péntek, szeptember 16

Say now!

Lollipop, mert zumba és mert jajj de nosztalgikus.
És jó kedvem lett... egész nap kissé morcos voltam, de aztán a gyros után jobb kedvem lett. Délután csináltam a nagy semmit, tehát basztam el az időmet.  Majd sikeresen eljutottunk zumbázni, zumbáztunk egy jót, ahol Mikát is játszottak, megnéztem egy Gyilkos elmék részt és msot itt növesztem a hátsófelem, miközben Mikát hallgatok. Azért ez vicces, de valahogy úgy vagyok a zenékkel, hogy vannak időszakok, amikor egy valamit vagy valakit nagyon sokáig hallgatok, mást alig és egy idő után váltok.  Most elég rövid volt a Mika, de majd csak visszatérek. Viszont a Magashegyi kapcsol ki és vidít fel ebben a magányos, majdnem alvós állapotomban. 

"Mindenki siet, mindenki megy, mindenki senkije mindenkinek."

Bár én a mai nap nem siettem, de azért haladtam az árral. Már kéne alkotni valamit. Mondjuk megírni a tegnapra ígért cikket. Jájj. Meg képeket tenni a kémia prezentációba. Lehet, hogy túl keveset várok el magamtól? Vagy túl sokat és minden mindegy alapom nem csinálok semmit. Az úgyis illik hozzám. Pedig na. Jó lenne elérni valamit, csinálni az életben. Holnap például azzal indítok, hogy pakolok, majd ebédet főzök/főzünk és máris jobb kedvem lesz. de ma péntek van és én nagyon boldogan punnyadok tovább.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése