Welcome to the new age

Meg sem lepődöm magamon, ma még vár rám egy fogalmazás Akhilleuszról, aki az archaikus kor embereszményének megtestesítője, német szavak magolása és a Kötelezők röviden Odüsszeusos részének kétszeri elolvasása. Fuck it!
Vagyis. Egész jó hetet zártam, le lett vágva a hajam,  voltam moziban tegnap csináltam Varnus Xavérral interjút, régi képeket nézegettünk, fürdőszobát takarítottam, rendet raktam, sütött a nap és sok sok sok Mumford and sonst hallgattam. Igazán nincs okom panaszra.
Inkább megyek is, megcsinálom a dolgom, hátha lesz időm filmezni. Csak pozitívan.

Csak szerintem írtam már rég ennyire semmitmondó bejegyzést?

Teljesen érthető, de azért furcsa, hogy ha nem azt írom le, amit valójában gondolok, akkor nagyon nem tudom megfogalmazni, mert a gondolatot nem érzem a sajátomnak. Nem bírok hazudni, még ilyen formában sem, vagy csak nagyon nehezen.

Welcome to the new age

Facebookon offline vagyok, senki nem zavar. 

A mai vasárnap is imádnivaló volt. Nem szoktam ilyet mondani egy napra, de a mai tényleg. Tíz után keltem egy kicsivel, még mindig a Back down south az ébresztőm, ez az egy, amit egy hónap után sem untam meg és még mindig öröm rá kelni. Almás lepényt reggeliztem, rend volt, kint sütött a nap, szóval ami kellett az megvolt a jókedvhez. Igazából délig csak lézengtem, visszafeküdtem, szundikáltam, így nem is igen volt értelme a "korán kelésnek". De a tegnapi nap meghozta hozzá a kedvem, szóval nem olyan nagy baj az. Ebéd után következett a szokásos vasárnapi program, azaz porszívózás és kádsúrolás.Azt is élveztem. Meg a teregetést is, bár azt általában igen. Most kifejezetten, mert végig Imagine dragons szólt.

Ami viszont tényleg überelhetetlen a mai napban, az az, hogy átrendeztem a parafatáblámat. Körülbelül két éve ugyanúgy volt, csak néha-néha tűztem valamit, zsúfolt volt és néhány poszter, vagy épp papírdarabka már rég elvesztette az aktualitását. Mindig elterveztem, hogy na most akkor megcsinálom, de sose lett belőle semmi, még szünetben sem. Valamiért ma sikerült erőt vennem magamon és elkezdeni, onnantól már ment simán. Megtaláltam a Beatleses könyvjelzőmet és az angliai útról hozott belépőket, azok is kikerültek a számtalan fecni, mozi/busz/koncertjegy és fotó mellé. Egyetlen egy poszter sincs, mégis ki van töltve az egész. Emlékekkel főleg. Van egy órarend is. Nagyon tetszik az egész, most egy darabig így lesz. 

Éljen a produktivitás!

Nem tetszik ahogy írok, valahogy ez már nem én vagyok. Semmi értelme annak, hogy leírom mit csináltam. Minek? Az egy dolog, hogy konzerválni szeretném a gondolataimat, mert mindent elfelejtek, de azt máshol is megtehetném. Nem értem magam. Hazugság. Nagyon is tudom, miért írok még ide mindig. Igazából nem baj, csak nincs értelme. Nem is kell hogy legyen. Még mindig élvezem az írást, csak már nem tetszik. Nem mindig. Túl sokan és túl erősen inspirálnak, ami néha túl mutat az inspiráción. Nem szabadna ennyire átvenni mások bármilyét. Túl sok a nem. Szóval. Még mindig írom a napok vidám történéseit a papírdarabkákra és bedobom őket a befőttesüvegbe. Gyűlnek a mozaikok. Ott vagyok mindenhol. Ez jó.

Dominos

Ma fél kilenckor keltem. Ilyen is régen volt.

Utána az egész napot Petrával, kicsivel később Chennel és Petrával, jóval később Chennel, Petrával és Blankával, majd azután nem sokkal már Petrával, Chennel, Blankával és Tomival. Az apropó először Petra fodrászhoz menése volt, majd lett belőle könyvtár, végül pizza Petráéknál, majd csak úgy voltunk nála. Elszórakoztattuk magunkat mindenféle kütyükkel, cicával mókáztunk, teát ittunk, beszélgettünk, hajat csináltunk és tényleg csak úgy voltunk. Nagyon egyszerűen, ki ki a maga dolgával elfoglalva, de mégis együtt. Imádom az ilyet. Meg az ilyet is.

A nap, amikor megtudtam, hogy igenis lehet órákon át tanulni

Bizony. 

Az az tegnap. Valamikor október vége felé visszatértem önnönmagamhoz és belesüppedtem a nemtanulás kellemesen ismerős érzésébe. Négyesnél így sincs rosszabb jegyem (kifejtsem, vagy ne fejtsem, hogy mennyire másnak képzeltem el a gimnáziumot?), engem nem feleltetnek, doga előtt tanulok, csókolom. Szóval jött a történelem témazáró és mivel eddig nem is igen nyitottam ki a könyvet és nem akartam négyesnél rosszabbat írni (khm, ötösnél), leültem és jegyzeteltem. És ültem és jegyzeteltem és ettem és visszaültem és jegyzeteltem, tegnap fél négytől (nyert Obama!) körülbelül kilencig. Persze ebben bennfoglaltatik a sok kajaszünet, egy vacsora, néhány perces ordibálás és egy fél óra éneklés just for fun. De végeztem vele, lyukasban átnéztem, tudtam, megírtam. Négyesnél tényleg nem lett rosszabb. A tanulásról ma már több szó ne essék, köszönöm.

Vagyis. Bár semmi köze hozzá, de mivel ma ilyen nagy megpróbáltatásokon mentem keresztül, holnap összesen három órám lesz, fél délben már itthon leszek.

Cikket írok

Haladok vele és közben meghalok kicsit.

Négyszer egy nap rád gondolok,
Bárhol vagyok, bárhol vagyok.

Hello darkness, my old friend...

I mean November...

Panka elfoglalta az asztalomat, anya ül a gépnél, én meg az ő asztalánál.

Ennek fordítva kéne lennie.

Ja igen, elmentünk és vissza is jöttünk Bajáról, voltunk temetőben, játszottunk, ettünk sokat, az elsőt kivéve csak a szokásos. Továbbra sem tudok máshol tanulni, csak itthon. Azért az irodalmat kijegyzeteltem. Tegnap megírtam egy cikket, ma még vár rám ugyanannyi karakter, saját gondolat, nehéz téma, félek. De meglesz, van teám, leülök, megírom, simán fog menni. 

Az idő szép, a nap süt, rend van, szeretek írni, három könyvért sóvárgok, ami nálam van azt nem olvasom, miért nem olvasom? Le fogom vágatni a hajam, this is for sure. Attól is félek, meg sajnálom is kicsit, de vagy most, vagy négy év múlva, úgyhogy inkább most. 

Ténylegesen most pedig elmegyek Odüsszeiát olvasni/irodalmat tanulni/cikket írni/törit jegyzetelni/lézengni. Még nem tudom.