kedd, március 27

Még boldogabb

El sem tudom hinni, annyira remek lesz a honlap, meg volt a ma - nagyrészt. 
Először is a honlap. Elterveztük már réges-régen, talán egy messzi-messzi galaxisban (úristen, ezt nem tőlem láttátok).. .szóval hogy majd futunk. Igen, a pontos időmeghatározás majd volt, majd ha melegebb lesz, majd tavasszal és hopp, lassan el is telik a március és még nem futottunk. Azon kívül, hogy egyre inkább utálom magam, már a szüleim is, sőt még Panka is zaklatott, hogy ideje lenne mozogni... szóval Petra kérdése tegnap, miszerint mikor megyünk futni elindított valamit, ami odáig vezetett, hogy reményeink szerint minden héten fogunk futni. 
Holnap lesz az első menet, egy számomra ismert, hihetetlen rövid távon, de ki a kicsit nem becsüli, az a kicsit nem becsüli! Szóval el kell kezdeni valahol. És mi el is fogjuk, méghozzá nem is ketten, hanem hárman és a harmadik az Tomi, tehát majd lesz húzóerő. Bár csapatban én is jobb vagyok. Mindig. Elvileg oviban is úgy számoltam be otthon az eseményekről, hogy én és a csapatom. Mostanra már csak a csapatmunka maradt, de az tény, hogy csapatban szeretek irányítani... elvileg tudok is és jobb nekem így. Az igazat megvallva nekem tényleg az kellett, hogy valaki elindítson és utána már én buzdítom az illetőt. Remélem rendszert csinálunk majd belőle. 
A másik jó meg az egész mai nap volt mindenestül, pedig reggel nagyon fáztam. De utána csak úgy eltelt a nap, egészségügyi vetélkedővel, filmnézéssel (Paul... inkább nem is mondok semmit, poén volt), macska simogatással és karmolással is, de legalább ezen is átestem. Mármint a macskakarmoláson. Érdekes...
Itthon meg megnéztem egy rész Gyilkos elméket és Castlet is. Igen, továbbra is igazán társasági életet élek, nagyon mozgalmas minden napom.
Ha ez számít valamit, a sok versenyen meg lehet ismerni új embereket, de ugyanmár. Csak legyek túl az áprilison és végeztem egy  darabig. Bár jó lenne országosra továbbjutni khm. És májusban angliai út. Még boldogabb.

2 megjegyzés:

  1. Már a felvételi után is azt mondtad, hogy végeztél mindennel, most meg kitolod április végéig? :P XDD

    VálaszTörlés
  2. hááát, igen. nem önszántamból, így alakult.

    VálaszTörlés