hétfő, szeptember 24

Time goes you say? Ah, no! We go...

Ahj. Szép is ez a hétfő. 
Nem, nincs vele baj. A hétvégével sincs. Csak az idővel. Bele fogok zizülni az időbe. 

Egyrészt, három napon keresztül szinte null internet, amit ki is bírnék, a facebook nem érdekel... De a tumblr. Jajj, nagyon megszerettem, és ezzel a szeretettel együtt jár a függőség is, azt hiszem. Próbálok minél kevesebb embert követni, hogy végig tudjak menni a legutolsó általam kirakott posztig, de ez három nap után nem sikerülhet. Vagyis de, ha nem foglalkozom mással, viszont azt nem tehetem meg. Megint az a baj, mint a legtöbb alkalommal, hogy a határon állok, igazából nem vagyok socially awkward, de a társaság arca sem. És bármennyire is az a legnagyobb vágyam, hogy minél több filmet megnézzek, együttest megismerjek (Muford and sons jó úton halad a szerelem felé), és könyvet elolvassak, nagyon élvezem a társaságot is. 

Pénteken indultunk Bajára, a program az volt, ami mindig; délig alvás, evés, vásárlás (igaz, most csak a Müllerben), kivételesen háziírás, még több evés és alvás, huss. Vasárnap délután/este és jövünk haza. Itthon olyan gyönyörűen eltelt két óra a semmivel, hogy öröm volt nézni. Nem. Bármennyire is nevetségesen hangzik, nagyon rosszul éreztem magam tizenegykor még mindig tumblrön lógva, facebookozva, gondolkodva a mai napon és azon filózva, hogy megéri-e fennmaradni a legújabb Szirmai-videóig. Végül is sikeresen eltávolítottam magam, körülbelül féldélben már aludtam is, pedig bírtam volna még ott ücsörögni egy-két-három órán keresztül. Előző bejegyzésben az olvasásról panaszkodtam, az megoldódott, a Bajnokok reggelije még aznap este meglett, el is olvastam az utolsó oldalakat és belekezdtem Az idő rövid történetébe, amivel egész jól haladok. 

Idő. Na igen. Körülbelül három oldalanként agyfaszt kapok a könyvtől és a feltevésekről, persze abszolút pozitív értelemben. Idő. Ma is össze-vissza rohantam, délután beiktatva egy fél órás szundikálást, házit még nem sikerült írni, ellenben itt kotlani azt igen. Hogy zavar-e? Most hogy írok, nem. Kiírom magamból... Igen, elfolyt a napom, filmet is fogok nézni, úszott az esti gépezés, na bumm. Ezt tényleg nem sajnálom. akivel akarok, beszélek telefonon, holnap tudok tumblrt nézni... Csak rajtam múlik, hogy mire szakítok időt, és mennyit. Általában a mennyiségeken bukom el, de nagyon.

Sajnos egyetlen megoldást látok... le kell szokni az alvásról. Mert bármennyire is imádok aludni, a szervezetem még egy jó ideig bírni fogja a napi hat óra alvó állapotot. Ugyanis a szeretett internetemtől és könyveimtől nem vagyok hajlandó megválni. Szégyen, nem szégyen, tényleg így érzek. A beszédem kezd elkorcsosulni, az agyam meg tompul, érzékeim szintén, egyre kialvatlanabb leszek. Igen. Most úgy érzem, hogy megtehetem. 
Egyszer élünk, nem? Nos, én így élek egyszer.

1 megjegyzés:

  1. jah, én is egyszer élek már vagy 6 éve :P és a hét közepi zombiságtól eltekintve lehet bírni, csak télleg tompul a beszédkészség, viszont jut idő mindenre. De azért fontos az alvás is, mert amikor végre kialszom magam, akkor mindig tele vagyok energiával, szóval 2-3 naponta be kell iktatni egy nagy alvást :D

    VálaszTörlés