kedd, április 17

Na na na nananana nananana

Hey Jude :)
Igen, nagyon megérett már egy alvós bejegyzés, de addig várat magára sok minden.

Kezdek belefáradni a ersenyekbe, pedig csak tegnap keztem, de a tudat is eléggé lefáraszt.
Oké hétfőn angol volt, nem vészes. Ma német, az problémásabb, nem is tudok németül, csak szerencsém volt, főleg azzal, hogy tudok logikusan gondolkodni... Holnap hatalmas nagy kárpát-medencei verseny területi fordulója lesz, huh, hát igen, izgulok. Bár lehet, hogy a felkészülésnek, nem csak a gépezésből kéne állnia. Csütörtökön ugyanazzal a prezentációval kell majd kiállnunk, igaz csak az egyik középiskolában, de na. És még mindig nincs megállás, bár nem verseny de akkor is... talán emiatt izgulok a legjobban. KissTibi-interjú szombaton koncert előtt vagy után OMFG annyira izgulok, mert tisztelem és imádom őket, nem akarom elbakizni. Legalább a kérdéseim megvannak. De akkor is jujj.
Jövőhétre meg megkéne tanulni a katasztrófavédelem alapfogalmait, mint a harminchármat, plusz az egészségügyi részt. Hát köszönöm szépen.

Igen, én vállaltam. Igen, mindet. Igen, nekem már mindegy. De akkor is. Sok. Sok ez így egyszerre. Bár édesapám szavaival élve, nekem az kell, hogy hajtsanak, rugdossanak, akkor tudom magamból kihozni a legjobbat. Most egy szavam se lehet, megkaptam. Versenyről ki, próbára el, előadásra fel, majd versenyre be. Ja és szombaton suli, de őszintén... mi az nekem ezek után.
Azért jó volna pihenni, olvasni, csak úgy lenni. Akkor meg miért gépezek? Jó kérdés. Ehhez a tevékenységhez nincs szükségem túl sok agyejtre, úgysem akar velem senki sem honfoglalózni, igazán pihenhetek egy pöppet. A szemeim elég érdekesen fognak kinézni, de ez a legkisebb baj. Baj? Nincs nekem olyan, a boldogság még mindig tart, ez egy fáradtabb boldogság, de mégiscsak az.
Ja igen. Filmet is szeretnék már nézni. Normálisan. Meg sok mindent szeretnék még. Az időjárásra sem panaszkodom, a tanulnivalóra sem (a versenyek egyik legnagyobb előnye az, hogy egy csomó órát, dogát, felelést, házit megúszunk), egész jól elvagyok.
Tényleg türelmesebb és elfogadóbb lettem, ami minden szempontból kellemes.
Csak egy kis kikapcsolásra vágyom hazug dög vagy, nem való neked a leeresztés, megmondtad, az kell, hogy legyen tennivaló, egen, az! ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése