szerda, június 26

Akkor hagylak el,
Mikor senki nem izgul,
Mikor minden csendes,
Én akkor hagylak el.
Mikor minden nyílik,
Tavaszra minden ember,
Mikor mindenki boldog,
Én akkor hagylak el.

Hiába jön, hiába fél,
Bárhogy nézi egyedül él,
Magát nézi a toronyból,
Hogy el fog tűnni,
De nem izgul.

Ha minden csillag ég,
Az a legsötétebb este,
Rá van írva a falra,
Hogy elfáradt a teste.
Elfáradt a karja,
Zsebkendőt a földre,
Dobja és elalszik,
Az a legsötétebb este.

Hallgatjuk a csendet,
Megfulladunk benne,
Mind a ketten tudjuk,
Hogy el van ez már cseszve.

Hiába jön, hiába fél,
Bárhogy nézi egyedül él,
Magát nézi a toronyból,
Hogy el fog tűnni,
De nem izgul.

péntek, június 21

Néha csak itthon akarok maradni és sütit sütni, aludni, olvasni, filmet nézni, pakolászni egyedül, nyugalomban.

csütörtök, június 20

Az előbb szomorúan ébredtem rá, hogy sosem leszek az a lány, aki átszellemülten cigarettázik egy csésze kávé mellett, pusztán abból az okból kifolyólag, hogy nem szeretem a kávét és nem is dohányzom. Pedig fílinges lenne, és igazán illene az egészhez valami cuki szőrmók egyszerre művészéstudós kedves és olyan szépek lennénk, csak hát én sehol sem vagyok az elvárásaimhoz képest és nyár van és este Kiscsillag koncert, addig pedig Feltámadást olvasok.

Na többek között ezért sem.

hétfő, június 17

Rimszkij-Korszakov*

Bár aludni nem sikerült, a nyári szünet első igazi napja igazán úgy telt, ahogy kellett neki. Nyolckor felkeltem, tíz körül már vígan úsztunk Blankával és Petrával, kettőkor itthon voltam, rendbe raktam a gépem, szinte mindent letöröltem, a régi beszélgetésekkel együtt szépen a múltat is és ez bármennyire is patetikusan hangzik, így van. Este pedig szintén Blankával és az ő szüléjével orosz esten voltunk a Krampuszban és még jól is állt a virágos ruhám. Nem nagyon produktív, de határozottan vidító és élményteli nap volt a mai, lelkibékém rendben van. Ennél nem is kell több.

*Csak Prokofjevet és Csajkovszkijt játszottak, de ez a név mindent visz.

vasárnap, június 16

Írhatnék arról bejegyzést, hogy ma ünnepeltük családilag a szülinapom és az estebéd isteni sült csirkemell volt párolt zöldségekkel, hogy Pankától kaptam meggyes joghurttortát, és hogy az ajándékom a Harry Potter harmadik része és hogy mennyire jól esik és milyen vicces képek készültek, de inkább nem. Hahaha.

szombat, június 15

Jövőhéten pénteken évzáró és végzünk hivatalosan is. Mármint az első évvel. Írnék én sok mindent, de év közben azért volt bejegyzés related to school és ah. Én vagyok az egyetlen ember, aki nem bebaszással ünnepli meg a tanév végét, hanem alvással. Holnap.

vasárnap, június 9

Prioritás

Négy tanítási nap maradt hátra, amiből kettőn lesz témazáró, a többin meg szimplán felelünk, de én maximálisan elvesztettem az érdeklődésem minden tanulással kapcsolatos dologban. Nem érdekel, pedig a lelkem mélyén igen, nem érdekel, pedig jó jegyeket kéne szereznem és nem érdekel, pedig dehogynem, csak már belefáradtam az érdekbe. Magamnak akarok egyedül megfelelni és ebben is elbukom. Nincs semmi baj, csak képzelem.

Vasárnap alszom.

csütörtök, június 6

Csak szerintem probléma, hogy...

... az iskolákban egyáltalán nem beszélnek a mindennapok történéseiről? Nem kell a politika, azt szépen mindenki döntse el maga, de legalább tájékoztatnák a tisztelt tanulóközösséget, hogy mi van, mert lehet nagyon sokan nem tudnak egyáltalán semmiről. Miért nem lehet két-három mondatot szólni arról, hogy mi történik Törökországban, miért is kéne valahogy megemlékezni a Nemzeti Összetartozás napjáról, hogy brutális az időjárás, hogy lehet a poénkodások mellett arra is kéne gondolni, hogy mi van ha nem lesz termés a hideg és az eső miatt? Elhiszem, hogy szar a rendszer, nehéz leadni az anyagot, főleg ennek a generációnak, a tanárok is legszívesebben mennének már pihenni, de ezek igenis fontosak. Ahogy fontos a tananyag (egy része), úgy ezek is. Egyik a másik nélkül nem működik. Tessék példákat hozni a tananyagra a jelen történései kapcsán. Akár csak említés szintjén, hogy tudjuk, mi vesz körül minket, mert ez így felháborítóan csak részben helyes.

szerda, június 5

Ma volt az első olyan nap, hogy úgy éreztem tényleg jó lesz már, hogy ennek a tanévnek hamarosan vége.

vasárnap, június 2

Nem is tudom, mit írhatnék

Van abban valami hihetetlenül nyugtató és boldogító, hogy látod a napot felkelni. Még akkor is, ha nem a napot nézed közvetlenül, csak az eget. Először annyit észlelsz, hogy nem sötétkék az ég. Aztán kikapcsolják a közúti világítást. Utána fokozatosan világosodik ki az égbolt, megjelennek a felhők, majd a nap is. És mikor végre kimászol az autóból, döbbenten tapasztalod, hogy már nincs is hideg, a színek gyönyörűek, a fény ilyenkor a legszebb és hogy abszolút megérte eddig fennmaradni.