Én ezt nem...

 Közeledett hozzá. Igen, elég erőt érzett most, hogy egyetlen ökölcsapással leterítse, maga alá teperje, üsse, ahol éri, cibálja haját, kitolja szemét, megölje, megölje.
(...)
Kezét pillanatra szeme elé tette. És most úgy rémlett neki, hogy ebben a derengésben igazán látja önmagát, azt, ami elmúlt és van, öreg csontjait, melyek ötvenkilenc éve szolgálták őt, és ki tudja, még meddig. Végtelenül szomorúnak látszott.
(...)

A részeg emberek röpülnek.

Csak a józanok hiszik, hogy ide-oda imbolyognak, ők valójában láthatatlan szárnyakon szállnak, s mindenhová előbb érnek, mint remélik.

Hogy közben múlik az idő, nem számít, mert nekik az nincsen, és nyilván a többiek csalódnak, kik ilyesmikkel törődnek.

Bajuk sem esik, mert a Szűz Mária kötényében hordozza a részeg embereket.

De a kapu kinyitása nehéz volt. Sokáig bajmolódott a kulccsal ide-oda forgatva a zárban, de nem akart kinyílni. Még tovább vesződött azonban a szoba ajtajával, míg rájött, hogy azt be sem csukták.

Dörmögve haladt befelé, káromkodott, hogy ebben a házban semmi sincs rendben, kilophatják a szemüket is, elrabolhatnak mindent.

Csakugyan, ilyen rendetlenség ritkán fordult elő.

Az én szemem sűrű felhő

Legszívesebben bemásolnám a Pacsirta minden sorát, minden mondatát, szavát, betűjét, olyan gyönyörű. 

"Éjszaka valahol eshetett, enyhült a rekkenő meleg, puha, kedves fény öntött el mindent. Ákos kihúzta magát, tüdejébe szívta a levegőt. Melegség ömlött el tagjaiban, kezdődött az emésztés: az ételek jótékony, erőnevelő anyagukat most küldték szét a véráramba."

"Az, amit hallott apjáról, fogékonnyá tette mások szenvedésére is. Eddig azt hitte, hogy semmi köze sincs azokhoz, kik körötte élnek, Környeyhez, a részeges Szunyoghoz, Szolyvayhoz, a rossz ripacshoz, Dobához, ki folyton hallgat, meg szegény Pacsirtához. Igaz, első látásra érdektelenek mind, torzak és görbék, lelkük befelé kunkorodik. Nincs tragédiájuk, mert itt el sem kezdődhetnek a tragédiák. De milyen mélyek, mennyire atyafiai mind. Milyen hasonlatosak hozzá. Ha egyszer elkiáltja ezt, nagyot kiált. Csak hozzájuk van köze."

And I'm looking for a miracle

Péntek körül meg úgy mostanában volt bennem olyan, hogy nem tartozom sehova, az emberek igazából nem szeretnek. és ezt most nem úgy kell érteni, hogy nem szeretnek, csak valahogy olyan ez, hogy megkedvelnek, mert szimpatikus vagyunk és ennyi. Szeretni már csak nagyon kevesen képesek. Ez a különbség köztem és Panka között. Lehet, hogy ha egy társaságba egyszerre kerülünk be, engem fognak hamarabb megkedvelni a sziporkázó humorérzékem és a szellemes beszólásaim miatt (nem) (de), de hosszú távon biztos ő lesz a kedvelt, szeretett, mert igazán jótét lélek, és bármennyire is piszkálom emiatt, még humora is van. Szóval nem olyan kőbunkó, mint én, persze hogy szimpatikusabb. 

Az osztályban is az elején minden nagyon jó, minden nagyon szép, aztán itt tartunk januárban, nekem még mindig egy olyan ember, akivel igazán jóban lennék, vagyis közel olyan szinten, mint volt osztálytársakkal, akiknek amúgy shoutout, mert ez a hatos kis csapat imádnivaló és fantasztikus, hogy még mindig és hétről hétre és ez szerintem nem is nagyon fog változni, kopkopkop. Körülöttem mindenki puszipajtás, meg délután ide-oda járkál együtt forrócsokizni and I'm sitting here... 

És valahogy mindig ezt érzem, aztán rájövök, hogy jó nagy része magam miatt van, én vagyok olyan, amilyen, vállalnom kell a viselkedésem következményeit. Meg arra is, hogy igazából nem annyira súlyos a helyzet, mint amilyennek látom. Meg ki a kicsit nem becsüli, az a kicsit nem becsüli, van nekem barátom épp elég, akinek meg nem kellek, azt ott egye meg a fene. 

Egyébként Dénessel remekül kibeszéltem az aggodalmaimat, utána meg a társasággal filmeztünk, és gofrit ettünk, szóval egy szavam sem lehet.

I wish somebody would tell me I'm fine

Jókedvem van, mert a barátaimmal voltam és mert van fagyim.

Az élet szép.

Excelsior!

Végre megint süt a nap. Lassan indulok kávézni forrócsokizni a lánykákkal, csak érjek oda időben. Szeretem a pénteket. Kevés órám van, könnyűek, itt a hétvége, lehet aludni. Bár szerdáról csütörtökre bebizonyítottam magamnak, hogy igenis képes vagyok hétköznap korán lefeküdni, méghozzá kilenckor. És megérte, mert tegnap reggel végigénekeltem az itthoni készülődést, pörögtem, vigyorogtam. Ja és nem mellékesen, nem éreztem fáradságot. Tegnap ezt másfél órás késéssel sikerült kivitelezni, ami viszont még mindig jobb, mint az átlag. Főleg úgy, hogy drága egy és egy negyed órát rááldoztam János evangéliumára. ami nem is volt olyan rossz. Sőt, az egész Biblia nem olyan rossz, mint azt annak idején gondoltam. Nem szájbarágós, nem agresszív, ha valaki nem hívő, annak egy  szép kis történet és ennyi.

Fogadalmaimmal úgy haladok, hogy mivel már tudok kötni ezért nem kötök, filmeket szép számmal nézem, az biztos túl lesz teljesítve és körülbelül egy hete szenvedek a negyedik könyvvel az ötödik héten, de nem akarom feladni, csak így meg pláne el leszek maradva, ami annyira nem vicces. 

Holnap sütök gofrit.

József Attila - Csöndes etéli zsoltár

Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel,
meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja
megégetni a szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én
szomorú vagyok.
De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.

Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked elmondani,
hogy én is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek.
Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra, meg zsoltárolásunkra.
Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni.

Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is.
Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős, meg örök.
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.

De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

Szép ez a február!

Kezdetben vala a szikrázó napsütés, madárcsicsergés, a zöldellő gyep, a lágy majd egyre erősödő szél. Mind mind azt hirdette, itt a február. Utána az időjárás átcsapott egy hűvösebb csapadékosabb stádiumba, esővel, széllel, szürke felhőkkel. Igazi februári idő, nemde. Hisz tél van, teljesen természetes, hogy mindent kapunk, csak nyarat nem. Ja meg a jelenlegi évszakot sem igazán. Sebaj, ma már esett havas eső, este egy kevés hó is, lehet reménykedni. A legkeményebb hideg úgyis csak most fog jönni.