Meg fogom dönteni a negatív rekordot a blogon. Mármint a bejegyzések számát illetően egy hónapon belül. No nem baj. Amúgy ez is olyan furcsa, hogy negatívból mindig kevesebb van mint pozitívból. -273°C-nál még nem mértek alacsonyabb hőmérsékletet, a Nap kornájának hőmérséklete pedig közel 5 millió szintén Celsiusban.

Most valahogy úgy vagyok, hogy sok minden és mindenki hiányzik hosszabb-rövidebb ideje, de alapállapotomban továbbra is olyan vagyok mint máskor. Csak aludni szeretnék.

Eltűnt a zöld Trabant az egyik ház elől.
Most hogy fogok minden nap szerencsét találni sulimenetel közben?

Az árgyélus kis madár

El is felejtettem. 

Ott tartottunk, hogy szeretnék kötni. Ebből azt gondolná az ember, hogy már tudok kötni, ezért szeretném rendszeresíteni a tevékenységet. Nos, ha így van, jól gondolná, mert tényleg. Vasárnap megtanultam. Mármint rendesen. Nincs semmi, csak a sima, de kezdem megszokni a mozdulatsort, egyre gyűlnek a sorok, bár ebből a gombolyagból (ami sajnos nem pamut) maximum valami amorf fog keletkezni. Gyakorlásnak tökéletes.

Tessék művelődni.

Ma van a...

Magyar kúltúra napja

Cseh Tamás születésének napja

Heath Ledger elhalálozásának napja

és még sok minden másé is gondolom, de azért na. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hatással voltak rám, de nem. Nemigen. Meghallgattam a csönded vagyokot, olvastam néhány verset, bár azt amúgy is szoktam és nem reblogoltam a Heath Ledgeres képeket. 

Tényleg nem ezen események voltak a napom meghatározói, de valahogy el kell kezdeni a bejegyzést. 

Vasárnap még bennem volt, hogy szombaton lezajlott a felvételi és amikor eszembe jutott, vagy emlékeztetett rá valaki, akkor legalább annyira lelkesedtem/izgultam, mint tavaly. Mert bármennyire is túl vagyunk rajta, és eredményesnek minősült, továbbra is tudjuk/tudom, hogy milyen érzés, hát persze, hogy izgultam! 

Maga vagyok a megtestesült empátia.

És kicsit sajnálom, hogy a lényeget elhallgatom, gyáva vagyok őszintének lenni és a szokásos katyvasz. Szeretnék kötni.

Akartam egy bejegyzést írni...

...
arról, hogy igazából nem tudom, hogy pontosan mikor lett 2013, mert messze álltunk a színpadtól és összevissza ordibáltak mindenhonnan mindenfélét, aztán valamikor pudingoltunk, és szólt a Himnusz, körülöttünk pezsgőt bontottak, mi is ordibáltunk, megint pudingot kívántunk egymásnak, majd elkezdődött a tűzíjáték, de nagy volt a köd, így csak a fényei látszottak (meg a hangja, de az nem látszott). Szóval eltévedtem az időben, valahol még az év elején. És azóta is el vagyok veszve.

...
arról, hogy ma találkoztam Chennel, bár azt csak megemlítettem volna, egy egész bejegyzést azért csak nem, de mégis, tök jó volt látni ma reggel, olyan ritkán találkozunk, és ma csak ha két percre is, de legalább két percre; és jó volt, és rémisztőek ezek a körmondatok.

...
arról, hogy elég rosszul kezdtem az évet, mármint hozzáállás szempontjából és ez csak pár napja változott. Viszont a félévim jó lett, a ma megírt történelem témazáró (fennkölt hangsúllyal) is az lesz, úgyhogy hurrá, hajrá, előre! Vagyis inkább arról, hogy az elmúlt három napban valahogy sikerült korán ágyba kerülnöm és bár másnap nem voltam frissebb, de azért a közérzetemen határozottan éreztem a javulást.

...
arról, hogy egyre többször vagyok ideges, vagy aggódó, vagy épp rémült részben az idő, részben a jövő(m) miatt, ami ugye összefügg. De erről már írtam, ráadásul elég röviden és nem jól, de úgy látszik ,állandó téma, és egyre többször folytatok beszélgetést önmagammal.

...
arról, hogy egyre többször folytatok beszélgetést önmagammal. Hogy részben ezért írok ide kevesebbszer. Mert elvagyok a fejemben, vagy épp találok egy arra alkalmas időpontot és személyt, hogy kibeszéljem magamból magamat. Mert rájöttem, hogy nem feltétlenül kell és nem feltétlenül akarok, és nem is feltétlenül tudok írni minden egyes történésről, gondolatról, ami engem érint (megérint). Mert bármennyire is elmúlt a tavalyi felvételi-láz, szintet léptem/léptünk és azért más. Még ha nem is vallom be magamnak, többet tanulok. Vagy máshogy. Nem időhiány, csak más időbeosztás.

...
arról, hogy miért nem tudok és nem akarok ide írni, de azt fentebb kifejtettem. Most viszont akartam, és pontosan ezért van a blog.

1: az a baj, hogy sosem csinálok képet

2: emberök, ez a névnap valami csodás!

Kezdjük ott, hogy pénteken háromra mentem Petrához, Tomi már ott volt, majd amikor megjött Blanka, átadták az ajándékom, ami nem más mint: kötőtű,  egy piros akrilgombolyag és egy könyv a kötésről. Nem nehéz kitalálni, hogy mit csináltunk utána, viszont előtte még ücsörögtünk, ettünk, beszélgettünk, elmentünk mekizni, mert miért ne, majd elindítottuk a Pitch perfectet és elkezdtünk kötni. Vagyis eljutottunk addig, hogy a kezdősort megcsináltuk. Sajnos annál többre nem volt időnk, így sort váltani még nem tudok, de legalább már elindultam az úton. Háromból kettő fogadalom szépen alakul, a harmadik, ami a listán második volt, pedig alakulgat, szeretném ha sikerülne és szombat. 

Megnéztük a Gyűrűk Ura második részét, szerencsére csak normál verzióban, így is három órás volt, de megérte! Gollam meg nagyon szánalomra méltó karakter, mármint inkább Szmeagol az, de értitek. Utána meg néztünk volna Bravet, de nem, viszont így is elvoltunk és vasárnap. Fél délben keltünk, isteni ebéd után pedig édes Anna énekelt nekem, majd (most kell megkapaszkodni) megkaptam a Harry Potter két első részét és úrsiten, annyira örültem. Az annyira azt jelenti, hogy nagyon, a nagyon pedig azt, hogy meg is ríkatott, mert egy szentimentális köcsög vagyok mégiscsak a Harry Potterről van szó, és úgy még többet jelent, ha ténylegesen birtoklom a köteteket.

Szóval abszolút bódottá van meg minden. Abszol út, értitek?

Drága Tatie! 

Bizonyos tekintetben jobban szeretlek most, mint valaha, és bár mindenki másként értelmezi a házassági fogadalmát, én úgy gondoltam, hogy az enyém a halálig érvényes. Ha tudni akarod, készen állok arra, hogy örökre a tiéd legyek, de mivel te beleszerettél valaki másba, és vele akarsz összeházasodni, úgy érzem, nincs más választásom, mint félreállni, hogy ezt megtehesd. A száznapos próbaidőnek hivatalosan vége. Borzalmas ötlet volt, és most már szégyellem magam miatta. Pauline-nak mondd azt, amit jónak látsz. Bumbyt annyit láthatod, amennyit csak akarod. Ő a tiéd is, nagyon szeret, és hiányzol neki. De kérlek, hogy csak írásban ejtsünk szót a válásról, és ne beszéljünk róla. Nem vagyok képes többet veszekedni, és találkozni sem akarok túl sokat veled, mert túlságosan fájdalmas. 

Mindig barátok leszünk - tapintatos barátok, és tudod, hogy a halálom napjáig szeretni foglak. 

Örökké tiéd: a macska.

Drága Hadley!

Úgy vélem, a leveled, ahogy minden, amit valaha is tettél, nagyon bátor, és összességében nagylelkű és önzetlen.Ha a válás elkerülhetetlen lépés, azt hiszem, mindannyian jobban érezzük magunkat, és tisztábban látunk, amint elindul a folyamat. Kérlek, drága Hadley, ne hidd, hogy ezzel befolyásolni akarlak, vagy felgyorsítani a saját ügyeimet. Csak azért gondolom ezt, mert olyanok vagyunk, mint két tántorgó, botladozó bokszoló, akik még mindig nem képesek a végső csapást egymásra mérni.

Azt hiszem, Bumbynak talán az élete legnagyobb szerencséje, hogy te vagy az édesanyja. És el nem mondhatom, mennyire csodálom a te józan gondolkodásodat, az eszedet, a szívedet és a csodaszép kezedet, és kérem Istent, hogy tegye jóvá azt a hatalmas fájdalmat, amit neked okoztam - aki a legjobb, a legigazabb és a legszebb ember, akit valaha ismertem.

Ernest