, vagy jogra. Nem jelentkeztek sokan. Én sem. Mégpedig azért nem, mert kialakulóban van (azaz fogalmam sincs, hogy hol és mit akarok tanulni, egyáltalán akarok-e tanulni, és ha igen mit, és ha igen, hol). Viszont egy-két embernek hála eljutottam odáig, hogy a bölcsészekre is úgy tekintsek, mint csökkent értelmű egyénekre, holott magam is bölcsészalkat vagyok (aki titkon imádja a fizikát), és igazán semmi okom rá, hiszen a többségük hatalmas tudással rendelkezik, csak egy másik területen.

Nem akartam az egészből semmit se kihozni, inkább csak bennem volt, hogy megosztom felháborodásom tárgyát, mert tényleg egész ritkán vagyok rajtam kívül álló okok miatt ideges, de ha igen, akkor annak általában megvan az oka. Vagy nincs, de találok.

vasárnap, december 9

De szeretnék én is, hej...

Most, hogy ilyen szépen kifejtettem a Gyűrűk Ura iránti vágyamat, had ejtsek szót a filmekről általában. Mostanában. Csóró vagyok és lusta, ezért se moziba nem járok, se itthon nem nézek szinte semmit, ha igen, az tuti olyan film, amit legalább háromszor láttam. Pedig annyi mindenre kíváncsi vagyok! Nyáron egész jól csináltam, volt valami elképzelésem néhány filmről, amit látni akarok, meg is néztem őket. Meg még néhány másikat, ami csak úgy jött, szerencsére nem csalódtam. Amióta tanítás van, valahogy elhalt a filmnézés iránti késztetésem. Vagyis addig tart, hogy "úúh, ezt mindenképpen meg akarom nézni" és vége. 

Sajnos, olyan időszak kezdődött el, amikor jobbnál jobb filmeket vetítenek a mozikban, kapásból fel tudok sorolni hármat, és akkor még nem tettem említést a művészmozik kínálatáról. Se az online filmnézésről. Igazából egy listával kéne kezdeni. Ameddig nem tudom, mit akarok megnézni, addig elég nehéz eldönteni, hogy mire költsek pénzt/időt. 

Oké, jövő héten végre látom a Felhőatlaszt, pipa. Valamikor megnézem a Gyűrűk Ura 1-2-3-at örülök a fejemnek és megyek a moziba Hobbitozni. Addig valószínűleg megtanulom a Misty Mountains coldot, hogy vígan énekelhessek a többi néző nagy nagy örömére. A tegnap kijött Szirmai-kritika hatására tervbe vettek a Hét pszichopatát, amit azért fogok megnézni, mert: Christoper Walken, egy, kettő, három... hét(!) pszichopata, fantasztikus, nekem való. A harmadik ok pedig az, hogy Gergőnek tetszett, és ami neki tetszik, az nagy eséllyel tényleg jó film.

Aztán aztán (jelenleg a Misty mountains cold 25 perces verziója végénél járok) ott van a sok sok film, amire  csak úgy kíváncsi vagyok. Példának okáért a Túl a barátságon, az Adam, a Submarine másodjára, az Amadeus, Tom Hiddleston és Hardy filmek, nem tudok dönteni a kettő között. Na meg Tim Burton filmek, esetleg a Schindler listája és az IMDB top 250-es listájának első tíz filmje. Szerencsére abból egyet-kettőt láttam, de még így is hosszú a lista. Az íratlan lista. Ezeken kívül még van egy pár, ami érdekel/het, csak nem jutott eszembe. 
No sebaj. Van időm, lesz akaraterőm, filmbuzi leszek.

Far over the misty mountains cold

I just want to watch the Hobbit: An unexpected journey so much, and The Lord of The Ring trilogy and I want to have a LoTR marathon... 

Még egyik részt se láttam teljes egészében, a történetet csak körülbelül tudom, de ezen hamarosan változtatok. Ez a dal fantasztikus, a filmek tetszeni fognak, én meg egész nap Gyűrűk Urás zenét fogok hallgatni, meg ezt és végem van. A tumblrnek az a hatása hogy olyan dolgok iránt is képes vagyok fangirlködni, amikhez semmi közöm nincs. Például a BBC Sherlock, vagy a Doctor Who? vagy a Supernatural. Imádom az összeset, sírok, ha meglátok egy Doctor&Rose gifet, vagy egy Castieles képet és jajj végem van.
Szóval Gyűrűk Ura.


csütörtök, december 6

Meg kellett volna vennem a Beatles táskát a panoptikumban

Brühühü...

Ezt tessék meghallgatni!
Egyébként. Elvileg nincsenek önálló gondolataim, gyakorlatilag meg kellett volna vennem azt a táskát Londonban. Amúgy meg elvagyok, jelenleg egész sok csoki birtokosaként a kedvem is jó, a fizikát kezdem érteni, ha még tanulnám is... A napok továbbra is eltelnek, igyekszem korábban lefeküdni, ügyesebben beosztani az időmet és leszokni tumblrről. Ez egy fontos pontja az életemnek! Mivel cetliket nem írtam egy hete, fogalmam sincs mi történik velem, ami annyira nem vicces. Ja igen. Le lett vágva a hajam, normális kép még mindig nincs, meg minek mutogassam. Aztán aztán a Száll a kakukk fészkérevel továbbra sem haladok, hétfőn sütöttem muffint, nincs se kötőtűm, se fonalam, se olyan ismerősöm, aki meg tanítana kötni. Nehéz az élet.
De oly élveztes! 
Egyrészt itt a tél, havazik, van meleg kabátom, honlap jönnek lánykák hepajkodni, az Imagine dragons továbbra is fantasztikus, van sok csokim, ezt már mondtam, olyan jókedvem van, mindenki legyen olyan jókedvű mint én. 
Jajj. Tessék kiélvezni a decembert, meg a telet, meg a reggeli felkeléseket (kac-kac). Bölcs vagyok és tévedhetetlen, a humorom a régi.

hétfő, december 3

Emberek, akik még olvasnak!

Mármint engem.
Egy kérdés.

Mi a kevésbé degradáló egy nő számára, ha úgy kérik meg a kezét, hogy Leszel a feleségem?, vagy úgy, hogy Hozzám jössz?, vagy úgy, hogy Légy a feleségem! ?
Amiben benne van a feleség, az azért tűnik annak, mert a férfi tulajdonként tekint a nőre, ami alapból undorító, viszont a harmadik annyira semmilyen, mintha azt kérdezné az illető, hogy mi legyen a vacsora. Tényleg kíváncsi vagyok...
Különben is, ha voltatok olyan kedvesek hogy 95-en néztetek fel a blogra, amikor nem is volt új bejegyzés, akkor annyira is lehettek, hogy válaszoltok. Ugyanis érdekel.

vasárnap, december 2

„Az anarchizmus valójában az emberi elme vallás alóli felszabadulására, az emberi test tulajdon alóli felszabadulására, a kormány béklyói és megkötései alóli felszabadulásra törekszik. Az anarchizmus célja egy olyan társadalmi rend, amely az egyének szabad csoportosulásán alapszik és valódi társadalmi javakat termel, egy olyan rend, amely garantálja minden embernek a földhöz való szabad hozzájutást és a létszükségleti javak élvezetét, az egyének vágyainak, ízlésének és hajlamának megfelelően.” 

/Emma Goldman/

szerda, november 28

Az érzelmek tényleg vicces dolgok

Miután tegnap leírtam érzelmi állapotomat, kipanaszkodtam magam, és megírtam a cikket, jobb kedvem lett. Mily meglepő, ez általában így szokott történni.
Reggel is viszonylag friss voltam, majd fejen találtak találni egy tolltartóval, de a helyzet annyira vicces volt, hogy csak mosolyogni bírok, ha belegondolok. Idei első hármasom (apa szavaival élve kezdek elkanászodni) kicsit lelombozott, de hamar túltettem magam rajta.

Ami a legfurcsább az egészben, hogy be kellett látnom, a kedvem egyenes arányosságban van a produktivitásommal. Ez viszont nem vicces. De nem is olyan szörnyű. Én meg semmitmondok.
Semmi új nincs a nap alatt.

kedd, november 27

Vicces dolgok az érzések

Tényleg.

Most nem bódottá van. De nem is szomorúság. Fásult vagyok egy kicsit, fáradt is, hiányzik néhány ember. Cikket írok nulla kedvvel, elegem van. Pedig ma egész jó napom volt, sőt tegnap is. No mindegy. Szeretnék aludni, ha alszom semmivel sem kell törődni. Szeretek aludni, megnyugtat. Most viszont írnom kell. Elvállaltam, megteszem. Ezt nem halaszthatom el, nem ruházhatom át másra. Nem szegném meg az ígéretemet.
Csak azt, amit magamnak tettem.
A saját szabályaimat áthághatom, igaz?

vasárnap, november 25

Bódóttá és a többi

Még friss az élmény, egy órája mentek el az itt megjelentek. 
Fagyoskodtunk a Zagyva-parton, kockultunk, társasjátékoztunk, ettünk sütit és rakott krumplit (már aki), honfoglalóztunk, és megint csak úgy elvoltunk. Ismétlem önmagam, de a tevékenység is hasonló volt a korábbiakhoz. Semmi különös épp ettől különleges, fujj de utálom a közhelyeket. Ja hogy ez nem látszik. Sebaj.

Ma egész sokat rohangásztam magamhoz képest. Reggel Pankával fodrászhoz, majd piacra almáért, majd vasútállomásra Petra szóbelijén szurkoltam, majd hazaérkeztem, majd kicsivel később megint kint voltam és sétáltam a játszótér felé, mily filmbeillő. Egy kis köd azért volt. Na meg hideg. De felöltöztem. Aztán mikor már kellőképpen kihűlt mindenki jöttünk hozzánk és mókáztunk egészen tizenegyig, miénk volt a ház. aztán hiphop, már itt sem voltak és jajj azért előtte meg sokáig, nem panaszkodhatom, még mindig imádom az ilyen estéket.

Az Imagine dragons továbbra is imádom, kiderült (másodjára) hogy Blanci is, minő öröm. Találtam youtubeon egy csatornát, ahol a csávónak Imagine dragons és Beatles (!) meg mindenféle egyéb józene coverei vannak, szép az élet. 
Vagyis. Az. Tényleg. Én meg matekházit írok.

csütörtök, november 22

Mi befolyásolja az etióp népvándorlást?

Nem vicces dolog a folytonos szemrángás, tényleg nem. Sem az önsajnáltatás, így annak itt és most véget vetek. Tényleg. Vagyis. Inkább semleges leszek, az úgyis nagyon egy nekem.

Másfél héttel el vagyok maradva magamtól, nem mondanám, hogy igyekszem behozni, de azért haladok. Mindig csak előre, különböző tempóban. Próbálom formálni magam, lehúzni a felesleges rétegeket, mint személyiség, mind megjelenés, mind gondolkodás terén. Bármennyire is szeretem a hangzatos szavakat, nagyon nem illenek hozzám. Viszont nehéz őszintének lenni, valahogy sosem sikerül azt írni, amit igazán gondolok. Nincs meg a kellő bátorság hozzá, na meg ez nem az a felület, ahol mindent megosztok. 
Igazából nem sajnálom. Ja igen, ennyit a pozitivitásról.

Na de. Most hogy kaptam egy-két vidító videót, a kedvem is jobb lett. És tízkor elmegyek aludni, hogy reggel fáradt legyek, nincs mit tenni, minél többet alszom, annál fáradtam vagyok, de hát mit tehetnék, imádok ágyban lenni. Puha meleg, van takaró, plüss fehéregér, meg mindenféle jó dolog, lehet benne aludni, úgyhogy igazán kellemes hely. Nagyon. 
Meg ez az este is az (litván). Én megy vicces vagyok. 

A szél.

szerda, november 21

"I fell in love with the
morning, how you stumbled out
of bed when you first woke up,
and how your eyes groaned with
exhaustion.
The way your hands grasped my
hipbones while your lips stole
the ending of my sentences.
Everyday with you felt like a
month of Sunday mornings with
white bed sheets and lazy
smiles.
The same morning, I fell in
love with the coffee shop down
the street, and the way you
asked for two sugars, but you
actually meant three.
The walk home from your house
made me remember what Monday
mornings feel like.
Somewhere in between falling
in love with our midnight
conversations that were
exhaled through cigarette
breaths and interrupted by
coffee stains,
and reading the love notes you
had written on my flesh,
I realised,
I am in love with the presence
of your words
and the feel of your
existence.

But I am not in love with you."

hétfő, november 19

Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem

Ma volt a harmadik olyan alkalom, amikor 5,,,-t kaptam a dolgozatomra. Just sayin'.

Csináltam hagymás-tarjás tojásrántottát, egész jól sikerült. Szétszórtságomnak köszönhetően nem kevertem fel előtte a tojást, csak beleütöttem, de összekevertem gyorsan, így viszonylag homogén lett. Egyre többször mondom azt, hogy enni jó, mert tényleg és amúgy is, annyira boldogító ilyeneket kijelenteni. Mondatonként hozom össze ezt a bejegyzést, ahogy ma hajnalban mondatonként rakosgattam össze az irodalom fogalmazásomat. Nem mintha nem tudnék írni, egyszerűen arról van szó, hogy rémesek a tanulási módszereim. Körülbelül két hónapig bírtam minden délután leülni és becsületesen megírni/megtanulni mindent, de már nem. Pedig érezhetően könnyebb volt úgy, csak az agyam még mindig nem képes hosszútávon gondolkodni, úgyhogy marad a "leave it until 2 pm then cry" módszer. Finomítva, természetesen. 

Szeretem a hétvégéket, még a vasárnapot is, kivéve a vasárnap végét, az már nagyon szenvedős, de az alaphangulatom mostanában egész optimális. nem boldog, még csak nem is vidám, de remekül elszórakozom, vannak boldogító pillanatok, van amikor több is egymás után, nincs okom panaszra. Tényleg nincs.

vasárnap, november 18

Welcome to the new age

Meg sem lepődöm magamon, ma még vár rám egy fogalmazás Akhilleuszról, aki az archaikus kor embereszményének megtestesítője, német szavak magolása és a Kötelezők röviden Odüsszeusos részének kétszeri elolvasása. Fuck it!
Vagyis. Egész jó hetet zártam, le lett vágva a hajam,  voltam moziban tegnap csináltam Varnus Xavérral interjút, régi képeket nézegettünk, fürdőszobát takarítottam, rendet raktam, sütött a nap és sok sok sok Mumford and sonst hallgattam. Igazán nincs okom panaszra.
Inkább megyek is, megcsinálom a dolgom, hátha lesz időm filmezni. Csak pozitívan.

Csak szerintem írtam már rég ennyire semmitmondó bejegyzést?

hétfő, november 12

Teljesen érthető, de azért furcsa, hogy ha nem azt írom le, amit valójában gondolok, akkor nagyon nem tudom megfogalmazni, mert a gondolatot nem érzem a sajátomnak. Nem bírok hazudni, még ilyen formában sem, vagy csak nagyon nehezen.

vasárnap, november 11

Welcome to the new age

Facebookon offline vagyok, senki nem zavar. 

A mai vasárnap is imádnivaló volt. Nem szoktam ilyet mondani egy napra, de a mai tényleg. Tíz után keltem egy kicsivel, még mindig a Back down south az ébresztőm, ez az egy, amit egy hónap után sem untam meg és még mindig öröm rá kelni. Almás lepényt reggeliztem, rend volt, kint sütött a nap, szóval ami kellett az megvolt a jókedvhez. Igazából délig csak lézengtem, visszafeküdtem, szundikáltam, így nem is igen volt értelme a "korán kelésnek". De a tegnapi nap meghozta hozzá a kedvem, szóval nem olyan nagy baj az. Ebéd után következett a szokásos vasárnapi program, azaz porszívózás és kádsúrolás.Azt is élveztem. Meg a teregetést is, bár azt általában igen. Most kifejezetten, mert végig Imagine dragons szólt.
Ami viszont tényleg überelhetetlen a mai napban, az az, hogy átrendeztem a parafatáblámat. Körülbelül két éve ugyanúgy volt, csak néha-néha tűztem valamit, zsúfolt volt és néhány poszter, vagy épp papírdarabka már rég elvesztette az aktualitását. Mindig elterveztem, hogy na most akkor megcsinálom, de sose lett belőle semmi, még szünetben sem. Valamiért ma sikerült erőt vennem magamon és elkezdeni, onnantól már ment simán. Megtaláltam a Beatleses könyvjelzőmet és az angliai útról hozott belépőket, azok is kikerültek a számtalan fecni, mozi/busz/koncertjegy és fotó mellé. Egyetlen egy poszter sincs, mégis ki van töltve az egész. Emlékekkel főleg. Van egy órarend is. Nagyon tetszik az egész, most egy darabig így lesz. 
Éljen a produktivitás!

Nem tetszik ahogy írok, valahogy ez már nem én vagyok. Semmi értelme annak, hogy leírom mit csináltam. Minek? Az egy dolog, hogy konzerválni szeretném a gondolataimat, mert mindent elfelejtek, de azt máshol is megtehetném. Nem értem magam. Hazugság. Nagyon is tudom, miért írok még ide mindig. Igazából nem baj, csak nincs értelme. Nem is kell hogy legyen. Még mindig élvezem az írást, csak már nem tetszik. Nem mindig. Túl sokan és túl erősen inspirálnak, ami néha túl mutat az inspiráción. Nem szabadna ennyire átvenni mások bármilyét. Túl sok a nem. Szóval. Még mindig írom a napok vidám történéseit a papírdarabkákra és bedobom őket a befőttesüvegbe. Gyűlnek a mozaikok. Ott vagyok mindenhol. Ez jó.

szombat, november 10

Dominos

Ma fél kilenckor keltem. Ilyen is régen volt.
Utána az egész napot Petrával, kicsivel később Chennel és Petrával, jóval később Chennel, Petrával és Blankával, majd azután nem sokkal már Petrával, Chennel, Blankával és Tomival. Az apropó először Petra fodrászhoz menése volt, majd lett belőle könyvtár, végül pizza Petráéknál, majd csak úgy voltunk nála. Elszórakoztattuk magunkat mindenféle kütyükkel, cicával mókáztunk, teát ittunk, beszélgettünk, hajat csináltunk és tényleg csak úgy voltunk. Nagyon egyszerűen, ki ki a maga dolgával elfoglalva, de mégis együtt. Imádom az ilyet. Meg az ilyet is.

csütörtök, november 8

A nap, amikor megtudtam, hogy igenis lehet órákon át tanulni

Bizony. 
Az az tegnap. Valamikor október vége felé visszatértem önnönmagamhoz és belesüppedtem a nemtanulás kellemesen ismerős érzésébe. Négyesnél így sincs rosszabb jegyem (kifejtsem, vagy ne fejtsem, hogy mennyire másnak képzeltem el a gimnáziumot?), engem nem feleltetnek, doga előtt tanulok, csókolom. Szóval jött a történelem témazáró és mivel eddig nem is igen nyitottam ki a könyvet és nem akartam négyesnél rosszabbat írni (khm, ötösnél), leültem és jegyzeteltem. És ültem és jegyzeteltem és ettem és visszaültem és jegyzeteltem, tegnap fél négytől (nyert Obama!) körülbelül kilencig. Persze ebben bennfoglaltatik a sok kajaszünet, egy vacsora, néhány perces ordibálás és egy fél óra éneklés just for fun. De végeztem vele, lyukasban átnéztem, tudtam, megírtam. Négyesnél tényleg nem lett rosszabb. A tanulásról ma már több szó ne essék, köszönöm.

Vagyis. Bár semmi köze hozzá, de mivel ma ilyen nagy megpróbáltatásokon mentem keresztül, holnap összesen három órám lesz, fél délben már itthon leszek.

vasárnap, november 4

Cikket írok


Haladok vele és közben meghalok kicsit.

Négyszer egy nap rád gondolok,
Bárhol vagyok, bárhol vagyok.

Hello darkness, my old friend...

I mean November...

Panka elfoglalta az asztalomat, anya ül a gépnél, én meg az ő asztalánál.
Ennek fordítva kéne lennie.

Ja igen, elmentünk és vissza is jöttünk Bajáról, voltunk temetőben, játszottunk, ettünk sokat, az elsőt kivéve csak a szokásos. Továbbra sem tudok máshol tanulni, csak itthon. Azért az irodalmat kijegyzeteltem. Tegnap megírtam egy cikket, ma még vár rám ugyanannyi karakter, saját gondolat, nehéz téma, félek. De meglesz, van teám, leülök, megírom, simán fog menni. 

Az idő szép, a nap süt, rend van, szeretek írni, három könyvért sóvárgok, ami nálam van azt nem olvasom, miért nem olvasom? Le fogom vágatni a hajam, this is for sure. Attól is félek, meg sajnálom is kicsit, de vagy most, vagy négy év múlva, úgyhogy inkább most. 
Ténylegesen most pedig elmegyek Odüsszeiát olvasni/irodalmat tanulni/cikket írni/törit jegyzetelni/lézengni. Még nem tudom.

szerda, október 31

Ja, hogy ma halloween van

A nappalok szépek. Tiszta levegő, világosság, derű. 
Viszont kezdek belefáradni a négy órai sötétedésbe. Hogy bírtam ki a tavalyi telet? Ez nem normális, ennek nem így kéne lennie. Rosszul van kitalálva. Kettőkor kellett volna háromra állítani, akkor egész emberi időben sötétedne. Mindegy. 

Nem. 

Töltődöm a nappalokból.

kedd, október 30

Nem hiányozna senki

Szörnyű vagyok.

Képtelen vagyok megcsinálni egy interjút, képtelen vagyok bármi olyanról jól írni, ami nem magamtól jön, képtelen vagyok újságíróként viselkedni, mert tudom hogy nem vagyok az. Most, hogy lepasszoltam az interjút valakinek (bárkinek, csak csinálja meg valaki, aki nem én vagyok, áááh), már csak két rövidebb cikket kell megírnom. Basszus. Nem nem nem. 

De, de, mert lojális vagyok és különben sem miattam fog késni a megjelenés. Olyan nincs. Bátorság van, mosoly és kitartás. Mindenkinek jobb úgy. Nekem is.

hétfő, október 29

Oh no not me, we never lost control

Csokimikulást eszem (muffin elfogyott, a fügét meg nem akarom egy este alatt eltüntetni), Nirvanát és Led Zeppelint hallgatok, I<3London pulcsiban és vastag zokniban ülök (mostmár) a laptop előtt és nincs jó kedvem. Vagyis nem, ez nem igaz.

Hogy is lehetne? Tegnap fél háromkor betoppantak a lánykák és kezdődött a korlátlan muffin és almáspite zabálás, teaivás, csacsogás nevetgélés. Meglepetésvendégként később csatlakoztak Danczék is, utána nem volt gond a hangulattal. Előtte se nagyon, de fiúkákkal egészen más. Ebből a kettőből csak úgy árad a hülyeség. Érdekes mód, annak ellenére hogy mind a kettő vagány gyerek, ők is élvezték az estét annak ellenére, hogy csak Cappyt ittunk. Úgyhogy ennyi, nincs több kérdésem. Igen, szerintem nagyon szánalmas ilyen fiatalon lerészegedni. Na de. Nálunk semmiféle lerészegedés nem volt, ellenben hangos nevetések annál inkább, úgyhogy részemről sikernek könyvelem el az estének ez a felét. A másikat is, viszont akkor már nem volt itt a hímnemű delegáció. Négy lány bebugyolálva takarókba simán végigröhögött másfél órát. Nem csak úgy (bár kétségkívül abban is jók vagyunk), nem. Megnéztünk minden olyan képet, amit én készítettem a fényképezőgépemmel. Ez körülbelül három éves intervallum, de az utóbbi fél évet kivéve szinte csak vállalhatatlan fotók vannak. Vajh miért? Mindenesetre remekül elszórakoztattuk magunkat. Aztán a Csillagpor szórakoztatok minket, viszonylag kora reggel pedig a hó. Nonszensz, de mindenki kellőképp bezsongott, megbeszélt idő előtt másfél órával az ablaknál pattogott mindenki és utána sem aludtunk vissza. Megnéztük az este elmaradt keringős videót egyszer-kétszer-háromszor, és előkerült az ovis ballagásom is. Akkor még szelíd és ártatlan voltam hahaha. Videózás után viszont sietni kellett, Sacinak ment a busza, elkísértük, fáztunk, majd mindenki ment haza. 

Hogy is lehetne? A kis séta után ellentmondva egész eddigi létezésemnek rögtön rendet raktam és megírtam a németházit (bizony, a szünet első napján), a délután további részében pedig a matekkal szenvedtem, illetve angolt  csináltam. Persze volt ebéd is, meg nagyon komoly házi feladat írás közben zenehallgatás is, de a két nyelv készen van, ami már valami. Az meg már nem semmi.

Hogy is lehetne? Végre fogtam magam és (kibattyogtam a szemközti éjjel-nappali közértbe) leszedtem a könyveket a polcomról, letörölgettem a töméntelen mennyiségű port és rendezkedtem. Vagyis először szortíroztam, rohangáltam a lakásban olyan könyvekért, amiket magaménak érzek, majd törtem a fejem. És pakoltam. Majd elégedett voltam, majd meggondoltam magam, újragondoltam, újrarakodtam, lefotóztam, összehasonlítottam. Közben volt szentségelés is, bizonyos szalagok meg üvegek miatt, de megoldottam. Készen lett és maximálisan elégedett vagyok a munkámmal.

Hogy is lehetne? Szünet van, program van, kedv is hozzá. A házimennyiség, a megíratlan cikkek száma, az érzelmi instabilitás mind semmi. Mivel az érzelmek instabilak, a rosszkedv sem tart soká. A jelenlegi rosszkedvem negyed órán át tartott, majd elkezdtem írni és beszélgetni, rögtön jobb lett. Szóval ja. Nem volt jó kedvem, de elmúlt. Ennyi.

péntek, október 26

Ma szünetben megállapítottuk volt osztály/jelenlegi évfolyamtársaimmal, hogy az osztálytalálkozóra harminc perces késéssel fogok megérkezni, és rögtön elkezdek majd kaját kunyerálni mindenkitől.
A poén az, hogy ebben van ráció.

csütörtök, október 25

Ez egy giccses kép az elmúlásról

Megint csak Quimby. Mindig visszatalálok hozzájuk, mindig akkor, amikor szükségem van a zenéjükre. Ma például a kocsiban megláttam a Kicsi ország cd-t, elkezdtem olvasgatni a dalszövegeket és megint belesüppedtem a világukba és igen, a Quimbyt emlegetve szinte kötelező ilyen hangzatos szavakat használni. Szóval nézegettem a jól ismert szövegeket, és amikor eljutottam a Múló időig, rájöttem hogy az a dal tényleg egyszerűségében nagyszerű és inkább nem is ragozom tovább... Ez határozottan nem egy giccses dal az elmúlásról, még akkor sem, ha Tibi úgy gondolja.

Egyébként nem szoktam én minden nap autóban ülni, csak ma sürgős vásárolnivalóm akadt, amihez a város széléig kellett elkocsikázni édes szüléimmel. Egyébként teljesen büszke vagyok magamra, mert tegnap egyedül intéztem el a vásárlásomat, egyedül döntöttem, és saját zsebből fizettem. Ami minden hátránya ellenére jó érzés. Lett átmeneti surranóm, Semmim és megálltam hogy vegyek kürtős kalácsot, ami határozottan büszkeséggel tölt el. Ma sapkát szerettem volna találni, igazi kötött meleg gyönyörűséget, és bármennyire is puha volt a kis vicces kötögetős, nem megfelelő, így otthagytam. Ahogy a többit is. Viszont titkos vágyam megvalósult és eggyel bővült a hosszított fazonú kardigánjaim sora. Eddig volt nulla, de kedden elkoboztam anyától a szürke pöttyösét, úgyhogy most kettővel rendelkezem. Maga a boldogság. 
És nem fázik a lábam a cipőben. Pláne!

szerda, október 24

You don't have to be alone

Az eltervezett pénteken tanulok és pakolok, majd a 24 órás csapatbulin keveset iszom, szombaton filmmaratont tartunk, vasárnap rendezkedek a szobában, este vendégség, hétfőn kétszeres filmnézés két különböző társasággal, kedden alvásból az valósult meg, hogy nem ittam, szombaton két filmet néztünk meg, vasárnap vendégeskedtünk (kis késéssel khm), hétfőn csak egy filmet néztem, kedden pedig Ifirkász megbeszélésre mentem alvás helyett... Bár a fél tizenegykor való lefekvést sikernek könyvelem el, nem annyira rossz a helyzet. Sőt.
Pénteken nagyon jól éreztem magam, igenis lehet úgy jókedvűnek lenni, szórakozni, ha nem alkoholizál az ember, és még a szakkörösökkel is találkoztam. Szombaton a két film közül az egyik a Rosencrantz és Guildenstern halott volt, így teljesen megérte. Imádom az ilyen filmeket. Igen, még akkor is, ha nem értem teljesen, de megfogott. Szerencsére ki lett írva dvd-re, majd apával is megnézem,szerintem neki is fog tetszeni. No de... A vasárnapban csak a nap második fele a pozitív, de az eléggé, mivel nagyon finom muffint sikerült sütnöm és drága barátainknál is emelkedett volt a hangulat.
Hétfőn délután filmnézés helyett activityztünk, sétáltunk és mekiztünk, valamint remekül elszórakoztattuk magunkat a bálnás poénokkal, utána a lánykák elkísértek és csatlakoztam a többiekhez. Sok kaja, viszonylag sok ember, nagy kivetítő, hd minőség és Avengers... kell ennél több? Szerintem sem. Háromkor értem haza, de nagyon megérte. Nemzeti ünnepen nem igazán ünnepeltem,ez nem jelenti azt, hogy nem jutott volna eszembe, csak egyszerűen nem voltam kíváncsi a szokásos városi rendezvényre. Pénteken az iskolai előadás messze felülmúlta az elvárásaimat, köszönöm. A délutánt korlátlan gépezéssel terveztem eltölteni, szerencsére Petruska és Tomi, valamint a drága főszerkesztő út meghiúsította e tervemet. Sétáltunk, elkísértek a Frei-be, poénkodtunk, majd miután társaságot váltottam, Zsolt meghívott minket egy-egy valamire, megbeszéltünk, kaptam sok sok megírni valót, nem fogok unatkozni az biztos. Jöttem haza, bepótoltam a pénteki terveimet, majd hajat mostam és viszonylag korán, viszonylag remek kedvvel mentem aludni.
Vége a hosszú hétvégének, nem egészen úgy, ahogy elterveztem, de eltelt és meglepően kellemesen. Nincs okom panaszra. Megint csak többnyire azokkal töltöttem az időm nagy részét, akiket szeretek. Ennek pedig így kell lennie. Legalább is én úgy gondolom...

szerda, október 17

You'll be happy and wholesome again

Egyébként tizenkét nappal az elhatározásom után tényleg került egy befőttesüveg az asztalomra, amibe már gyűlnek a cetlik tele boldog pillanatokkal, dalcímekkel, aprósággal. Sajnos a füzetem alig egy hónapig működött, egyszerűen nem volt affinitásom minden este kézbe venni, leülni vele és irkálni a dolgokat. A lényeges dolgok (amikre eredetileg terveztem a füzetet) a befőttesüvegben vannak, így nem féltem az emlékeimet. 

Egyébként ma nagyon szépen sütött a nap, elmaradt a föcink, elmentünk Tomival a nyelvvizsgánkért, és nagyon sokat beszélgettünk, már hiányzott. Matekházi készen van, értem a kémiát és van kedvem a német tanuláshoz, holnap csütörtök van, ami már majdnem péntek és megyek filmezni Blankához. Ő is hiányzott már. Meg Petra is, de ma találkoztam vele pár percre, úgyhogy minden a legnagyobb rendben. Már egy ideje így érzek, és ez most abszolút boldoggá tesz.

hétfő, október 15

Most, hogy csak szimplán vagyok fáradt, és nem úgy nézek ki, mint egy zombi... most van kedvem írni. Csak az a gond, hogy ez a 24 óra olyan, mintha nem is lett volna. Igen, ez a 24 óra inkább 33 óra volt. Oké, elfáradtunk, másodikok lettünk, festékes az összes akkor rajtam levő cucc, satöbbi satöbbi, de ez akkora élmény volt, hogy nem is találok szavakat. Ötven ember beleadott apait-anyait, együtt játszottunk, rohangáltunk és nem utolsó sorban szórakoztunk egy napon keresztül. Hihetetlen érzés.
Emlékek elveszve, kavarodva vannak csak meg, néha eszembe jut egy-kettő, gyorsan elhadarom annak, aki a közelembe van és pörgök. Részben, legalább is. Amúgy meg végigásítom a napot és érzem, hogy bárhol-bármikor el tudnék aludni.
De megérte. Újracsinálnám az egészet, jövőre is mindenképp megyek. Jajj, nagyon!!!

kedd, október 9

Hétfőn az iskola ajtajában már kezdtem elővenni a kulcsom...
Eltelt öt hét és otthon érzem magam. 
Persze egyre kevesebbet alszom, egyre többször csap fejbe a gondolat, hogy úristen mire vállalkoztam, minek vállalok el már megint mindent, de bírom, mert ez nagyon az eleje, ennél úgyis csak nehezebb lesz. És úgyis megoldom valahogy. Szóval nem panaszkodom. Reggelente fásult vagyok, délután bánatomban felzabálom nem csak a hűtőt, de a konyhában található élelmiszerek nagy részét is, tizenegyig oldom a fizikaházit telefonon keresztül és nem nagyon érek haza öt előtt. 
Viszont egyre inkább tudom a helyem az osztályban, egyre inkább kezdünk összetartani. Alakulnak a dolgok, meggyőződésem, hogy minden úgy, ahogyan kell. Persze ez a hajatmostam-nyugodtvagyok-estevanésmindenkész állapotom. Napközben ennél jóval idegesebben és kevésbé pozitívan fogalmaztam volna, de nyugtával dicsérjük a napot ugyebár... Távolról tényleg sokkal egyszerűbbnek tűnnek a dolgok. Példának okáért, már hétfőnként úgy érzem magam mint akit kimostak, legyen már péntek; és ez körül-belül a harmadik hét óta így megy... sajnos egyre több nap kelek fel úgy, hogy jajjne. Szerencsére nap végére tisztázom magammal, hogy unicum és békésen megyek aludni...

Mint például most. Vár rám a második szerelmem, az ágyam (az első George). Lassan az éjfélkor alvás kezd normális lenni. Most egy órával túlteljesítem magam, fantasztikus vagyok. 
És álmos.

vasárnap, október 7

Van valami szomorú az őszi estékben.
De azért akadnak örömforrások is.
Ha szép idő van, a szüleim gyakran kimennek a jó öreg Allie sírjához, és visznek virágot. Egyszer-kétszer elmentem velük, de aztán beszüntettem. Először is rossz volt abban a hülye temetőben látni Allie-t. Hogy körül a halottak, sírkövek, meg minden. Ha süt a nap, még nem is olyan rémes, de kétszer -kétszer!- akkor voltunk kinn, mikor éppen esni kezdett. Iszonyú volt. Esett az eső a sírjára, esett a fűre a hasán. Mindenre esett. A látogatók mind ész nélkül rohantak a kocsijukhoz. Ez az, amitől majdnem kiborultam. A látogatók elszaladhatnak a kocsijukhoz, bekapcsolhatják a rádiót, meg minden, aztán elmehetnek valami jó helyre ebédelni - mindenki, csak Allie nem. Ezt nem bírtam elviselni. Tudom, hogy csak a teste van a temetőben, a lelke az égben van, meg a többi link sóder is, mégse bírtam elviselni. Bár ne lenne ott. Te nem ismerted Allie-t. Ha ismerted volna, értenéd, mit gondolok. Ha süt a nap, nem olyan rossz, de a nap csak akkor süt ki, amikor akar,

csütörtök, október 4

Ha még nem mondtam volna...

Édesapa, imádlak!
De komolyan.

Hazaért, beszélgettünk, ki-ki ment a maga dolgára, szöszmötöltem a házikkal, ő olvasott, majd eszembe jutottak a dolgok és meséltem. Hogy kéne 24 órás vetélkedőre karton, meg matekra számológép. Erre megkérdezte, hogy mikorra. Mondom minél hamarabb, karton ráér, de honlap is lesz matek, igazából mindegy. Erre ő: jó akkor majd este megyünk.

És mentünk. Szokás szerint rám kellett várni, de miután kiléptünk az ajtón már minden gyorsan ment. Egészen az Intersparig, ahol nem találtunk számológépet. végigjártuk az egészet, majd a harmadik ember szerencsére útbaigazított minket. Akkor jöttünk rá, hogy már elmentünk előtte és pont szemmagasságban is volt, de nem láttuk. Azt a három fajta számológépet, amiből kettőt ki is lőttünk, mert nem elég profi. Hosszas (nem) tanakodás után úgy döntöttünk, hogy átmegyünk a Tescoba. Sajnos kimenetelnél megláttuk a sajtos pogikat és vettünk kettőt-kettőt, és ezzel ki is rúgtunk a hámból. Tesconál nagyobb volt a választék, viszont azok sem tudtak mindent, ami meg de, az volt az Intersparban is, csak négyezer (!) forinttal olcsóbban. Tébláboltunk, majd indultunk kifele, de mivel már odamenetelkor is szemeztünk a kínaival, szépen sorba álltunk választottunk és tisztességgel megvacsoráztunk. Hideg volt, a övé csípett, az enyém meg levesztette az ízét, de élveztük. Szóval vissza az Intersparba, böhöm nagy számológép leemelése, eltevése és pénztár. Ahol lehetett kapni étcsokis Snikercst száztíz forintért. Azt sem hagytuk ott. 

Többek között ezért is szeretek apával vásárolni. Meg mert lehet bolondozni. Megmutattam neki a méltóságteljes és félelemkeltő járásomat, kiröhögött, mert a legmagasabban levő kosarat vettem le, és sikeresen meggyőztem, hogy kocsikázzunk kicsit többet, csak hogy lássam én is, amikor a kilométeróra átvált 70 000-re. Mert az olyan szép. Szóval autókáztunk, mentünk két kört az egyik, három kört a másik körforgalomban, elszédültem, nevettem, jó volt. autót leraktuk, majd meneteltünk, elfordultunk kilencven fokkal, csak mind a ketten a másik irányba, a kulcsot majdnem az autóban hagytuk, de végül kiderült hogy nem, úgyhogy minden a legnagyobb rendben. George is (igen, már van neve a számológépemnek) rendben van, már csak azt kéne kitalálni, hogy hogyan működik.

hétfő, október 1

Elmennék most már egy másik helyre

szóval nem-e lehetne-e?

Holnaptól gyűjtöm a boldog pillanatokat egy befőttesüvegbe. 
Csak kéne szerezni egy befőttesüveget. 

"Hétfő van és elseje van, és nem kezdek elölről semmit. Már csak azt szeretném folytatni, jól-rosszul, cepekedve, krákogva, nyögve, okuláréval és élesre köszörült műszerekkel, amit elmúlt hétfőn kezdtem. Már nem akarom hétfőn és elsején megváltani, sem felrobbantani a világot. Már csak élni szeretnék e világban, hétfőn és elsején is, pontosan addig, amíg elvégzem a munkám és teljesítem kötelességem. Ilyen szerény vagyok? Nem, ilyen becsvágyó vagyok, hétfőn és elsején." 
/Márai Sándor/

Bármennyire is tetszik ez az idézet, nem élek így. Igenis szükségem van az újabb esélyekre, az újabb határokra, a tiszta lapra, a reményre. Ahogy a legtöbb embernek. Szeretem a lehetőségeket. Nem mondom, hogy ki is használom mindet, mert nem. És pont ezért szeretem őket annyira. Ha az előző 480 247 331 lehetőséget elszalasztottam, akkor is lesz még ugyanennyi. Biztonságot ad. 

Tessék nyugodtan a 30y zenekart okolni, ők hozták ki belőlem az ilyen gondolatokat. Egyszerre nagyon örülök neki, és kicsit rémisztő is, de eltelt egy újabb hónap. Szóval holnaptól cetlizzük a nap vidám történéseit, egyébként minden marad a régiben. Ahogy szokott.

vasárnap, szeptember 30

Te majd kézenfogsz és hazavezetsz

Előttem a délután, mögöttem pedig két csodás nap.
Kezdjük a péntekkel. 

Rügyavató. Órák elteltek, a vége felé valami hihetetlen módon izgultam. Amikor még volt óránk a tényleges Rügyavató előtt körbejárkáltuk a sulit, felírtuk a teremszámokat, memorizáltuk az olimpia eredményeit (volt némi fogalmunk a kérdéstípusokról), személy szerint folyton az osztálydal szövegét mondogattam, mert idegességemben elfelejtettem. Aztán idő volt, felsorakoztunk az udvaron, majd bevonultunk a tornaterembe. Minden kilencedikes osztály más színben, mi voltunk a kékek és istenien néztünk ki. Tetszik, mert ez az "osztályok egyenszínbe öltöznek" előhozza azt, hogy milyen jó egy közösséghez tartozni. Mikor mindenki elrendeződött, felolvastuk az eskü szöveget, megkaptuk a kitűzőket, majd elvonultunk a helyünkre. Kezdődött a zászlóbemutatás, majd az éneklés. Az a-sok Most múlik pontosant énekeltek, B-sek a 67-es útont, mi a Pokémon átiratát, a D-sek pedig a 8 óra munka átiratát (ami azért gáz, mert tesómék ugyanezt adták elő négy éve). Utána vártunk és wtf, a zászlóra mi kaptuk a legkevesebb pontot, viszont a dalra meg a legtöbbet. Sorversenyek következtek, ilyen-olyan, kaptunk kérdőívet is, folyton változott az eredmény, voltunk utolsó, de első helyen is. Kiordibáltam, kiszurkoltam és kiidegeskedtem magam. 

Harmadikok lettünk, de nem ez a lényeg. Bármennyire is voltak nehéségek, azért ez egy elég jó osztály, és ha nem is mindenkivel vagyok jóban 1:van rá négy évünk 2:összességében a többség tud együtt dolgozni. Úgyhogy én élveztem és kaptunk sütit is, abszolút megérte. Utána még kicsit beszélgettünk a volt osztálytársakkal, majd Pankával siettünk haza, ugyanis egy óránk volt kiérni a vasútállomásra. Össze is pakoltunk, apa elvitt minket, sikeresen felszálltunk a vonatra, amikor tudtam olvastam (Zabhegyező, végre!), beszélgettünk a bácsival és fél óra késéssel megérkeztünk a Nyugatiba, ahol már várt ránk Dénes. Kalandos villamosozással el is jutottunk Pankához, evett, vártunk, tanakodtunk, szerencsétlenkedtünk, majd elindultunk. Annak ellenére hogy a Kutatók éjszakája miatt mentünk csak Budapestre, összesen egy előadást néztünk meg, és még onnan is késtünk egy picit. De nekem nagyon tetszett, amikor beléptünk a kivetítőn megláttam két szót: skizofrénia és disszociatív, na mondom jó helyre jöttünk. Egy órás volt az előadás (Hipnózis és a bőr címmel), amikor nem a bealvás ellen küzdöttem, élveztem. Vége lett tanakodtunk, majd megegyeztünk, hogy nem megyünk már sehova, csak haza. Mármint Dénesékhez, ha már ő szervezte, ragaszkodott hozzá hogy náluk aludjunk. Villamosozás, Feneketlen tó, megérkeztünk, fáradtak voltunk, fürdés és alvás. 

Hát óra (vagy még annyi se) alvás után felkeltünk, közösen rántottát gyártottunk, majd indultunk a világ legjobb helyére. Sirius teaház. Megérkeztünk, kényelembe helyeztük magunkat, majd rögtön fel is pattantunk, és felfedeztük a helyet. Teáztunk, beszélgettünk, és megegyezzünk, hogy legközelebb nyitástól zárásig ott leszünk, mert a hely tényleg fantasztikus. Azon túl, hogy a teák finomak, tele van zegzugokkal, jó zene szól, otthonos és bármekkora társaság számára ideális hely. Sajnos ott kellett hagynunk, hiszen indult a vonat. Amit elértünk szerencsére. Én aludtam, Panka nézte a Chelsea-Arsenal meccs állását, majd megérkeztünk. 
Itthon ebéd, beszámoló, majd nyugis szombat este.

Amikor ezt megláttam...

Eegen, lehet hogy a leírásból annyira nem tűnik ki, hogy milyen jó volt ez a két nap, pedig nagyon is. Főleg az újdonság, megismételhetetlenség érzése miatt, a pesti kiruccanás pedig legfőképp azért, mert olyanokkal voltam akiket nagyon szeretek, és olyan dolgokat csináltam, amiket ugyan nem szoktam, de nem bánnám ha többször tenném. 

Ma pedig megváltom a világot, gondolok itt a háziírásra, cikkírásra, kádsúrolásra, pakolásra és sütisütésre. Szerencsére pont a két utolsóval készen vagyok, de nem fogok unatkozni. 

szerda, szeptember 26

Ma úgy vagyok, hogy jól vagyok

Ez új, szerdán általában borzasztó a kedvem, de a morcos és legfőképp fáradt reggel után remekre sikeredett ez a nap.
Kezdődött azzal, hogy bár elég nyomott hangulatban indultam el itthonról, úton suli fele sütött a Nap, ami jajj, hát persze, hogy jókedvre derített. Az órák elteltek, elmaradt a gyógytesi, így nem sokkal kettő után neki is kezdhettünk az osztályzászlónak. Rügyavatóra, ezért megéri kilencedikesnek lenni. Természetesen az eddigi tervet pár pillanaton belül felülírta egy sokkal jobb, rögtön neki is kezdtünk a mérésnek, rajzolásnak, radírozásnak, fiúkat körülbelül négyszer küldtük el festékért. Enyém volt a C betű, el is pepecseltem vele három órán keresztül, de csodaszép lett. A C is és maga a zászló is. Ha csak ezen múlik, szerintem tarolunk. Négy és fél óra alatt elkészültünk, persze történtek balesetek, de elszórakoztattuk magunkat, meglátogatott Petra is, meg a rajztanár is. Sőt, segített egy kicsit. És megdicsérte a munkánkat. Mert lehet, hogy nem a legeredetibb (egy nyelvi osztály a zászlókon kívül nem sok mindenből válogathat), de zászlónak tökéletes. Egyszerű, kifejező, lényegre törő.

Most viszont fáradt vagyok. És lelkes kicsit. De leginkább álmos. Azért örülök, hogy sikerült túlesnem az "utálomaszerdát" hangulatomon. Szóval ja. Éljen. Jóéjt.

kedd, szeptember 25

Now my life is sweet like cinnamon

Fáradt vagyok, nyűgös vagyok, elegem van.
Legalább a törit kijegyzeteltem. Nem tudom, mások hogyan csinálják, biztos jobban.
Annak örülök, hogy a meghalokatanulástól-állapot közelében sem járok, de azért mégis.
Nem, nem nehéz, csak fárasztó. Kicsit jól esik panaszkodni.
Pénteket akarok. Az is sűrű nap lesz, csak máshogy. Tele lesz csupa mókával. Jajjdejólesz!

hétfő, szeptember 24

Time goes you say? Ah, no! We go...

Ahj. Szép is ez a hétfő. 
Nem, nincs vele baj. A hétvégével sincs. Csak az idővel. Bele fogok zizülni az időbe. 

Egyrészt, három napon keresztül szinte null internet, amit ki is bírnék, a facebook nem érdekel... De a tumblr. Jajj, nagyon megszerettem, és ezzel a szeretettel együtt jár a függőség is, azt hiszem. Próbálok minél kevesebb embert követni, hogy végig tudjak menni a legutolsó általam kirakott posztig, de ez három nap után nem sikerülhet. Vagyis de, ha nem foglalkozom mással, viszont azt nem tehetem meg. Megint az a baj, mint a legtöbb alkalommal, hogy a határon állok, igazából nem vagyok socially awkward, de a társaság arca sem. És bármennyire is az a legnagyobb vágyam, hogy minél több filmet megnézzek, együttest megismerjek (Muford and sons jó úton halad a szerelem felé), és könyvet elolvassak, nagyon élvezem a társaságot is. 

Pénteken indultunk Bajára, a program az volt, ami mindig; délig alvás, evés, vásárlás (igaz, most csak a Müllerben), kivételesen háziírás, még több evés és alvás, huss. Vasárnap délután/este és jövünk haza. Itthon olyan gyönyörűen eltelt két óra a semmivel, hogy öröm volt nézni. Nem. Bármennyire is nevetségesen hangzik, nagyon rosszul éreztem magam tizenegykor még mindig tumblrön lógva, facebookozva, gondolkodva a mai napon és azon filózva, hogy megéri-e fennmaradni a legújabb Szirmai-videóig. Végül is sikeresen eltávolítottam magam, körülbelül féldélben már aludtam is, pedig bírtam volna még ott ücsörögni egy-két-három órán keresztül. Előző bejegyzésben az olvasásról panaszkodtam, az megoldódott, a Bajnokok reggelije még aznap este meglett, el is olvastam az utolsó oldalakat és belekezdtem Az idő rövid történetébe, amivel egész jól haladok. 

Idő. Na igen. Körülbelül három oldalanként agyfaszt kapok a könyvtől és a feltevésekről, persze abszolút pozitív értelemben. Idő. Ma is össze-vissza rohantam, délután beiktatva egy fél órás szundikálást, házit még nem sikerült írni, ellenben itt kotlani azt igen. Hogy zavar-e? Most hogy írok, nem. Kiírom magamból... Igen, elfolyt a napom, filmet is fogok nézni, úszott az esti gépezés, na bumm. Ezt tényleg nem sajnálom. akivel akarok, beszélek telefonon, holnap tudok tumblrt nézni... Csak rajtam múlik, hogy mire szakítok időt, és mennyit. Általában a mennyiségeken bukom el, de nagyon.

Sajnos egyetlen megoldást látok... le kell szokni az alvásról. Mert bármennyire is imádok aludni, a szervezetem még egy jó ideig bírni fogja a napi hat óra alvó állapotot. Ugyanis a szeretett internetemtől és könyveimtől nem vagyok hajlandó megválni. Szégyen, nem szégyen, tényleg így érzek. A beszédem kezd elkorcsosulni, az agyam meg tompul, érzékeim szintén, egyre kialvatlanabb leszek. Igen. Most úgy érzem, hogy megtehetem. 
Egyszer élünk, nem? Nos, én így élek egyszer.

csütörtök, szeptember 20

Eddig nagyon nagyon szerettem az őszt, és továbbra is, viszont van egy nagy baj vele. Iskola. Haha, nem iylen egyszerű ez, azt még mnidig imádom, jól érzem magam, tanulok is, semmi szokásos. Csak.
Nem tudok olvasni. Brühühü. Nyáron bezzeg. Órákon keresztül a fotelben, vagy az ágyon ülve olvastam, persze voltak napok ,amikor nem nyúltam könyvhöz, de amikor igen, akkor tényleg olvastam. 
Most meg... Nem merek. Kedden is leültem alvás előtt, hogy akkor egy keveset olvasok, na a nagy l****t! Kettőkor mentem aludni, mert addig olvastam. És bármennyire is tökjó érzés volt közben, nem szeretem az ilyet, mert fáradt leszek másnap. Napközben meg nem is merek (most meg nem is tudok mit, mert megint sikerült elveszítenem/eltüntetnem a Bajnokok reggelijét, úgy hogy be sem fejeztem, és ez már a harmadik olyan eset, amikor szublimál egy könyv). 
Talán ha rendes kislány lennék és suli után közvetlen megcsinálnám a házikat, akkor tudnék olvasni, de ugyan, olyat én nem csinálok. Előbb olvasok nyugodtan százöten oldalt, majd sötétedéskor leülök az asztalomhoz, és annyira dekoncentrált vagyok, hogy nyugton maradni is alig bírok.
Marad a hétvége. Vagyis a vasárnap. Fantasztikus.

hétfő, szeptember 17

I'm gonna dance with somebody

Igen, tényleg szeretem a hétfőket...

Tegnap még a vasárnapot is szerettem.
Családos, vásárlós, együtt nevetgélős, jókedvű. És mindezek ellenére abszolút nyugis, szóval pont optimális. Főleg az esti, körülbelül egy óra húsz perces telefonálás után boldogan mentem aludni, és úgy is keltem fel. Igaz, közben volt egy fejfájásom hajnali két óra körül (pedig egyszer elterveztem, hogy a lelki békém érdekében hajnalban nem nézek órát...), de a végeredmény ugyanaz.
Reggel végre sálat vettem fel, de úgy igazán, szépet, nem csak meleget. Szóval igen, elkezdődött a sálas időszak a legnagyobb örömömre. Korán elkészültem, könnyű volt a táskám, sütött a nap. De ami a legjobb, hogy szinte bementem a suliba és már jöttem is ki, mivel összvissz négy órám volt. Éljen a gimnázium, nincs helyettesítés! Hazajövetel után elkezdtem a matekházit, majd lébecoltam, háromnegyed háromra mentem a Vargába, Ifirkászolni, meg sütit osztogatni, négy körül már itthon is voltam. Folytattam fizikával (apa segítségével ugyan, de sikerült megoldani) és kémiával. Azt egy idő után otthagytam, majd megszállt az ihlet, így gyorsan kerestem egy gyors receptet, és voliá, nekiálltam amerikai palacsintát sütni. Bezony.

Talán nekem a sütés a mentsváram. 
Mert sütés közben úgy érzem, hogy végre én is teszek valamit a családért. Ha már nem vagyok képes bepakolni Gedeon, vagy elrakni a dolgokat, akkor adok nekik vlaamit. 
Mert ha lehangolt vagyok, sütés közben elfeledkezem minden bajomról. Ha meg alapból vidám vagyok, a sütéstől csak még inkább az leszek. Sütés közben nem gépezek. Vagyis van valami olyan elfoglaltság a szabadidőmben, ami hasznos. Ráadásul még finom is. Nem látok semmi negatívumot a sütésben, kivéve az utána való eltakarítást, de az belefér... Számolta valaki, hányszor használtam a sütés szót?

Szóval megnéztem a receptet, kirakodtam a hozzávalókat, és mint aki rutinból csinálja, elkezdtem én is. A tészta kicsit csomós lett, de addig kavartam, míg az is kisimult, neki is álltam a sütésnek. Szerencsére most nem kellet sütőt begyújtani. Elkezdtem, az első isteni lesz, és sütöttem tovább a kis pufók palacsintákat. És sütöttem és sütöttem, körülbelül két órán keresztül. Közben persze rohangáltam a géphez, közöltem a nagyvilággal a folyamatot, jujjdeborzasztó ez az állandó kapcsolat az internettel. Szépek lettek, és finomak, csak azért nem ügyködtem tovább, mert anyáék éhesek voltak. Ami azt illeti, én is. Így az utolsó pár darab ott maradt tészta formájában a tálban, mi meg nekiálltunk. És jajj, annyira örültem, ízlett nekik. Téyleg megérte annyit pepecselni a konyhában. Én jól szórakoztam, finom lett, ők örültek a meglepetésnek, minden jó ha a vége jó.
Azt sem bánom, hogy a cikk későbbre tolódott, úgyis olyan rövid, elég hamar megírtam. 

Ezentúl minden héten sütni fogok. Ha más nem, palacsintát, az viszonylag hamar megvan (viszonylag). Panka úgyis visz mindig valamit, miért ne lehetnék én az, aki elkészíti? Ami pedig a legjobb, hogy lelkesből egyre gyakorlottabb is leszek, így mindenki jól jár. Főleg a kis lelkem.

szombat, szeptember 15

Stuck in her daydream


Második hét is eltelt, a lelkesedés maradt, csak egy kicsit átalakult, főleg reggelente voltam belassulva, egyszerűen nem jó érzés sötétre felkelni. Brr, de utálom a borús időt. Viszont a  hőmérséklet maga a tökély. Imádom! Ez a kedvencem, a kardigános-sálas időszak. Még nem hiányzik a kabát, sem az oxford cipő. Lelkesedés a tanulás terén is tartósnak bizonyult, ezt bizonyításképp jelentkeztem fizikán felelni (óh igen). Ötös lett, de első felelet mi más lehetne? Azért én nagyon örültem neki. 

Meg a pénteknek is. Bár fizika is pénteken volt. Szóval péntek az én napom, meg a hétfő, a szerdát bírom a legkevésbé. A szerda annyira semmilyen, és szomorú. Viszont a péntek megint csodás volt. Kellemes idő, jó órák, délután tudtam olvasni, este megnéztük a Karácsonyi lidércnyomást, hiányzott már a filmezés is. 
Imádom, hogy végre ősz van, végre rendszer van az életemben, suliba járok, tanulok, kevesebbet gépezek... Viszont hiányzik az olvasás és a filmnézés. Meg a Halottnak a csók is, amit végre újrakezdtem, és olyan büszke voltam magamra, hogy képes voltam elkezdeni egy sorozatot, és nyolc részt is megnéztem már belőle, ami remek teljesítmény hozzám képest, de két hete nem néztem, pedig olyan jó lenne. Az olvasás az egyetlen, ami nem hiányzik, hanem egyenesen haragszom magamra, hogy egy viszonylag rövid könyvvel két hét alatt nem végeztem, holnap befejezem, mert ez nem állapot. 

Amúgy minden a legnagyobb rendben. Amikor tegnap hajnalban esni kezdett, és azt néztük az ablakból, teljesnek éreztem magam.
Szeretem. Az őszt, az érzelmeket, az illatokat.

Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.

Radnóti Miklós, Naptár, Szeptember

szerda, szeptember 12

Elvileg ma családi filmezés lesz, de a mostani állapotokból kiindulva nem valószínű, hogy megvalósul. 
Csak én vagyok itthon, se angolházi, se az interjú legépelése nincsen kész, beszélgetni is akarok emberkékkel meg hajat mosni... Ők meg fene tudja hol. Mármint mind a kettőt tudom, csak azt nem, hogy miért nincsenek már itt. Mindegy. Szerda van, nem túl jó a kedvem. Viszont Petra örült és jájj, ennek én is úgy, de úgy tudok örülni. Tomi meg nem honfoglalózik velem. Egyedül meg félek. Argh. 

Nem, nem, nem. Nem sajnáltatjuk magunkat! Szépen megírom a házit, elkezdem legépelni az interjút, és ha anya is megjön, akkor filmet nézünk. Vagy nem. De ez biztos. Különben is, ma ettem jégkrémet, egy szavam se lehet.

kedd, szeptember 11

Csak mert 11-e van? Egész nap eszembe sem jutott a 11 évvel ezelőtti "katasztrófa", csak délután láttam meg neten a képeket. Hogy elindított-e bennem valamit? nem, nem igazán. De ők is emberek voltak, ennyit mindenki megérdemel. Nem pártolok semmilyen összeesküvés elméletet, úgyhogy itt be is fejeztem. 11 éve, ezen a napon mindenki tudja mi történt.

Egyébként ma is sütöttem. Ma is muffint és ma is csokis lett, de teljesen véletlenül. Petra úgyis tudja, hogy neki csináltam, körülbelül egy hete megegyeztünk abban, hogy ezt kapja tőlem szülinapjára. Eddig már kétszer sütöttem ilyen muffint, mind a kétszer érdekesen sikerült és teljesen máshogy. Nos a harmadik is teljesen más lett. Szerencsére most nem ázott el, nem égettem oda, csak véletlenül kispóroltam belőle a cukrot. Meg felforraltam a margarint, és a csokidarabok megolvadtak, így a tésztája is csokis lett... Egyébként szerintem jól sikerült, apa szerint kevés benne a cukor, de ő mindig ezt mondja. Most lehet, hogy igaza van egy kicsit, de ez a jobbik állapot, mert utána cukrozni lehet, viszont ha a sok cukor miatt ragad az összes, az már kevésbé szerencsés. Tényleg szeretek sütni. Elfoglal, szórakozom közben, és teljesen önzetlen tevékenység (vagyis nagyrészt). A sütisütések alkalmával mindig elhatározom, hogy rendszeresen fogok ezentúl sütni, ez lesz az új hobbim, de valahogy sose jön össze. Így legalább megmarad a különlegesség érzése, minden alkalom külön ünnep, hogy költői legyek. 

Új mániám amúgy is a kötés, nem mintha tudnék, de nagyon lelkesen akarom, hogy valahogy a fejembe szálljon a tudás, igen. Eddig lusta voltam rákeresni a módszerekre, se itt, se könyvekben, esetleg magazinokban, pedig tényleg lelkes vagyok. Ha sikerrel járok és kitartok, akkor akár jövő karácsonyra köthetek magamnak sálat. De csak azért, mert szorgalmas leszek.

hétfő, szeptember 10

Asszony, asszony, miért vagy kurva...

Mikor nem vagy rászorulva?
Hogyne volnék rászorulva?
Mikor szép a selyem ruha!

Anyám és Nyulam, igen. 

Újra és újra rá kell jönnöm, hogy imádom a hétfőt. Az összeset szinte. Ilyenkor vagyok a leglelkesebb, legfrissebb, legvidámabb, a hajam frissen mosott, szóval közkeletű angol kifejezéssel élve perfect. Viszont amit még jobban szeretek a hétfőben, az az ifirkász. Megint nyugtáztam, hogy igen, nekem erre van szükségem. Nem mintha újságíró akarnék lenni, de szeretem csinálni, jó vagyok benne, és feladatot ad. Nekem pedig feladatra van szükségem. Mert ha kapok, és szoros határidővel, akkor képes vagyok keményen dolgozni. És igen. Az kell hogy rugdossanak (persze csak képletesen) és szárnyalok. 
Szóval ettől a héttől fogva tényleg beindul a rendszeresség, a tanulás, a cikkírás... sajnos a nem zabálunk korlátlanul projekt gyenge jellem miatt eltolódik egy nappal. Annyi baj legyen.

vasárnap, szeptember 9

Said to myself, this is very strange

Csütörtöki sütisütés, pénteki lányos filmnézés, majd esti beszélgetés, ellevés, szombati gulyásfesztivál, mászkálás, koncertek és vasárnapi kádsúrolás után aktívnak nyilvánítom magam. Úgy meg pláne, hogy már tegnap megírtam az összes házim. Gondolom nem csak én vélek felfedezni változást az előző tanévhez képest. Igen, tényleg elkezdtem koncentrálni, rendszeresen tanulni, egy hét nem sok, majd meglátjuk meddig tudom tartani a lelkesedést, de elég erős az elhatározásom, szóval szerintem sokáig.

Tegnap megvolt életem első Beatles (kac-kac, tribute band) koncertje is. És... nem rossz, nem rossz, de lehetett volna jobb is. A With a little help from my firends-en kívül szinte csak gagyi dalokat játszottak, pedig ha nem is rengeteg, de elég sok komoly szép daluk is van. Persze, megértem, fesztivál (ez nagyobb kac-kac mint valaha), szórakoztatni kell a népet, de nem gagyival... Mindegy, élveztem tapsikoltam, mint egy hülyegyerek, énekeltem, aztán jöttünk haza és sajnos nem az ágy felé vettem az irányt rögtön, hanem leültem gépezni. Ennek az lett az eredménye, hogy fél négykor feküdtem le aludni, és fél kettőkor keltem, amivel szépen el is lett tolva a napom. 

Igazából nem bánom. Amit kellet, már tegnap megcsináltam, egy filmre még van időm, hajat mosni is van időm, olvasni is van időm, gépezni is van időm, a szobában rend van... Nem igazán sajnálnám, ha a legtöbb hét hasonlóan telne el.

szombat, szeptember 8

True

Hornbeam Tree (Good Taste) — of cool beauty, cares for its
looks and condition, good taste, is not egoistic, makes life as
comfortable as possible, leads a reasonable and disciplined life,
looks for kindness and acknowledgment in an emotional partner,
dreams of unusual lovers, is seldom happy with its feelings,
mistrusts most people, is never sure of its decisions,
very conscientious.

péntek, szeptember 7

Wíííhááá, az élet szép!

Nyugi Vera, nyugi, igen, nagyon büszke rád mnidenki, de nyugodjál már leee!Szóval.
MEGVAN A  KÖZÉPFOKÚ ANGOL NYELVVIZSGÁM OMFG! 
De nem csak úgy átmentem, hanem 89,8 százalékkal és  *everything went better than I expected*. De most komolyan.

Teljesen biztos voltam benne, hogy meglesz. Abban is, hogy 80 körül. Abban reménykedtem, hogy fölötte. Boldog sóhajokkal gondoltam arra, hogy mi lesz, ha talán (de csak talán) 85% lesz. De nem. Majdnem 90 (kilvencven!) százalékosra sikerült én én én áááh, kész. Végem. Hétvégém már csodálatos, családnak, barátoknak már elegük van belőlem a sok visítozás, ugrabugrálás és sivítás miatt. Jelenleg ez nem bír érdekelni. Annyira, de annyira örülök, hogy jajj nagyon.

csütörtök, szeptember 6

The benefit of Mr. Kite

Egyébként ma sütöttem csokis, csokidarabkás muffint és egyáltalán nem lett száraz... ezt csak így. Végre csináltam valami értelmeset a tanuláson kívül. Éljen. Kezdek fáradni. Ez. Nem. Normális. Vagyis lehet... Csak bele kéne szokni.

szerda, szeptember 5

Jó. 
Minden a legnagyobb rendben, még most is legnagyobb részt pozitívan tudok nyilatkozni az egészről (tudom, tudom, ez majd megváltozik). Köszönhetően a bennem végbement változásoknak, könnyebb lesz végicsinálni/végigtanulni az évet, meg persze a többit is, csak ki kell tartani. Továbbra is lelkes vagyok és ha bár nem is angolul, de tartom magam a tanárom javaslatához. Röviden és egyszerűen.
Úgyhogy élek, remekül érzem magam, öröm minden nap az ébredés, köszönöm szépen.

hétfő, szeptember 3

No hát!

Mostanában egyre több felkiáltójelet (felkiáltójelt, vagy felkiáltójelet? mind a kettőt elfogadja, nagy dilemma ez számomra...) használok. Érdekes.
No de (lóóóf****szt!). Mi másról is írhatnék, mint az első napról?! Pontosan. Kéremszépen, szerintem csak nálunk tartották vasárnap este az évnyitót, szerencsére hamar lezavarták, utána még sétáltunk Blankával és Petrával, kilenc fele haza is keveredtem. És és és. Valami iszonyú módon be voltam/vagyok lelkesedve, ami valószínűleg el fog tűnni körülbelül egy hét múlva, de akkor is.
Hatkor keltem, hét óra egy perckor zártam az ajtót, Beatles fölsőben, napfényben, vidáman mentem végig a suli felé. Egész nap végigkísért ez a vidámság. Padtársam Rajmond, hatalmas arc, nem fogok unatkozni mellette az biztos, de azért remélem egy hónapot kibírunk mindenféle balhé nélkül. Szünetekben ide-oda csapongtam, hol Fanni látogatott meg, hol én őt, hol olvastam, hol beszélgettem a többiekkel, a "nagyok" be-benéztek, a folyosón állandó volt a tömeg, de a hangulat abszolút, teljességgel... jó. Igen. 
Osztályfőnök szétszórt kicsit, de lelkes, és szimpatikus, osztálytársak szintén, iskola épülete valami mesés, igazából a lépcsők miatt döntöttem a Verseghy mellett. Tanáraim, hát. Majd meglátjuk, egyelőre ennyit. 
Igazából annyi minden lenne, amiről írnék még, de szerencsére eddig betartottam a magamnak tett ígéretem, és minden nap leírom a nap eseményeit egy füzetbe, úgyhogy majd magamat untatom a részletekkel.

Különben is, négy osztályfőnökin kívül nem történt nagyon semmi. Tűzriadó, körbevezetés, bemutatkozás (na igen, ez az amiben sosem voltam jó, most hogy már egy éve nem sportolok semmit biztos nagyon izgalmasan hangozhatott az, hogy szeretek olvasni...) ééés ennyi. Furcsa volt, hogy nem négy perc alatt értem haza, a csengetési rendet is meg kell szokni, de rosszat nem is tudok mondani (egyelőre). We shall see it!

szombat, szeptember 1

Jöjjön, aminek jönnie kell!

Avagy nyárértékelő.

Nézőpontok... Minden csak nézőpont kérdése. Egyrészt a nyaram sokkal jobb volt, mint a tavalyi, mert végre értelmesen töltöttem el, vagyis nem semmit csináltam, hiszen körülbelül két hónapon keresztül masszívan angoloztam (kac-kac). Lényeg a lényeg, hogy büszke vagyok magamra, mert volt bátorságom bevállalni, jelentkezni, befizetni (khm, befizettetni), és végül elmenni az angol középfokú nyelvvizsgára. Büszke vagyok magamra, mert tudva, hogy nyár végén kerül sor rá, tanultam rá. Nem csak hébe-hóba, hanem tényleg. Szótáraztam, feladatlapokat oldottam meg, angoltanárhoz jártam, együtt gyakoroltunk Tomival, tényleg készültem és elmondhatom magamról hogy megtettem mindent.

Másrészt a nyaram rosszabb volt, mint a tavalyi, hiszen nem mentem igazából sehová. Tavaly -bár nem táboroztam- sokkal több mindent csináltam. Többet strandoltam, voltam Efotton, körülbelül három héten keresztül nyaraltam, hol barátnővel, hol családdal, hol ismerősöknél. A tavalyi nyár inkább volt nyár, a maga hétköznapi értelmezésében, mint az idei. És mégis. Én jobban élveztem az ez évit. Mert bár nem mentem sem fesztiválra, sem nyaralni, de voltam két táborban és megnéztem (magamhoz képest) rengetegsok filmet, elolvastam sok olyan könyvet, amit régóta terveztem. És igen, noha körülbelül ötször voltam strandon, mégiscsak tevékenyebb volt az idei nyár, mint a tavalyi.

És én élveztem!* Élveztem az első két hetet, amikor még suliba jártunk, de igazából nem csináltunk semmit, élveztem a ballagás utáni hangulatot, élveztem az egri tábort (de még hogy!), a filmnézéseket, a könyveket, az új osztálytársakkal való találkozást, a délbenkelést, a rajztábort, a hosszútávú biciklizéseket, az Olimpiát,  a Tomis délutánokat, a Batman-maratont, a nagymamánál töltött időt, a néhány csajos délutánt, a mászkálásokat, a nyelvvizsga utáni érzést, a Sziget-nézést online, a semmittevéseket...

Értékeljünk: ez a nyár jobb volt, mint a tavalyi, de lehetett volna jobb is. Mikor nem? Jövőre még jobb lesz, ebben biztos vagyok, viszont jó érzéssel tölt el a tudat, hogy csak kevés dolgot változtatnék meg az idei nyárban, kevesebbet, mint a tavalyiban.

És különben is. Már egy kicsit untam a vége felé. Hiányzott a rendszer, izgatott voltam/vagyok az évkezdés miatt, alig várom már az őszt. A nyár szép volt, jó volt, eltelt. Élveztem, jajj nagyon, de msot vége és el tudom engedni... micsoda szentimentális befejezés! De tényleg. Örülök az ősznek. Tegyetek ti is így.

*Egyre több Szirmai-féle kifejezést használok...

péntek, augusztus 31

Azon gondolkodott, hogy...

 mi lett volna belőle ha nem hátra indul el hanem, hanem előre...

Negyed óra és szeptember és ősz. Tizenegy óra és tizenöt perc múlva indul a Roxfort Expressz a King's Cross pályaudvarról a 9 és 3/4-ik vágányról.
Körülbelül egy napon belül (de mindenképpen holnap) érkezik a nyárértékelő. Bár alig csináltam valamit, értékelni lesz mit. Mindig van.
Jóéjt!

csütörtök, augusztus 30

Túl vagyok a tankönyvosztáson. Vagy mi. Tudom, tudom, nincs is ennél érdekesebb. De ha úgy írom, hogy túléltem az első tankönyvosztást az új gimnáziumban, máris izgalmasabban hangzik, ugye? Hát nem, szerintem sem. 
Nem is volt valami nagy durranás. Fanni meg Tomi jöttek ide, a suli előtt megvártuk Petit, majd bementünk és elcsodálkoztunk a tömegen. Azt hittük, ha hamarabb ott vagyunk, mint a hivatalos kezdés, akkor semmi idő alatt végzünk. Nem így lett.
Már ott sorakozott előttünk egy kisebbfajta sor, de szerencsére a portától indultunk, ami még mindig jobb, mintha a folyosó végéről kezdtünk volna. Megbeszéltük, hogy kinél mennyi pénz van (természetesen nálam volt a legkevesebb), majd csökkenő sorrendben beálltunk egymás mögé. Nem paráztam azon, hogy elég lesz-e, tudtam, hogy nekem úgysem kell annyit fizetnem mint a többieknek, hiszen nővérem könyveinek egy része megfelel nekem is. 
Sorra kerültem, mondtam a nevem és az osztályom (9. C, tejóég!), aláírtam, majd mondtam, hogy Pankával minden rendben, épp gólyatáborozik, köszöni szépen, átadom az üdvözletet. Ilyen ez, ha van egy nővére az embernek...
Bepakoltuk a táskákba, majd indultunk, Petrával összefutottunk a suli előtt, ő jött velünk, páran leszakadtak, többiek elkísértek a papír-írószerboltba, majd jöttünk hazafelé, ház előtt könnyes búcsút vettünk egymástól. Itthon kipakoltam, szentségeltem az irodalomkönyv miatt, most pedig matekozni fogok. Bizony.
Cél a jobbik matekcsoport, köszönöm szépen a szíves figyelmet.