szerda, augusztus 29

When the music's over...


Az utóbbi napokban meglepő módon csináltam valamit a szokásos döglődésen kívül. Például hétfőn kisúroltam a kádat és a mosdókagylót, tegnap matekoztam nem is keveset (köszönöm!), ma pedig porszívóztam és felmostam ahol csak tudtam és szintén matekoztam, de ez tényleg nem volt soknak mondható.
Amit viszont a legnagyobb eredménynek könyvelek el, az a varrás. Van egy darab fekete nadrágom (meg egy másik, de az virágos), és ha nem akarok szoknyában menni az évnyitóra (már pedig nem akarok), akkor sürgősen meg kell varrni. Ugyanis csodálatos adottságaimnak köszönhetően a nadrágjaim mindig kiszakadnak a térdrésznél és elég érdekesen néznék ki évnyitón lyukas lábakkal... Ezért fogtam magam és kibattyogtam a szemközti éjjel-nappali közértbe megvarrtam. Nem lett szép, ellenben igen ronda, de felvéve már nem a habtestem egy darabja látszódik, hanem maga az anyag, no meg a varrás. Sikeremen annyira felbuzdultam, hogy gyorsan megvarrtam az egyik pólómat is (négy helyen, igazán jó minőségű) a maradék cérnával.

Ma már nem tervezem tevékenykedni, ahogy többen is írták, még nyár van. Érik már egy nyár értékelő itt a blogon, és egy hatalmas alvás, koránfekvéssel, későnkeléssel, amolyan kipihenem magam amíg még lehet módon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése