Elhatároztam, hogy nem lesz karácsonyi bejegyzés. Legalább is nálam nem. Szeretem a karácsonyt, persze, de már nem annyira. Amikor már november közepétől díszben van minden és karácsonyi dalok szólnak a rádióból, meg az emberek sokasága vásárol ajándékot, akkor nagyon nem szeretem. Amikor otthon meleg van és az illatok is melegek, és mindenki mosolyog, akkor szeretem. De már máshogy. És valahogy ezt is papához kötöm. Amíg élt, mindig náluk karácsonyoztunk, a nagy házban, kint volt a terasz mellett a karácsonyfa, délelőtt szánkóztunk, amíg apa feldíszítette a fát. És csak égő volt rajta. Semmi extra, de úgy volt a legszebb. msot is jobb szeretem az egyszerűséget karácsonyfa-díszítés terén. És és és, este halászlevet ettünk. Bajait. És az volt a fő-fő. Azt már mondtam, hogy papa meg apa úgy néztek ki, mint a hajléktalanok, de ez hozzátartozott az ünnephez.
És halászlé után mindig mákos guba volt. Aztán meg Panka és papa zongoráztunk, énekeltünk, majd anya csengetett és mentünk ajándékot bontani. Egy walkmanre emlékszem, meg arra, hogy a nagyszülőknek mindig énekeltünk valamit ketten és hogy utána rájártam a gyufatésztára. Nem is emlékszem arra, hogy volt-e mézeskalács vagy nem. Igazából nem lényeges. Két olyan év volt, amikor halászlé után nem guba votl, hanem anyáék vittek az ügyeletre, de utána minden ment rendesen.
Három éve már itthon karácsonyozunk, ami másoknak tök normális, de nekem nagyon nem. Így is van még hangulata, persze. De a karácsonyfa fele akkora se, hullajtja a leveleit, agyon van díszítve. És már dédi sincs velünk. És nincs akkora tér. Viszont szánkózni tudunk a domboknál, a halászlé bográcsban van főzve és együtt vagyunk. És idén sem fogok vásárolni. Jó lesz ez. Csak más. Mindig más. Nem baj az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése